Zsidókhoz írt levél 10. fejezet: A régi és az új áldozat; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Zsid. 10,1 Minthogy a törvényben a jövendő jóknak, az [(melló agathosz): eljövendő jó dolgoknak, javaknak] árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, mert nem [(ekhó): tartalmazza, nem foglalja magába a valóság igazi képét]. Ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szünetlenül [(diénekész): szakadatlanul, megszakítás nélkül] visznek, és [(proszpheró): rendszeresen bemutatnak] sohasem képes tökéletességre juttatni, mert nincs [(dünamai teleioó): hatalma teljessé / tökéletessé tenni] az odajárulókat [azokat, akik bemutatják];*

*És így folytatódik a kijelentés: „Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság” (Kol. 2,17).

 „Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, amely által közeledünk az Istenhez” (Zsid. 7,19)

„És mindenekből, amikből a Mózes [jelentése: a kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek] törvénye által meg nem igazíttathattatok, [mert a törvény (dünamai dikaioó): nem képes, mert nincs hatalma igaznak nyilvánítani, megigazulttá tenni], ez által mindenki, aki hisz, megigazul [(dikaioó): megigazulttá lesz]” (Csel. 13,39).

Zsid. 10,2 Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. [Más fordítás: Nemde (pauó proszpheró latreuó): felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha az áldozatok bemutatói egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk].

Zsid. 10,3 De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek. [Más fordítás: De éppen ezek az áldozatok emlékeztetik őket minden évben bűneikre].

Zsid. 10,4 Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.

Zsid. 10,5 Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet [(szóma): emberi alakot] alkottál nékem,

Zsid. 10,6 Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél [az áldozatokban (eudokeó): nem lelted örömöd].

Zsid. 10,7 Akkor mondám: Ímé itt vagyok, - a könyvtekercsben  írva vagyon rólam - hogy cselekedjem, és [teljesítsem] óh Isten a te akaratodat.*

*És folytatódik a kijelentés: „Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál. Akkor azt mondtam: Ímé jövök [itt vagyok]; a könyvtekercsben [a Törvény könyvében] írva van felőlem, én Istenem, a te törvényed [(tóráh tôráh): a Te útmutatásod, tanításod, amelyet az Igében jelentettél ki] keblem [(méʿáh): bensőm] közepette van. (Zsolt. 40,7-9).

 „Mert nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,18-19).  

Hiszen Te magad mondtad Uram, hogy: „nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból; Hiszen enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken” (Zsolt. 50,9-10).

És azt mondja az Úr: „Mert nem az égő- és véresáldozatokról beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen dolgotok!” (Jer. 7,22-23).

A prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon kedvesebb-e az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1 Sám. 15,22).

„Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az Úr, Jahve az Örökkévaló, mint az áldozatot” (Péld. 21,3).

„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6).

És folytatja az Úr: „Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? Ezt mondja az Úr, Jahve az Örökkévaló; megelégeltem a kosok egészen égőáldozatait és a hizlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm” (Ésa. 1,11).

Újra megismétli az Úr: „Minek nékem ez a tömjén, a mi Sébából kerül, és a messze földről való jóillatú fahéj? A ti égőáldozataitok nincsenek kedvemre, sem a ti véres áldozataitok nem tetszenek nékem” (Jer. 6,20).

Mert bár: „A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal” (Zsid. 9,22-23).

A testté lett Ige kijelentése: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot és könyörületet akarok és nem áldozatot. Mert nem a megigazultakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket, a céltévesztetteket a megtérésre, a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé” (Mát. 9,13).

Zsid. 10,8 Fentebb mondván, hogy áldozatot és ajándékot [(thüszia proszphora): áldozati ajándék felajánlását] és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél, [(eudokeó): nem lelted örömöd benne] amelyeket a törvény szerint visznek,

Zsid. 10,9 Ekkor ezt [is] mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, [(anaireó prótosz): hatálytalanítja a korábbit], hogy meghagyja a másodikat, [(hisztémi deuterosz): hogy helyébe állítsa a következőt].

Zsid. 10,10 Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének [(szóma): egész lényének] megáldozása által.*

*Az Úr Jézus kijelentése jövetele céljáról: „az embernek Fia nem azért jött el a földre, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért, és ez által sok embert megmentsen” (Mát. 20,28).

„És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban [(alétheia): a valóságban]” (Ján. 17,19).

 Az apostol így vall az Úr Jézusról és a váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, - hogy kifizesse a váltságdíjat minden emberért, - mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6).

„Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, és így aztán Ő bűnhődött a mi céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész teremtett, látható világért is” (1 Ján. 2,2).

Zsid. 10,11 És minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi [(pollakisz proszpheró): és sokszor mutatja be] ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. [(dünamai periaireó hamartia): azonban soha sincs hatalmuk arra, hogy a cél elvétését egészen elvegyék, nincs erejük a bűn, a céltévesztés eltörlésére].*

*Mert a törvény így rendelkezett: „Ez pedig az, amit áldoznod kell az oltáron: Esztendős két bárányt mindennap szüntelen” (2 Móz. 29,38).

