2013. szeptember 3.

A FILIPPI 4,6 MEGCSELEKEDÉSE

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

Ne nyugtalankodjatok és semmi miatt se aggodalmaskodjatok, hanem minden helyzetben, és mindenben hálaadással imádkozzatok és kérjetek (határozott kéréseket), továbbra is tudassátok kívánságaitokat Istennel.
- Filippi 4,6. (Amplified)


Egyszer egy szolgáló fordult hozzám tanácsért. Sok vihar volt az életében, és én megsajnáltam. Nem tudott se enni, se aludni. Nem volt elég csupán együtt érezni vele, fel kellett olvasnom neki a Filippi 4,6-ot. „De nem mindenkinek van annyi hite, mint neked” — mondta.„Igen, de mindenkinek ugyanaz a Bibliája van” — feleltem, „és ez bizony, az Ige gyakorlásának a kérdése.” Azután megmutattam neki, hogyan kell gyakorolni az Igét: Felolvastam egy verset hangosan, és utána azt mondtam az Úrnak: „A Te Igéd igaz, és én hiszem ezt.” Amikor elkezdtem gyakorolni ezt a verset, hittem azt, hogy feltárhatom a kívánságaimat Isten előtt, de azt nehéz volt elhinnem, hogy meg tudom állni, hogy ne aggódjam. Isten azonban nem kér tőlünk olyasmit, amit ne tudnánk megtenni. Amikor tehát Isten azt mondja, hogy ne aggódjunk, ez azt jelenti, hogy mi meg tudjuk állni, hogy ne aggódjunk. Ezért azt mondom hangosan: „Én visszautasítom azt, hogy bármi felől is nyugtalankodjak vagy aggódjak.” Azután az Úr elé viszem a kéréseimet, és hálát adok Neki a válaszért. Ez nyugalommal tölti el a szellememet, amit az ördög megpróbált felzaklatni. Ha az ördög újra megpróbál rávenni, hogy aggódjam, csak visszatérek ide, újra elolvasom ezt a verset és továbbra is ragaszkodom hozzá.

Megvallás: Én a Filippi 4,6 cselekvője vagyok!
/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.