4. Eltérõ remények

C. H. Spurgeon: ÍGÉRET SZERINT

’Izmael dolgában is meghallgatlak: megáldom õt, és nagyon megszaporítom és megsokasítom utódait. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De szövetségre csak Izsákkal lépek, akit Sára egy esztendõ múlva szül neked.’ (1Móz 17,20-21)

Egyáltalán nem meglepõ, hogy két személy, akik oly különbözõek születésükben és természetükben, mint Izmael és Izsák, különböznek reményeikben is. Izsák számára a szövetség ígérete létének sarkcsillagává vált, de Izmael számára nem világított ilyen fény. Izmaelnek nagy céljai voltak, mert õ az egyik legnagyobb ember természetes fia volt, de Izsáknak még magasztosabb céljai voltak, mert õ az ígéret gyermeke volt és a kegyelem szövetségének örököse, amit az Úr kötött Ábrahámmal.

Izmael bátor és rettenthetetlen lelkével egy olyan nemzet megalapításán fáradozott, amelyet soha nem lehet leigázni, egy nemzetségrõl, amely

megszelídíthetetlen, mint a sivatag vadszamarai, és vágya teljesült is: a beduin arabok a mai napig nagy õsük valódi hasonmásai. Izmael életében és halálában megvalósította a szûk látókörû, földi reményeket, amelyeket hajszolt, de neve

nincs feljegyezve azok lajstromában, akik elõre látták Krisztus eljövetelét, és meghaltak a dicsõség reményében.

Izsák viszont elõre látott sok mindent, még Krisztus eljövetelét is. Õ olyan várost keresett, amelynek szilárd alapja van, és amelynek tervezõje és építõje maga Isten.

Izmael, akárcsak Szenvedély a ’Zarándok útjában’ (írta: John Bunyan; magyarul megjelent az Evangéliumi Kiadónál), idelent a földön akarta magának a legjobb dolgokat, de Izsák, akárcsak Türelem, a jövõben várta ezeket. Kincsei nem a sátorban vagy a földön voltak, hanem a ’még sohasem látott dolgokban’. Megkapta a szövetség nagy ígéretét, és abban nagyobb gazdagságot talált, mint amit Nebájót összes nyája nyújthatott neki. Szemére a hajnalcsillag ragyogott,

és az áldás delelõjét várta a kijelölt idõ teljességében. Az ígéret úgy hatott rá, hogy irányította gondolatainak és várakozásainak áramát.

Veled is így van ez, kedves olvasó? Megkaptad-e és magadévá tetted-e az örök élet ígéretét? Reménykedsz-e ezért soha nem látott dolgokban?

Olyan-e a szemed, hogy senki sem nézhet bele, csak azok, akik hisznek Isten hûségében? Letértél-e a látható útról, és rátértél-e a soha nem látott és örök dolgokban való hit útjára?

Semmi kétség, hogy az ígéret elfogadása és az általa ébresztett remények ígérete befolyásolta Izsák gondolkodását és vérmérsékletét, úgyhogy õ nyugodt lélek volt. Számára nem voltak háborúk és harcok. Õ belenyugodott a jelenbe, és várta a jövõt. Izsák érezte, hogy mivel ígéret szerint született, Istenen volt a sor, hogy megáldja õt, és teljesítse az ígéretet, amelyet vele kapcsolatban tett; így Ábrahámmal maradt, és távol tartotta magát a külvilágtól. Csendesen reménykedett, és türelmesen várt Isten áldására. Szemét a jövõn tartotta, az eljövendõ nagy népen, az ígéret földjén, és a még dicsõségesebb megígért utódon, akiben a föld minden népe megáldatik. Mindezeket egyedül Istentõl várta, bölcsen úgy ítélve, hogy aki az ígéretet tette, teljesíti is azt. E hit miatt nem volt kevésbé tevékeny, de nem mutatta azt a büszke önbizalmat, ami olyan szembetûnõ volt Izmaelben. A maga módján energikus volt, nyugodt bizalommal Isten iránt, és csendes alázattal mindenek fölött való akarata iránt. Az évek során kitartott a magányos életben, és fegyvertelenül dacolt a veszéllyel, ami pogány szomszédjai felõl leselkedett rá, és amivel Izmael kardjával és íjával szállt szembe. Bízott a hangban, amely ezt mondta: ’Ne nyúljatok fölkentjeimhez, prófétáimat se bántsátok!’ Békés ember volt, és mégis olyan biztonságban élt, mint harcias testvére. Az ígéretben való hite megadta neki a biztonság reményét, sõt magát a biztonságot is, bár a kánaániak még mindig az országban tartózkodtak.

