Zsoltár 49. A földi kincs veszendő, a szellemi örök; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 49,1 Az éneklőmesternek, [(nácaḥ): A karmesternek] a Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg] fiainak zsoltára.^*

*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf (jelentése: gyűjtő), Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).

Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).

És ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).

Zsolt. 49,2 Halljátok, és [(šámaʿ): értsétek] meg ezt mind ti népek, figyeljetek mind ti, e világ lakói!^*

*Az Úr minden prófétán keresztül így szól: „Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit! Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon, mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra!” (5 Móz. 32,1-2).

„Figyelj én népem az én tanításomra; (fordítsátok felém fületeket), és hajtsátok füleiteket számnak beszédeire” (Zsolt. 78,1).

 „Vegyétek füleitekbe és halljátok szavam, figyeljetek és hallgassátok beszédem!(Ésa. 28,23).

Zsolt. 49,3 Akár közemberek fiai, akár főemberek [előkelők] fiai, együtt a gazdag és szegény [Héber szerint: Az ('áḏám): emberi faj fiai ('íš): minden embere (jaḥaḏ): együtt, a (ʿášír): gazdag, vagyonos és a ('eḇəjôn): szűkölködő, szükségben levő, elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szoruló].^*

*És: „Bízzatok ő benne (az Úrban) mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk. Szela” (Zsolt. 62,9).

Zsolt. 49,4 Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek [(léḇ): az én bensőmnek] elmélkedése tudomány [(háḡúṯ tôḇunáh təḇúnáh táḇún): gondolatai értelmesek].^*

*Dávid megvallása: „Bölcsességet beszél az igaznak [(caddíq): a megigazítottnak] szája, és a nyelve ítéletet szól [nyelve igazat mond, és azt hirdeti, (mišəpáṭ): ami helyes]. Istenének [('ĕlóhím)] törvénye [(tóráh tôráh): tanítása, irányítása, utasítása] van szívében…” (Zsolt. 37,30-31).

Zsolt. 49,5 Példabeszédre hajtom fülemet, [(mášál): példázatra figyel fülem] hárfaszóval nyitom meg mesémet [(páṯaḥ ḥíḏáh): adom elő, nyilatkoztatom ki talányomat, és tárom föl rejtélyemet].^*

*Az Úr Jézus Isten országáról beszélve: „…ezeket példázatokban mondá Jézus a sokaságnak, a tömegnek, és példabeszéd nélkül semmit sem szóla nékik, Hogy beteljesedjék a kijelentés, amit az ÚR mondott a próféta által, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra. És kitárom, amik a teremtett világ, az univerzum ledobása, levetése, / Isten színe elől való elvetése / óta rejtve valának. [Más fordítás: Példázatokra nyitom ajkamat, elmondom, ami a világ levettetése óta rejtve volt]” (Mát. 13,34-35).

Márk bizonyságtétele: „És sok ilyen és hasonló példázatban hirdeti vala nékik az igét, úgy amint megérthetik vala. Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala” (Márk. 4,33-34).

A prófécia így hangzik az Úr Jézusról: „… Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire. Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből, és ősrégi titkokat akarok hirdetni” (Zsolt. 78,1-2).

Amiket: „Ha bölcs hallgatja őket, gyarapítja tudását, [a bölcs bölcsebb lesz] az értelmes megtudja, hogyan kormányozzon [szerez érett tanácsokat; bölcs útmutatást nyer; ügyesség birtokába jut]. Hogy megértsük a mondást [példabeszédet és magyarázatot; fejtörőt; behatoljon a mondás értelme] és a hasonlatot, [példázatot] a bölcsek szavait [találós meséit] fogós kérdéseit. [találós kérdéseit, a rejtvény értelmét]” (Péld 1,5-6)

Zsolt. 49,6 Miért féljek a gonoszság napjain [(ráʿ): a gonosz napokon, a baj napjaiban, a veszedelemnek napján], mikor nyomorgatóim [(ʿáqéḇ): a leselkedők] bűne vesz körül [ha körülvesz az ellenség gonoszsága].^*

*És így folytatja Dávid: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. [Héber szerint: Még ha a (caləmáveṯ): halál mélységes sötétségén (gaj gajə') megyek is át, nem félek, nem rettenek meg a (ráʿ): veszélyes, rosszindulatú gonosztól, és semmi bajtól, mert te velem vagy, és (šéḇeṭ): pásztorbotod (mišəʿeneṯ mišəʿénáh): támogat, bátorít, és biztonságot ad]” (Zsolt. 23,4).

„Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?” (Zsolt. 118,6). Hiszen: „Az Úr az én világosságom, és (segítségem) és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége (életemnek ereje, kitől rettegnék): kitől remegjek? (Zsolt. 27,1).

Mert Uram, Te: „Tanácsoddal igazgatsz (és vezetsz) engem, és végül dicsőségedbe fogadsz” (Zsolt. 73,24).

Zsolt. 49,7 Akik gazdagságukban [(ḥajil): erejükben, hatalmukban, vitézségükben, tehetségükben, gazdagságukban] bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek [hálal): kérkednek].^*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Mert mit használ, és ugyan mi haszna lenne abból az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az életével fizet érte, ha elveszítené az életét? Avagy micsoda váltságot, vagy váltságdíjat adhat az ember az ő életéért? Mit tud majd fizetni azért, hogy visszakapja az életét; vagy mit adhat az ember cserébe az ő életéért?” (Mát. 16,26).

Mert: „Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk, nagy vagyonuk, sok pénzük, világi bölcsességük van!” (Márk. 10,23).

Azok, akik így szólnak: „És [azután majd elégedetten] ezt mondom az én lelkemnek [vagyis magamnak]: Én lelkem [azaz: én énem, életem], sok javaid vannak sok esztendőre eltéve [mert annyi jó dolgot halmoztál fel, ami több évre is elegendő lesz]. Tedd magadat kényelembe [pihenj], egyél, igyál, gyönyörködjél [örvendezz, és vigadozzál, mulassál, s élj jól, élvezd az életet]! Monda pedig néki az Isten: Bolond [esztelen, ostoba, öntelt, és meggondolatlan], ez éjjel elkérik [visszakövetelik] a te lelkedet [a te életedet] te tőled; amiket pedig készítettél [a vagyon, amit összegyűjtöttél; amit felhalmoztál, és mindaz, amit szereztél], kiéi lesznek?” (Luk. 12,19-20).

„Mert dicsekszik [(hálal): kérkedik] a gonosz [a céltévesztő hitetlen] a maga kívánságával, [önző vágyával, kedvteléseivel, kapzsiságával] és a fösvény [a haszonleső, nyerészkedő] megveti [semmibe veszi] és szidja [áldást mondva önmagára] az Urat, és [(ná'ac): kineveti, kicsúfolja, kigúnyolja, megveti, és elutasítja]” (Zsolt. 10,3).

Mert: „A gazdagnak a vagyon az erős városa, magas várfalnak képzeli” (Péld. 18,11).

Igen: „A gazdagnak a vagyon az erős városa…” (Péld. 10,15).

Zsolt. 49,8 Senki sem válthatja meg atyjafiát [vagy magát], nem adhat érte [vagy magáért] váltságdíjat Istennek. [Héber: Egy ('íš páḏáh): ember sem  (náṯan) adhat ('áḥ): testvéréért (kóp̄): váltságdíjat az Úrnak].*

*Mert Őbenne: „van a mi váltságunk, ugyanis ebben a szerelmesben lett mienk a váltság, és történt a megváltásunk az Ő vére árán, és a bűnöknek félre-csúszásoknak, elhajlásoknak bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő kegyelmének gazdagsága szerint, az Ő kegyelmének gazdag voltához mérten” (Eféz. 1,7).