Zsid. 10,12 Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, [(hamartia): a cél elvétéséért], mindörökre üle, [(kathidzó): helyet foglalt, letelepedett] az Istennek jobbjára,

Zsid. 10,13 Várván immár, míg lábainak zsámolyául vettetnek az ő ellenségei [Más fordítás: Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt].*

*Az Evangélium bizonyságtétele: „Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felemeltetett a mennybe, és elfoglalta helyét az Isten jobbján. (Márk. 16,19).

„Mert nem Dávid emelkedett fel a mennybe; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul, amíg ellenségeidet hatalmad alá vetem” (Csel. 2,34-35).

Mert az Úr ezt mondta Neki: „ … Ülj az én jobb kezem felől, míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem” (Zsid. 1,13).

„Felül minden fejedelemségen, és hatalmasságon, és hatóerőn, és uraságon és minden néven, mely neveztetik, amelyet segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban / aionban /, hanem a következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak közösségének fejévé” (Eféz. 1,21)

 Mert Isten: „Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő (Isten) dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban, Annyival kiválóbb, és feljebbvalóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál” (Zsid. 1,2-4) És: „akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön” (Eféz. 3,10-11.15) / nemzetség: Az eredeti szó: patria, egy közös őstől, mint atyától származó törzsi, népi vagy nemzeti közösséget jelent vagyis: az egyház, bármilyen nemzetségből valók vannak is benne/

„Mert addig kell néki királyként uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti” (1 Kor. 15,25).

Zsid. 10,14 Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette [(teleioó): bevégzettekké tette, végcélba vitte] a megszentelteket.*

*Így folytatódik a kijelentés: „Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek [(szarx): hústestnek] tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid. 9,13-14)

„….Krisztus szerette – teljesen eggyé vált a kihívott gyülekezetekkel, az eklézsiákkal, és Önmagát adta, kiszolgáltatta és feláldozta azért, odaadva érte a saját életét. Hogy azt megszentelje, Isten számára elkülönítse, szentté tegye, megtisztítván a víznek fürdőjével az ige, a (rema) az élet igéje által” [Más fordítás: Hogy felkészítse, és megtisztítsa az övéit az Isten élő beszéde által]” (Eféz. 5,25-26).

Ő lett a mi főpapunk: „Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen [(amiantosz): mocsoktalan, tiszta, makulátlan], a bűnösöktől [(hamartólosz): céltévesztőktől] elválasztott, [(khóridzó): elkülönített] és aki az egeknél magasságosabb lőn, [és aki magasabbra jutott az egeknél]. Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, maga-magát megáldozván..” (Zsid. 7,26-27).

Zsid. 10,15 Bizonyságot tesz pedig erről mi nékünk a Szent Szellem is, mert minekutána előre mondotta:

Zsid. 10,16 Ez az a szövetség, melyet kötök velük, amit [(diathéké diatithemai): végrendeletül hagyok rájuk] ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet [(nomosz) útmutatásomat, tanításomat, amelyek az Igében jelentettem ki] az ő szíveikbe, az ő [(kardia): bensőjükbe, a szellemi életük központjába] és az ő elméjükbe, az ő [(dianoia): gondolkodásukba] írom [(epigraphó): vésem] be azokat.*

*Jeremiás így prófétál erről: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjük maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem” (Jer. 31,31-34).

Az apostol pedig idézi a próféciát: „Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök. Nem azon szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Egyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velük, mondja az Úr. Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük, és ők lesznek nekem népem. És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem. Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; ami pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez” (Zsid. 8,8-13).

Az Úr Jézus is hivatkozik a próféciára, kijelentve annak értelmét is: „Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő” (Ján. 6,45).

Zsid. 10,17 Azután így szól: És az ő bűneikről [(hamartia): céltévesztésükről] és álnokságaikról [és (anomia): törvénynélküli állapotukról] többé meg nem emlékezem.*

*A próféták így dicsőítik az Urat: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,18-19).

 „Búsulásom felbuzdultában elrejtém orcámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad. Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek” (Ésa. 54,8-9).

Zsid. 10,18 Ahol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat [De ott ahol (tútón apheszisz): ezek elengedése, bocsánata van, ott már többé nincs (hamartia): céltévesztés miatti áldozat].*

*Ezen már senki nem változtathat, mert aki megteszi, az tévtanító: „… ahol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék. Mivel a végrendelet holtak után jogerős, és csak halál esetén érvényes, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes” (Zsid. 9,16-17).

Ezért kellett az Úr Jézusnak meghalni: „És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő - Krisztus - hogy meghalván az első szövetségbeli, az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, a hivatottak, az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét” (Zsid. 9,15).

 „Atyámfiai, testvéreim! Ember szerint szólok, emberi szokásra hivatkozom. Lám az embernek megerősített, jogerős, hitelesített testámentomát, vagyis végrendeletét, szövetségkötését senki erőtlenné nem teheti, senki sem hatálytalaníthatja, érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz hozzá nem adhat, nem toldhatja meg, vagy záradékkal nem láthatja el” (Gal. 3,15).

