Jel. 8 A hetedik pecsét felnyitása, feltörése, A hét angyal trombitája, A szentek könyörgése;

Jel. 8,1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, [(anoigó): átv. ért: szellemi meglátásba részesített], lőn nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig.*

*Zakariás így ír erről: „(Csendben legyen minden (báśár: hús)test Úr (jəhóváh: Jahve az Örökkévaló) előtt mert felkelt, (ʿúr: feltámadt, elindult) Ő, a szent, (nephelé): felhő által«” (Zak. 2,13).

Jel. 8,2 És látám azt a hét angyalt, [(aggelosz): hírnököt, követet] aki az Isten [(enópion): színe] előtt álla; és adaték nékik hét trombita, [(szalpigx): hét kürt].*

*Az Evangélium híradása: „És elküldi [és szétküldi] az ő angyalait [az Ő hírnökeit, és követeit] nagy [és hangos] trombitaszóval [és kürtszóval az egész földre]. És egybegyűjtik [és összegyűjtik ugyanarra a helyre] az ő választottait a négy szelek, [a szélrózsa minden irányából, a négy égtáj] felől, az ég egyik végétől a másik végéig [Más fordítás: És szétküldi az Ő követeit a föld minden részére, hogy Őhozzá gyűjtsék kiválogatottait. Amikor ezek elkezdődnek, nézzetek föl, és emeljétek föl a fejeteket, mert közel van a megváltásotok]. (Mát. 24,31).

Pál apostol a szentek egybegyűjtéséről így ír: „Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával (igéjével), hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal (főangyal) szózatával és isteni harsonával leszáll (alászáll) az égből (a mennyből): és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe (az Úr fogadására) a levegőbe; és ekképpen (és így) mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel (ezekkel az igékkel)” (1 Thess. 4,15-18) .

Jel. 8,3 És jöve egy másik angyal, és megálla az [(thüsziasztérion): áldozati]oltárnál, arany tömjénezőt [aranyfüstölőt] tartva; és adaték annak sok tömjén, [(thümiama): sok illatos füstölőszer] hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez [(proszeukhé): imádságaihoz] az arany [(thüsziasztérion): áldozati]oltárra, amely a királyiszék [(thronosz): a trón] előtt vala.*

*Dávid kérése: „Mint jó illatú füst (mint illatáldozat) jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése (imára emelt kezem) estvéli áldozat legyen” (Zsolt. 141,2).

Jel. 8,4 És felméne [(anabainó): felszállt] a tömjén [(thümiama): a jó illatok] füstje a szentek könyörgéseivel [(proszeukhé): imádságaival] az angyal kezéből az Isten [(enópion): színe] elé.

Jel. 8,5 Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt az [(thüsziasztérion): áldozati]oltárnak tüzével, [az oltár parazsával] és leveté [ledobta, leszórta] a földre; és lőnek mennydörgések [égzengés] és szózatok [és  (phóné): kiáltás] és villámlások és földindulás [és (szeiszmosz): földrengés támadt].*

*Amik a trónból támadtak: „A királyiszékből [a trónból] pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki…” (Jel. 4,5).

Jel. 8,6 És a hét angyal, akinél a hét trombita [(szalpigx): a hét kürt, a hét harsona] vala, (hetoimadzó): felkészült arra, hogy a (szalpidzó): kürtöket, a trombitákat megfújja.

Jel. 8,7 Az első angyal [(aggelosz): hírnök, követ] azért trombitála, [(szalpidzó): kürtölt] és lőn jégeső és tűz, vérrel elegy, [(mignümi): vérrel keverve], és vetteték a földre [és a földre [(balló): záporozott, a szárazföldre hullott]. És a földnek [a szárazföldnek] harmadrésze megége, és az élőfáknak harmadrésze megége, [(katakaió): felperzselődött] és minden zöldelő fű megége, [mind elhamvadt].*

*Így folytatódik a kijelentés: „És megharagudtak a pogányok, (a népek) de eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és akik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják. És megnyilatkozik az Isten temploma a mennyben, és megláttatik az ő szövetségének ládája az ő templomában; és lőnek villámlások és szózatok és mennydörgések, és földindulás és nagy jégeső” (Jel. 11,18-19).

