János evangélium 13. fejezet: Az új parancsolat (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 13,1 A husvét [(paszkha): a Peszach, vagyis a pászka: jelentése: átugrás, átlépés, megkímélés] ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen [hogy átköltözzön] e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit [(agapaó): vagyis teljesen odaszánta magát az Övéinek] e világon, mindvégig szerette őket [és szeretetében elszánta magát a végsőkre].

Ján. 13,2 És vacsora közben, amikor az ördög [(diabolosz): a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] belesugalta [(balló): belehelyezte] már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának szívébe [bensőjébe], hogy árulja el [hogy szolgáltassa ki, és adja át] őt,

Ján. 13,3 Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába [(kheir): a kezébe] adott néki, és hogy ő az Istentől / Istenből jött [ki] és az Istenhez megy [és Istenbe tér vissza],

Ján. 13,4 Felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát.

Ján. 13,5 Azután vizet tölte a medencébe, [(niptér): a mosdótálba] és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amellyel körül van kötve.

Ján. 13,6 Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat?

Ján. 13,7 Felele Jézus és monda néki: Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted.

Ján. 13,8 Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám [és nincs részesedésed, szereped, feladatod velem].

Ján. 13,9 Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!

Ján. 13,10 Monda néki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan^*

*Mert: „Ti már tiszták vagytok ama beszéd (logosz: Ige) által, amelyet szóltam néktek” (Ján. 15,3).

Ján. 13,11 Tudta ugyanis, hogy ki árulja el [ki kiszolgáltatja ki, és ki adja át] őt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták!^*

*Már korábban is kijelentette az Úr, hogy: „vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja [aki ki fogja szolgáltatni] őt” (Ján. 6,64).

Ján. 13,12 Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felső ruháját felvette, újra leülvén, [vagyis újra asztalhoz dőlt] monda nékik: Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek?

Ján. 13,13 Ti engem így hívtok: Mester, és Uram és jól mondjátok, mert az vagyok.

Ján. 13,14 Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.

Ján. 13,15 Mert példát [hüpodeigma): mintát, útmutatást] adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek.

Ján. 13,16 Bizony, bizony mondom néktek: A (rab)szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ [Az eredetiben aposztolosz: az apostol] nem nagyobb annál, aki azt küldte^*

*Az Úr Jézus újra – és újra kijelenti: „Nem följebbvaló [és nem nagyobb] a tanítvány a tanítónál [a mesterénél], sem a (rab)szolga az ő uránál. Elég a tanítványnak, ha olyan(ná lesz), mint a mestere és a  (rab)szolgának, mint az ő Ura [vagyis elégedjék meg, ha úgy lesz a sora, mint a tanítójának],” (Mát. 10,24).

És ismét: „Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere (és aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere)” (Luk. 6,40).

Ján. 13,17 Ha tudjátok [és ha megértitek] ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket^*

*Jakab apostol így figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Az igének pedig megtartói (és cselekvői) legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván (és becsapván) magatokat. Mert ha valaki (csak) hallgatója az igének és nem megtartója (és cselekvője), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte (ugyan) magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt” (Jak. 1,22-23).

Ján. 13,18 Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem^*

*Ahogy meg van írva: „Még az én jóakaróm (a legjobb barátom) is, akiben bíztam, aki kenyeremet (velem együtt) ette, fölemelte sarkát ellenem (és ellenem támadt)” (Zsolt. 41,10).

Ján. 13,19 Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én VAGYOK^*

*Az Úr Jézus kijelentette magát a júdabelieknek, - és a mindenkorban élő vallásos embereknek, hiszen meg van írva, hogy: „Isten ezt felelte Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem hozzátok” (2Móz. 3,14).

