1 Korintusi levél. 13. fejezet: A SZERETET DICSÉRETE. (göröggel és kapcsolódó igékkel / revideált)

1 Kor. 13,1 Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet* pedig nincs énbennem** olyanná lettem, mint a zengő*** érc**** vagy mint a visszhangzó gongütés, vagy pengő***** cimbalom****** vagy a megzendülő cintányér

*Szeretet (agapé): az agapaó főnévi alakja, amelynek jelentése: szeret, megszeret, önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja. Aki szeret, abban megvan a szeretet az iránt, akit szeret, vagyis megbecsüli őt, örömét leli benne, vágyik jelenlétére, igyekszik neki örömet szerezni, javát és jólétét elősegíteni; függetlenül attól, hogy a szeretet tárgya ezt bármivel kiérdemelte volna.

**Vagyis nem él benne Isten, hiszen: „… az Isten szeretet. … Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne” (1 Ján. 4,8.16).

Isten az Ő Szelleme, vagyis a Krisztus Szelleme által él bennünk: „Ti azonban… Szellemben éltek, ha ugyan valóban az Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem is az Övé” (Róm. 8,9).

És azoknak azt mondja az Úr: „Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot, és sok csodát a te nevedben? És akkor vallást teszek, és kijelentem majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők” (Mát. 7,22-23).

***Zengő (ékheó): - nagy zajt csap, vagyis visszaverődik (visszhangzik). KJV: harsog, hangot ad; hangosan szól, hangzik; zendül, zúg. Itt (1 Kor 13,1): zengő érc.

****Érc (khalkosz) a pogány, sőt extázist gyakorló szertartásoknál használt tompa hangú fémdarab, és a két darabból álló, összeüthető gongra (cintányér) utal, amit a harcban is használtak.

*****Pengő (alaladzó): - 1) hangosan kiabál, jajveszékel. 2) élesen cseng; csatakiáltás; jajkiáltás.

******Cimbalom (kümbalon): - cintányér (mint ami üreges); hangoskodás, zaj, de kultikus hangszer is.

Kor. 13,2 És ha jövendőt tudok is mondani, azaz ha prófétálni tudok is, mert bennem van a prófétálás ajándéka. És minden titkot és minden tudományt, és bölcsességet ismerek, tudok, és felfogom, úgyhogy teljes ismeretem van, s ha minden titkot tudnék, ha látnám az ismeret egész területét; és ha teljes hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, és helyezhetnék át, szeretet pedig nincs énbennem, semmi vagyok, mert semmit sem érek.

1 Kor. 13,3 És ha egész vagyonomat mind szétosztom is a nélkülözők közt, a szegények táplálására. És ha testemet* a teljes lényemet tűzre adom, hogy elégessenek, vagyis tűzhalálra, tűz martalékául szánom égőáldozatul, hogy dicsekedhessem, szeretet pedig nincs énbennem, vagyis: Isten nem él bennem, hiszen Ő a szeretet, semmi hasznom abból, mit sem használ nekem.

*Testemet (szóma) = a személy lényege, ereje, teljes lénye

Kor. 13,4 A az Isten szerinti szeretet hosszútűrő, nagyon türelmes, szó szerint: haragos indulatot megfékez. Kegyes, azaz jóságos, kedves, szeretetre méltó. A szeretet nem irigykedik, nem féltékeny, nem vetélkedik, nem verseng, nem lép fel vetélytársként. A szeretet nem kérkedik, nem dicsekszik, nem henceg, nem fuvalkodik fel, nem is kevély, nem pöffeszkedik, nem gőgös, nem fújja fel magát*

*Sőt a szeretet megmenti azt, akit szeret: „A gyűlölet szerez versengést, viszályt, veszekedést. Minden vétket, hűtlenséget, hibát pedig elfedez, eltakar, fátyolt borít rá, vagyis nem enged látni, láthatatlanná tesz” (Péld. 10,12)

Péter apostolon keresztül hangzik a kijelentés. Még fontosabb és hathatósabb az Isten szerinti szeretet: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti buzgó szeretetre, és az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek; mert a az Isten szerinti szeretet sok vétket, tévedést, hibát elfedez, befed, eltakar, fátyolt borít, láthatatlanná tesz” (1 Pét. 4,8).

