2013. szeptember 1.

AZ IGE GYAKORLÁSA

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház


Az Igének pedig megtartói legyetek, és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.
- Jakab 1,22.

Négy dologgal lehet fejleszteni a szellemedet. Az elsőt már megvizsgáltuk, az elmélkedést. Most megvizsgáljuk az Ige gyakorlását. Az Ige gyakorlása azt jelenti, hogy az Igének cselekvői vagyunk. Vannak, akik beszélnek az Igéről, sőt vannak, akik még örvendeznek is az Igének. Kevesen vannak viszont, akik megcselekszik az Igét.
Kezdd el megcselekedni az Igét. Minden helyzetben tedd azt, amit Isten Igéje mond, hogy tenned kell. Sokan hiszik, hogy az Ige cselekvője az, aki egyszerűen megtartja a tízparancsolatot. Nem, a Jakab 1,22 nem ezt jelenti. Végül is, az Újszövetség alatt csak egy parancsolatunk van, a szeretet parancsolata. Ha szeretsz valakit, nem fogsz lopni tőle. Nem fogsz hazugságot mondani róla.
Pál azt mondta, hogy a törvény betöltése a szeretet. Ha szeretetben jársz, nem szegsz meg egy törvényt sem, ami a bűn megfékezésére adatott. Így, ha te az Ige cselekvője vagy, akkor szeretetben jársz. Az Ige megcselekvése azonban az Újszövetség keresztényei számára azt jelenti, hogy elsősorban azt teszik, ami le van írva az apostoli levelekben. Ezek azok a levelek, amelyek az Egyháznak íródtak. Ezek minket illetnek, és nekünk ezeket kell megcselekednünk.

Megvallás: Én az Ige cselekvője vagyok, nem csak a hallgatója!
/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.