Az Úr Jézus úgy jelenti ki magát, ahogy azt már előre kijelentették a próféták: „Én, én vagyok az Úr (JHVH: Jahve), és rajtam kivül nincsen szabadító! Én hirdettem, (és én mondtam meg) és megtartottam (hogy megszabadítalak), és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek (mert én hirdettem, nem valamelyik idegen isten), és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr (JHVH: Jahve), hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek (és csak én leszek), és nincs, aki az én kezemből kimentsen (és kiragadjon); cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr (JHVH: Jahve), a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájokat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vídámságuk hajóiba. Én az Úr vagyok (JHVH: Jahve), szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,11-15). Igen: „Én vagyok az Úr (JHVH: Jahve), és több nincs, rajtam kivül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismerél” (Ésa. 45,5).

„Ezt mondja az ÚR (JHVH: Jahve), aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR (JHVH: Jahve), nincs más!” (Ésa. 45,18).

„Emlékezzetek meg a messze régi (az ősrégi) dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,9). „Ezt mondja az ÚR (JHVH: Jahve), a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR (JHVH: Jahve), vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ésa. 48,17).

Ezért csak egyetlen hit menthet meg: „Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben [(hamartia): céltévesztésetekben] haltok meg [és pusztultok el]: mert ha nem hiszitek, hogy én VAGYOK, meghaltok [és elpusztultok] a ti bűneitekben [(hamartia): a ti céltévesztésetekben]” (Ján. 8,24).

Ján. 13,20 Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött^*

*Újra -és újra kijelenti magát az Úr: „Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem (el)küldött” (Mát. 10,40).

Mert: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet [és elutasít], engem vet meg [engem utasít el]; és aki engem vet meg [engem utasít el], azt veti meg [azt utasítja el], aki engem elküldött” (Luk. 10,16).

És hogy ne maradjunk bizonytalanságban, hogy kit küldött az Úr, arról így hangzik az Úr Jézus szava: „… az igazságnak Szelleme… Ő tesz majd én rólam bizonyságot. És: Ő engem dicsőít majd…” (Ján. 15,26; 16,14).

Ján. 13,21 Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodék [és megrendült, zaklatott, feldúlt lett] szellemében, s bizonyságot tőn, és monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul [és kiszolgáltat, átad] engem.

Ján. 13,22 A tanítványok ekkor [(aporeó): tanácstalanul, és

zavartan] egymásra tekintének bizonytalankodva, hogy kiről szól.

Ján. 13,23 Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, [vagyis Jézus keblére dőlve feküdt] akit szeret [(agapaó) kedvelt, többre tartott] vala Jézus.

Ján. 13,24 Int azért ennek Simon Péter, [Szimón Petrosz): jelentése: meghallgatott kődarab] hogy tudakozza [(pünthanomai): kérdezze] meg, ki az, akiről szól?

Ján. 13,25 Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki az?

Ján. 13,26 Felele Jézus: Az, akinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának.

Ján. 13,27 És a falat után [illetve a falattal együtt] akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: Amit cselekszel, [vagyis amit tenni szándékozol] hamar cselekedjed^*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig beestveledék, letelepszik vala a tizenkettővel [Más fordítás: Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal együtt asztalhoz dőlt], és amikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul [átad, kiszolgáltat] engem. És felettébb [nagyon, és teljesen] megszomorodva, kezdék mindannyian [vagyis egyenként kérdezni, és] mondani néki: Én vagyok-é az, Uram [talán csak nem én]? Ő pedig felelvén, monda: Aki velem együtt mártja kezét [aki velem egyszerre nyúl] a tálba, az árul el [az ad át, szolgáltat ki] engem. Az embernek Fia jóllehet elmegyen [és elhagyja a világot], amint meg van írva felőle, de jaj [mert szörnyű lesz] annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem [vagyis ha meg sem] született volna. Megszólalván Júdás is [az áruló], aki elárulja vala őt, monda: [talán csak nem én]? Én vagyok-é az, Mester [vagyis Rabbi]? Monda néki: Te [magad] mondád” (Mát. 26,20-25).