Zsid. 10,19 Mivelhogy azért atyámfiai, [(adelphosz): testvéreim] bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, [(parrészia): szabad bemenetelünk van a szent helybe a Jézus Krisztus vére által]

Zsid. 10,20 Azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő [hús]teste által [(szarx dia): saját húsán keresztül].*

*Az apostol megerősíti a kijelentést: „Mert Őáltala van szabad utunk, és menetelünk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához” (Eféz. 2,18).

„Mely lelkünknek [(pszükhé): életünknek] mintegy bátorságos és erős [(aszphalész bebaiosz): biztos és szilárd] horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, Ahová útnyitóul [(prodromosz): előfutárként] bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek (jelentése: Igazság királya, az én királyom igazságos) rendje szerint” (Zsid. 6,19-20).

És Ő: „nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak a [(aléthinosz): valóságosnak] csak másolatába [(antitüpon): amely csak képmása, előképe] ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk, hogy [(emphanidzó hémón): bemutasson minket]. Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel” (Zsid. 9,12.24-25).

És csak Őáltala: „van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk, élünk, és vagyunk, és dicsekedünk, sőt ujjongunk az Isten dicsőségének reménységében. [Más fordítás: És dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2).

„Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van” (2 Kor. 3,4).

Mert: „Őbenne van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk, és szabad utunk Istenhez az Ő benne való hit által” (Eféz. 3,12).

Hát: „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, a kegyelem trónjához, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,16).

És a kárpit meghasadása akkor történt, megnyitva a szentélybe való bemenetel lehetőségét: „Jézus pedig ismét nagy hangon kiáltván kiadá, kilehelte, kibocsátotta szellemét. És ímé [abban a pillanatban] a templom kárpitja fölétől [felülről egészen] aljáig ketté hasada; és a föld megindula [rengett; megrendült], és a kősziklák megrepedezének [és a sziklaszirtek meghasadtak]” (Mát. 27,50-51).

A testben megjelent Úr kijelentése: „Én vagyok az ajtó, a kapu: ha valaki én rajtam keresztül megy be, megtartatik, és gondviselésben, ellátásban, védelemben részesül, és megmenekül, üdvözül. Bejár és kijár, és tovább megy, tovább halad majd, és legelőt talál” (Ján. 10,9).

„Én vagyok az út, az igazság, a valóság és az élet; senki sem mehet, és nem juthat az Atyához, csak rajtam keresztül” (Ján. 14,6).

Zsid. 10,21 És lévén nagy papunk az Isten háza felett:*

*És Neki azért kellett szenvedni, mert: „mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy könyörülő [irgalmas] legyen és hű főpap az Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti szolgálatban], hogy engesztelést szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt legyen] a nép bűneiért [(hamartia): céltévesztéséért]” (Zsid. 2,17).

És Hogy Isten házává lehessünk:  „Mózes [(kai): akkor] hű, vagyis [(pisztosz): hűséges, megbízható, szavahihető] volt ugyan az ő egész házában, mint szolga, a hirdetendőknek bizonyságára, [aki a jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot]. Krisztus ellenben mint Fiú, a maga háza felett,  akinek háza  mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését [ha a bizonyságtevés bátorságát és a diadalmas reménykedést] mind végig erősen [(bebaiosz): állhatatosan, és szilárdan] megtartjuk, [ha mindvégig rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben]” (Zsid. 3,5-6).

Hát: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) és Józsué neve görög formában], az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz, [hitvallásunkhoz]. Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni, [(dünamai szümpatheó): nem képes együtt érezni] gyarlóságainkon [(asztheneia): gyengeségeinken, erőtlenségeinken], hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, mégis bűntelen maradt” (Zsid. 4,14-15).

És így vált Isten házává, lakóhelyévé a Krisztus népe: „De ha késném, ezekből tudd meg, hogyan és mi módon kell, és szükséges forgolódni, eljárni, viselkedni, és tevékenykedni az Isten házában. Mely az élő Istennek egyháza, ami a kihívottak közössége, az eklézsia, az igazságnak, a valóságnak oszlopa, tartó pillére és erőssége, szilárd, és erős alapja” (1 Tim. 3,15).

Zsid. 10,22 Járuljunk hozzá igaz szívvel, [(kardia): igaz bensővel], hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, [Más fordítás: mint akiknek szívük megtisztult a rossz lelkiismerettől a vérrel való meghintés által].*

*Hiszen: „… Krisztus … Önmagát adta, és feláldozta, kiszolgáltatta azért, Odaadva érte a saját életét. Hogy azt megszentelje, Istennek elkülönítse, szentté tegye, megtisztítván a víznek fürdőjével az ige, a (rema) az élet igéje által. [Más fordítás: Hogy felkészítse, és megtisztítsa az övéit az Isten élő beszéde által]” (Eféz. 5,25-26)

Mert: „Krisztusnak a vére… megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid. 9,14).

Az Úr Jézus megvallása: „És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban [(alétheia): a valóságban]” (Ján. 17,19).

Azokért: „Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2).

A Szent Szellem újra - és újra kijelenti, hogy mit tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért”„aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik (Tit. 2,14; Róm. 4,25). 

