5. Üldöztetés az ígéret miatt

C. H. Spurgeon: ÍGÉRET SZERINT

’Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. De amint akkor a test szerint született üldözte a Szellem szerintit, úgy van ez most is.’ (Gal 4,28-29)

Ha a testvérek annyira különböznek, mint Izmael és Izsák, nem meglepõ, ha összevesznek, és barátságtalan érzéseket táplálnak egymás iránt. Izmael idõsebb volt, mint Izsák, és amikor eljött az idõ, hogy Izsákot elválaszszák, anyja, Sára látta, hogy a rabszolganõ fia kigúnyolja az õ gyermekét. Ilyen korán megmutatkozott a születés- és a rangbeli különbség.

Ez jól mutatja számunkra, hogy mit várhatunk, ha birtokoljuk az Istentõl kapott

életet, és örökösök vagyunk az ígéret szerint. Azok, akik a törvény rabságában élnek, nem tudják szeretni azokat, akik szabadnak születtek az evangélium által, és így vagy úgy, de elõbb-utóbb kimutatják ellenségességüket. Most nem a gonosz világ és a hívõk Gyülekezete közötti ellenségességre gondolok, hanem arra, ami a pusztán természeti vallású és az Istentõl született emberek között van.

Nem a filiszteusokról beszélek, akik Izsák ellenségei voltak, hanem bátyjáról, Izmaelrõl, aki kigúnyolta õt. A legélesebb ellentét éppen a külsõségekben vallásos emberek és azok között van, akik felülrõl születtek, és szívükbõl és valóságosan imádják Istent. Isten sok hûséges gyermeke szenvedett méltatlanul azok kegyetlen gyûlöletétõl, akik azt vallották, hogy a hittestvéreik.

Izmael indítéka valószínûleg az irigység volt; nem tudta elviselni, hogy a kisebb fiú felsõbb rendû, mint õ. Ezt mondhatta: ’Ez az örökös, ezért gyûlölöm õt.’ Talán mint örököst gúnyolta Izsákot, és azzal dicsekedett, hogy neki is éppen

annyi joga van a birtokra, mint az ígéret gyermekének.

Ugyanígy irigyelik a pusztán vallásosak az igazi hívõk állapotát, és úgy gondolják, hogy õk is vannak olyan jók, mint azok, akik Isten kegyelmétõl várják az üdvözülést. Õk nem vágynak Isten kegyelmére, mégis, mint irigy kutyák, nem tudják elviselni, hogy mások részesülnek belõle. Irigylik a szentektõl reménységüket, lelkük békéjét és azt, hogy élvezik Isten

pártfogását. Ha bárki közületek ezt tapasztalja, ne legyen meglepõdve.

Izmael irigysége legjobban azon a nagy ünnepségen mutatkozott meg, amelyet öccse elválasztásakor tartottak. A külsõleg vallásosokat is – akárcsak az idõsebb fiút az evangéliumban – az ingerli a legjobban, ha valamilyen alkalom nyílik az Atya szeretett gyermekének ünneplésére. Az igazi család zenéje és tánca epe és üröm a büszke, külsõ vallásosok számára. Amikor a teljes bizonyosságot elválasztják a kétségtõl, és a szent örömöt a világtól, akkor a test szerinti,

vakbuzgó ember megvetõen nevezi az istenfélõ embert õrültnek vagy fanatikusnak, vagy mogorva keserûséggel dünnyögi: ’Szegény bolondok!

Ne törõdjetek velük; szánalmasan rászedett népség.’ Azok, akik vallásosak, de nem újultak meg igazából, akik üdvözülésüket saját érdemeiktõl várják, általában keserû gyûlöletet éreznek azok iránt, akik az ígéret szerint születtek.

Néha a hívõk erélytelenségét gúnyolják. Lehet, hogy Izmael csecsemõnek nevezte Izsákot, akit éppen hogy elválasztottak.

A hívõk is sokszor gyöngék, és fölöttébb valószínû, hogy kiváltják

azok gúnyolódását, akik erélyesnek képzelik magukat. Izsák nem tagadta gyengeségét, és a hívõk sem tagadhatják, hogy tökéletlenek, és ki vannak téve olyan gyengeségeknek, amelyek miatt joggal marasztalhatók el. De a világ

igazságtalanul felnagyítja ezeket, és gúnyolódik a szenteken olyan gyengeségek miatt, amelyek fölött mások esetében szemet huny. Ne lepõdjünk meg, ha jelentéktelenségünk és tökéletlenségünk arra bátorítja a büszke és képmutató farizeusokat, hogy gúnyolódjanak rajtunk és az evangéliumon. Gyakran a hívõ törekvéseibõl ûznek tréfát.

