„Valaki
igyekezik az ő életét megtartani, [(szódzó):
vagyis saját magát üdvözíteni] elveszti [(apollümi): elpusztítja,
tönkreteszi, megsemmisíti, romlásba viszi] azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti [életre szüli, feltámasztja] azt.
[Más fordítás: Ha valaki azt keresi, hogyan menthetné / tarthatná a maga számára az életét, az
elpusztítja, azaz: halálra adja az életét. Aki pedig elpusztítja, vagyis
halálra adja az életét, az életben tartja / feltámasztja /
életre kelti]” (Luk. 17,33)
És így folytatódik a kijelentés: „És aki föl nem veszi [és aki nem fogadja el] az ő keresztjét, [(sztaurosz): nem önmagának él, nem a saját akaratának,
vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem
ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá] és
úgy nem követ [nem kísér] engem
[nem csatlakozik hozzám, és nem jön azzal utánam], nem méltó én hozzám [ugyancsak nem
érdemli meg, hogy
hozzám tartozzon]. Aki
megtalálja az ő életét [aki próbálja megtartani
az életét, vagyis önmagát], elveszti
[pusztulásba viszi] azt; és aki elveszti
[pusztulásba viszi] az
ő életét én érettem [én miattam], megtalálja
[megmenti] azt” (Mát. 10,38-39).
Lukács további részletet közöl az Úr Jézus kijelentéséről: Mert mit használ az
embernek, ha mind e világot megnyeri is, önmagát pedig elveszti, vagy magában
kárt vall (vagy magát romlásba viszi)?” (Luk. 9,23-25).
Mert: „Bizony, bizony
mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem
esik a földbe, és nem hal meg), csak
egymaga marad; ha pedig el//meg//hal,
sok gyümölcsöt terem (sokszoros
termést hoz). Aki szereti a maga életét,
elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja
(őrzi) meg azt. Aki nékem szolgál, engem
kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál,
megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).
Az apostolok is így: „Erősítették
a tanítványok lelkét (a tanítványokat), intvén
(és bátorították őket), hogy maradjanak
meg a hitben, és hogy sok háborúságon (sok nyomorúságon,
szorongattatáson, üldözésen) által
kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel.
14,22). „
Hogy senki meg ne
tántorodjék ama szorongattatások között (a
mostani megpróbáltatásokban); mert ti
magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk. Mert mikor közöttetek valánk is,
előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve (hogy
üldözni fognak minket); amint meg is
történt, és tudjátok (és amint tapasztaltátok)” (1 Thess. 3,3-4).
„De mindazok is,
akik kegyesen (vagyis Istenben való
hitben) akarnak élni Krisztus Jézusban,
(szintén) üldöztetni fognak” (2
Tim. 3,12)