Zsoltár 65. HÁLAIMA. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 65,1 Az éneklőmesternek; [a karmesternek] zsoltár; Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] éneke.

Zsolt. 65,2 Tied a hódolat, [Téged illet] a dicséret, [a dicsőítés] oh Isten, a  Sionon. És néked teljesítik ott a fogadást. [Héber szerint: A (dúmijjáh): csendes várakozásban (təhilláh): dicsérem, dicsőítem, imádom, hálát adok ('ĕlóhím): Istennek a  Sionon (cijjôn): Sion= „napégette, kiszáradt, megperzselt hely), és (šálém): kész vagyok (néḏer neḏer): fogadalmi ajándékot bemutatni].*

*És így folytatja Dávid: „Hálával [(tôḏáh): hálaadással] áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat [(néḏer neḏer): fogadalmaidat]; (Más fordítás: A dicséret áldozatát vidd az Úr elé, s váltsd be fogadalmad a Fölséges előtt)!(Zsolt. 50,14).

„Tegyetek fogadást (fogadalmat) és adjátok meg (és teljesítsétek) azokat az Úrnak, a ti Isteneteknek; mindnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a Rettenetesnek” (Zsolt. 76,12).

Dávid példát ad arra, hogy mit jelent a fogadalom: „Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt” (Zsolt. 22,26).

Jónás is erről tesz megvallást: „én hálaadó szóval áldozom néked (én hálaéneket zengve áldozok neked); megadom, amit fogadtam. Az Úré (az Úrtól jön) a szabadítás” (Jón. 2,10).

Bizony: „Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem (teljesítem) néked fogadásaimat, Amelyeket ajakim ígértek és szájam kimondott nyomorúságomban (a bajban)” (Zsolt. 66,13-14).

És: „Az Úr iránt való fogadásaimat (teljesítem) megadom az ő egész népe előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).

És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).

„Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat (szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).

„Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9).

És miért is kell még hálaadással áldoznunk? „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Annakokáért ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,14)

„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, (szeretetéért) és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, (az emberekkel tett csodáiért). És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel (beszéljék el ujjongva tetteit)!” (Zsolt. 107,21-22).

Zsolt. 65,3 Oh könyörgést [(təp̄illáh): az imádságot] meghallgató, hozzád folyamodik [(bô') eléd járul] minden test [minden (báśár): hústest].*

*Dávid megvallása: „A szegények [(ʿánájv ʿánáv): elnyomottak, szerencsétlen nyomorultak] kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, [a bensőjüket] füleiddel figyelmezel [feléjük fordítod füledet, és kegyelmed által szivüket megváltoztattad, és imádságra hangoltad]” (Zsolt. 10,17)

„Hiszen: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel (és igazán) hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19).

 Bizony az Úr: „… az igazaknak … könyörgését (és imádságát) meghallgatja” (Péld. 15,29).

Zsolt. 65,4 Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg. [Héber szerint: Bár (ʿáôn dáḇár): bűnös beszédeim, és azok következményei: baj, csapás (gáḇar): felülkerekedtek, elhatalmasodtak, és (pešaʿ): lázadást, elszakadást okoztak. De Te (káp̄ar): befedezted bűneimet, és megbocsátottad].*

*És így folytatja Dávid:  „… utolértek bűneim miatt a [(ʿávôn ʿáôn): bajok, csapások], amelyeket végig sem nézhetek, amelyek [(jáḵôl jáḵól): legyőztek, felülkerekedtek rajtam]; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem” (Zsolt. 40,13).

„Mert bűneim [(ʿávôn ʿáôn): törvény nélküli állapotom miatti gonoszságaim] elborítják fejemet [(ró'š) kezdettől]; súlyos teherként, erőm felett [nehezednek rám]” (Zsolt. 38,5).  

Emiatt: „Eláradtak [(ráḥaḇ): igen megsokasodtak] szívemnek [(léḇáḇ): bensőmnek] szorongásai, [(cáráh): nyomorúságai, gyötrelmei] nyomorúságaimból [(məcuqáh məcúqáh): szorongattatásom, és gyötrelmemből] szabadíts meg engem. [Más fordítás: Adj enyhülést szívem gyötrelmének és (jácá'): szabadíts, ments meg, vezess ki bajaimból, szorult helyzetemből, szükségeimből, ínségemből]” (Zsolt. 25,17).

Mert: „bánatban [(jáḡôn): szomorúságban fájdalomban] enyészik [(káláh): múlik el] életem és sóhajtásban [('ănáḥáh): nyögésben, jajgatásban] múlnak éveim; bűnöm miatt  roskadoz erőm, a [(ʿávôn ʿáôn): bűn miatti baj, csapás (kášal): elveszi erőmet, támolygok, tántorgok, kimerült vagyok], és kiasznak csontjaim, és [(ʿášéš ʿecem): elfogy, elenyészik testem]” (Zsolt. 31,11).