Lukács így írja le a történteket: „És mikor eljött az idő (vagyis az óra), asztalhoz üle (asztalhoz telepedett/dőlt), és a tizenkét apostol Ővele egyetembe. És így szólt: „De ímé annak a keze, aki engem elárul, velem (vagyis az enyémmel együtt) van az asztalon. És az embernek Fia jóllehet, elmegy (ugyan), mint elvégeztetett (és amint elrendeltetett): de jaj annak az embernek, aki által elárultatik! És ők kezdék egymás között (és egymástól) kérdezni, vajon ki lehet az ő közöttük, aki ezt meg fogja tenni?” (Luk. 22,14.21-23).

Péter apostol megvallja, hogy Jézus a Krisztus, és az Úr Jézus kijelenti, hogy: „Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? És egy közületek (mégis) ördög (diabolosz: vádló, rágalmazó, ellenség). Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül” (Ján. 6,70-71).

Az Úr Jézus menybemenetele után így szól Péter apostol: „Atyámfiai [testvéreim], férfiak, szükség volt betelni [vagyis beteljesedni] annak az írásnak, melyet megjövendölt [és előre megmondott, kinyilatkoztatott] a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik megfogták [vagyis elfogták] Jézust. Mert mi közénk számláltatott [közénk tartozott], és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét [és a mi szolgálatunk részese volt]. (Más fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül). (Ez hát mezőt [vagyis telket] szerze hamisságának [azaz gonoszságának, istentelenségének] béréből [ennek a gonosztettnek jutalmából]; és [felakasztván magát] alázuhanván [vagyis fejjel lezuhant], elhasadt középen [kettészakadt derékban], és minden belső része kiomlott [kifordult]. És ez tudtukra lőn [közismertté is vált] mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak [tartózkodnak]; úgy hogy az a mező [az a telek] tulajdon [saját] nyelvükön Akeldamának, azaz Vérmezőnek neveztetett el. Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye [szállása, hajléka] puszta [elhagyatott, váljék sivataggá], és ne legyen [ne éljen] lakó abban [ne lakja senki sátrukat]. És: Az ő püspökségét [hivatalát, felvigyázói tisztét, tisztségét pedig] más vegye [foglalja] el [más nyerje el]” (Csel. 1,16-20).

Dávid így prófétál erről: „Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé (Más fordítás: Gyógyíthatatlan betegség támadta meg, nem kel föl többé onnan, ahol fekszik)! Még az én jóakaróm (és a legjobb barátom) is, akiben (meg)bíztam, aki kenyeremet ette (és aki velem együtt evett), fölemelte sarkát ellenem (és az is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,9-10).

Ezért Uram: „Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az ő jobb keze felől. Mikor törvénykezik, mint gonosz jöjjön ki (a törvénykezésből bűnösként kerüljön ki); még az imádsága is bűnné legyen. Életének napjai kevesek legyenek (kevés ideig éljen), és a hivatalát más foglalja el (tisztségét más kapja meg). Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özveggyé. És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak (szüntelenül bolyongjanak és kéregessenek), és elpusztult helyeiktől távol keressenek eledelt (és a romok között keresgéljenek). Foglalja le minden jószágát (mindenét) az uzsorás (a hitelező), és idegenek ragadozzák el szerzeményét (idegenek fosszák meg szerzeményétől). Ne legyen néki, aki kegyelmet mutasson iránta (senki se maradjon hűséges hozzá), és ne legyen, aki könyörüljön az ő árváin! Vesszen ki az ő maradéka (irtsák ki az utódait); a második nemzedékben töröltessék el a nevük (már a következő nemzedék feledje el nevüket)! Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt (még ősei bűnére is emlékezzék az ÚR), és anyjának bűne el ne töröltessék (és anyjának vétkét se felejtse el)! Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetük is vesszen ki e földről (emléküket pedig irtsa ki a földről), Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon (hogy másokkal szeretettel bánjon) és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje (hanem a nyomorult és szegény embert, a megtört szívűt halálba kergette). Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle (és maradjon is távol tőle). Úgy öltözte fel (úgy vette magára) az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj. Legyen az néki palástul, amelybe beburkolódzik (az legyen ruhája, amely befedi), és övül, amellyel mindenkor övezze magát (melyet állandóan viseljen). Ez legyen jutalmuk az Úrtól az én vádolóimnak, és akik rosszat beszélnek az én lelkemre (vagyis rólam). De te, én Uram, Istenem, bánj velem (és tégy jót velem) a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem (jóságos szereteteddel ments meg engem)!” (Zsolt. 109,6-21).

