IGE: A dicsekedésről

 „Dicsekedjék pedig [(kaukhaomai): örömmel, és örüljön] az alacsony [(tapeinosz): jelentéktelen, szerény, megalázott, az alacsony rangú, és szegény] sorsú atyafi az ő nagyságával [(hüpszosz): a méltóságával, az ő felmagasztaltatásával]^* (Jak. 1,9)

*„Mert: aki magát felmagasztalja [magasra emeli], megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik [magasra emelik]” (Mát. 23,12).

Mert: „Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer” (Péld. 29,23).

Ezért jobb az: „Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja” (Jób. 22,29).

 „(Figyeljetek csak ide) és halljátok meg szeretett atyámfiai, avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, (azokat, akik a világ szemében szegények), hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei annak az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik” (Jak. 2,5)

 „A gazdag [(plúsziosz): gazdag, jómódú, vagyonos, és bővölködő] pedig az ő alacsonyságával [a megalázott voltával, és megalázkodásával]: mert [mindez] elmúlik, mint a fűnek virága [és mint a rét virága, semmivé lesz]* (Jak. 1,10)

*Mert: „Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!” (Zsolt. 39,7).

„Mert minden (hús)test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1 Pét. 1,24-25).

Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő, (tele nyugtalansággal). Mint a virág, (kihajt), és kinyílik (majd elfonnyad) és elhervad, árnyékként tűnik el és nem állandó (és nem marad meg) (Jób. 14,1-2).

„Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha (végigsöpör), és általmegy rajta a szél, nincsen többé, (vége van) és az ő helye sem ismeri azt többé (még a helyét sem lehet felismerni)” (Zsolt. 103,15-16)

 „Mert felkél a nap az ő hévségével [az ő perzselő hőségével, és izzó, égető hevével], és megszárítja a füvet [és kiégeti a növényt]. És annak virága elhull, és ábrázatának kedvessége és [megjelenésének szépsége elenyészik, és alakjának kecsessége] elvész [(apollümi): megsemmisül, és elvész]: így hervad el a gazdag [(plúsziosz): jómódú, vagyonos] is az ő útjaiban [(poreia): a maga életútjában].

»Más fordítás: Így sorvad el vállalkozásaiban [a saját útján; a saját jártában-keltében] a gazdag is, és így lesz semmivé a gazdag is a vállalkozásaival«. (Jak. 1,11)