Megvallom, hogy: „Egyedül te ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz…” (Zsolt. 51,6).

És: „… URam, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” (Zsolt. 41,5).

Hiszen: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek (tiszteljenek) téged!” (Zsolt. 130,3-4).

 És én: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh jḏʿ ʿávôn ʿáôn): vétkemet, tévedésemet, céltévesztésemet megismertem, megértettem, és a bűn következményét, a bajt, csapást megtapasztaltam], és el nem fedeztem [(kásáh): nem rejtegettem, nem takargattam tovább, és hamisságomat nem titkoltam el]. Azt mondtam [('ámar): magamban]: Bevallom hamisságomat [(pešaʿ): lázadásomat, elszakadásomat, hűtlenségemet] az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] - és te elvetted rólam bűneimnek terhét [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): céltévesztésem következményeit, bajokat, csapásokat, és eltörölted adósságom, megbocsátottad Istennélküliségemet] Szela. (Zsolt. 32,5).

A prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat és gonoszságodat önmagamért, és bűneidről, és gonoszságodról nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Zsolt. 65,5 Boldog, és [('ešer 'ášár): áldott] az, akit Te kiválasztasz és magadhoz fogadsz, hogy lakozzék a Te tornácaidban, a Te [(ḥácér): udvaraidban]; hadd teljesedjünk meg a Te házadnak javaival, a Te templomodnak szentségével!*

*Dávid megvallása: „Boldog nép az [(gój gôj): a nemzet], amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül [(naḥăláh): tulajdonául] választott magának” (Zsolt. 33,12).

„Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből. [Más fordítás: Megrészegülnek házad dús javaitól, gyönyörűséged patakjával itatod őket; örömöt árasztasz rájuk, mint patakot]” (Zsolt. 36,9).

 Igen: „Boldogok, a kik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela. (Zsolt. 84,5).

„Mert jobb egy nap a te tornácaidban, (a te udvaraidban) hogysem ezer másutt; inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84,11).

Dávid így könyörög az Úrhoz: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában” (Zsolt. 27,4).

„Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér] életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).

Zsolt. 65,6 Csodálatos dolgokat szólasz [(ʿún): jelentsz ki] nékünk a te igazságodban, üdvösségünknek Istene; e föld minden szélének és a messze tengernek bizodalma.[Más fordítás: Igazságosságodban meghallgatsz minket, mi szabadító Istenünk, segítőnk, s megrendítő, fenséges jeleket adsz. Te vagy a föld határainak reménye, s reménysége a távoli partoknak];

Zsolt. 65,7 Aki hegyeket épít [(kún): hozott létre, és megszilárdította] erejével, körül van övezve hatalommal.*

*A próféták mind Őróla írnak: „Mert ímé, aki hegyeket alkotott és a szelet teremtette, és aki megjelenti az embernek az ő gondolatát, szándékát, aki a hajnalt sötétséggé változtatja és a föld magaslatain lépdel: az Úr (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) ő, a Seregeknek Istene az ő neve” (Ámós. 4,13).

 Ő az, aki: „… kijő az Úr (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) az ő helyéről, és leszáll és lépdel a földnek magaslatain. És szétmállanak alatta a hegyek, a völgyek pedig szétszakadoznak, mint a viasz a tűz előtt, mint a meredekről leszakadó (lezúduló) vizek” (Mik. 1,3-4).

„Viaszként olvadnak meg a hegyek az ÚR (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) előtt, az egész föld Ura előtt” (Zsolt. 97,5).

Zsolt. 65,8 Aki lecsillapítja [(šáḇaḥ): lecsendesíti] a tengerek zúgását, habjaik, a [(gal): hullámok] zúgását, [(hámón hámôn) morajlását], a népek, [nemzetek] háborgását. [Más fordítás: Te csendesíted el a tenger morajlását, hullámainak vészjósló bömbölését, zúgását. A népek háborognak; Zavarba jőnek a nemzetek].*

*Jób így vall Róla: Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az egeket, lépdel a tenger hullámhegyein, és tapos a tenger hullámain” (Jób. 9,8).

