Jób könyve 11. fejezet: Vádlás, és ítélkezés, mint vigasztalás; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Jób. 11,1 [(ʿún): Megszólalt], és felele a Naamából [jelentése: az istenség gyönyörűség, kedvesség, bűbájosság] való Czófár, [karom, nyers, vakmerő; fütyülő, fecsegő; táncoló, ugráló; csicsergő, versengés fia] és monda:

Jób. 11,2 A sok beszédre ne legyen-e felelet? Avagy a csácsogó [bőbeszédű] embernek [avagy az ajkak emberének] legyen-e igaza [Más fordítás: Maradhat válasz nélkül ez a szóáradat, adhatunk igazat egy ilyen szájhősnek]?*

*És folytatja Cófár: „Meddig szólasz még efféléket, és lesz a te szádnak beszéde sebes szél, és [(rúaḥ): üres hiábavalóság]?” (Jób. 8,2).

Jób. 11,3 Fecsegéseid elnémítják az embereket, csúfolódsz is és ne legyen, aki megszégyenítsen? [Héber: (baḏ ḥáraš): Üres beszédeidre hallgassanak-e el az emberek? Maradjanak csendben, és viselkedjenek süketként? Mikor (láʿaḡ kálám): csúfolódsz, gúnyolódsz, megszégyenítsz, és sértegetsz]?

Jób. 11,4 Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid előtt. [Héber: Azzal ('ámar): büszkélkedsz, hogy: szavaim kifogástalanok, (zaḵ leqaḥ): tanításom, és útmutatásom helyes, és szeplő nélkül állok Előtted; tiszta voltam mindig a szemedben].*

*Jób újra- és újra elmondja Istennek: „Ártatlan [(tám): tökéletesen feddhetetlen] vagyok… Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, aki kezedből kiszabadítson! (Jób. 9,21; 10,7).

Jób. 11,5 De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened. [('úlám): De (náṯan dáḇar): bárcsak szólalna meg, és beszélne hozzád az Isten, és (páṯaḥ śáp̄áh): nyitná meg ajkait]!

Jób. 11,6 És jelentené meg [(náḡaḏ): jelentené ki, magyarázná meg] néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből [(nášáh ʿáôn): el is feledkezett a te céltévesztésedről].

Jób. 11,7 Az Isten mélységét elérheted-e, [(ḥéqer mácá'): kikutathatod-e? Megtalálhatod-e? Fel tudod tán fogni]? Avagy a Mindenhatónak [(šaddaj): aki önmagában elegendő] tökéletességére [(taḵəlíṯ): teljességére] eljuthatsz-e [(mácá'): elérheted-e]?*

*Pál apostol megvallása: „Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! És Isten szélsőséges és túl nem szárnyalható állapota, és rejtélye. Mely igen kikutathatatlanok, kifürkészhetetlenek, és megfoghatatlanok az Ő szándékai, döntései, s kinyomozhatatlanok, és megvizsgálhatatlanok az ő útjai, és módszerei, tevékenysége! Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét, szándékát, elgondolását, elhatározását? Vagy kicsoda volt néki tanácsosa, és tanácsot ki adott neki? (Róm. 11,33-34).

 Ő az: „Aki nagy, végére mehetetlen dolgokat művel, és csodákat, amiknek száma nincsen” (Jób. 5,9).

Dávid így imádkozik: „Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te gondolataid! Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg” (Zsolt. 92,6-7).

„Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt” (Zsolt. 139,6).

A prófétán keresztül ezt kérdezi az Úr: „Hát nem tudod-e és nem hallottad-e, hogy örökkévaló Isten az Úr, Jahve az Örökkévaló, aki teremti a föld határait? Nem fárad, és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége!” (Ésa. 40,28).

Ő az, aki: „Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott” (Préd. 3,11).

Ézsaiáson keresztül így szól a Szent Szellem: „Kicsoda igazgatta az Úr Szellemét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosa? Kivel tanácskozott, ki világosította fel őt? Ki tanította meg a helyes eljárásra, ki tanította tudományra, és ki oktatta értelmes cselekvésre?” (Ésa. 40,13-14).