Erről már Mózes így prófétált: „Kinyujtá azért Mózes az ő vesszejét (a botját) az égre, az Úr pedig mennydörgést támaszta és jégesőt, és (villámok csaptak a földre), és tűz szálla le a földre, és jégesőt bocsáta (jégesőt zúdított) az Úr (Jahve az örökkévaló) Égyiptom földére. És esett a jégeső, és a (a villámlás), a tűz egymást éré az igen nagy jégeső közt, amelyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja. És elveré a jégeső egész Égyiptom földén mindazt, ami a mezőn vala, embertől baromig (az állatig); a mező minden füvét is elveré a jégeső és a mező minden fáját is összetördelte. Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégeső” (2 Móz. 9,23-26).

Jel. 8,8 A második angyal is trombitált, [megfújta a (szalpidzó): kürtöt] és mint egy tűzzel égő nagy [(megasz): hatalmas] hegy vetteték [(balló): zuhant] a tengerbe; és a tengernek harmadrésze vérré lőn;

Jel. 8,9 És meghala a tengerben lévő teremtett állatoknak, harmadrésze, amelyekben élet vala; és a hajóknak harmadrésze elvesze. [Görög szerint: (apothnészkó): elpusztult a (thalassza ktiszma): tenger –szellemi érttelemben: Nemzetek, amelyek nem ismerik az igaz Istent - teremtményeinek harmadrésze, amelyekben élet vala; és a hajóknak / bárkáknak harmadrésze (diaphtheiró): tönkrement, megsemmisült].*

*Az evilágot ért csapások előképét így mutatja be a Szent Szellem: „Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, amint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszőt és megsujtá a vizet, amely a folyóban vala a Fáraó előtt és az ő szolgái előtt, és mind vérré változik a víz, amely a folyóban vala. A hal pedig, amely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödik a folyóvíz, és nem ihatnak az Egyiptombeliek a folyónak vizéből; és vér vala az egész Égyiptom földén” (2 Móz. 7,20-21)

Jel. 8,10 A harmadik angyal is trombitált, [(szalpidzó): megfújta a kürtöt] és leesék [(piptó): lehullik] az égről egy nagy [(megasz asztér): egy hatalmas, fényt sugárzó] csillag, [(kaió): lobogó lánggal] égve, mint egy fáklya, [mint egy  (lampasz): ragyogás] és esék [(piptó): rázuhan] a folyóvizeknek harmadrészére, és a vizek forrásaira.*

*Az Úr Jézus megnevezi ezt a lehulló csillagot: „Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből. Amint villámként zuhant, és bukott le a mennyből” (Luk. 10,18).

Ézsiás is prófétál erről, ezt kérdezve: „Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál, és lehullottál a földre, aki népeken tapostál, népek legyőzője! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, trónomat, és odaülök az istenek hegyére, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibük hágok a magas felhőknek, és fölmegyek a felhők csúcsára, és hasonló leszek a Magasságoshoz, a Felségeshez” (Ésa. 14,12-14).

János apostolon keresztül jön a felelet: „Ezután háború támadt és lőn viaskodás a mennyben. Mihály és az ő angyalai harcra keltek, és viaskodnak vala a sárkánnyal; és a sárkány is harcra kelt, és viaskodik vala és az ő angyalai; De nem vehetnek diadalmat, nem tudtak felülkerekedni, és nem volt maradásuk többé, és az ő helyük sem találtaték a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti és megtéveszti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének. És hallék nagy szózatot a mennyben, amely ezt mondja vala: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak, a mi testvéreinknek vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk színe előtt. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért, a bizonyságtételük igéjével; és az ő életüket nem kímélték mind halálig” (Jel. 12,7-11).

Magával rántva az angyalok egyharmadát is: „És az ég csillagai a földre hullának, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza” (Jel. 6,13).

És beteljesült Isten ígérete, amelyet az ember bukásakor jelentett ki az Édenben: „És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom, minden állat, és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést támasztok közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (1 Móz. 3,14-15).

Jel. 8,11 A csillagnak neve pedig üröm: változik azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűkké lőnek.*

*Így folytatódik a kijelentés: „Mert istentelenek, Isten nélkül élő hitetlenek vannak az én népem között; guggolva fülelnek, orvul leselkednek, mint a madarászok; tőrt hánynak, embereket fogdosnak. Mint a madárral teli kalitka, úgy vannak teli az ő házaik álnoksággal, alattomossággal: ezért lettek nagyokká, és hatalmasokká és gazdagokká! Meghíztak, kövérek, megfényesedtek; nem ismernek határt a gonosz beszédben; az árvának ügyét nem ítélik igaz ítélettel, hogy boldoguljanak; sem a szegényeknek nem szolgáltatnak igazságot. Ne toroljam meg ezeket - így szól az ÚR - és ne álljak bosszút az ilyen népen?! Szörnyű és rettenetes dolgok történnek e földön: A próféták hazugságot prófétálnak, és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti! De mit cselekesznek majd utoljára, ha itt lesz a vég?!” (Jer. 5,26-31).