És hogy ki Ő, azt az Evangélium jelenti ki: „És mikor Jézus a hajóra szállt vala, követék őt az ő tanítványai. És ímé heves vihar, és nagy háborgás, nagy rengés támadt a tengeren, annyira, hogy a hajót már-már elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik, mert lepihent, és elszunnyadott vala. És az ő tanítványai hozzámenvén, felköltik őt, mondván: Uram, Urunk! Ments és tarts meg minket; mert elveszünk, mert mindjárt elpusztulunk, és meghalunk. És monda nékik: Mit féltek, miért vagytok ilyen félénkek, bátortalanok, gyávák, óh kicsinyhitűek? Milyen kevés a hitetek. Azután felállt, és fölkelvén ráparancsolt és megfedte, megdorgálta a szeleket és a tengert, és lőn nagy csendesség, és nagy nyugalom támadt, mert teljes szélcsend lett. Az emberek pedig elcsodálkoznak és megdöbbentek, és elámultak, mondván: Kicsoda ez, honnan való ő, hogy mind a szelek, mind a tenger engedelmeskednek néki” (Mát. 8,23-27).

Dávid is Róla prófétál: „De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból, szorult helyzetükből kivezette és kiszabadította őket. Lecsendesítette, és megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok, és elcsitultak a hullámok. És örülnek, amikor azok elsimultak, hogy lecsillapodtak vala, és a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt. 107,28-30)

 Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren, mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai tornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).  

És hogy mit szimbolizál a tenger, a sok vizek, azt Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr: „Jaj, zúg a sok nép! Zúgásuk olyan, mint a tengerek zúgása. Morajlanak a nemzetek! Morajlásuk olyan, mint a hatalmas víz morajlása. Morajlanak a nemzetek, ahogyan morajlik a nagy víz; de ha megdorgálja az ÚR, elfut messzire. Mint a polyvát kergeti a szél a hegyek között, és mint az ördögszekeret a szélvihar” (Ésa. 17,12-13).

Mert:  „A hatalmas vizek hangjánál, a nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál felségesebb az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) a magasságban. (Zsolt. 93,4).

Zsolt. 65,9 Félnek is jeleidtől a szélek lakói; a napkelet és napnyugat határait megörvendezteted [Héber szerint: (járé'): félelemmel való tiszteletre, csodálatra, bámulatra késztet az ('ôṯ): emlékeztető jel, a pózna, a bizonyíték a (qácú): végen lakókban, amikor (jášaḇ) helyet foglal, és elhelyezkedik, és (bóqer): másnap reggel a fény behasít az sötétségbe, a (ʿereḇ): keveredésbe. És amikor (môcá'): feltűnik, felkel (ránan): örömre, örömkiáltásra fakasztod, ujjongásra indítod a végen lakókat].

Zsolt. 65,10 Meglátogatod a földet és elárasztod; nagyon meggazdagítod azt. Istennek folyója tele van vizekkel; gabonát szerzel nékik, mert úgy rendelted azt. [Héber szerint: Meglátogatod a földet, páqaḏ): figyelsz rá, észreveszed hiányát és gondoskodsz róla. Megöntözöd, áldásod bőségével elárasztod. Gabonával látod el az embereket, így gondoskodsz róluk].*

*Folytatás: „Hogy esőt adj a lakatlan földre, az ember nem lakta pusztára, hogy bőven megitassad a puszta sivatagot, és zöldellő növényzetet sarjasszál” (Jób. 38,26-27)

„Megöntözöd onnan fentről a hegyeket, alkotásaid gyümölcsével jól tartod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy eledelt vegyenek a földből” (Zsolt. 104,13-14).

„Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből. [Más fordítás: Megrészegülnek házad dús javaitól, gyönyörűséged patakjával itatod őket; örömöt árasztasz rájuk, mint patakot]” (Zsolt. 36,9).

Zsolt. 65,11 Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod, záporesővel meglágyítod azt, termését megáldod. [Héber szerint: (ráváh): Bőségesen megöntözöd, átitatod, (telem): barázdáit, és (gəḏúḏáh gəḏúḏ): mélyedéseiben a (náḥéṯ):  göröngyöt, a rögöt szétlapítod, (rəḇíḇím): bőséges záporral (múḡ): megpuhítod, és elmállasztod. (cemaḥ): Sarját, termését (báraḵ): megáldod, és javaidból részesíted].*

*Az Úr az: „Ki az elmúlt időkben [(genea): az előző nemzedékek során] hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni: [(eaó ethnosz): eltűrte, hogy a nemzetek mind a maguk útján haladjanak]. Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jótevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket [(kardia): a mi bensőnket]” (Csel. 14,16-17).

Jeremiás így panaszkodik, ennek ellenére : „Eszükbe sem jut, hogy féljék Istenüket, az Urat, (Jahvét az Örökkévalót), aki az őszi és a tavaszi esőt megadja a maga idejében, és biztosítja az aratásra rendelt heteket” (Jer. 5,24).

