1 Ján. 1,1 Ami kezdettől
fogva, és [(arkhé): Aki eredetileg] vala, amit hallottunk [(akúó): felfogtunk, és megértettünk], amit szemeinkkel láttunk [aki nekünk megjelent], amit szemléltünk,
[és akit egészen közelről figyeltünk,
bámultunk, és megcsodáltunk], és kezeinkkel [is] illettünk [(pszélaphaó): megérintettük, megtapintottunk és éreztünk], az életnek [(logoszáról)] Ígéjéről*
*És János
apostol újra -és újra bizonyságot tesz a hústestben megjelent Istenről: „Kezdetben [már] vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige.
Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg] az
Isten. Minden [a mindenség] Őáltala
lett [Ő általa teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [semmi sem teremtetett], ami lett [ami teremtetett; létrejött; s
egyetlen létező sem lett Őnélküle]” (Ján. 1,1-3).
Ő lett hústestté: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és
lakozék (sátorozott, letáborozott) mi közöttünk (és láttuk az ő
dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala
kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14).
János apostol elragadtatásban így látta az Urat: „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé
vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek (vagyis Hűnek) és
Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a
tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud,
csak ő maga (Más fordítás: És fején sokágú korona és rajta egy-egy név,
amelyet senki sem tud rajta kívül). És vérrel hintett (vérbe mártott) ruhába
vala öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik (mert ez a név
adatott neki: az Isten Igéje)” (Jel. 19,11-13).
Az
Úr Jézus feltámadása után megjelent az apostoloknak, akik megrémültek, de az Úr
így szólt hozzájuk: „Lássátok meg az én kezeimet és
lábaimat, hogy én magam vagyok: [(pszélaphaó): érintsetek,
és] tapogassatok meg engem, és lássatok;
mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van! És
ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Ti vagytok pedig ezeknek
bizonyságai. [Más fordítás: Ti vagytok erre a tanúk]” (Luk. 24,39-40.48).
Péter apostol így tesz
bizonyságot a dicsőség Uráról: „Mert nem
mesterkélt [és nem kitalált, (szophidzó): ravaszul
kieszelt, mesterségesen kiagyalt] meséket
[(müthosz): nem szájhagyomány útján terjedő elbeszéléseket, vagy
kitalált mítoszokat, azaz: meséket, vagy legendákat] követve [és nem bölcsen kieszelt hitregék nyomába szegődve] ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus
Krisztus hatalmát. [(dünamisz): erejét] és eljövetelét [vagyis: (parúszia): megjelenését,
jelenlétét, megérkezését, és látogatását]. Hanem
mint akik szemlélői [és szemtanúi] voltunk
az ő [megdicsőülésének], nagyságának
[(megaleiotész): fenségének, hatalmas erejének, dicsőségének, és
ragyogásának]” (2 Pét. 1,16).
És János apostol megerősíti a
bizonyságtételt: „És aki látta,
bizonyságot tett, és igaz az ő tanúbizonysága; és az tudja, hogy ő igazat mond,
hogy ti is higyjetek” (Ján. 19,35).
„És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya
elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1
Ján. 4,14).
1
Ján. 1,2
És az élet [a természetfeletti élet, a más létezési forma] megjelent [(phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá lett, ismertté
vált, szemmel láthatóvá lett, megmutatta magát] és láttuk [(horaó): megpillantottuk és megtapasztaltuk,
felfogtuk, s mi szemlélői is
voltunk]
és tanubizonyságot teszünk róla [(martüreó): tanúskodunk róla, és jelül szolgálunk,
magunkon hordozva bizonyságtételünk hitelességének JELÉT: szavaink valódiságát,
amit életünkkel, és tetteinkkel igazolunk] és [ezért] hirdetjük néktek [is] az örök életet [a
természetfeletti életet, a más létezési formát], amely az Atyánál
vala és [most pedig (phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá lett, ismertté
vált, szemmel láthatóvá lett, megmutatta magát] és megjelent
nékünk*
*Mert: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége,
kibocsátotta (és elküldte) Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett
(asszonytól született), aki törvény alatt (a törvénynek alávetve) lett. Hogy
a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot (hogy Isten
fiaivá legyünk)” (Gal. 4,4-5).
„Aki eleve el
volt ugyan rendelve [aki kiválasztatott; akit már kiszemeltek], a világ megalapítása [(koszmosz): világegyetem, teremtett világ, a látható
világ, evilág, az univerzum, beleértve a lakóit is, a világ alapjának levetése / elvetése] előtt, megjelent [(phaneroó): láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté lett,
kijelentetett] pedig az idők végén
ti érettetek.
[Más fordítás: Őt –Isten – ugyan a világ teremtése előtt kijelölte, de előttetek csak a
végső időben nyilvánította ki, de csak az idők végén tette
láthatóvá értetek]” (1 Pét. 1,20).
Pál apostolon keresztül
nyer kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül
(közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek (vagyis
a hitnek) eme titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá,
nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott
(és igaznak bizonyult) (pneuma): szellemben. Megláttatott
(megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett a
pogányok (a népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett
dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).