Izsákot ’örökösnek’ nevezték, és Izmael hallani sem szerette ezt. ’Nézd csak – mondja a törvényeskedõ –, ez az ember nemrég még ismert bûnözõ volt; most pedig azt mondja, hogy hisz Jézus Krisztusban, ezért tudja, hogy üdvözült és

elfogadtatott, és biztos a mennyben. Hallottál már ilyen elbizakodottságot?’ Õ, aki örül a rabláncnak, gyûlöli egy szabad ember jelenlétét; õ, aki elutasítja Isten irgalmát, mert büszkén a saját érdemeiben bízik, haragszik arra, aki örvendezik,

mert kegyelem által üdvözült.

Talán a kis Izsák, koros szüleinek gyermeke furcsának és különösnek tûnt a fiatal félvér egyiptomi számára. Senki sem olyan idegen embertársai számára, mint a fentrõl született ember. Azt hinnénk, hogy ha valaki az Isten ígéretében

való hitben él, azt a világ leghelyénvalóbb és legtermészetesebb dolgának tartják, de nem így van. Ellenkezõleg, azokat, akik hisznek Istenben és e hit alapján cselekszenek, különös lényeknek tartják. Az utcán a rossz fiúk még

mindig kigúnyolják a külföldieket, és a világias emberek még mindig kigúnyolják az igaz hívõket nem evilági lelkületük és életvitelük miatt.

Számunkra ez örök tanúbizonyság, mert Urunk ezt mondta: ’Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyûlöl titeket a világ’ (Jn 15,19).

A hívõt ezerféle módon – sok közülük olyan kicsinyes, hogy említésre sem érdemes – lehet kitenni a ’kegyetlen gúnyolódás megpróbáltatásainak’, és neki fel kell erre készülnie. Végül is nem olyan nagy dolog az üldöztetés manapság,

hiszen a máglyák már nem égnek, és hüvelykszorítókat sem használnak. Bátorság, jó testvérem! Ha ki is nevetnek, nem törik a csontod, és ha elég bátor vagy, hogy megvesd a lekicsinylést, álmodat sem zavarja semmi.

Az, hogy Izmael kigúnyolta Izsákot, csak egy annak az ellenségességnek a számtalan bizonyítéka közül, amely az asszony utóda és a kígyó ivadéka között van. E kettõnek a keveredése Ábrahám házában azáltal vált lehetségessé, hogy

Ábrahám lement Egyiptomba, és hitetlen módon cselekedett a fáraóval szemben. Ekkor Sára kapott egy egyiptomi rabszolganõt, és a gonoszság bekerült a táborba. Sára egy rossz órában odaadta férjének a rabszolganõt; innen a tengernyi bánat. A meg nem újult ember hiába csatlakozik Isten népéhez, az nem fogja megváltoztatni a természetét. Egy Izmael hiába él Ábrahám

táborhelyén, attól még Izmael marad.

Manapság Isten igazságának legádázabb ellenségei a közösségünkben lévõ idegenek, azok, akik az egészséges evangéliumi tanítás hívõit úgy tüntetik fel, mint idegeneket azokban a gyülekezetekben, amelyeket az Írás tanaira alapoztak. Idegenekké tesznek minket saját országunkban. Elnézõek mindenféle eretnekséggel, de a kegyelem tanaiban hívõt kigúnyolják mint régimódi és bigott embert – mint elkésett halandót, akinek gyorsan keresnie kellene egy sírt, ahol eltemetheti magát.

De aki bízik Istenében és hisz szövetségében, képes lesz túlélni a gúnyolódást,

mert a Krisztus miatti szégyen nagyobb gazdagság, mint Egyiptom összes kincse. Semmiképpen sem szégyen Istenben bízni. Ellenkezõleg, a jó emberek számára becsületbeli kérdés bízni abban, aki hû és igaz, és ha szenvedniük

kell ezért, örömmel teszik. Övezzétek fel hát magatokat szent bátorsággal, ti, akik kegyelem és hit által tanultatok meg Isten ígéretén élni. Nem a nagy Családfõ volt-e, akit megvetettek és elutasítottak az emberek? Vajon a többi testvérnek nem kell-e az Elsõszülötthöz igazodnia? Ha részt vállalunk Krisztus szenvedéseibõl, részesei leszünk dicsõségének is; annak okáért vegyük ki részünket a Megfeszítettnek, minden dolog örökösének szenvedésébõl és sorsából.