Ján. 13,28 Ezt pedig senki sem érté a leültek [vagyis az asztalnál fekvők] közül, miért mondta néki.

Ján. 13,29 Némelyek ugyanis állíták, mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, amikre szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek.

Ján. 13,30 Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal kiméne: vala pedig éjszaka^*

*Egy asszony megmossa Jézus lábát: „Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak [vagyis kerióti férfinak] hívtak, a főpapokhoz menvén, Monda: Mit [szándékoztok], és akartok nékem adni, és én kezetekbe adom Őt? Azok pedig rendelének [felajánlottak; megállapítottak, és letettek] néki harminc ezüstpénzt [harminc sékelt, ami egy rabszolga ára]. És ettől fogva [a megfelelő, a kedvező] alkalmat keresi vala, hogy [kezükre adja; hogy átadhassa; és kiszolgáltassa] hogy elárulja (és eladja) Őt (a mesterét)” (Mát. 26,14-16).

Zakariás próféta már így szól az Úr Jézust eláruló felől: „És mondám nékik: Ha jónak tetszik néktek, adjátok meg az én béremet; ha pedig nem: hagyjátok abba (vagyis tartsátok meg)! És harminc ezüstpénzt fizettek béremül” (Zak. 11,12).

Júdás egy rabszolga áráért adta el az Urat, mert meg van írva, hogy: „Ha (rab)szolgát öklel meg (és öklel föl) az ökör vagy (rab)szolgálót: adassék azok urának harminc ezüst siklus (harminc ezüstpénz), az ökör pedig köveztessék meg (és verjék agyon kővel)” (2 Móz. 21,32).

 Pál apostolon keresztül kijelentést nyer, hogy az ökör az apostolokat jelképezi: „Mert a Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd fel [és ne kösd be] a nyomtató ökörnek száját. Avagy [talán] az ökrökre van-e az Istennek gondja? Avagy nem érettünk mondja-é általában? Mert mi érettünk íratott meg…” (1 Kor. 9,9-10).

Az Urat elárulóról így prófétál Dávid: „Veszedelem van bensőjében (és romlás uralkodik benne); s nem távozik annak teréről a zsarnokság és csalárdság. Mert nem ellenség szidalmazott (és nem az ellenség gyaláz) engem, hisz azt elszenvedném. Nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem (és nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam), hiszen elrejtettem volna magamat az elől (vagyis előle elrejtőzném). Hanem te, hozzám hasonló halandó (magamfajta ember), én (bizalmas jó) barátom és ismerősöm, Akik együtt édes bizalomban éltünk (és akivel meghitt barátságban voltam); az Isten házába (együtt) jártunk a tömegben (és a gyülekezet körében)” (Zsolt. 55,12-15).

Júdás árulásáról így ír Márk: „Akkor Júdás, az Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elméne a főpapokhoz, hogy őt azoknak elárulja. Azok pedig, amint meghallák, (megörültek), örvendeznek, és igérék, hogy pénzt adnak néki. Ő pedig keresi vala (a módját), mi módon (és hogyan) árulhatná el őt jó alkalommal (egy megfelelő pillanatban)” (Márk. 14,10-11).

Lukácson keresztül az is kijelentést nyer, hogy az árulás mikor történt: „Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik (vagyis amelyet pászkának neveztek). És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt (Jézust); mert féltek (ugyanis) a néptől. Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala (és egyike volt a tizenkettőnek); És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a vezérekkel (vagyis a templomőrség parancsnokaival), mi módon (és hogyan) adja őt nékik kezükbe. És azok örülnek, és megszerződének (és megígérték), hogy pénzt adnak néki; Ő pedig (elfogadta az egyezséget, és) megigéré. És keres vala jó (és kedvező) alkalmat, hogy őt nékik kezükbe adja zenebona nélkül (amikor nincs jelen a sokaság)” (Luk. 22,1-6).