Csak az értheti az Úr szándékát, akaratát, aki Krisztusban van, és telve van a Krisztus beszédével, igéjével: „Érzéki ember, a pusztán emberi, testi, az olyan ember, akinek életét a saját emberi értelme, akarata, érzelmei irányítják, nem foghatja meg, és nem fogja fel, ezért nem fogadja be az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki, mert balgaságnak tartja, oktalanság, ostobaság, képtelenség az számára. Meg sem értheti, mert nem képes, és nem is lehetséges számára, hogy megértse, és megismerje, mivelhogy szellemileg kellene megvizsgálni. Noha a szellemi ember mindent alaposan megvizsgál, de ő maga azonban senki vizsgálata alá nem esik. Mert ki ismerte meg, ki látta át, és érte fel úgy az Úr gondolatát, értelmét, hogy Őt kioktathatná, vagy taníthatná? Bennünk pedig Krisztus értelme, gondolkozásmódja, megértése van. [Más fordítás: Mi azonban birtokában vagyunk Krisztus értelmének]”(1 Kor. 2,14-16).

 Ezért imádkozik így az apostol a szentekért: „…hogy szívükben megerősödve és a szeretetben egyesülve eljussanak a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére. Benne rejlik a tudomány és a bölcsesség minden kincse elrejtve”(Kol. 2,2-3).

Jób. 11,8 Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb [(ʿámóq): rejtélyesebb, kikutathatatlanabb] az alvilágnál, [(šə'ól šə'ôl): a holtak hazájánál]; hogy ismerheted meg? [(jáḏaʿ): Mit tudhatsz róla]?*

*Mert Ő mindenütt jelenvaló is: „Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba (a holtak hazájába) vetek ágyat (feküdnék le), ott is jelen vagy” (Zsolt. 139,8).

Ezért: „Az alvilág (A holtak hazája leplezetlen), mezítelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa (a pusztulás helye). (Jób. 26,6).

 „A sír (a halálnak) és a pokol (az elmúlásnak helye) az Úr előtt vannak; mennyivel inkább az emberek szíve” (Péld. 15,11).

Jób. 11,9 Hosszabb annak mértéke [(ráḥáḇ) terjedelme] a földnél, és szélesebb a tengernél.

Jób. 11,10 Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg? [Ha: (ḥálap̄): áthatol, áthalad ezen a világon, ismét feltámad megváltozva, kicserélve, erőben megújulva, és (sáḡar): körülzár, (qáhal): összegyűjt, és (šúḇ): visszafordít Istenhez, helyreállít, megújít].

Jób. 11,11 Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra. [Héber: Mert ő [(jáḏaʿ): szemmel tartja] az [(šávə'): üres, hiábavaló] embereket, (rá'áh): észreveszi, látja a [('áven): hazugságot, csalást, romlottságot, gonoszságot, igazságtalanságot], (bín): odafigyel arra]!*

*Dávid így beszél Istenhez: „Te látod ezt [a vészt, nyomorgatást, bajt és a nyomorúságot], mert te megnézed [(náḇaṭ): figyelemmel kíséred (ʿámál): a szenvedést, gyötrődést, vesződést, fájdalmat, kínt s a gyötrelmet]. A hamisságot [(kaʿaś kaʿas): haraggal, felháborodással (náṯan): veszed figyelembe. Érzékeled, és észleled] a fájdalmat [a bánatot], hogy rávessed kezed [hogy kezedbe vedd azt]. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, a [(ḥéləḵáh ḥéləḵá'): boldogtalan, szerencsétlen, nyomorult], az árvának [a megfosztottnak, és vigasztalannak] is te vagy segedelme [segítője]” (Zsolt. 10,14).

Jób. 11,12 És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is. [Héber: (láḇaḇ): szívet, értelmet, tudatot kaphat ('íš): minden egyes (náḇaḇ): üresfejű ember, és ('áḏám): emberré (jálaḏ): szülheti a (ʿajir): fiatal (pere'): vadszamarat is].

Jób. 11,13 Ha te a te szívedet, a te [(léḇ): bensődet] felkészítenéd, [(kún): hozzá fordítanád] és kezedet felé terjesztenéd [(páraś): felé kinyújtanád];*

*Elifáz és Bildád is így beszél Jóbhoz: „Azért [('úlám): mindazonáltal] én a Mindenhatóhoz, az [('él): erős, hatalmas Istenhez] folyamodnám, és Hozzá járulva tudakozódnék, és az Istenre bíznám [Isten elé (śím śúm): helyezném, terjeszteném] ügyemet, [segítségül híva Őt]” (Jób. 5,8; 8,20).

