2013. június 4.

Az örökbefogadás szelleme söpör végig Ukrajnán

(Kijev, Ukrajna) -- Egy erőteljes mozgalom söpör végig Ukrajnán. Keresztények ezrei fognak össze, hogy az apátlan gyermekeknek gondját viseljék.

Egy ukrán házaspár, Szvetlána és Jevgenyij Iszajev fontos szerepet játszik ebben, akik bizonyságai annak, hogy Istennel minden lehetséges.

Szvetlána tíz évvel ezelőtt még egy sötét múltú nő volt, Jevgenyij pedig egy HIV-pozitív drogfüggő volt. Viszont mindketten drámai találkozást éltek át Jézus Krisztussal, ami örökre megváltoztatta az életüket.

A házaspárnak az lett az álma, hogy Ukrajnában ne legyenek többé árva gyermekek. Ők lettek az első olyan pár, akik HIV-pozitív gyermekeket fogadtak örökbe, összesen hetet.

Az Egyház szerepe

"Ha azt akarjuk, hogy Ukrajnában ne legyenek többé árvák, akkor a keresztényeknek részt kell venniük a megoldás kivitelezésében", mondja Szvetlána.

Szvetlána több száz pásztorral és keresztény vezetővel együtt vett részt egy nemzetközi találkozón, amit az árvákról való gondoskodás jegyében rendeztek nemrég Kijevben.

Ruszlan Maliuta, aki a World without Orphans (Árvák nélküli világ) szervezetet képviseli, egy alulról építkező mozgalmat vezet, ami azzal a céllal indult, hogy Ukrajna árváiról gondoskodjanak.

"Isten azt mondta, hogy Ő az árvák atyja, ami azt jelenti, hogy Ő azt akarja, hogy minden árvának legyen családja", mondja Maulita. "Hogyan fogja Isten megvalósítani ezt? Az egyház által. Az örökbe fogadás, valamint az árvák számára otthont adni, az Evangélium szerves részét képezi."

George Thomas, a CBN tudósítója arról számol be helyszíni tudósításában, hogy az Árva Találkozón résztvevő tömegben körülbelül 160 olyan család van, akik vagy örökbe fogadtak már gyermekeket, vagy nevelőszülők lettek.

Köztük van Genadij Monenko és felesége. Genadij az ukrajnai Jó Változások Gyülekezete pásztora, és 31 nevelt gyermekük van. "Vajon mindenki 31 gyermek nevelőszülője kell, hogy legyen? Nem, viszont ha azt akarjuk, hogy a mozgalom hatásai hosszútávon is megmaradjanak, akkor a vezetőknek jó példát kell mutatniuk, és ezt is teszik", mondja Menanko. "Az utóbbi években Isten arra indította a pásztorok szívét, hogy legyenek élenjárók ebben."

Paul Pennington a Hope for Orphans (Árvák Reménye) Texasban működő szervezet munkatársaként ukrán gyülekezeteknek nyújt segítséget az árvákat célzó biblikus szolgálattal, és számára is buzdító látni az Ukrajnában folyó eseményeket.

A hősök tisztelete

Mindezt a nagy nyilvánosság is kezdi észrevenni. Egy országos rendezvényen, amit a televízió is közvetített, és a társadalom tehetős és híres tagjai is figyelemmel kísértek, Szvetlána és Jevgenyij hősként lett bemutatva, és "A Nemzet Büszkesége" díjjal tüntették ki őket, az árvák iránt tanúsított szeretetükért.

Szem nem maradt szárazon az állva tapsoló tömegben.

"Mi nem gondoltunk arra, hogy bármiféle kitüntetést fogunk kapni, csak azt csináltuk, ami a szívünkben volt", mondta Jevgenyij. "Csak Istennek tudunk köszönetet mondani. Ő meg tudja mutatni, hogyan szeressük azokat, akiket mások nem tudnak szeretni." Így folytatta: "Nélküle nincs életünk. Nélküle nincs reménysége a gyermekeinknek."

"Nélküle Ukrajna árváinak sincs reménye" tette hozzá Szvetlána.

---
George Thomas angol nyelvű cikke alapján a magyar változatot készítette: Országh György
Forrás: CBN
URL: http://www.cbn.com/cbnnews/world/2013/March/Spirit-of-Adoption-Sweeps-across-Ukraine/


http://gyurinaploja.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.