János apostol hírül adja, hogy az ünnepen a tömeg is keresi Jézust: „Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással (és így tanakodtak) a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre? A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adnak, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy őt megfogják (hogy elfoghassák)” (Ján. 11,56-57).

Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy mi volt a (Júdás) bensőjében lévő romlás oka: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe (csapdába) és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe (és pusztulásba) és romlásba merítik (és döntik). Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal (és sok fájdalmat okoztak önmaguknak)” (1 Tim. 6,9-10).

Ján. 13,31 Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsőítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőítteték ő benne. [Más fordítás: (hote ún): miután tehát (exerkhomai): eltávozott, így szólt Jézus: Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg Őbenne].

Ján. 13,32 Ha megdicsőítteték Őbenne az Isten, az Isten is megdicsőíti Őt Őmagában, és ezennel megdicsőíti őt [Más fordítás: Ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt]^*

*Már Ézsaiáson keresztül kijelentette Isten, hogy a dicsőség csak az Övé: „Én vagyok az Úr (JHVH: Jahve), ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom…” (Ésa. 42,8).

A Szent Szellem kitöltetése után így tesznek bizonyságot az apotolok: „Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek [akit ti (sztauroó): kínoszlopra feszítettetek]” (Csel. 2,36).

És: „… fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,9-11).

Hiszen: Ő a Messiás, a Szabadító. Ő az, aki a Seregek Ura nevét viseli, aki vele egy. Neve lényét jelenti ki. Úr = lehetőségeinek nincs korlátja. Aki az Atya jobbján ül, vagyis dicsőséges létmódban van. (Jubileumi kommentár).

János apostol így látja a megdicsőűlt Urat: „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hűnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. Szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és rajta egy-egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura” (Jel. 19,11-14.16).

Ján. 13,33 Fiaim, [(teknion): gyermekeim] egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem; de amiként a zsidóknak [(iúdaiosz): vagyis a júdeaiaknak] mondám, hogy: Ahová én megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom^*

*A júdeaiaknak is ezt mondta az Úr Jézus: „Monda azért nékik Jézus: Egy kevés [egy rövid] ideig még veletek [és a tiétek] vagyok, és majd ahhoz megyek, aki elküldött [aki kiküldött] engem. Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és ahol én vagyok, ti nem jöhettek [(erkhomai): nem kerülhettek, és nem juthattok] oda, [mert nem lehetséges számotokra, és nincs hatalmatokban, hogy oda kerüljetek]” (Ján. 7,33-34)

Ján. 13,34 Új [(kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő] parancsolatot adok néktek, [ami lényegében is különbözik a korábbitól, ami eddig még nem volt érvényben] hogy egymást szeressétek; [(agapaó): Vagyis teljesen szánjátok oda magatokat egymásnak, többre tartva a másikat, mint magatokat]. Amint [(kathósz): ugyanúgy, ahogyan] én szerettelek titeket [(agapaó): vagyis odaszántam magam érettetek], úgy szeressétek ti is egymást.

Ján. 13,35 Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok [(agapé): vagyis Isten szerinti szeretettel szeretve és megbecsülve egymást, függetlenül attól, hogy a másik ezt bármivel kiérdemelte volna]^*

*Az Úr Jézus kijelentése a minden korban élő hívőknek: Mert példát [hüpodeigma): mintát, útmutatást] adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Ján. 13,15).

Kijelenti a Szent Szellem, hogy az Isten szerinti szeretet nem érzelem, hanem cselekedet: „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét [agapéját, isteni természetét] abban mutatta meg, [azzal bizonyítja] hogy [abban az időben] mikor még bűnösök [céltévesztők] voltunk, Krisztus [már akkor] érettünk meghalt” (Róm. 5,8).

Minden Krisztusban hívőt így figyelmeztet a Szent Szellem: Hát: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek” (Eféz. 5,1).

