Zsolt. 65,1 Az éneklőmesternek; [a karmesternek] zsoltár; Dávid [jelentése:
szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] éneke.
Zsolt. 65,2 Tied a hódolat, [Téged
illet] a dicséret, [a dicsőítés]
oh Isten, a Sionon. És néked teljesítik
ott a fogadást. [Héber szerint: A (dúmijjáh):
csendes várakozásban (təhilláh):
dicsérem, dicsőítem, imádom, hálát adok ('ĕlóhím):
Istennek a Sionon (cijjôn): Sion= „napégette, kiszáradt, megperzselt hely), és (šálém):
kész vagyok (néḏer neḏer): fogadalmi
ajándékot bemutatni].*
*És így
folytatja Dávid: „Hálával [(tôḏáh):
hálaadással]
áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat [(néḏer
neḏer): fogadalmaidat]; (Más fordítás: A dicséret áldozatát vidd az Úr elé, s
váltsd be fogadalmad a Fölséges előtt)!(Zsolt. 50,14).
„Tegyetek fogadást (fogadalmat)
és adjátok meg (és teljesítsétek) azokat
az Úrnak, a ti Isteneteknek; mindnyájan, akik ő körülte laknak, hozzanak
ajándékot a Rettenetesnek” (Zsolt. 76,12).
Dávid példát ad arra,
hogy mit jelent a fogadalom: „Felőled
lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy
gyülekezetben [a nagy közösségben]. És teljesítem
fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt” (Zsolt. 22,26).
Jónás is erről tesz
megvallást: „én hálaadó szóval áldozom
néked (én hálaéneket zengve áldozok neked); megadom, amit fogadtam. Az Úré (az Úrtól jön) a szabadítás” (Jón. 2,10).
Bizony: „Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem
(teljesítem) néked fogadásaimat,
Amelyeket ajakim ígértek és szájam kimondott nyomorúságomban (a bajban)”
(Zsolt. 66,13-14).
És: „Az Úr iránt való fogadásaimat
(teljesítem) megadom az ő egész népe
előtt (egész népe jelenlétében). Dicsérlek
a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged” (Zsolt. 116,14).
És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas
nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).
„Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy
gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te
(jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat
nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; (beszélek
hűségedről és szabadításodról) nem
titkolom el kegyelmedet és igazságodat (szeretetedet
és hűségedet) a nagy gyülekezetben”
(Zsolt. 40,10-11).
„Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy
beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon” (Zsolt. 61,9).
És miért is kell még
hálaadással áldoznunk? „Mert nincsen itt
maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Annakokáért ő általa vigyünk
dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő
ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,14)
„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, (szeretetéért) és az emberek fiai iránt való
csodadolgaiért, (az emberekkel tett csodáiért). És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit
örvendezéssel (beszéljék el ujjongva tetteit)!” (Zsolt. 107,21-22).
Zsolt. 65,3 Oh könyörgést [(təp̄illáh): az imádságot] meghallgató, hozzád folyamodik [(bô')
eléd járul] minden test [minden (báśár): hústest].*
*Dávid
megvallása: „A szegények [(ʿánájv
ʿánáv): elnyomottak,
szerencsétlen nyomorultak] kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted
szívüket, [a bensőjüket] füleiddel
figyelmezel [feléjük fordítod füledet, és
kegyelmed által szivüket megváltoztattad,
és imádságra hangoltad]” (Zsolt. 10,17)
„Hiszen: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz;
mindenkihez, aki hűséggel (és igazán) hívja
őt. Beteljesíti az őt félőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és
megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19).
Bizony
az Úr: „… az igazaknak … könyörgését
(és imádságát) meghallgatja” (Péld. 15,29).
Zsolt. 65,4 Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te
bocsásd meg. [Héber szerint: Bár (ʿáôn
dáḇár): bűnös beszédeim, és azok következményei: baj, csapás (gáḇar): felülkerekedtek, elhatalmasodtak,
és (pešaʿ): lázadást, elszakadást
okoztak. De Te (káp̄ar): befedezted
bűneimet, és megbocsátottad].*
*És így folytatja
Dávid:
„… utolértek bűneim miatt a [(ʿávôn
ʿáôn): bajok, csapások], amelyeket
végig sem nézhetek, amelyek [(jáḵôl jáḵól): legyőztek,
felülkerekedtek rajtam]; számosabbak a
fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem” (Zsolt. 40,13).