Őt látták, amikor az Úr megmutatta dicsőségét:
„És hat nap múlva magához [vagyis maga
mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé
őket magukban [külön] egy [igen] magas hegyre. És elváltozék [és átalakult] előttük, [ott szemük láttára], és az ő orcája
ragyog [fénylik, és világítani kezdett] vala, mint a nap,
ruhája pedig fehér lőn [és fehéren
ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [és úgy vakított, mint a fény,
mint a napsugár; mert ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának]”
(Mát. 17,1-2).
Péter apostol
bizonyságtétele: „Mert nem mesterkélt
(és nem kitalált) meséket
(mítoszokat) követve ismertettük meg
veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét (és
megjelenését); hanem mint akik szemlélői
voltunk az Ö nagyságának (mert szemtanúi voltunk isteni fenségének). Mert amikor az Atya Istentől azt a
tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata
jutott (és ilyen szózatot intézett): Ez
az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből (vagyis a
mennyből) jövő szózatot mi hallottuk,
együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18).
1
Ján. 1,3
Amit hallottunk [(akúó): és megértettünk] és láttunk, [és
megtapasztaltunk azt] hirdetjük néktek [is],
hogy néktek is közösségtek legyen [(koinónia
ekhó):
szoros, bizalmas, bensőséges, személyes kapcsolatot birtokoljatok] velünk, és pedig a mi közösségünk [ugyanis a mi közösségünk szoros,
bizalmas, bensőséges, személyes kapcsolat] az Atyával és az ő Fiával, a Jézus
Krisztussal*
*Az Úr Jézus
szenvedése előtt azt kéri az Atyjától: „Hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan
te, Atyám, énbennem, és én tebenned. Hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye
a világ, hogy te küldtél el engem” (Ján.
17,21)
1
Ján. 1,4
És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömötök teljes legyen [vagyis teljessé váljék].
1
Ján. 1,5
Ugyanis ez az üzenet, amelyet tőle [vagyis Jézus Krisztustól] hallottunk és
hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság [vagyis
fény] és nincsen ő benne semmi sötétség [mert benne nyoma sincs a sötétségnek]*
*És hogy ki
az az Isten, aki eljött közénk, arról így tesz bizonyságot az apostol: Az Ige az igazi világosság [a fény], eljött volt már a világba, amely megvilágosít [és fénybe borít, beragyog] minden
[e világra jövő] embert [Ő jött el a világba].
(Ján. 1,9).
És
Ő szólt, és szól ma is minden emberhez: „…
Én vagyok a világ [(koszmosz):
a teremtett világ, a látható világ, vagyis: evilág] világossága [(phósz): fénye]…” (Ján. 8,12).
Ő az: „… egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura. Övé egyedül
a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek
közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló
hatalom. Ámen” (1Tim. 6.15-16).
1
Ján. 1,6
Ha azt mondjuk, hogy közösségünk [(koinónia) szoros,
bizalmas, bensőséges, személyes kapcsolatunk] van
vele, [azaz: Istennel] és sötétségben
járunk [(peripateó): és továbbra is a sötétségben élünk]; hazudunk [(pszeudomai): valótlanságot állítunk] és nem az
igazságot [(alétheia): valóságot, vagyis Krisztust] cselekeszszük [vagyis követjük]*
*És így folytatódik
a kijelentés: „Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg,
hazug az, és nincs meg abban az igazság. (alétheia: a
valóság, vagyis Krisztus)” (1 Ján. 2,4)
1
Ján. 1,7
Ha pedig a világosságban [a fényben]
járunk [vagyis élünk], amint ő maga a világosságban [a fényben] van: közösségünk [(koinónia) szoros,
bizalmas, bensőséges, személyes kapcsolatunk] van
egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére [az értünk adott élete] megtisztít minket minden bűntől [(hamartia): vagyis a céltévesztéstől]*
*Mert Ő az: „aki halálra adatott [és halált szenvedett, aki ki lett szolgáltatva] bűneinkért [vétkeinkért, azaz: félrecsúszásainkért
(botlásainkért és elhajlásainkért] és feltámasztatott [vagyis feltámadt] megigazulásunkért [felmentésünkért, vagyis: igazzá nyilvánításunkért]”
„Mert az Isten őt [eleve] (el) rendelte [és oda adta]
engesztelő [véres] áldozatul [fedélnek, mint előkép, a frigyláda fedele a Templomban, vagyis az irgalom
helye, a kiengesztelés]. Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát
[igazságosságát] megmutassa [nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként].
Isten ugyanis az előbb [a korábban]
elkövetett bűnöket [végtelen türelmében]
elnézte [elengedte, és megbocsátotta]”
És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a
mienkért, hanem az egész világért is” (Róm.
4,25; 3,25; 1 Ján. 2,2).