 És hogy ez a gyakorlatban mit jelent, arról sok mondanivalója van a Szent Szellemnek: „Egymás terhét [(barosz): súlyos, nyomasztó teher, nehézség /olyan teherről van szó, amelynek hordozásához testvéri segítség kell/] hordozzátok. [(basztadzó): visz, hordoz, cipel; elvisel, felvesz, elhordoz], és úgy töltsétek be [(anapléroó): beteljesít, megvalósít, teljessé tesz, teljességre juttat] a Krisztus törvényét. »(nomosz): Krisztus útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki«.

[Más fordítás: Segítsetek egymásnak, amikor valakit gondok és bajok vesznek körül. Így engedelmeskedtek igazán a Krisztus törvényének]” (Gal. 6,2).

„És járjatok [(peripateó): éljetek (agapé): isteni] szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul

[Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás, véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]” (Eféz. 5,2).

 Pál apostol így ír a Rómabelieknek, a krisztusi szeretetet bemutatva: „Köszöntsétek Priscillát [jelentése tiszteletre méltó] és Akvilát, [jelentése: sas] kik nékem munkatársaim [segítőim] Krisztus Jézusban. Akik az én életemért a saját nyakukat tették le. Akiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok [vagyis nemzetek] minden (kihívott) gyülekezete is”

[Más fordítás: Ők életüket, vagyis saját fejüket kockáztatták értem. Ezért nem csupán én vagyok nekik hálás, hanem a nemzetek minden eklézsiája is] (Róm. 16,3-4).

 Minden Krisztusban hívőt így figyelmeztet a Szent Szellem: „Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet [belsőt; irgalmasságot], jóságosságot [kedvességet], alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést [türelmet]. Elszenvedvén [viseljétek el; hordozzátok el] egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki [a másik] ellen panasza volna. miképpen a Krisztus [az Úr] is megbocsátott néktek, akképpen [úgy tegyetek] ti is. Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele [mert az tökéletesen összefog mindent].

»Más fordítás: mindezek fölé pedig a szeretetet, amely a tökéletesség (célbajutottság) köteléke; amely a tökéletesség Összefogó ereje«.” (Kol. 3,12-14).

 És ismét: „legyetek pedig egymáshoz jóságosak [kedvesek jóindulatúak], irgalmasok [könyörületesek, megindulni képesek, együttérzők egymás iránt], megengedvén [bocsássatok meg mindig] egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett [megbocsátott] néktek” (Eféz. 4,32).

Mert: „Ha annakokáért helye van [ha valóban tényleg ér valamit] Krisztusban az intésnek [buzdításnak, bátorításnak]. Ha helye van a(z) (agapé: Isten szerinti) szeretet(ből  fakadó) vigasztalásnak. Ha helye van a Szellemben való közösségnek [szellemi egyesülésnek], ha helye van a szívnek [a bensőből fakadó irgalmasságnak], és könyörületességnek, [a résztvevő szeretetnek, és együttérzésnek]. Más fordítások szerint: »ha telik belőle a szeretetnek valamilyen vigasztalása, a Szellemnek valamilyen közlése, ha tud irgalmat gerjeszteni bennetek«. És még más fordítás: [Kérhetek-e tőletek valami vigasztalást a Krisztusban? Van-e bennetek szeretetteljes vigasztalás? Valóban közösségünk van egymással a Szent Szellemben? Van bennetek gyengéd együttérzés a számomra?]. Teljesítsétek be [tegyétek teljessé] az én örömömet, [azzal] hogy egyenlő indulattal [egyetértésben; egyet akarva; (gondolva), közös lelkesedéssel] legyetek, ugyanazon [(agapé): Isten szerinti] szeretettel viseltetvén, egy érzésben [összeforrva], egyugyanazon indulattal lévén [ugyanarra törekedtek].