„Mert bűneim [(ʿávôn ʿáôn): törvény nélküli
állapotom miatti gonoszságaim] elborítják
fejemet [(ró'š) kezdettől]; súlyos
teherként, erőm felett [nehezednek rám]” (Zsolt. 38,5).
Emiatt: „Eláradtak [(ráḥaḇ):
igen megsokasodtak] szívemnek [(léḇáḇ): bensőmnek] szorongásai, [(cáráh): nyomorúságai,
gyötrelmei] nyomorúságaimból [(məcuqáh məcúqáh): szorongattatásom,
és gyötrelmemből] szabadíts meg engem. [Más fordítás: Adj
enyhülést szívem gyötrelmének és (jácá'):
szabadíts, ments meg, vezess ki bajaimból, szorult helyzetemből, szükségeimből,
ínségemből]” (Zsolt.
25,17).
Mert: „bánatban [(jáḡôn): szomorúságban fájdalomban] enyészik [(káláh): múlik el] életem és sóhajtásban [('ănáḥáh):
nyögésben, jajgatásban] múlnak éveim;
bűnöm miatt roskadoz erőm, a [(ʿávôn
ʿáôn): bűn miatti baj, csapás (kášal): elveszi erőmet, támolygok,
tántorgok, kimerült vagyok], és kiasznak
csontjaim, és [(ʿášéš ʿecem): elfogy, elenyészik testem]” (Zsolt. 31,11).
Megvallom, hogy: „Egyedül te ellened vétkeztem, azt tettem,
amit rossznak látsz…” (Zsolt. 51,6).
És: „… URam, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem
ellened!” (Zsolt. 41,5).
Hiszen: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen
te nálad van a bocsánat, hogy féljenek (tiszteljenek) téged!” (Zsolt. 130,3-4).
És én:
„Vétkemet bevallám néked, bűnömet [(ḥaṭṭá'ṯ
ḥaṭṭá'áh jḏʿ ʿávôn ʿáôn): vétkemet,
tévedésemet, céltévesztésemet megismertem, megértettem, és a bűn
következményét, a bajt, csapást megtapasztaltam], és el nem fedeztem [(kásáh):
nem rejtegettem, nem takargattam tovább, és
hamisságomat nem titkoltam el]. Azt mondtam [('ámar):
magamban]: Bevallom hamisságomat [(pešaʿ):
lázadásomat, elszakadásomat, hűtlenségemet] az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az
Örökkévalónak] - és te elvetted rólam bűneimnek terhét [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): céltévesztésem
következményeit, bajokat, csapásokat, és eltörölted adósságom, megbocsátottad Istennélküliségemet] Szela. (Zsolt. 32,5).
A prófétán keresztül már
kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki
eltörlöm álnokságaidat és gonoszságodat önmagamért, és bűneidről, és
gonoszságodról nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).
Zsolt. 65,5 Boldog, és [('ešer 'ášár): áldott] az, akit Te kiválasztasz és magadhoz fogadsz, hogy
lakozzék a Te tornácaidban, a Te [(ḥácér): udvaraidban]; hadd
teljesedjünk meg a Te házadnak javaival, a Te templomodnak szentségével!*
*Dávid megvallása: „Boldog nép
az [(gój gôj): a nemzet], amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet
örökségül [(naḥăláh): tulajdonául] választott
magának” (Zsolt. 33,12).
„Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket
gyönyörűségeid folyóvizéből. [Más fordítás: Megrészegülnek házad dús javaitól,
gyönyörűséged patakjával itatod őket; örömöt árasztasz rájuk, mint patakot]”
(Zsolt. 36,9).
Igen: „Boldogok,
a kik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela.
(Zsolt. 84,5).
„Mert jobb egy nap a te tornácaidban, (a te udvaraidban) hogysem ezer másutt; inkább akarnék az én
Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!” (Zsolt. 84,11).
Dávid így könyörög az Úrhoz: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy
lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak
szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában” (Zsolt. 27,4).
„Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem [és szereteted kísér]
életem minden napján, s az Úr házában
lakozom hosszú ideig [egész életemben örök időkön át]” (Zsolt. 23,6).