Így teljesült be a prófécia: „Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket” (Ezék. 36,25).

Zsid. 10,23 És testük [(szóma): egész valójuk] meg van mosva tiszta [(katharosz): hamisítatlan, romlatlan] vízzel; tartsuk meg [(katekhó): erősen] a reménységnek vallását [(homologia):

ragaszkodjunk a reménység hitvallásához, és tartsunk ki a reménységünk megvallásában  (aklinész): rendületlenül] tántoríthatatlanul, mert hű [(pisztosz): hűséges, megbízható] az, aki ígéretet tett.*

*Mert: „Így éritek el a hitetek végcélját: egész lényetek, és életetek megmenekülését és teljes átformálódását” (1 Pét. 1,9).

És hogy ez megtörténhessen, arról Isten maga gondoskodik: „Hű az, aki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt” (1 Thess. 5,24).

Mert bizony: „hű és, megbízható, szavahihető az Úr, aki megerősít, sőt támogat, táplál, szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz titeket és megőriz, megvéd, megóv, vigyázással és erővel megoltalmaz a gonosztól, a rosszakaratú, rosszindulatú ördögtől, és a káros, ártalmas, gonosz dologtól, szerencsétlenségtől, és minden bajtól” (2 Thess. 3,3).  

Zsid. 10,24 És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett. [Más fordítás: És katanoeó): legyen gondunk arra, hogy egymást kölcsönösen [(agapé): az Isten szerinti szeretetre és jó cselekedetekre (paroxüszmosz): buzdítsuk, és ösztönözzük].*

*És folytatódik a kijelentés, meghatározva, hogy mik azok a jó cselekedetek: „A szentek iránt való szolgálatról felesleges is néktek többet írnom. Hiszen ismerem a ti készségeteket, buzgóságotokat, készséges szíveteket, hajlandóságotokat, jóindulatotokat, és lelkesedéseteket, amellyel dicsekszem felőletek a macedónoknak, hogy Akhája felkészült, és készen áll a múlt esztendő óta; és a ti buzgóságtok, lelkesedésetek sokakat magával ragadt, és felindította a többieket” (2 Kor. 9,1-2).

A macedón hívőket úgy fellelkesítette Akhája buzgósága, hogy: „Sok könyörgéssel kérvén igyekeztek meggyőzni minket, és erősen sürgetve kérték tőlünk azt a kegyelmet, hogy a szentek iránt, a szentek szükségére való szolgálat, a szentek megsegítésének jótéteményébe, és örömébe adakozással részt vehessenek, közösséget vállalhassanak” (2 Kor. 8,4)

És így folytatja az apostol, az adakozás Isten kegyelme, ezért: „A szentek szükségeire adakozók vagyonotokat közlők legyetek; (Más fordítás: A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben…”  (Róm. 12,13)

És a kihívott gyülekezet ezt meg is cselekedte: „Ez időtájban vagyis ezekben a napokban pedig menének Jeruzsálemből Antiókiába próféták. Felkelvén pedig előállt egy azok közül, név szerint Agabus, megjelenté a Szellem által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhínség lesz; amely meg is lőn, és be is következett Klaudius császár idejében. A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy a szerint, amint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak, testvéreknek: Amit meg is cselekednek, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze által” (Csel. 11, 27-30)

„Mert kedvét, és örömét lelte, és tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei, a szűkös anyagi helyzetben lévők részére némileg adakozzanak. Jónak, és helyesnek látták, hogy gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára” (Róm. 15,26)

Betöltve Isten Igéjét, mely arra int, hogy: „Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, akiket illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése. Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd” (Péld. 3,27).

Zsid. 10,25 El nem hagyván a magunk gyülekezetét, [El ne maradjunk az  (episzünagógé): egybegyülekezésekről, összejöveteleinkről] amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem bátorítsuk egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.*

*Az összegyülekezésekről mintát is ad a Szent Szellem: „És minden nap egy akarattal, teljes egyetértésben, közös elhatározásból kitartva folyamatosan a templomban, a szent helyen tartózkodtak, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala táplálékban örömmel, ujjongással és tiszta szívvel. Dicsérve dicsőítették az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva, az egész nép szerette őket. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet, a kihívottak közösségét az üdvözülőkkel, a megváltottakkal, megmentettekkel, megszabadítottakkal. És foglalatosok valának az apostolok tudományában, és kitartóan, folyamatosan részt vettek az apostolok tanításaiban, és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben, az imádkozásban” (Csel. 2,46-47.42).

Dávid is a hívők egységéről, és az abból következő kenet kiáradásáról prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint a drága olaj a fejen, amely aláfolyik a szakállon, az Áron szakállán; amely lefolyik köntöse prémjére; Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!” (Zsolt. 133,1-3).