Más fordításban: [Ha igen, akkor, tegyétek meg, amire kérlek titeket! Ezzel nagy örömöt fogtok szerezni. Legyen a gondolkozásotok összhangban egymással, legyen bennetek ugyanaz az isteni szeretet egymás iránt, éljetek teljes egyetértésben, és ugyanarra a célra törekedjetek!]” (Fil. 2,1-2).

És: „Az atyafiúi szeretetről [(philadelphia): testvéri szeretetről, és ragaszkodásról] pedig nem is szükség írnom néktek [(khreia): nincs is szükség rá, hogy írjak], mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek [(theodidaktosz): Isten által tanítottak vagytok, aki megtanított arra, hogy (allélón): egymást kölcsönösen (agapaó): szeressétek, és teljesen odaszánjátok egymásnak magatokat]” (1 Thess. 4,9).

És ezt meg is tudjátok tenni, mert: „…az Istennek szerelme [agapéja, természete] kitöltetett [kiáradt] a mi szívünkbe [(kardia): bensőnkbe a szellemi életünk központjába] a Szent Szellem által, ki adatott nékünk” (Róm. 5,5).

És az apostolok újra és újra figyelmeztetik a hívőket: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti elszánt, megállás nélküli, heves, forró szeretetre (vagyis egymás odaadó szeretetére); mert a szeretet sok vétket (sérelmet, bűnt) elfedez (befed, betakar, és vétkek tömegét leplezi el)” (1Pét 4,8).

 „Atyafiúi [testvéri] szeretettel egymás iránt gyöngédek [egymást odaadóan szeretők] a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. [a tisztelet dolgában egymással versengők]” (Róm. 12,10).

„A testvéri szeretet legyen maradandó…” (Zsid. 13,1-2).

„Tisztítsátok meg egész valótokat az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből (szellemből) szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1 Pét. 1,22-23).

„Már Dávid így prófétál erről, kijelentve az egyetértés és szeretet eredményét: „… Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron (megvilágosított) szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermon (szent; hozzáférhetetlen; felszentelt) harmatja, amely leszáll a Sion (kiszáradt, megperzselt hely) hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor” (Zsolt. 133,1-2).

Mert: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (Ján. 15,12).

 „Aki pedig megtartja az ő beszédét (az ő igéjét), abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk; Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem (egy) régi parancsolatot, amely előttetek volt (megvan nálatok) kezdettől fogva; a régi parancsolat az íge, amelyet hallottatok kezdettől fogva. Aki szereti az ő atyjafiát (a testvérét) a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való. (1 Ján. 2.7-8.10).

Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást; Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait (testvéreinket). Aki nem szereti az ő atyjafiát (a testvérét), a halálban (van, és) marad. Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért. Akinek pedig van miből élnie e világon, (és világi javakkal rendelkezik) és elnézi, hogy az ő atyjafia (a testvére) szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg (és hogyan lehetne) abban az Isten szeretete? Fiacskáim, (gyermekeim) ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. (Ebből tudható) és erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká ő előtte (az ő színe előtt) a mi szíveinket” (1 Ján. 3,11.14.16-19).  

„Ez pedig az ő parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk” (1 Ján. 3,23). És azt is kijelenti a Szent Szellem, hogy mi az eredménye az Isten szerinti az agapé szeretetnek: „… Ha szeretjük egymást, (Isten lakik bennünk, és) az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk: Erről ismerjük meg, (és abból tudjuk) hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a maga Szelleméből adott minékünk. És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát (a testvérét) is” (1 Ján. 412-13.16.21).

„Aki ismeri (és befogadja) az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. …Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet (az én igémet): és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk” (Ján. 14,21.23).

Ján. 13,36 Monda néki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felele néki Jézus: Ahová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz.

Ján. 13,37 Monda néki Péter: Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom éretted!