Pedig Ő az: „Aki esőt ad [(náṯan): bocsát] a földnek színére [(páním): felszínére], és a mezőkre vizet bocsát [és vízzel öntözi az egész határt]” (Jób. 5,9).

Aki: „Felemeli a felhőket a földnek széléről; villámlást készít, (villámokat szór) hogy eső legyen, s szelet hoz elő tárházaiból” (Zsolt. 135,7).

„Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből” (Jer. 10,13).  

„Hogy megitasson pusztát, sivatagot, és hogy sarjasszon zsenge pázsitot” (Jób. 38,27).

 És Dávid így folytatja: „Énekeljetek az Úrnak hálaadással, (zengjetek hálaéneket az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak) pengessetek hárfát (énekeljetek hárfakísérettel) a mi Istenünknek! Aki beborítja az eget felhővel, esőt készít a föld számára (esőt bocsát a földre), és füvet sarjaszt a hegyeken” (Zsolt. 147,7-8).

Ő az: „Aki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. Aki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből” (Zsolt. 104,13-14).

És hogy milyen esőt küld az Úr, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, az én igém is, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, és eléri célját a hová, és amiért küldöttem” (Ésa. 55,10).

Zsolt. 65,12 Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, [(ṭôḇ): áldásoddal], és a te nyomdokaidon, a Te [(maʿəgál): utadon] 

a kövérség [(dešen): termékenység, bőség] fakad [(ráʿap̄): csepeg, harmatoz];*

*Dávid így folytatja: „A föld megadja az ő gyümölcsét (meghozza termését): megáld minket az Isten, a mi Istenünk” (Zsolt. 67,7).

„Békességet ad határainknak, megelégít minket a legjobb búzával” (Zsolt. 147,14).

És a feltétel: „Ha az én rendeléseim szerint jártok, (és éltek) és az én parancsolataimat megtartjátok, és azokat megcselekszitek: Esőt adok néktek idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét. És a ti cséplésetek ott éri a szüretet, és a szüret ott éri a vetést, és elégségig ehetitek kenyereteket, és bátorságosan (és biztonságban) lakhattok a ti földeteken. Mert békességet adok azon a földön, hogy mikor lefeküsztök, senki fel ne rettentsen; és kipusztítom az ártalmas vadat arról a földről, és fegyver sem megy át a ti földeteken” (3 Móz. 26,3-7).

„És reád szállnak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára” (5 Móz. 28,2).

Zsolt. 65,13 Csepegnek [(ráʿap̄): harmatoznak] a puszta legelői és a halmokat vígság [(gíl): örvendezés, ujjongás] övezi.*

*Így folytatódik a kijelentés: „Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből, mint eső cseperegnek alá, Amelyet a fellegek (árasztanak) és özönnel öntenek, és (bőségesen) hullatnak le temérdek emberre” (Jób. 36,27-28).

Hát: „Ne félj, te föld! Örülj és vigadozz, mert nagy dolgokat cselekszik az Úr! Ne féljetek, ti mezei vadak! Mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat” (Jóel. 2,21-22).

És Dávid imája, és kijelentés aki alászáll mint eső: „Teremjenek a hegyek békességet a népnek, és a halmok igazságot. Szolgáltasson igazságot a nép nyomorultjainak segítsen a szűkölködőnek fiain, és törje össze az erőszakoskodót. Éljen addig, amíg a nap áll és ameddig a hold fénylik, nemzedékről nemzedékre. Szálljon alá, mint eső a rétre, mint zápor, amely megöntözi (és megáztatja) a földet” (Zsolt. 72,3-6).

Zsolt. 65,14 A legelők megtelnek juhokkal, és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek [ujjonganak] és énekelnek.*

*Dávid imában vallja meg az Úr ígéreteit: „Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százsorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelőinken. (Marháink legyenek kövérek), ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utcáinkon. Boldog nép az, amelynek így van dolga; boldog nép az, amelynek az Úr az ő Istene” (Zsolt. 144,13-15).

És azt is, Akiről szólnak az ígéretek: : „És éljen ő és adjanak néki Seba aranyából; imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt minden napon. Bő gabona legyen az országban a hegyek tetején is; rengjen gyümölcse, mint a Libanon, s viruljon a városok népe, mint a földnek füve. Tartson neve mindörökké; viruljon neve, (terjedjen híre) míg a nap lesz; vele áldják magokat mind a nemzetek, és magasztalják őt. Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, Egyedül ő tud csodákat tenni!” (Zsolt. 72,15-18).

Ő pedig esőt ad a magra, amellyel beveted a földet, és kenyeret ad a föld terméséből, amely bőséges és tápláló lesz. Nyájad tágas legelőn legel azon a napon” (Ésa. 30,23)