Így munkálkodik az ígéret jelenbeli életünkben, meghozva a lélek felemelkedését, egy olyan életet, amely fölötte áll a látható környezetnek, és a gondolkodás nyugodt, mennyei légkörét.

Izsák Istenben találja meg íját és lándzsáját. Egy lábnyomnyi föld sem volt a tulajdonában, jövevényként és idegenként élt azon a földön, amelyet Isten adott neki ígérete szerint, Izsák mégis elégedetten élt az ígéreten, és gazdagnak tekintette magát az eljövendõ örömökben. Figyelemreméltóan csendes és kiegyensúlyozott természete az örökké változatlan Isten ígéretébe vetett egyszerû hitébõl fakadt.

Az isteni ígéret keltette remény az ember egész életére hatással van: jelen van legbelsõbb gondolataiban, viselkedésében és érzéseiben. Úgy tûnhet, hogy ez

kevésbé fontos, mint az erkölcsös viselkedés, de valójában létfontosságú, nem csupán önmagában, hanem az elmére, a szívre és az életre gyakorolt hatásában. Az ember titkos reménye lelkiállapotának hitelesebb próbája Isten elõtt, mint

mindennapi cselekedetei, vagy akár nyilvános vallásossága.

Izsák így járja a maga csendes, szent útját, míg végül megöregszik és megvakul,

és szelíden az Úrhoz költözik. Bízott Istenében, aki kijelentette magát neki, és elhívta, hogy legyen a barátja, ezt mondva neki: ’Maradj jövevényként ebben az országban, én pedig veled leszek, és megáldalak, és a te utódod által nyernek áldást a föld összes népei.’

Amilyenek az ember reményei, olyan az ember maga is. Ha reménysége Isten ígéretében van, akkor minden rendben van vele.

Kedves olvasó, mik a te reményeid? ’Nos – mondja erre valaki –, várom, hogy meghaljon egy rokonom, és akkor gazdag leszek. Jó kilátásaim vannak.’ Valaki más vállalkozásának állandó növekedésében bízik; egy harmadik sokat vár egy ígéretes üzlettõl. Azok a remények, amelyek beteljesülhetnek egy haldokló világban, merõ szemfényvesztések. Azok a remények, amelyek nem tekintenek a síron túlra, homályos ablakok, amelyen aligha lát át a lélek. Boldog az, aki hisz az ígéretben, és biztos benne, hogy az beteljesedik, amikor elérkezett az ideje, és minden mást a végtelen bölcsességre és szeretetre bíz. Az ilyen remény kiállja a próbát, legyõzi a kísértést, és már idelent örül a mennynek.

Reményeink akkor kezdõdtek, amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor nyertek megerõsítést, amikor feltámadt, akkor kezdtek beteljesülni, amikor felment a mennybe, és akkor teljesülnek be véglegesen, amikor másodszor is eljön.

Ebben a világban a zarándokok kenyerét esszük egy olyan asztalnál, amely ellenségeink jelenlétében van megterítve, de az eljövendõ világban miénk lesz a tejjel és mézzel folyó ország, a béke és öröm országa, ahol a nap és a hold sohasem nyugszik le. Addig reménykedünk, és reménységünk az ígéreten alapszik.