Ján. 13,38 Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony, bizony mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor megtagadsz engem^*

*Az utolsó vacsorán az Úr Jézus kijelenti, hogy mindnyájan meg fognak botránkozni ezen az éjszakán: „Péter pedig felelvén, monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is [és ha mások el is veszítik a hitüket; és ha mindannyian megütköznek is] te benned, én soha meg nem botránkozom [én soha meg nem ütközöm]. Monda néki Jézus: Bizony mondom néked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem [és háromszor fogod letagadni, hogy ismersz engem]. [Péter tovább erősködött; és erre így fogadkozott, és] Monda néki Péter: Ha meg kell is veled halnom, meg nem tagadlak téged [és akkor sem tagadom le, hogy ismerlek téged]. Hasonlóképen szólnak [és ugyanígy beszélnek, és fogadkoznak] vala a többi tanítványok is” (Mát. 26,33-35).

Márk bizonyságtétele: „És monda nékik Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem; mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok. Péter pedig monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem. És monda néki Jézus: Bizony mondom néked, hogy (te még) ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor tagadsz meg engem. Ő pedig annál inkább erősíti vala: Ha veled együtt kell is meghalnom, semmiképpen meg nem tagadlak téged. Hasonlóképen szólnak vala a többiek is” (Márk. 14,27.29-319).

„Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam (és könyörögtem) érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre (vagyis börtönbe), mind halálra menni! És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem” (Luk. 22,31-34).

És amikor az Úr Jézust a kihallgatáson megalázzák: „Péter pedig [ez alatt] künn [vagyis kívül] ül [kívül tartózkodik] vala az udvaron, és hozzá menvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál. Ő pedig mindenkinek hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom [és nem értem], mit beszélsz [és mit mondasz]. Mikor pedig kiméne a tornácra [és a kapuba] meglátá őt egy másik szolgálóleány, és monda az ott levőknek: Ez is a názáreti Jézussal vala. És ismét megtagadá [mégpedig] esküvéssel [is megerősítette], hogy: Nem is ismerem ezt az embert. Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók menének hozzá, és mondának Péternek: Bizony te is közülük való vagy; hiszen a te beszéded [a kiejtésed; a tájszólásod] is elárul téged. Ekkor átkozódni és esküdözni kezde [és elkezdett átok alatt esküt tenni], hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas azonnal [és nyomban] megszólalt. És megemlékezék Péter a Jézus beszédéről [(réma): kijelentéséről, Igéjéről, amit Jézus korábban mondott neki], ki ezt mondotta vala néki: Mielőtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem [és háromszor fogod letagadni, hogy ismersz engem]; és kimenvén onnan, keservesen síra [zokogott; és keserves sírásra fakadt]” (Mát. 26,69-75).

 Lukács így írja le a történteket, kijelentve azt is, hogy mi a következménye, ha az Úr követője a gonoszok közé ülve, az ő tüzüknél melegszik: „És mikor tüzet gerjesztettek (vagyis tüzet raktak) az udvar közepén, és ők együtt leültek (és körülülték), Péter is leült ővelük (vagyis közéjük ült). (Amint ott ült a tűz világánál), meglátván őt egy szolgálóleány, amint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén (szemügyre vette), és monda: Ez is ő vele vala! Ő pedig megtagadá őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt! És egy kevéssel azután más látván (meg) őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok! És úgy egy óra múlva más valaki erősíti (és bizonygatta), mondván: Bizony ez is vele vala: mert Galileából való (ő) is. Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas. És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, amint néki mondta: (Ma) mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem. És kimenvén Péter, keservesen síra” (Luk. 22,55-62).

János további részleteket tár elénk: „Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala Jézust. Ez a tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne Jézussal együtt a főpap (palotájának) udvarába, Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama másik tanítvány, aki a főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek, és bevivé Pétert. Szóla azért Péterhez az ajtóőrző (szolgáló)leány: Nemde, te is ez ember tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok. A szolgák pedig és a poroszlók (a templomőrök) ott állnak vala, (akik tüzet raktak) szítván a tüzet, mivelhogy hűvös (sőt hideg) vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter is ővelük együtt, és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a tanítványai közül való vagy? Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok. Monda egy a főpap szolgái közül, rokona annak, akinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-e én téged ővele együtt a kertben? Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas azonnal megszólalt” (Ján. 18,15-18.25-27).