Jób beszéde

Mikor Jóbnak – a sátán által gyűlöltnek, és üldözöttnak – minden csapásról hírt adtak: „Akkor felkele [fölállt] Jób, megszaggatá köntösét [ruháját], megberetválá [megnyírta] a fejét, és [azután] a földre esék és leborula [és imádkozott].

 [Így szólt], és monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen [ruhátlanul] térek oda, vissza [mezítelen is megyek el]. Az Úr adta, az Úr vette el. [amint az Úrnak tetszett, úgy lett].  Áldott legyen az Úrnak neve!

Mindezekben nem vétkezik Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.

[Más fordítás: Mindezek ellenére, és még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot (és nem szólt dőreséget, oktalanságot) Isten ellen]* (Jób. 1,20-22)

*De az Újszövetség népének már kijelenti a Szent Szellem, hogy Istentől nem jöhet csapás: „Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai (testvéreim)! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék (onnan) felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél (akiben) nincs változás, vagy változásnak árnyéka (sem fénynek és árnyéknak váltakozása)” (Jak. 1,16-17).

Itt még Jób azt mondta ki, amit hitt, hogy Isten mérte rá ezt a súlyos csapást. Ő adta, Ő vette el. Nem vétkezett a nyelvével, mint aki tudja, hogy: „Aki megőrzi az ő száját (vigyáz a szájára), megtartja önmagát (életét); aki felnyitja (feltátja) száját, romlása az annak (arra romlás vár)” (Péld. 13,3).

Mert: „A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek (elkerülhetetlen a tévedés); aki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes (az eszes ember vigyáz a beszédre)” (Péld. 10,19).

Hiszen: „Aki megőrzi száját és nyelvét (vigyáz a szájára és a nyelvére), megtartja (megőrzi) életét a nyomorúságtól” (Péld. 21,23)

És arra figyelmeztet a Szent Szellem, hogy: „Ne félj (és ne törődj azzal), ha valaki meggazdagszik, ha megöregbül házának dicsősége (ha sok kincs lesz is házában); Mert semmit sem vihet el magával, ha meghal; dicsősége nem száll le utána (nem követi kincse)” (Zsolt. 49,17-18).

Hiszen: „Amint kijött (világra jött) az ő anyjának méhéből, mezítelen megy ismét el, amint jött vala: és semmit nem vesz el munkájáért (semmit sem kap fáradozásáért), amit (magával) kezében elvinne” (Préd. 5,15).

„De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel; Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit” (1 Tim. 6,6-7)