2015. július 20.

Ige: A Szent Szellem bizonyságtétele Isten Igéjéről, amely egyben útmutatás.

Isten törvénye – útmutatása – bölccsé tesz:
„Íme, én megtanítottalak benneteket azokra a rendelkezésekre és döntésekre, amelyeket az én Istenem, az ÚR parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokoljátok azt. Tartsátok meg, és teljesítsétek azokat, mert az által lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!” (5Móz. 4,5-6)

Sikeressé teszi az életet: „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül; hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz” (Zsolt. 1,1-3)

Szabaddá és boldoggá tesz: „De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete” (Jak. 1,25)

Megítél: „Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg. Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten” (Jak. 2,12-13).

Megszabadít: „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől” „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket” (Róm. 8,1-2; Ján. 13,17)

A Szent Szellem bizonyságtétele Isten Igéjéről, amely egyben útmutatás: „Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek” (Zsolt. 18,31)

„Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva” (Zsolt. 12,7)

„Az Istennek teljes beszéde igen tiszta, és pajzs az ahhoz folyamodóknak” (Péld. 30,5)

Igéd kijelentése világosságot gyújt, értelmessé teszi az együgyűeket(Zsolt. 119,130)

„Amit megmondasz, igen megbízható...” (Zsolt. 93,5).

Ezért Dávid megvallása és kérése: „A te bizonyságaidat igazságban és hűségben jelentetted meg, és mindenek felett való egyenességben” „A te bizonyságaidnak igazsága örökkévaló; oktass, hogy éljek!” (Zsolt. 119,138.144)

Isten bizonyságtételéről így vall az apostol: „Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról. Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1 Ján. 5,9-12).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.