Zsid. 10,26 Mert ha szándékosan [(hekúsziósz): önként, készségesen, szabad akaratból] vétkezünk, [(hamartanó): tévesztjük el a célpontot, és válunk újra céltévesztőkké] az igazság megismerésére való eljutás, a [(alétheia lambanó): valóság befogadása] után, akkor többé nincs bűnökért [(hamartia peri): céltévesztésért] való áldozat. Már [nem használ a bűnért való áldozat].*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Azt mondom azért néktek: Minden bűn, céltévesztés és káromlás, gyalázkodás, rágalmazás, becsmérlődés, megbocsáttatik az embereknek; de a Szellem káromlása, gyalázása becsmérlése, a Szellem elleni szitkozódás nem bocsáttatik meg az embereknek. Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik. De aki a Szent Szellem ellen szól, és Őt leszólja, annak sem ezen - sem ebben a világban, ebben a létkorban, - sem a más világon, sem a jövendő létkorban meg nem bocsáttatik” (Mát. 12,31-32).

Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Bizony mondom néktek, hogy minden bűn, minden hiba, tévedés megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, bármennyi káromlást szólnak. De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, és ha valaki a Szent Szellemet káromolja és rágalmazza, gyalázza, becsmérli, és ellene szitkozódik, nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké, a leendő, eljövendő létkorban is. Mivelhogy ezt mondják vala, és azt terjesztették: Tisztátalan szellem van benne” (Márk. 3,28-30).

Lukács így ír erről: „És ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, annak meg nem bocsáttatik” (Luk. 12,10).

És a Szent Szellem folytatja a kijelentést: „Mert ugyanis lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek. És megízlelték az Istennek jó és felséges beszédét, kijelentését és a jövendő világnak erőit. És elestek, azok ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmaguknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. (Más fordításban: Hogy akik elestek, ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát)” (Zsid. 6,4-6).

„Mert ha az Úrnak, a megtartó, üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, és megszabadultak a világ förtelmeitől, szennyétől, tisztátalanságától, beszennyezettségétől, fertőjétől, és mételyétől. (Itt a görög szöveg azt mondja: elkerülték a világ szennyét, fertőző hatását) de ezekbe ismét belekeveredve elbuknak, és legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá, rosszabbá, károsabbá, súlyosabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság, a megigazulás útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak, és elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe, és a megfürdött disznó sárban hempereg” (2 Pét. 2,20-22).

És így hangzik a Példabeszéd: „Mint az eb visszatér a maga okádására, úgy a bolond, az Isten nélkül élő, a hitetlen megkettőzteti az ő bolondságát, és úgy ismétli meg bolondságát az ostoba” (Péld. 26,11).

Azt tanácsolja az Úr, hogy: „Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia, az ő testvére vétkezik, de nem halálos bűnt, nem szándékos a cél elvétése, nem szándékos félrelépést, könyörögjön érte, és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik, aki nem szándékosan, és nem saját akaratból, minden kényszerítés nélkül válik céltévesztetté. Van halálos bűn; nem az ilyenért, és nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön. Minden igazságtalanság, minden istentelenség, Isten nélküli tett, az igazság / az Ige / hiánya bűn, céltévesztés. De van nem halálos bűn is” (1 Ján. 5,16-17).

Már a törvény kimondta, hogy: „ki kell irtani népe közül azt az embert, akár bennszülött, akár jövevény, aki szándékosan cselekszik, mert az Urat, (Jahvét az Örökkévalót) gyalázta meg. Hiszen az Úr, (Jahve az Örökkévaló) igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát szegte meg, föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell” (4 Móz. 15,30-31).

Zsid. 10,27 Hanem az ítéletnek valami rettenetes [(phoberosz): félelmetes, ijesztő, szörnyű] várása és a tűznek lángja, [(dzélosz:) heve] amely [(melló): elkerülhetetlenül] megemészti az ellenszegülőket, a [(hüpenantiosz): szembenálló ellenségeket].*

*Folytatódik a prófécia: „Uram! Fölemelted kezedet, de nem látják! De látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet” (Ésa. 26,11).

Mert: „Eljön a mi Istenünk [('ĕlóhím)] és nem hallgat [(ḥáraš): némán]; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél” (Zsolt. 50,3).

Igen: „Mert a Seregek Ura meglátogat téged mennydörgés, földrengés, nagy zúgás, forgószél és emésztő tüzes lángok közepette” (Ézs. 29,6).

Az apostol fejti ki az eljövő testté lett igéről szóló próféciát: „Tűznek lángjában, ki igazságot szolgáltat azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliumának, győzelmi hírének. (Más fordítás: Akik nem akarnak engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól)” (2 Thess. 1,8).

Ézsaiás is prófétál az Úr eljöveteléről, és arról, hogy megöli az Úr az óembert, hogy feltámadjon az újember: „Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő szekerei (harci kocsijai gyorsak), hogy megfizesse (rájuk zúdítja) búsulásában az Ő (lángoló) haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal (és fenyítését lángoló tűzben). Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden (hús)testet (kardja mindenkit elér), és sokan lesznek az Úrtól megöltek” (Ésa. 66,13-16)

És az Úr kardjáról így hangzik a bizonyságtétel: „Mert az Istennek beszéde (logosz=Ige) élő és ható (élő energia), és élesebb minden kétélű fegyvernél (kardnál), és elhat a szívnek és (áthatol az elmének és) szellemnek, az ízeknek (ízületeknek) és a velőknek megoszlásáig (szétválásáig), és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait (és szándékait). És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna (amely rejtve volna) előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek (fedetlenek) annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. (Neki kell majd számot adnunk)” (Zsid. 4,12-13).