És tette ezt a minden kegyelem Istene azért, mert: „mindenki vétkezett, eltévesztette a célpontot ezért nélkülözi, szűkölködik és híjával van, az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. [Más fordítás: Megigazulásukat azonban ingyen, az ő kegyelméből kapják a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén, amelyet a Krisztus Jézus megváltó munkája fordított felénk]. Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő, véres áldozatul / fedélnek, a Láda fedele a Templomban, mint előkép, vagyis az irgalom helye, a kiengesztelés /. Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa nekünk nyilvánvaló jelül, bizonyítékként. Isten ugyanis a korábban elkövetett bűnöket végtelen türelmében elnézte, és elengedte, megbocsátotta türelme idején, vagyis az előbb történt vétkezések büntetlenül hagyása, elengedése, megbocsátása által. Melyeket Isten elszenvedett, eltűrt, béketűrésével hogy e mostani időben mutassa, és jelentse meg igazságát, és kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is. Mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, vagyis megigazít mindenkit, aki Jézusban hisz, aki a Jézus hitéből való” (Róm. 3,23-26).

Zsolt. 49,9 Minthogy életüknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre. [Héber szerint: Az élet ára túl magas volna, meg nem fizetheti senki soha, (ḥáḏal): végképp le kell tennie róla];^*

*Az Úr kérdése: „Mert micsoda váltságot, vagy váltságdíjat adhat az ember az ő életéért? Mit tud majd fizetni azért, hogy visszakapja az életét; vagy mit adhat az ember cserébe az ő életéért?” (Mát. 16,26).

Zsolt. 49,10 Még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödröt. [Héber: Még ha (nécaḥ necaḥ ḥájah): tökéletes, virágzó, és elégedett életet él is (rá'áh): megtapasztalja a (šaḥaṯ): sírgödröt].^*

^*Dávid kérdése: „Van-e olyan ember, aki életben maradhat, és nem lát halált, s aki megmenekülhet a holtak hazájától? Szela” (Zsolt. 89,49).

Mert: „elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet…”(Zsid. 9,27-28).

Zsolt. 49,11 De meglátja, és [(rá'áh): megtapasztalja]! A bölcsek is meghalnak [(mámôṯ): elpusztulnak]; együtt vész el [(jaḥaḏ 'áḇaḏ): megsemmisül teljesen] bolond [(kəsíl baʿar): önhitt] és ostoba, és gazdagságukat [(ḥajil): vagyonukat] másoknak hagyják [kincseiket idegenek kapják].*

*És folytatódik a kijelentés: „Bizony árnyékként jár-kel az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik (hiába vesződik); rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat (és ki fogja hasznát venni)!” (Zsolt. 39,7).

„Hiszen azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni. Ti ellenben (most) elbizakodottságotokban dicsekedtek (és kérkedtek): Minden ilyen dicsekedés (és kérkedés) gonosz” (Jak. 4,14-16).

„Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak (az elvetemültnek), hogy telhetetlenkedett, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét?” (Jób. 27,8).

„Reggeltől estig gyötrődnek, [és szenvednek] s anélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre, [észrevétlen ('áḇaḏ nécaḥ necaḥ): elpusztulnak, megsemmisülnek teljesen]. Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele, és [összeomlik sátruk] nem halnak-é meg, [(mámôṯ): nem pusztulnak, és nem vesznek el] és pedig bölcsesség nélkül? (Jób. 4,20-21).

„A bölcs ember nyitott szemmel jár, a bolond pedig sötétben botorkál. De arra is rájöttem, hogy ugyanaz lesz a sorsa (a vége) mindegyiküknek. Annakokáért mondám az én elmémben: bolondnak állapota (sorsa) szerint lesz az én állapotom (sorsom) is, miért valék tehát én is bölcsebb? (Akkor mit ér az, hogy én bölcsebb vagyok)? És mondék az én elmémben: ez is hiábavalóság! Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendő időkben már mind elfelejtetnek: és miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is” (Préd. 2,15-17).

Bizony: „Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végük van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lehelet van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz. Azért úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az ő dolgaiban, mivelhogy ez az ő része e világban: mert ki hozhatja őt vissza, hogy lássa, mi lesz ő utána?” (Préd. 3,19-22).

Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élőlénnyé” (1 Móz. 2,7).  

„Így is van megírva: Teremtetett az első ember, Ádám, élőlénnyé; az utolsó Ádám megelevenítő, és éltető Szellemmé. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, földi, fizikai, azután a szellemi. Az első ember földből való, porból formált, földi és a porból alkották; a második ember, az Úr, mennyből való, mennyei” (1 Kor. 15,45-46).

Mert: „Ami hústestből született, hústest az; és ami Szellemből született, szellem az” (Ján. 3,6).

Zsolt. 49,12 Gondolatuk ez: az ő házuk örökkévaló [örökké megmarad], lakóhelyeik nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket hangoztatják a földön. [Héber szerint: (qereḇ): bensőjük (bajiṯ): háza (ʿólám ʿôlám): soha véget nem érő, és (mišəkán): lakóhelyeik (dór dôr): korszakról, korszakra, generációkról generációkra, nemzedékről-nemzedékre. (šém): Nevüket (qárá'): hirdetik, a ('ăḏámáh): földön]. »Egy másik fordítás szerint: Sírjuk lesz lakóhelyük mindörökre; hajlékuk nemzedékről nemzedékre, noha nevet szereztek maguknak földjükön«

Zsolt. 49,13 Pedig az ember, még ha tisztességben van sem marad meg; hasonlít a barmokhoz [az állatokhoz], amelyeket levágnak. [Héber szerint: Pedig az ('áḏám): emberi – ádámi – faj, ha (jəqár): tisztességes, becsületes, és méltósága van, akkor is hiába (lín lún): zúgolódik, panaszkodik, (mášal): hasonlóvá válik az (bəhémáh): állathoz, amely (dámah): elpusztul].

Zsolt. 49,14 Ez az ő sorsuk bolondság nékik; de azért gyönyörködnek szavukban az ő követőik. [Más fordítás: Ez a (kesel): bolondok (dereḵ): sorsa, és követik őket azok, akik (rácáh): gyönyörködnek beszédükben]. Szela.

Zsolt. 49,15 Mint juhok, a Seolra vettetnek, a halál legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtuk reggel; alakjukat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól. [Más fordítás: Mint juhok roskadnak a holtak hazájába; a halál pásztorolja őket. Alakjuk reggelre elenyészik, s a holtak hazája lesz lakóhelyük s az igaz szívűek taposnak sírjaikon].*

*Folytatódik a kijelentés: „Az emberek fiainak (sorsa), és vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és (egyforma a sorsuk), és egyenlő végük van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lehelet van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, (nem különb az ember az állatnál) mert minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy, (egy helyre kerül); mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz” (Préd. 3,19-20).

Az Úr életerőt lehelt az emberbe „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét, (életerőt). Így lőn az ember élőlénnyé” (1 Móz. 2,7).

Az állatoknak szintén: „A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, amelyekben élet (életerő) van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lőn” (1 Móz. 1,30).

Amikor az ember Isten helyett a sátánt, az élet Ura helyett a halál urát választotta, akkor az Úr kijelentette a következményt: „Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1Móz. 3,19).

Ennek következtében az embernek, mikor meghal: „Kimegyen, és (elszáll) a lehelete; visszatér földébe, és aznapon elvesznek (semmivé válnak) az ő tervei” (Zsolt. 146,4).

És az is a következmény: „A mi esztendeinknek napjai (életünk ideje) hetven esztendő, vagy ha feljebb, (ha több) nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és (hiábavaló) fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk” (Zsolt. 90,10).

„És a por, az (ʿáp̄ár): elporladt tetem) földdé lenne, mint azelőtt volt; a lehelet pedig megtérne ((šúḇ): visszatérne) Istenhez, aki adta volt azt” (Préd. 12,9).

„Szárazság és hőség elnyeli a hó levét, a holtak hazája pedig azokat, akik vétkeztek, akik (ḥṭ': eltévesztették a célt). Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz (csemegéjévé), édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa” (Jób. 24,19-20).