Ímé az [('él): erős] Isten nem veti meg [nem (má'as): utasítja el] az ártatlant, [(tám ḥázaq): a feddhetetlent, hanem támogatja, segíti, megerősíti]. De a gonoszoknak, a [(ráʿaʿ): számítóknak, az ártalmasoknak, a rosszat, gonoszat cselekvőknek, akik gonoszul élnek] nem ad előmenetelt, és nem ad [(jáḏ): segítséget]. Dávid is így imádkozik: „Feléd terjesztgetem, és (imádkozva nyújtom) kezeimet; mint szomjú föld, úgy epekedek utánad. Szela” (Zsolt. 143,6).

Jób. 11,14 Ha a hamisságot, [('áven): hiábavalóságot, hazugságot] amely a te kezedben van, távol tartanád [(ráḥaq): eltávolítanád] magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban [('óhel): sátradban] gonoszság [(ʿavəláh): igazságtalanság, csalás, jogtalanság, ítélkezés];*

*Mert azt mondja az Úr: „Nem lakozik az én házamban, aki csalárdságot művel; aki hazugságot szól, nem állhat meg szemeim előtt” (Zsolt. 101,7).

Jób. 11,15 Akkor a te arcodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, [(m'úm múm): szeplőtelenül]. Erős [(jácaq): szilárd, stabil] lennél és nem félnél [(járé'): Nem tartanál semmitől].*

*Mert: „Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van az Istenhez, és [(parrészia): bizalommal szólhatunk Isten előtt]” (1 Ján. 3,21).

És: „, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta” (1 Móz. 4,7).

Jób. 11,16 Sőt a nyomorúságról [(ʿámál): bajról, szenvedésről, gyötrődésről] is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekről, [mint (ʿáḇar): átvonuló áradatról] úgy emlékeznél arról.

Jób. 11,17 Ragyogóbban kelne időd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is [a homály] olyan lenne, mint a kora reggel [Héber: (qúm): feltámad világosságod, és (ḥeleḏ) fényesebbé lesz életed a déli verőfénynél, mint amikor a (bóqer): hajnal fénye behasít a sötétségbe].*

*Csak: „Tárd fel az Úr előtt a te életedet, sorsodat, bízzál benne, mert ő munkálkodik. Felragyogtatja a te megigazulásodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet” (Zsolt. 37,5-6).

Mert: „A megigazultak életútja, sorsa pedig olyan, mint a hajnal világossága, a felragyogó, fénylő világosság, mely minél tovább halad egyre világosabb lesz, a teljes délig fényessé, ragyogóvá válik, megvilágít, fénybe borít, láthatóvá tesz” (Péld. 4,18).

 Mert egyre jobban megismerik az Ő Urukat, Aki: „...  a világ világossága” „Az igazakra (a becsületesekre) világosság fénylik (és felragyog a világosság) a sötétben: attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz” (Zsolt. 112,4).

 És: „Világosság támad fel, és fényözön árad az igazra (az igaznak, ártatlannak nyilvánítottra), és az egyenes szívűekre (a tiszta szívűekre) öröm” (Zsolt. 97,11).

Azon a sorsdöntő napon, amikor a testté lett Ige, az Úr Jézus megjelent a földön: „A sötétségben lakó nép nagy fényt látott, s a halál országában és árnyékában lakók felett fény ragyogott fel!” (Mát. 4,16).

És attól kezdve: „Az igazak (az igaznak, ártatlannak nyilvánítottak) világossága vígassággal ég...” (Péld. 13,9).

Jób. 11,18 Akkor bíznál, mert [(jéš): valóságos] volna reménységed. És ha széttekintenél, [és nyugodtan lefekszel] biztonságban aludnál [Héber: Akkor bíznál, mert (jéš): valóságos volna reménységed. És ha (ḥáp̄ar): csapdát, vermet készítenek, te akkor is (beṭaḥ): biztonságosan, háborítatlanul, (šáḵaḇ): pihennél].*

*Mert: „A megigazultak reménysége örömre fordul; az istenteleneknek, az Isten nélkül élőknek várakozása  pedig semmivé lesz, elvész” (Péld. 10,28).