„Akiben
van a mi váltságunk [vagyis Ebben a
Szerelmesben lett ugyanis mienk a váltság, a megváltásunk] az Ő vére által
[Ő vére árán, az ő vérén, az Ő életén keresztül], a bűnöknek [félre-csúszások, botlások vagy elhajlások]
bocsánata [eltörlése, és az elesések
elengedése] az Ő kegyelmének gazdagsága szerint. [kegyelmének gazdag voltához mérten]” (Eféz. 1,7).
És
ismét: „Akiben van a mi váltságunk [kiváltásunk; váltságdíjunk kifizetése]
az Ő vére által, bűneinknek [céltévesztésünknek] bocsánata; (eltörlése, elengedése; megbocsátása). [Más fordítás: aki által a megváltás és a
(céltévesztés) bocsánata is birtokunkká lett]” (Kol. 1,14).
Isten
kivásárolt: „… a Krisztus vére (árán), aki örökkévaló Szellem
által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja
lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek” (Zsid. 9,14).
És hogy ki az, aki önmagát
adta mi érettünk, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Viseljetek gondot azért magatokra és az
egész nyájra, melyben a Szent Szellem titeket vigyázókká (és őrizőkké) tett, az
Isten anyaszentegyházának (ekklészia): szó szerint: kihívottak
közösségének) legeltetésére, melyet
tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20,28).
1
Ján. 1,8
Ha azt mondjuk [és azt állítjuk],
hogy nincsen bűn mi bennünk [(hamartia
ekhó): vagyis a céltévesztés
nem tart hatalmában,
hogy nem a céltévesztés tart
irányítása alatt, és nem az igazgat], magunkat csaljuk
meg [saját magunkat vezetjük félre, (planaó): és csapjuk be] és igazság [(alétheia):
a valóság,vagyis Isten szava, Igéje] nincsen mi bennünk
[az Ige (hémin): nincs nekünk, és velünk]*
*Bizony a földi
emberek közül: „Ki mondhatná azt: megtisztítottam szívemet, tiszta vagyok az én
bűnömtől (hamartia: a céltévesztéstől)” (Péld. 20,9).
„… mert nincs
ember, aki ne vétkeznék…” (1Kir.
8,46).
„Az ÚR letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük
értelmes, aki keresi az Istent? Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót,
egyetlen ember sem” (Zsolt. 14,2-3).
„Bizony nincs egy igaz ember is a földön, aki jót
cselekednék, és nem vétkeznék” (Préd.
7,20)
1
Ján. 1,9
Ha megvalljuk [(homologeó): elismerjük, és bevalljuk] bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten], hű és igaz [megbízható
és igazságos], hogy megbocsássa bűneinket [hogy (aphiémi): elengedje tartozástunkat, és felmentsen a
céltévesztés alól] és megtisztítson [(katharidzó): tisztának nyilvánítson] minket minden hamisságtól. [(adikia): igazságtalanságtól, istentelenségtől]*
*De: „Aki elfedezi
(és takargatja) az ő vétkeit, nem lesz jó
dolga (és nem lesz jó vége); aki
pedig megvallja, és elhagyja, irgalmasságot
nyer” (Péld. 28,13).
Dávid megvallása: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem
fedeztem, (és nem takargattam. Elhatároztam), és azt mondtam: Bevallom hamisságomat (és hűtlenségemet) az Úrnak - és te (megbocsátottad
bűnömet, és amit vétettem), és elvetted
rólam bűneimnek terhét. Szela” (Zsolt.
32,5).
Hiszen: „Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a te
szemeid előtt (és amit rossznak látsz); hogy
igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben. (Ezért igazad van, ha szólsz,
és jogos az ítéleted). Ímé én vétekben
fogantattam, és bűnben születtem” (Zsolt. 51,6-7).
És az Úr válasza a
megvallásra: „Én, én vagyok, aki eltörlöm
álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. Ha emlékeztetni
akarsz, akkor törvénykezzünk! Mondd el, amivel igazolhatod magad! Már ősatyád
is vétkezett ellenem, és szószólóid álnokul viselkedtek” (Ésa. 43,25-27).
„És megtisztítom őket minden bűneiktől, amelyekkel
vétkeztek ellenem, és megbocsátom minden bűneiket, amelyekkel vétkeztek
ellenem, és amelyekkel gonoszul cselekedtek ellenem” (Jer. 33,8).
A próféta boldog megvallása:
„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki
megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg
haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban (és abban telik kedve,
hogy kegyelmet ad)! Hozzánk térvén,
könyörül rajtunk (és újra irgalmas lesz hozzánk); eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden
bűnünket!” (Mik. 7,18-19).
Igen: „Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Amilyen
távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket” (Zsolt. 103,3.12)
1
Ján. 1,10
Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk [(hamartanó): nem tévesztettük el a célpontot és nem
lettünk céltévesztők, és vétek nincs a
múltunkban],
hazuggá teszszük Őt, [és Őt hazudtoljuk meg], és az ő ígéje [az Ő (logosza)] nincsen mi bennünk.