Ők azok: „Akik ürömmé (méreggé) változtatják az ítéletet, és (a törvényt) és az igazságot földre tiporják” (Ámós. 5,7).

„De ímé, parancsol az Úr és megveri a nagy házat repedezésekkel, és a kicsiny házat hasadozásokkal. (Más fordítás: Mert ha az ÚR parancsol, darabokra zúzzák a nagy házakat, a kis házakat pedig törmelékké). Vajon futhatnak-e a lovak a sziklán? felszánthatja-e azt valaki ökrökkel? Ti pedig méreggé tettétek a törvényt, és az igazság gyümölcsét ürömmé” (Ámós. 6,11-12).

Ezért parancsolja az Úr az ő népéből valóknak:  „Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megőrizzék. [Más fordítás: Maradj megfontolt, légy óvatos, őrizd meg az oktatást, és ügyelj, hogy ajkad okosan szóljon]. Mert színmézet [lépes mézet] csepeg az idegen asszony [(ḥáláq): mézesmázos, hízelgő] ajka, és simább az olajnál az ő ínye. De annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr [mint a kétélű kard]” (Péld. 5,2-4).

És hogy mindez meddig tart? Arról Dánielen keresztül jön a kijelentés: „Azután hallottam, hogy egy szent beszélni kezdett. Egy másik szent pedig válaszolt annak, aki ezt kérdezte: Meddig tart az, amit a mindennapi áldozatról és a szörnyű bűnről láttál? Meddig lesz kiszolgáltatva a szentély, és meddig tiporja azt a sereg? Ezt válaszolta neki: Kétezer-háromszáz este és reggel; azután a szentély visszanyeri igazi rendeltetését” (Dán. 8,13-14).

Jel. 8,12 A negyedik angyal [(aggelosz): hírnök, követ] is trombitált, [(szalpidzó): megfújta a kürtöt]. És megvereték a napnak harmadrésze, és [(plésszó): csapás érte a nap harmadát] és a holdnak harmadrészét, és a csillagoknak harmadrészét; hogy meghomályosodjék [(szkotidzó szkotidzomai): hogy elsötétüljön] azoknak harmadrésze, és a nap az ő harmadrészében ne fényljék, [(phainó): ne ragyogjon, hogy a nappal se legyen világos harmadáig] és az éjszaka hasonlóképen.*

*A próféták mind erről az időtől prófétálnak: „Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt, féktelen, izzó haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, sötét lesz a fölkelő nap, és a hold fényét nem tündökölteti” (Ésa. 13,9-10).

„És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal” (Ámós. 8,9-10).

 „A nap elsötétül, sötétséggé válik, a hold pedig vérré, vérvörös lesz minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja” (Jóel. 2,31).

„Tömegek, tömegek! A döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja a döntés völgyében! A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják, elvesztik fényüket; Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége!” (Jóel. 3,14-16).

„Közel van az Úrnak nagy napja, közel van, és igen siet; az Úr napjának szava keserves, kiáltoz azon a hős is. Haragnak napja az a nap, szorongatásnak és nyomorúságnak napja; pusztításnak és pusztulásnak napja; sötétségnek és homálynak napja; felhőnek és borúnak napja. Kürtszó és riadó napja a megerősített városok ellen és a büszke tornyok ellen!” (Sof. 1,14-16).  

Előképként így mutatja be az Úr ezt az időszakot: „És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen sötétség Égyiptom földén és pedig tapintható sötétség. És kinyújtá Mózes az ő kezét az ég felé, és lőn sűrű sötétség egész Égyiptom földén három napig. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel, nem tudott kimozdulni az ő helyéből három napig; de Izráel minden fiának világosság vala az ő lakhelyében” (2 Móz. 10,21-23).

