2013. június 9.

Joseph Prince: Isten nem ítél el

Ő így felelt: "Senki, Uram." Jézus pedig ezt mondta neki: "Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!") (János 8,11)

Amikor Jézus a földön járt, egy alkalommal az írástudók és farizeusok (az akkori kor vallásos maffiózói), elé hoztak egy asszonyt, akit házasságtörésen értek.

Jézust csapdába akarták csalni, ezért egy nehéz és kínos kérdést tettek fel Neki: „Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?” (János 8:5)

Jézus így válaszolt: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ” (János 8:7). Erre az írástudók és farizeusok egyenként elmentek. Egyikük sem maradt ott.

Az emberek, akik el akarták volna ítélni az asszonyt, nem tudták. De Jézus, az Egyetlen, Akinek hatalmában lett volna őt elítélni, nem akarta ezt megtenni. Azután ezt kérdezte az asszonytól: „Senki sem ítélt el téged?” (János 8:10)

A kegyelem szavait szólta Jézus az asszonynak, mert nagyon szerette. Azáltal, hogy feltette neki ezt a kérdést, tulajdonképpen lehetőséget adott, hogy ő maga mondja ki: „Senki (sem ítél el engem), Uram” (János 8:11).

Jézus nem csak egyszerűen a kegyelem szavait szólta, hanem megerősítette őt abban, hogy nem ítéli el és nem kárhoztatja: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” Miután Jézustól megerősítést kapott, hogy nincs ellene kárhoztató ítélet, azután lett ereje ahhoz, hogy „menjen és ne vétkezzen” többé.

Jézus téged is meg akar erősíteni, hogy nincs ellened kárhoztató ítélet, mert Isten Fia megítéltetett a bűneid miatt (Róma 8:1). Isten nem ítél el, amikor vétkezel, mert Ő igazságos és hűséges ahhoz, amit a Fia tett.

Ha az ördög próbál meggyőzni, hogy Isten mérges rád, amikor elszúrsz valamit, akkor mondd bátran: „Isten nem ítél el engem, mert 2000 évvel ezelőtt Jézust már megítélte a kereszten!”

Sajnos az emberektől ezt halljuk: „Először menj, és ne vétkezz, azután majd nem ítéllek el.” Az is lehet, hogy éppen te szoktad ezt mondogatni magadnak. De Isten azt mondja neked: „Nem ítéllek el. Menj, és többé ne vétkezz.”

Ajándékba adja neked a megerősítést, hogy Ő nem kárhoztat téged, azért, hogy legyen erőd ahhoz, hogy „menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”
Joseph Prince

Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/191-isten-nem-itel-el.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.