Zsolt. 65,6 Csodálatos dolgokat szólasz [(ʿún): jelentsz ki]
nékünk a te igazságodban, üdvösségünknek Istene; e föld minden szélének és a
messze tengernek bizodalma.[Más fordítás: Igazságosságodban meghallgatsz minket, mi
szabadító Istenünk, segítőnk, s megrendítő, fenséges jeleket adsz. Te vagy a
föld határainak reménye, s reménysége a távoli partoknak];
Zsolt. 65,7 Aki hegyeket épít [(kún): hozott létre, és megszilárdította]
erejével, körül van övezve hatalommal.*
*A próféták mind
Őróla írnak: „Mert ímé, aki hegyeket alkotott és a szelet
teremtette, és aki megjelenti az embernek az ő gondolatát, szándékát, aki a
hajnalt sötétséggé változtatja és a föld magaslatain lépdel: az Úr (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) ő, a Seregeknek Istene az ő neve”
(Ámós. 4,13).
Ő az, aki: „… kijő az Úr (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) az
ő helyéről, és leszáll és lépdel a földnek magaslatain. És szétmállanak alatta a hegyek, a völgyek pedig szétszakadoznak,
mint a viasz a tűz előtt, mint a meredekről leszakadó (lezúduló) vizek” (Mik. 1,3-4).
„Viaszként olvadnak meg a hegyek az ÚR (jəhóváh: Jahve, az
Örökkévaló) előtt, az egész föld Ura
előtt” (Zsolt. 97,5).
Zsolt. 65,8 Aki lecsillapítja [(šáḇaḥ): lecsendesíti] a
tengerek zúgását, habjaik, a [(gal): hullámok] zúgását, [(hámón
hámôn) morajlását], a népek, [nemzetek]
háborgását. [Más fordítás: Te csendesíted el a tenger morajlását, hullámainak vészjósló
bömbölését, zúgását. A népek háborognak; Zavarba jőnek a nemzetek].*
*Jób így vall Róla:
Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az egeket, lépdel a tenger hullámhegyein, és
tapos a tenger hullámain” (Jób. 9,8).
És hogy ki Ő, azt az
Evangélium jelenti ki: „És mikor Jézus a
hajóra szállt vala, követék őt az ő tanítványai. És ímé heves vihar, és nagy
háborgás, nagy rengés támadt a tengeren, annyira, hogy a hajót már-már
elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik, mert lepihent, és elszunnyadott
vala. És az ő tanítványai hozzámenvén, felköltik őt, mondván: Uram, Urunk!
Ments és tarts meg minket; mert elveszünk, mert mindjárt elpusztulunk, és
meghalunk. És monda nékik: Mit féltek, miért vagytok ilyen félénkek,
bátortalanok, gyávák, óh kicsinyhitűek? Milyen kevés a hitetek. Azután felállt,
és fölkelvén ráparancsolt és megfedte, megdorgálta a szeleket és a tengert, és
lőn nagy csendesség, és nagy nyugalom támadt, mert teljes szélcsend lett. Az
emberek pedig elcsodálkoznak és megdöbbentek, és elámultak, mondván: Kicsoda
ez, honnan való ő, hogy mind a szelek, mind a tenger engedelmeskednek néki” (Mát. 8,23-27).
Dávid is Róla prófétál: „De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban,
az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból,
szorult helyzetükből kivezette és kiszabadította őket. Lecsendesítette, és
megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok, és
elcsitultak a hullámok. És örülnek, amikor azok elsimultak, hogy lecsillapodtak
vala, és a kívánt kikötőbe vezette
őket” (Zsolt. 107,28-30)
Hát: „Uram, Seregeknek
Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz
téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren, mikor az ő habjai felemelkednek, ha hullámai
tornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt.
89,9-10).
És hogy mit szimbolizál a
tenger, a sok vizek, azt Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki az Úr: „Jaj, zúg a sok nép! Zúgásuk olyan, mint a
tengerek zúgása. Morajlanak a nemzetek! Morajlásuk olyan, mint a hatalmas víz
morajlása. Morajlanak a nemzetek, ahogyan morajlik a nagy víz; de ha
megdorgálja az ÚR, elfut messzire. Mint a polyvát kergeti a szél a hegyek
között, és mint az ördögszekeret a szélvihar” (Ésa. 17,12-13).