Zsolt. 49,16 Csak Isten válthatja ki életemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem. [Más fordítás: De Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni].  Szela.*

*Dávid próféciája így hangzik: „Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök, nem tántorodom meg. Azért örül az én szívem, az én bensőm és örvendez, ujjong az én szellemem; hústestem is biztosságban sátorozik. Mert nem hagyod életemet a holtak hazájában; nem engeded, hogy a te szented, a te híved leszálljon a sírba, és rothadást, bomlást, pusztulást, enyészetet lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére, megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké” (Zsolt. 16,8-11).

Mert: „Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; vidám, és örvend a szívem és énekemmel dicsérem őt. Az Úr az ő népének ereje, és az Ő fölkentjének megtartó erőssége” (Zsolt. 28,7-8).

 Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól (és semmi bajtól), mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem” (Zsolt. 23,4).

És: „Én lefekszem [nyugovóra térek] és elalszom [mély álomban merültem]; felébredek [de fölkeltem ismét], mert az Úr támogat [oltalmaz; megtart; fölkarol] engem [mert az Úr a gyámolom]” (Zsolt 3,6).

Bizony: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban (szorongattatás, gyötrés, megpróbáltatásban, gyötrődésben, és szorongásban). Azért nem félünk, ha elváltoznék (megindulna) is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe (mélyébe): Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai (ha háborognak és tajtékoznak is vizei); hegyek rendülhetnek meg háborgásától (tombolásától). Szela” (Zsolt. 46,2-4).

És én: „Dicsérlek (magasztallak) téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és (tisztelem és) dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te kegyelmed (hiszen annyira szeretsz engem), és kiszabadítottad (kimentetted) lelkemet (életemet) a mélységes pokolból (a sír mélyéből, a holtak hazájából)” (Zsolt. 86,12-13).

Mert megígérted Uram: „Megváltom őket a holtak hazájából! Megmentem őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed, (hol van a tövised) oh halál?! Hol van a te romlásod (hol a fullánkod) oh holtak hazája?! Megbánás elrejtetett én előlem” (Hós. 13,14).

Zsolt. 49,17 Ne félj, [(járé'): ne törődj azzal, és ne méltatlankodj] ha valaki meggazdagszik, [(ʿášar): gazdaggá válik, vagyonra tesz szert] ha megöregbül házának dicsősége [(ráḇáh káḇóḏ káḇôḏ): ha házának fénye (pompája) gyarapszik].*

*Mert ilyen a gazdag ember sorsa: „Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, utódaiknak kenyere sem lesz elég. Maradékait dögvész viszi sírba, özvegyeik nem siratják őket. Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és annyi öltözéket készíttetne, mint az agyag: készíttethet, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a kunyhó, melyet a csősz készített. A gazdag lefekszik, de nem lesz az többé: mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz. Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél. Fölkapja őt a keleti szél, és elmegy, elragadja lakóhelyéről. Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle. Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén” (Jób. 27,14-23).

Mert: (az Úr) az embernek, aki jó az ő szemei előtt, adott Isten bölcsességet és tudományt és örömöt; a bűnösnek pedig adott foglalatosságot az egybegyűjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, aki jó az Isten előtt. Ez is hiábavalóság és az elmének gyötrelme!” (Préd. 2,27).

Zsolt. 49,18 Mert semmit sem vihet el magával, ha meghal; dicsősége [(káḇóḏ káḇôḏ): pompája, gazdagsága] nem száll le utána [nem követi].*

*Az apostol bizonyságtétele: „Mert semmit sem hoztunk [(eiszpheró): be] a világba, világos [(délosz): nyilvánvaló], hogy ki sem vihetünk [(dünamai ekpheró úde): nem lehetséges, mert nem vagyunk képesek, nincs hatalmunk magunkkal vinni] semmit” (1 Tim. 6,7).

Jób megvallása: „Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!” (Jób. 1,21).