Az Úr Jézus kijelentése: „Mindjárt pedig [közvetlenül] ama napok nyomorúságai [szorongattatásai; megpróbáltatásai, szorongásai; e gyötrelmes napok] után a nap [hirtelen] elsötétedik [elhomályosul], és a hold nem fénylik [nem világít; nem sugározza fényét], és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei [tartóerői; a világmindséget összetartó erők] megrendülnek [és a mennyei hatalmak meginognak]. És akkor feltetszik [feltűnik; megjelenik; felragyog, fénylik, láthatóvá lesz; (Itt: felragyog, fénylik; felvillan /felvillanása után tartósan árasztja fényét/] az ember Fiának jele [ismertetőjele az égen. És akkor sír [és jajgatásba tör ki; jajveszékel; gyászolni fog, és mellét veri] a föld minden nemzetsége [népe, és törzse], és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben [az ég felhőin] nagy hatalommal [és erővel] és [nagy] dicsőséggel és [erőben és hatalommal]” (Mát. 24,29-30).

Márk így ír erről az időről: „És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok, erősségek, az egek tartóerői, és a hatalmak meginognak, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek, megremegnek, rázkódnak, inognak, megtántorodnak” (Márk. 13,25).

Lukács is bizonyságot tesz: „Mikor az embereknek eláll a lélegzetük, megdermednek, tanácstalanná, tehetetlenné válnak, elvesztik bátorságukat a félelem, rémület, riadalom, és ijedtség miatt, és azoknak a szörnyűségeknek megsejtése miatt, amik a földkerekségre rázúdulnak. Mert az egek összetartó erői megrendülnek,  meginognak, megtántorodnak” (Luk. 21,26).  

Ézsaiás is erről prófétál: „(Széthull), és elporhad az ég minden serege, és az ég, mint írás egybehajtatik, (összecsavarodik, mint egy tekercs) és minden serege lehull, miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb” (Ésa. 34,4).

És a kijelentés folytatódik: „Az ég és a föld [mint látható világ] elmúlnak (de nem a végleges megsemmisülés értelmében, hanem csak továbbhalad, eltűnik). (Más fordításban: megváltoznak, más (jobb) állapotba mennek át)], de az én beszédeim [az én szavaim (logoszaim: Igéim) azonban] semmiképpen el nem múlnak [semmiképp sem veszítik érvényüket]” (Mát. 24,35).

Márk is ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Az ég és a föld elmúlnak…” (Márk. 13,31).

Dávid így prófétál Arról, aki: „Régente fundáltad a földet (és Te vetettél hajdan alapot a földnek), s az egek is a te kezednek munkája (és alkotása). Azok elvesznek (és elpusztulnak)…; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és (ők) elváltoznak….” (Zsolt. 102,26-28).

Az apostol idézi a Dávid által mondott próféciát: „Te Uram kezdetben alapítottad [(themelioó): alapot vetettél, és megalapoztad] a földet [(gé): földet, mint látható világot] és a te kezeidnek művei [és alkotása] az egek [(úranosz): a látható, és láthatatlan eget]. Azok elvesznek [elpusztulnak; megsemmisülnek, azok el fognak tűnni]… és mindazok, mint a ruha megavulnak [(palaioó): hanyatlik, bomlik, romlik, elöregszik, elkopik, tönkremennek]. És palástként összehajtod [összegöngyölíted] azokat és [mint a ruha] elváltoznak [(allasszó): megváltoztatod, másmilyenné teszed, és kicseréled]…” [Más fordítás: Mint egy fátyolt úgy göngyölöd össze őket, vagy mint egy köpenyt, és elváltoznak…]” (Zsid. 1,10-12).

Mert az egész teremtett világ mulandó: „Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek (és tekintsetek le) a földre ide alá. mert az egek, mint a füst elfogynak (és szétfoszlanak), és a föld, mint a ruha megavul (és szétmállik), és lakosai hasonlókép elvesznek (és úgy elhullnak, mint a legyek). De szabadításom örökre megmarad, és igazságom (az Isten által ajándékozott, és a hit által való megigazulás) meg nem romol (meg nem rendül)” (Ésa. 51,6).

Jel. 8,13 És láték és hallék az égnek közepette [az ég delelőjén] egy angyalt repülni, aki ezt mondja vala nagy szóval: Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak, akik a földön  [(katoikeó): tartózkodnak], a három angyal trombitájának [kürtölésének] többi szavai miatt, akik még trombitálni [kürtölni] fognak.