1 Kor. 13,5 Nem cselekszik éktelenül, nem illetlen, nem tapintatlan, nem viselkedik bántóan. Nem nagyravágyó, nem keresi a maga hasznát, a maga érdekeit, javát. Nem gerjed, nem lobban haragra, nem bőszül fel, nem válik ingerültté. Nem rója, és nem számítja fel, nem tartja számon a gonoszt, a rosszat, a sérelmet. Nem gondol rosszra*

*És a Szent Szellem újra-és újra figyelmezteti a szenteket: „Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is” (Fil. 2,4-5).

„Elszenvedvén viseljétek el egymást, megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus, - az Úr - is megbocsátott néktek, akképpen tegyetek ti is; Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele, mert az tökéletesen összefog mindent” (Kol. 3,13-14).

1 Kor. 13,6 Nem örül, és nem örvendezik a hamisságnak, igazságtalanságnak, istentelenségnek, de együtt örül, és örvendezik az igazsággal. Örömét az igazság, a valóság, vagyis Isten igéjének győzelmében leli.

1 Kor. 13,7 Mindent elfedez, eltakar, csenddel elleplez, és szó nélkül eltűri, türelmesen elviseli, elhallgat, magában tart. Mindent hiszen, mindig bizakodik. mindent elvárva remél. Mindent eltűr, elvisel, elszenved, teher alatt marad, kitartással tűr, mindenben állhatatos*

*És az apostol megerősíti a kijelentést: „Tartozunk, és kötelességünk, - ami egyben szükségszerűség is - pedig mi az erősek, akik képesek vagyunk rá, akiknek van erőnk erre, hogy az erőtlenek, - akik képtelenek megtenni, mert gyengék, ezért nem is lehetséges nekik - erőtlenségeit, a gyöngeség megnyilvánulásait elviseljük, cipeljük, és őket felemeljük, és ne magunknak kedveskedjünk. (Más fordítás: Az a kötelességünk, akik hatalmat érzünk magunkban, hogy a gyengék, tehetetlenek gyarlóságát, gyengeségeit elviseljük és ne a magunk javát, kedvét, tetszését keressük, ne a magunk kedvére éljünk)” (Róm. 15,1).

1 Kor. 13,8 A szeretet soha el nem fogy, soha nem szűnik meg, el nem múlik, alább nem hagy, nem roskad össze, nem vall kudarcot, nem merül ki. De legyenek bár jövendőmondások, azaz prófétálások, eltöröltetnek, véget érnek, hatályukat vesztik; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. A tudomány, a tudás elenyészik, hatálytalanná válik, semmivé lesz.

1 Kor. 13,9 Mert rész szerint van bennünk az ismeret, tudásunk csak töredékes, amit ismerünk csak részlet. Rész szerinti, töredékes a prófétálás, amit prófétálunk:

1 Kor. 13,10 De mikor eljő, amikor elérkezik a teljesség, a tökéletesség, a befejezettség, a végcélba jutás, a rész szerint valók eltöröltetnek. Ami töredékes véget ér, elmúlik, mert a részleges feleslegessé válik*

*És ez a teljesség – a végcélba jutás – mikor, hol és hogyan következik be, arról így beszél Isten Igéje: „És Ő - Krisztus - adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pedig pásztorokul és tanítókul. A szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére. Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra. Hogy többé ne legyünk gyermekek, azaz kiskorúak, kiket ide s tovahány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak, az embereknek álnoksága által, az emberek tévútra csábító ravaszságától. Hanem az igazságot követvén, és az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől fogva Őhozzá. Növekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Eféz. 4,11-15).