Zsid. 10,28 Aki megveti [(atheteó): megszegi] a Mózes törvényét, két vagy három tanúbizonyságra [két vagy három tanú vallomása alapján] irgalom [(oiktirmosz): szánalom, részvét, könyörület] nélkül meghal [(apothnészkó): elpusztul.*

*A törvény kimondta: „Két tanú vagy három tanú szavára halállal lakoljon a halálra való; de egy tanú szavára meg ne haljon” (5 Móz. 17,6).

„Ne álljon elő egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog (Két vagy három tanú szavával lehet érvényes egy ügy)” (5 Móz. 19,15).  

Mert: „… egy tanú nem lehet elég tanú senki ellen, hogy meghaljon. (Más fordítás: Egy tanú vallomása nem elég a halálos ítélethez)” (4 Móz. 35,30).

Az Úr Jézus kijelentése: „Ha pedig a te atyádfia, a te testvéred vétkezik ellened, menj el és figyelmeztesd, és győzd meg őt, mutass rá a tévedésére négyszem között. Ha hallgat rád és megérti, megnyerted a te atyádfiát, a te testvéredet, és segítettél, hogy megmaradjon, mint testvéred; Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, egy vagy két testvéredet, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó” (Mát. 18,15-16).

Az apostol is erről tesz bizonyságot: „…Két vagy három tanú vallomása alapján megáll minden dolog. [Más fordítás: … meg van írva: „Minden vádat két vagy három embernek kell megerősíteni]” (2 Kor. 13,1).

Zsid. 10,29 Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltó az, aki az Isten Fiát [(katapateó): lábbal] megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak [(koinosz): közönségesnek] tartja, [semmibe veszi] és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza [(enübridzó): megcsúfolja, meggyalázza, durván sérti, kigúnyolja, bántalmazza]?*

*És az apostol így figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Vigyázzatok, (hogy el ne utasítsátok, és) meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót (elutasították, és) megvetették, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon (aki a mennyből szól hozzánk)” (Zsid. 12,25).

 És: „ha az angyaloktól [(aggelosz): hírnökök, követek által] hirdetett beszéd [(logosz): ige] erős volt [(bebaiosz): megállt, szilárdnak bizonyult, és erős, stabil, rendíthetetlen, megmaradó, biztonságos, megbízható volt]. És minden bűn [(parabaszisz): félrelépés, minden áthágás] és engedetlenség [(parakoé): szándékos figyelmetlenség, és félrehallás] elvette [és megkapta] igazságos büntetését [elnyerte (endikosz): igazságos, jogos, méltányos bérét, (miszthapodoszia): viszonzását, és megfizetését]. Mi módon [(pósz): vagy hogyan] menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk [(ameleó): és könnyelműen semmibe veszünk] ily nagy [(télikútosz): fontos / és jelentős] üdvösséget [(szótéria): szabadulást, megmentést]? Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, és [amely akkor vette kezdetét, amikor először az Úr hirdette], azok, akik hallották, [(akúó): és megértették] biztosítottak [(bebaioó): és megerősítettek] számunkra” (Zsid. 2,2-3).

Zsid. 10,30 Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. [Görög szerint: (gar): hiszen (eidó oida): tisztába vagyunk vele, ismerjük azt aki (epó): kijelentette: (emoi): Bennem van az (ekdikészisz): igazságszolgáltatás, megvédelmezés, én (antapodidómi): megfizetek (legó): szól az Úr, Jahve az Örökkévaló. És ismét: az Úr, Jahve az Örökkévaló (krinó): szétválasztja, megkülönbözteti az ő népét].*

*Így figyelmezteti Krisztus népét az apostol: „Magatokért bosszút ne álljatok, és ne szolgáltassatok a magatok ügyében igazságot szerelmeseim, hanem adjatok helyet a gonosz, a sátán ellen irányuló haragnak, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, az igazságszolgáltatás, és a megvédelmezés, én megfizetek, és igazságot szolgáltatok, és megigazítok, ezt mondja az Úr” (Róm. 12,19).

Mert azt mondja az Úr: „Enyém a bosszúállás, és az igazságszolgáltatás és a megfizetés, amikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmük napja, és siet, ami rájuk vár! Bizony, ítél az ÚR népe ügyében, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja” (5 Móz. 32,35-36).

„Mert igazságot szolgáltat népének az ÚR, és megkönyörül szolgáin” (Zsolt. 135,14).

Zsid. 10,31 Rettenetes [(phoberosz): félelmetes] dolog az élő Istennek kezébe [(kheir): erejébe] esni.*

*Mert: „a mi Istenünk megemésztő tűz” (Zsid. 12.29).  

Ezt már Mózesen keresztül kijelentette a Szent Szellem: „Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten ő” (5 Móz. 4,24).

