2013. június 16.

Joseph PJoseph Prince Több mint két évtizedes szolgálattal a háta mögött, Joseph Prince pásztornak vezető szerepe van a kegyelem evangéliumának hirdetésében. Keresett konferencia előadó, nagy hatással van nemzetközileg elismert egyházi vezetőkre azzal, hogy Jézus hamisítatlan evangéliumát nagy merészséggel prédikálja. Friss, gyakorlati és újszerű módon tárja elénk Isten igéjét, amely mindig Jézusra mutat. A humoros, dinamikus és lebilincselő stílusa megkedvelteti őt a nézők széles rétegével, akik a napi rendszerességgel sugárzott televíziós programját nézik nemcsak a keresztény hanem a világi hálózaton is. A New Creation Church alapító tagja, ahol kezdetben segéd pásztorként szolgált. Vezető pásztorrá való kinevezése 1990-ben forduló pontot jelentett a gyülekezet életében, amely hihetetlen méretű növekedést eredményezett. Vezetése alatt a gyülekezet létszáma több mint 100-szorosára növekedett - 150-ről 20 ezerre. Elnöke a Joseph Prince Ministries nevű non-profit szervezetnek, amely keresi a módját, hogyan építhetnék, bátoríthatnák és ösztönözhetnék az embereket Jézus Krisztus evangéliumával televíziós közvetítésen és a média egyéb eszközein keresztül. A New Creation Church-ben és a Joseph Prince Ministries-ben betöltött szerepe önkéntes alapokon nyugszik. Mint pásztor, tanító, konferencia előadó és szerző sok életet megváltoztat, megszabadítva az embereket a vallás, bűntudat és megítéltettség, kárhoztatás súlyos igájától azzal, hogy Jézusra és az Ő befejezett munkájára mutat. Eltökélt szándéka az embereket segíteni abban, hogy hogyan élhetnek egy győztes életet a bőséges kegyelem és igazságosság ajándéka által. Azt szeretné, hogy ez a hívő generáció megértse az Újszövetség kegyelmét és felismerje, hogy Mennyei Atyjuk igazán szereti őket. Bemutatja Jézust és a befejezett munkáját Isten annyira szerette a világot, hogy egy személyt, az Ő Fiát, Jézus Krisztust adta oda váltságul. Hiszi, hogy Jézus a válasz a sebző világ szükségeire, mert maga az Úr a forrása az igazságosságnak, sikernek, győzelemnek, kegyelemnek, gondoskodásnak, gyógyulásnak és még sok másnak! Jézust helyezi a középpontba és azt szeretné, hogy a világ megértse, hogy a kereszt változtatott a dolgokon. Ezért eltökélten hirdeti a kegyelem evangéliumát a televíziós szolgálaton, előadásokon és kiadványokon keresztül felhasználva a médiatechnológia széles skáláját. Világszerte milliókhoz jut el A Destined to Reign című televíziós programon keresztül sokan fogadták be a szívükbe Jézust és formálta át az életüket az Ő feltétel nélküli szeretete és a kegyelmének bősége. Mostanában naponta több millió háztartásba vitték el Isten kegyelmének és érdem nélküli szeretetének üzenetét. A sugárzott program minden héten 6 kontinens több mint 150 országába ér el, köztük Kanadába, az Egyesült Királyságba, Ausztráliába, Izraelbe és Dél Afrikába. forrás: http://www.uzenetek.com/p/joseph-prince.html#ixzz2WNgTRODMrince

Több mint két évtizedes szolgálattal a háta mögött, Joseph Prince pásztornak vezető szerepe van a kegyelem evangéliumának hirdetésében. Keresett konferencia előadó, nagy hatással van nemzetközileg elismert egyházi vezetőkre azzal, hogy Jézus hamisítatlan evangéliumát nagy merészséggel prédikálja. Friss, gyakorlati és újszerű módon tárja elénk Isten igéjét, amely mindig Jézusra mutat. A humoros, dinamikus és lebilincselő stílusa megkedvelteti őt a nézők széles rétegével, akik a napi rendszerességgel sugárzott televíziós programját nézik nemcsak a keresztény hanem a világi hálózaton is.
New Creation Church alapító tagja, ahol kezdetben segéd pásztorként szolgált. Vezető pásztorrá való kinevezése 1990-ben forduló pontot jelentett a gyülekezet életében, amely hihetetlen méretű növekedést eredményezett. Vezetése alatt a gyülekezet létszáma több mint 100-szorosára növekedett - 150-ről 20 ezerre




Elnöke a Joseph Prince Ministries nevű non-profit szervezetnek, amely keresi a módját, hogyan építhetnék, bátoríthatnák és ösztönözhetnék az embereket Jézus Krisztus evangéliumával televíziós közvetítésen és a média egyéb eszközein keresztül. A New Creation Church-ben és a Joseph Prince Ministries-ben betöltött szerepe önkéntes alapokon nyugszik.
Mint pásztor, tanító, konferencia előadó és szerző sok életet megváltoztat, megszabadítva az embereket a vallás, bűntudat és megítéltettség, kárhoztatás súlyos igájától azzal, hogy Jézusra és az Ő befejezett munkájára mutat. Eltökélt szándéka az embereket segíteni abban, hogy hogyan élhetnek egy győztes életet a bőséges kegyelem és igazságosság ajándéka által. Azt szeretné, hogy ez a hívő generáció megértse az Újszövetség kegyelmét és felismerje, hogy Mennyei Atyjuk igazán szereti őket.



Bemutatja Jézust és a befejezett munkáját
Isten annyira szerette a világot, hogy egy személyt, az Ő Fiát, Jézus Krisztust adta oda váltságul. Hiszi, hogy Jézus a válasz a sebző világ szükségeire, mert maga az Úr a forrása az igazságosságnak, sikernek, győzelemnek, kegyelemnek, gondoskodásnak, gyógyulásnak és még sok másnak! Jézust helyezi a középpontba és azt szeretné, hogy a világ megértse, hogy a kereszt változtatott a dolgokon. Ezért eltökélten hirdeti a kegyelem evangéliumát a televíziós szolgálaton, előadásokon és kiadványokon keresztül felhasználva a médiatechnológia széles skáláját.
Világszerte milliókhoz jut el
A Destined to Reign című televíziós programon keresztül sokan fogadták be a szívükbe Jézust és formálta át az életüket az Ő feltétel nélküli szeretete és a kegyelmének bősége. Mostanában naponta több millió háztartásba vitték el Isten kegyelmének és érdem nélküli szeretetének üzenetét. A sugárzott program minden héten 6 kontinens több mint 150 országába ér el, köztük Kanadába, az Egyesült Királyságba, Ausztráliába, Izraelbe és Dél Afrikába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.