1 Kor. 13,11 Mikor gyermek, vagyis kiskorú, éretlen, tapasztalatlan voltam, úgy szóltam, úgy beszéltem, mint gyermek. Úgy gondolkodtam, és éreztem, mint gyermek. Olyan törekvéseim voltak, és úgy járt az eszem, és úgy okoskodtam, mint kiskorú. Úgy értettem, és úgy ítéltem, számítottam, vélekedtem, mint a gyermek. De minekutána férfiúvá lettem, amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat, a gyermek szokásait, és abbahagytam azokat a dolgokat, amik gyermeknek valók; félretettem azt, ami a kiskorúhoz illett*

*És amíg el nem érjük a felnőttkort, addig: „… Ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul. Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a felnőttkorra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére, azaz a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra” (Eféz. 4,11.13).

„És így megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig” (Eféz. 3,19).

Tehát: „Atyámfiai, testvéreim, ne legyetek gyermekek értelemben, és a gondolkozásban; hanem a gonoszságban, a rosszban legyetek gyermekek, azaz kiskorúak, értelemben, és a gondolkozásban pedig érettek legyetek” (1 Kor. 14,20).

És hogy ez bekövetkezhessen: „Mint most született, mint újszülött csecsemők, a tiszta, hamisítatlan szellemi tej után vágyakozzatok, azt kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre” (1 Pét. 2,2).

És: „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság, és gonoszság kívánságai miatt; Megújuljatok pedig a ti elméteknek szelleme szerint, vagyis újuljatok meg szellemetekben és elmétekben. És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten tetszése szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (Eféz. 4,22-24)

1 Kor. 13,12 Mert ma még ugyanis tükör által homályosan látunk. Akkor pedig színről-színre. Most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem. [Más fordítás: Mert ma még tükörből nézünk mindent, és tükörből látunk… és a kép rejtélyes, nem tiszta, vagy nem fejthető meg jól, mert tükörből kapunk sejtelmes, rejtélyes, talányos, megfejtésre váró képet, és a kép homályos marad. Attól fogva színről-színre, 

- azaz szemközt, úgy ahogy a két személy vagy a személy és a látnivaló egymással szemben áll - fogunk látni. Most még csak töredékes a tudásom; most még csak részt és töredékesen ismerek, akkor pedig úgy ismerek, és megértek, ahogy én is ismert vagyok, ahogy énrám ismert az Isten*

*Ez pedig azért van: „Mert hitben járunk, nem látásban” (2 Kor. 5,7).

De már: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van, vagyis olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában” (1 Ján. 3,2).

Mózesról pedig így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Szemtől szembe beszélek ővele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem világosan. Nem rejtélyesen, hanem az Úrnak hasonlatosságát látja, és az ÚR alakját is megpillanthatja. Hogy mertetek, és miért nem féltetek, hát szólani az én szolgám, Mózes ellen?” (4 Móz. 12,8).

Azokról, akik Krisztusban újjá születtek ezt mondja a Szent Szellem: „Mi pedig miközben az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal, mint egy tükörben szemlélve tükrözzük vissza, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, és ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Szelleme által, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Szellemétől” (2 Kor. 3,18). 

Ha: „… felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, a ki teremtette azt, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt” (Kol. 3,10).  

Mert: „Amilyen ama földi, vagyis a földből való, olyanok a földiek is; és amilyen ama mennyei, azaz a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. És amiképpen viseltük a földinek ábrázatját, viselni fogjuk a mennyeinek ábrázatját is” (1 Kor. 15,48-49).

Már az Úr Jézus kijelentette: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent” (Mát. 5,8).

 „És látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz” (Jel. 22,4).

De a feltételről is beszél az Úr: „Az igének pedig megtartói, és cselekvői legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván, és becsapván magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének és nem megtartója, és nem cselekvője, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte ugyan magát és elment, és nyomban elfelejtette, hogy milyen volt” (Jak. 1,23-24).

1 Kor. 13,13 Így hát addig megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb az Isten szerinti szeretet*

*És azért a szeretet a legnagyobb, mert az maga  az Isten, s ha Ő lakik a mi bensőnkben, akkor lehet elváró reménységgel élni: „A reménység pedig nem szégyenít, nem csal meg, nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert az Istennek szerelme, az Istennek természete kitöltetett, kiáradt a mi szívünkbe, a mi bensőnkbe a Szent Szellem által, aki adatott nékünk” (Róm. 5,5)