Mert: „A
hatalmas vizek hangjánál, a nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál
felségesebb az Úr, (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló) a
magasságban. (Zsolt. 93,4).
Zsolt. 65,9 Félnek is jeleidtől a szélek lakói; a napkelet és
napnyugat határait megörvendezteted [Héber szerint:
(járé'):
félelemmel való tiszteletre, csodálatra, bámulatra késztet az ('ôṯ): emlékeztető jel, a pózna, a
bizonyíték a (qácú): végen lakókban,
amikor (jášaḇ) helyet foglal, és elhelyezkedik, és (bóqer): másnap reggel a fény behasít az sötétségbe, a (ʿereḇ):
keveredésbe. És amikor (môcá'): feltűnik,
felkel (ránan): örömre,
örömkiáltásra fakasztod, ujjongásra indítod a végen lakókat].
Zsolt. 65,10 Meglátogatod a földet és elárasztod; nagyon
meggazdagítod azt. Istennek folyója tele van vizekkel; gabonát szerzel nékik,
mert úgy rendelted azt. [Héber szerint: Meglátogatod a földet, páqaḏ): figyelsz rá, észreveszed hiányát és gondoskodsz róla.
Megöntözöd, áldásod bőségével
elárasztod. Gabonával látod el az embereket, így gondoskodsz róluk].*
*Folytatás: „Hogy esőt adj a
lakatlan földre, az ember nem lakta pusztára, hogy bőven megitassad a puszta
sivatagot, és zöldellő növényzetet sarjasszál” (Jób. 38,26-27)
„Megöntözöd
onnan fentről a hegyeket, alkotásaid gyümölcsével jól tartod a földet. Füvet
sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy eledelt
vegyenek a földből”
(Zsolt. 104,13-14).
„Dúslakodnak
házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből. [Más fordítás: Megrészegülnek házad dús javaitól,
gyönyörűséged patakjával itatod őket; örömöt árasztasz rájuk, mint patakot]” (Zsolt. 36,9).
Zsolt. 65,11 Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod,
záporesővel meglágyítod azt, termését megáldod. [Héber
szerint: (ráváh): Bőségesen
megöntözöd, átitatod, (telem):
barázdáit, és (gəḏúḏáh gəḏúḏ):
mélyedéseiben a (náḥéṯ): göröngyöt, a rögöt szétlapítod, (rəḇíḇím): bőséges záporral (múḡ): megpuhítod, és elmállasztod. (cemaḥ): Sarját, termését (báraḵ): megáldod, és javaidból
részesíted].*
*Az Úr az: „Ki az elmúlt időkben [(genea):
az előző nemzedékek során] hagyta a
pogányokat mind a maguk útján haladni: [(eaó ethnosz): eltűrte, hogy a
nemzetek mind a maguk útján haladjanak].
Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jótevőnk volt, adván
mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi
szívünket [(kardia): a mi bensőnket]” (Csel. 14,16-17).
Jeremiás
így panaszkodik, ennek ellenére : „Eszükbe
sem jut, hogy féljék Istenüket, az Urat, (Jahvét az Örökkévalót), aki az őszi és a tavaszi esőt megadja a maga
idejében, és biztosítja az aratásra rendelt heteket” (Jer. 5,24).
Pedig
Ő az:
„Aki esőt ad [(náṯan): bocsát] a földnek színére [(páním): felszínére], és a mezőkre vizet bocsát [és vízzel öntözi az egész határt]” (Jób. 5,9).
Aki: „Felemeli a felhőket a földnek széléről;
villámlást készít, (villámokat szór) hogy
eső legyen, s szelet hoz elő tárházaiból” (Zsolt. 135,7).
„Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld
határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő
rejtekhelyéből” (Jer. 10,13).
„Hogy megitasson
pusztát, sivatagot, és hogy sarjasszon zsenge pázsitot” (Jób. 38,27).
És Dávid így folytatja: „Énekeljetek
az Úrnak hálaadással, (zengjetek hálaéneket az Úrnak, Jahvénak az
Örökkévalónak) pengessetek hárfát
(énekeljetek hárfakísérettel) a mi
Istenünknek!
Aki
beborítja az eget felhővel, esőt készít a föld számára (esőt bocsát a földre), és füvet sarjaszt a hegyeken” (Zsolt. 147,7-8).
