2013. június 12.

Milyen a kapcsolatod Istennel?

...nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki elküldött engem." (János 5:30 NKJV)

Három dolog jellemzi Krisztusnak Atyjával való kapcsolatát: bensõséges szeretet, függõség és engedelmesség. Ma vizsgáljuk meg az Istentõl való függést. A Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit õ tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon" (János 5:19). Jézus tudta, hogy Atyja nélkül semmit sem tehet, ezért nem is fárasztotta magát azzal, hogy ilyesmivel próbálkozzon. Mi azonban hangoztatjuk, hogy Nélküle semmit sem tehetek", ugyanakkor úgy viselkedünk, mintha minden rajtunk múlna. Ha sikert érünk el, gyakran annyira elbizakodottak leszünk, hogy az már elviselhetetlen. Ha pedig kudarcot vallunk, az általában azért történik, mert összeroskadunk egy olyan feladat súlya alatt, amit nem is Isten bízott ránk. Gondolkodtál már azon, hogy Jézus miért nem küzdött soha bizonytalanságérzettel vagy a kudarctól való félelemmel, mint mi? Mert soha fel sem merült benne, hogy ne tudna megtenni valami olyat, amirõl az Atya már biztosította, hogy képes rá.

Ha tudod, hogy valamit Isten mondott, akkor bármilyen akadállyal vagy ellenséggel bátran szembe tudsz nézni. Isten soha nem fog olyan feladatot bízni rád, amihez nem lesz szükség az Õ bölcsességére és megtartó erejére. Sõt, valójában minden, amit Isten tesz az életedben, arra lett tervezve, hogy növelje, nem pedig csökkentse a tõle való függésedet.

Azt mondod: De én tehetséges vagyok. Egy csomó dolgot meg tudok csinálni!" Igaz, de semmi olyat, ami igazán számítana Isten szemében. Tehát mielõtt elkezded a napod, térdelj le, és imádkozz: Uram, számítok rád, nekem nincs tartalék tervem!"


www.maiige.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.