Zsid. 10,32 Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, a melyekben, minekutána megvilágosíttattatok, [(phótidzó): fényt kaptatok] sok szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki [(hüpomenó): viseltetek el].*

*Így folytatja a Szent Szellem, a szenvedés okát is kijelentve: „Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy szenvedjetek is Őérette. Ugyanolyan tusakodástok, küzdelmetek, harcaitok lévén, hiszen ugyanazt a harcot kell megvívnotok, amilyent énnálam láttatok, és most hallotok felőlem” (Fil. 1,29-30).

Az Úr Jézus így szól a tanítványaihoz: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Mát. 5,11-12).

És hogy mik ezek a szenvedések, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: A jeruzsálemi apostolokat megverették, amiért hirdették az Úr Jézust, és: „Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért; és nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus Jézust a templomban és házanként” (Csel. 5,41-42) .

Zsid. 10,33 Midőn egyfelől gyalázásokkal [(oneidiszmosz): csúfolással, gúnyolással] és nyomorgattatásokkal [(thlipszisz): gyötrésekkel] nyilvánosság elé hurcoltak titeket, [szidalmazásnak és szorongatásnak voltatok kitéve, nyilvánosan megszégyenítettek titeket látványossággá lettetek, mintegy (theatridzó): színpadra vittek, közszemlére bocsátottak, cirkuszi látványossággá téve mutogattak]. Másfelől társai lettetek azoknak, [(koinónosz ginomai): közösséget vállaltatok azokkal] akik így jártak [(hútó hútósz)í. akik hasonlóképpen szenvedtek].*

*Pál apostol megvallása: „Mindenütt nyomorgattatunk, mindenfelől szorongatnak, zaklatnak minket, de meg nem szoríttatunk, de össze nem zúznak, nem szorítanak zsákutcába; kétségeskedünk, és kétségek között, tanácstalanok vagyunk, bizonytalanságban élünk, nem látjuk a kiutat, de nem esünk kétségbe. Üldöztetünk, háborúságot szenvedünk, és megaláztatunk, de el nem hagyatunk, de nem leszünk cserbenhagyottakká; tiportatunk, levernek, és földre terítenek bennünket, de el nem veszünk; el nem pusztulunk” (2 Kor. 4,8-9).

„Mert úgy vélem, és úgy gondolom, hogy az Isten minket, az apostolokat, a kiküldötteket, az evangélium nagyköveteit utolsókul állított, hogy Isten minket utolsókként mutatott be, vagy állított elő, mintegy halálra szántakul, halálra kijelöltnek: mert színházi látványossága és csodája lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek” (1 Kor. 4,9).

És azt a gyülekezetet is, amely teljesíti Isten akaratát – azaz: hirdeti a Krisztusról szóló jó hírt – üldözik: „És ti a mi követőinkké lettetek és az Úréi, befogadván az igét sokféle szorongattatás között, Szent Szellem örömével. Példává is lettetek minden hívő számára Macedóniában és Akhájában, mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde. De nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk” (1 Thess. 1,6-8).

Dávid próféciája, és Pál apostol imája: „Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek. Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp! Miért rejted el orcádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat? Bizony porba hanyatlik életünk, a földhöz tapad testünk. Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!” Mert: „Te voltál támaszom, születésem óta, te hoztál ki anyám méhéből, téged dicsérlek szüntelen. Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizodalmam” (Zsolt. 44,23-27; 71,6-7)

„Hiszen meg van írva: „Teérted gyilkolnak minket nap, mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat.” De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” (Róm. 8,36-37).

Zsid. 10,34 Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását [is] örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb [értékesebb] és maradandó vagyonotok van a mennyekben.*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Örüljetek és örvendezzetek, sőt ujjongjatok, és vigadjatok ilyenkor, mert a ti jutalmatok, a ti kárpótlásotok bőséges, és nagy fizetség jár nektek a mennyekben: mert így háborgatták, és üldözték, zaklatták, és vádolták a prófétákat, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket is, akik előttetek voltak, akik előttetek éltek” (Mát. 5,12).

Az apostol bátorítása: „Most tehát reménységgel várjuk azokat az áldásokat, amiket Isten készített nekünk, a gyermekeinek. Ezeket az áldásokat semmi sem teheti tönkre, soha meg nem fakulnak, sem nem veszítenek az értékükből, mert a Mennyben őrzik őket a számotokra]” (1 Pét. 1,4).

A türelmes várakozás jutalma pedig: „tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát” (Kol. 3,24).

Ezt az Evangélium jelenti ki: „A mennyekben néktek eltett reménységért, amelyet már előbb hallottatok az igazság, a valóság=Ige beszédében, mely az evangélium” (Kol. 1,5).

És: „Hálákat adván örömmel az Atyának, aki alkalmasakká, képessé, és méltókká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban, a fényben” (Kol. 1,12).

Zsid. 10,35 Ne dobjátok [ne veszítsétek] el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.

Zsid. 10,36 Mert békességes tűrésre [(hüpomoné): kitartásra,

állhatatosságra] van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet [(komidzó): és így beteljesüljön rajtatok az ígéret].*

*Az Úr Jézus ígérete: „A ti béketűrésetek által (állhatatosságotokkal, kitartásotokkal, kitartó hittel) nyeritek meg az életeteket” (Luk. 21,19).