Ő
az: „Aki megöntözi a hegyeket az ő
palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. Aki füvet
sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt
vegyenek a földből” (Zsolt. 104,13-14).
És
hogy milyen esőt küld az Úr, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Mert mint leszáll az eső és a hó az égből,
és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé
teszi azt, és magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én
beszédem, az én igém is, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem
megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, és eléri célját a hová, és
amiért küldöttem” (Ésa. 55,10).
Zsolt. 65,12 Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, [(ṭôḇ):
áldásoddal], és a te nyomdokaidon, a Te [(maʿəgál): utadon]
a kövérség [(dešen):
termékenység, bőség] fakad [(ráʿap̄): csepeg, harmatoz];*
*Dávid így
folytatja: „A föld megadja az ő gyümölcsét (meghozza termését): megáld minket az Isten, a mi Istenünk”
(Zsolt. 67,7).
„Békességet ad határainknak, megelégít minket a
legjobb búzával” (Zsolt. 147,14).
És a feltétel: „Ha az én rendeléseim szerint jártok, (és
éltek) és az én parancsolataimat megtartjátok, és azokat megcselekszitek: Esőt adok néktek idejében, és a föld
megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét. És a ti cséplésetek
ott éri a szüretet, és a szüret ott éri a vetést, és elégségig ehetitek
kenyereteket, és bátorságosan (és biztonságban) lakhattok a ti földeteken. Mert
békességet adok azon a földön, hogy mikor lefeküsztök, senki fel ne rettentsen;
és kipusztítom az ártalmas vadat arról a földről, és fegyver sem megy át a ti
földeteken” (3 Móz. 26,3-7).
„És reád szállnak mind ez áldások, és megteljesednek
rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára” (5 Móz. 28,2).
Zsolt. 65,13 Csepegnek [(ráʿap̄): harmatoznak] a puszta
legelői és a halmokat vígság [(gíl): örvendezés, ujjongás] övezi.*
*Így
folytatódik a kijelentés: „Hogyha magához szívja a vízcseppeket,
ködéből, mint eső cseperegnek alá, Amelyet a fellegek (árasztanak) és özönnel öntenek, és (bőségesen) hullatnak le temérdek emberre” (Jób. 36,27-28).
Hát: „Ne félj, te föld! Örülj és vigadozz, mert
nagy dolgokat cselekszik az Úr! Ne féljetek, ti mezei vadak! Mert zöldülnek a
pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják
gazdagságukat” (Jóel. 2,21-22).
És Dávid imája, és
kijelentés aki alászáll mint eső: „Teremjenek
a hegyek békességet a népnek, és a halmok igazságot. Szolgáltasson igazságot a
nép nyomorultjainak segítsen a szűkölködőnek fiain, és törje össze az
erőszakoskodót. Éljen addig, amíg a nap áll és ameddig a hold fénylik,
nemzedékről nemzedékre. Szálljon alá, mint eső a rétre, mint zápor, amely
megöntözi (és megáztatja) a földet” (Zsolt. 72,3-6).
Zsolt.
65,14 A legelők megtelnek juhokkal,
és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek [ujjonganak]
és énekelnek.*
*Dávid imában
vallja meg az Úr ígéreteit: „Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre
szolgáltassanak; juhaink százsorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelőinken.
(Marháink legyenek kövérek), ökreink
megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi
utcáinkon. Boldog nép az, amelynek így van dolga; boldog nép az, amelynek az Úr
az ő Istene” (Zsolt. 144,13-15).
És azt is, Akiről szólnak az
ígéretek: : „És éljen ő és adjanak néki
Seba aranyából; imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt minden napon. Bő
gabona legyen az országban a hegyek tetején is; rengjen gyümölcse, mint a
Libanon, s viruljon a városok népe, mint a földnek füve. Tartson neve
mindörökké; viruljon neve, (terjedjen híre) míg a nap lesz; vele áldják magokat mind a nemzetek, és magasztalják
őt. Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, Egyedül ő tud csodákat tenni!”
(Zsolt. 72,15-18).
Ő pedig esőt ad a magra, amellyel beveted a földet, és
kenyeret ad a föld terméséből, amely bőséges és tápláló lesz. Nyájad tágas
legelőn legel azon a napon”
(Ésa. 30,23)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.