A prédikátor megerősíti a kijelentést: „Ahogyan világra jött anyja méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött; semmit sem kap fáradozásáért, amit magával vihetne” (Préd. 5,15).

Zsolt. 49,19 Ha életében áldottnak vallja is magát, s ha dicsérnek is téged, hogy jól tettél magaddal. [Más fordítás: Ha életében boldognak mondta is magát, mert életében elvette az ö javait, és dicsérik, hogy jól megy sora]:^*

*És így folytatja: „Azt [gondolja, és] mondja szívében [az ő bensőjében]: Nem rendülök [és nemzedékeken át nem ingok] meg soha örökké, mert nem esem bajba [és bár nemzedékek váltják egymást, de (ráʿ): rossz, veszély, baj, sikertelenség, boldogtalanság, szerencsétlenség engem nem ér]” (Zsolt. 10,6).

De a gonosz elbizakodottságára így válaszol az Úr: „Ennek okáért egy nap jőnek őreá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, aki megítéli őt” (Jel. 18,8).

Zsolt. 49,20 Mégis az ő atyáinak nemzetségéhez jut, akik soha sem látnak világosságot. [Héber: Az Ő atyáinak (dór dôr): generációjához (bô'): helyeztetik (nécaḥ necaḥ): maradandóság (lóh lô' ló'): nélkül, és soha többé nem (rá'áh'ôr): lát fényt, világosságot].

Zsolt. 49,21 Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak. [Héber: A ('áḏám): hústesti ember, még ha (jəqár): tisztességes, becsületes is, de (bín): nem értelmes, nem bír értelemmel, nem rendelkezik ítélőképességgel, (mášal): hasonlóvá válik az (bəhémáh): állathoz, amely (dámah): elpusztul].*

*Bizony: „Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végük van azoknak; amint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lehelet van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz” (Préd. 3,19-20).

„Sok bánata van a gonosznak, a (rášáʿ) bűnös, céltévesztett embernek. (raḇ maḵə'ôḇ maḵə'óḇ rášáʿ): Sok fájdalom, szenvedés, csapás éri a céltévesztőket…”(Zsolt. 32,10).

Mert: „A bűnösöket, a céltévesztőket követi a gonosz…” (Péld. 13,21).

Ezért: „üldözi őket a baj…” (Péld. 13,21).

Ugyanis: „Mindenkit, vagyis minden embert, aki gonoszat, vagyis rosszat, haszontalan, hibás dolgot, bajt művel, és elkövet, végrehajt, utolér a kín, a nyomorúság, aggodalom, baj, keserűség, megpróbáltatás, szorongattatás, szükség” (Róm 2,9).

Nekik is hirdettetik a megmenekülésről szóló Evangélium, de nekik ez: „leplezett, homályos, és mégsem érthető világosan a mi evangéliumunk, a mi örömüzenetünk, amit hirdetünk, azoknak leplezett, homályos, és csak azoknak nem érthető, akik elvesznek, vagyis akik elpusztulnak. Az ilyen hitetleneknek e világkorszak istene megvakította az elméit, a gondolkozását, értelmét hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának, örömüzenetének világosságát, aki az Isten képe, Isten képmása azért, hogy a Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága, fénye ne ragyogjon fel nekik” (2 Kor. 4,3-4).

Ők azok: „Kik értelmükben meghomályosodtak, mert az ő elméjükre sötétség borult. Elidegenültek az isteni, és az Istennek tetsző élettől a tudatlanság miatt, mert megmaradtak tévelygésükben, ezért keményedett meg a szívük)” (Eféz. 4,18).

Azért: „Mert a keresztről, azaz a kínoszlopról szóló beszéd, a logosz, az Ige bolondság, ostobaság, esztelenség, képtelenség ugyan azoknak, akik elvesznek, elpusztulnak, megsemmisülnek, de nekünk, akik üdvözülünk, vagyis bűnbocsánatot nyertünk, Istennek ereje és hatalma a szabadításra / megmentésre” (1Kor. 1,18).