Az apostol folytatja a kijelentést: „A reménységben, - az Isten ígéreteire irányuló, természetfölötti elváró reménységben - örvendezők, derűsek, örülők. A háborúságban, szorongattatásban, elnyomásban, szorult helyzetben, nyomorgatásban, nyomorúságban, baj, és üldözésben tűrők, és kitartóak, állhatatosak. E azt jelenti, hogy: alatta maradás a tehernek, nem teszi le, viszi; „vállalja” ezeket” (Róm. 12,12).

 Ezért: „Teljes és nagy örömnek tartsátok, atyámfiai, testvéreim, valahányszor különféle, és változatos, bonyolult kísértésekbe estek, mikor megpróbálnak elcsábítani bűnre, céltévesztésre. (Más fordítás: Nagy örömnek tartsátok testvéreim, valahányszor kísértésbe estek a gonoszság megtapasztalása, és provokáció által)” (Jak. 1,2).

 Sőt: „Amelyben örvendeztek, sőt túláradó örömmel ujjongtok, és ugráltok az örömtől. Noha most kissé, egy kis időre, ha meg kell lenni - mert szükségszerű, hogy meg legyen, - ez szomorúságot okoz, és elszomorodtok a különféle változatos, bonyolult, sokrétű, nehéz, és sokféle, támadó élű kísértések, bűnre csábító próbálkozások, a gonoszság megtapasztalása, ingerlés és provokáció között. Hogy a ti kipróbált, és a próba alapján igazinak, valódinak bizonyuló hitetek, - és hűségetek, megbízhatóságotok, hiteles hitvallásotok, - Ami sokkal becsesebb, és értékesebb a veszendő, de tűz által kipróbált, megvizsgált, jóváhagyott, és jónak, megfelelőnek, alkalmasnak bizonyuló vertaranynál. Dicséretre, elismerésre, tisztességre, megbecsülésre, tiszteletre és dicsőséges ragyogásra méltónak találtassék, és méltónak bizonyuljon a Jézus Krisztus megjelenésekor, lelepleződésekor, kinyilatkoztatásakor, kijelentésekor” (1 Pét. 1,6-7).

Hát: „Legyetek azért, atyámfiai, [testvéreim] béketűrők (makrothümeó): türelmesek, állhatatosak, kitartóak] az Úrnak eljöveteléig (parúszia): látogatásáig, megjelenéséig” (Jak. 5,7).

Példa Ábrahám, akihez így szólt az Úr: „Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged [Más fordítás: Szólván ily módon: „Amilyen igaz, hogy vagyok, olyan igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak téged]. És ekképpen, békességes tűrő lévén, [hosszútűréssel] megnyerte az ígéretet” (Zsid. 6,14-15

Zsid. 10,37 Mert még vajmi kevés [csak rövid, nagyon rövid] idő, és a ki eljövendő, eljő [(hékó): megérkezik] és nem késik.*

*Péter apostol is erről tesz bizonyságot:  „Nem [(bradünó): késlekedik] és nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem [(makrothümeó): türelemmel viseltetik irántunk] és hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek, elvesszenek [(apollümi): elpusztuljanak, megsemmisüljenek], hanem hogy mindenki megtérésre jusson [(metanoia): gondolkodásmód megváltozásra jusson, és új felismerésre térjen]” (2 Pét. 3,9).

„Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, (az én Uram, az ÚR, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát), és nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!?” (Ezék. 33,11.

Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag! Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!” (Ézs. 26,20-21).

„Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés idő van még, és én megindítom (és megrendítem) az eget és a földet, a tengert és a szárazt. És megindítok (és megrendítek) minden népet, és eljön, akit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge. 2,6-7).

Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el” (Hab. 2,3-4).

„S azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges ő, hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok, (akik benne reménykednek). (Ésa. 30,18).

Zsid. 10,38 Az igaz, a [(dikaiosz): megigazult] pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködöm.*

*Pál apostol így folytatja: „…az igaz, a megigazult ember hitből él” (Gal. 3,11).

„ …S ezt a megigazulást a hit a hitnek adja tudtul, miképpen meg van írva: A megigazult és megigazított ember pedig hitből él. Ez olyan hit, amely Istennek emberi ésszel fel nem érhető segítségében, és csodáiban tud bizakodni^” (Róm. 1,17).

 A próféta is erről tesz bizonyságot: „Az elbizakodott ember nem őszinte, de az igaz ember a hite által él” (Hab. 2,4).

Zsid. 10,39 De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.*

*Akkor: „Eléritek hitetek célját, egész lényetek, és életetek üdvösségét, megmenekülését. [Más fordítás: Így éritek el a hitetek végcélját: egész lényetek, és életetek megmenekülését és teljes átformálódását]” (1 Pét. 1,9).

Mert: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki Isten elé járul, és Őt keresi, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik” (Zsid. 11,6).

Az Úr Jézus ígérete: „Aki hiszen, aki hitre jut és bemeritkezik üdvözül, az mind megszabadul, megmenekül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik. [A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad, és elvész]” (Márk. 16,16)