A megigazultaknak szól a bátorítás: „A reménység pedig nem szégyenít, és nem csal meg; nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert az Istennek szerelme az Istennek természete kitöltetett, kiáradt a mi szívünkbe, a mi bensőnkbe, a mi szellemi életünk központjába a Szent Szellem által, ki adatott nékünk” (Róm. 5,5).

Jób. 11,19 Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sőt sokan hízelegnének néked. [Héber: Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, senki sem riasztana föl, és senki sem (ḥáraḏ): háborítana meg, senki sem zavarna téged, sőt sokan a (raḇ): gazdagok, hatalmasok, tekintélyesek hízelegnének néked].*

*Az Úr ígérete: „Mert békességet adok azon a földön, hogy mikor lefeküsztök, senki fel ne rettentsen; és kipusztítom az ártalmas vadat arról a földről, és fegyver sem megy át a ti földeteken” (3 Móz. 26,6).

 Ezért: „Békességben fekszem le és legott megnyugszom, és elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást, hogy biztonságban élhessek” (Zsolt. 4,9).

Igen: „Én lefekszem, nyugovóra térek és elalszom. Mély álomban merültem; de felébredek, és fölkelek ismét, mert az Úr támogat, oltalmaz, megtart, fölkarol engem, mert az Úr a gyámolom. Nem félek, és nem ijedek, nem rémülök, és nem riadok meg sok ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem, ha ellenségesen körülvesznek, rám törnek, mindenfelől megkörnyékeznek” (Zsolt 3,6-7).

 Dávid megvallása a nyugodt, békés alvás titkáról: „Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis ő benne bízom én.” (Zsolt. 27,3).

„Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?” (Zsolt. 118,6).

Minket is így bátorít Isten igéje: „Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától. (Péld. 3,24-26).

Mert az Úr: „Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal” (Zsolt. 91,4-5).

Jób. 11,20 De a gonoszok szemei elepednek, [(káláh): elsorvadnak], menedékük eltűnik előlük, [elvész] és reménységük: az élet kilehelése. [Héber: Közben a bűnösöknek megtörik a szemük, menedékhelyüket is elveszítik, (tiqəváh): reményük csak az, hogy kilehelik életük]!*

*Így folytatódik a kijelentés: „('óraḥ): ilyen a sorsa mindazoknak, akik az ('él): erős, hatalmas Istenről elfeledkeznek, akik Őt (šáḵéaḥ šáḵaḥ): figyelmen kívül hagyják. És a képmutatónak, az (ḥánép̄): Isten nélkül élő hitetlennek reménysége, és (tiqəváh): várakozása is elvész, ('áḇaḏ): semmivé lesz. Mivel szertefoszlik bizakodása, (kesel): megcsalja az ő reménysége és (miḇəṭáḥ): biztonsága olyan lesz, mint a pókháló. [Más fordítás: Úszó ökörnyál a reménysége, póknak hálója minden birodalma]” (Jób. 8,13-14).

Igen: „… a gonoszok [hitetlenek, istentelenek, az Isten nélkül élők] útja pusztulásba [semmibe] visz” (Zsolt. 1,6);

„Mert a gonoszok megsemmisülnek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el” (Zsolt. 37,20).

És: „…elvesznek, akik elszakadnak tőled, megsemmisülnek mind, akik hűtlenül elhagynak” „A lázadók és a gonoszok elvesznek, és akik elhagyták az Urat, elpusztulnak” (Zsolt 73,27;  Ésa. 1,28).

 Mert: „… az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek) várakozása elvész (semmivé lesz)” (Péld. 10,28).

És: „Mikor meghal az istentelen (az Isten nélkül élő) ember, elvész az ő reménysége; és odalesz az erősökhöz fűzött várakozása is” (Péld. 11,7).

Mert: „a gonoszok világa kialuszik, és nem fénylik az ő tüzüknek szikrája. A világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke kialszik felette. Eltűnik sátorából az ő bátorsága, el kell szakadnia biztonságos sátrától, és oda kell lépnie a borzalmak, a hirtelen pusztulás királya elé, és a félelmek királyához folyamodik ő” (Jób. 18,5-6.14)