Mert amiképpen azokban a
napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen
addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el
nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának
eljövetele is.”
Máté evangéliuma 24:38-39
Éljük a magunk életét, járunk
a magunk választotta úton az általunk alkotott szabályok szerint. Szeretünk és
gyűlölünk, ölünk és életet adunk, ítélkezünk és felmentünk, barátkozunk, és
ellenségeket szerzünk, és mindezt úgy, mintha csak ebből állna a világ. Mintha
az, amit látunk és érzünk, csak az létezne. Struccokként homokba dugva fejünket
éljük saját doboz-életünket, és úgy gondoljuk, amit nem látunk, az nincs is.
A lényeg pedig elveszik a
sorok között. Elfelejtjük azt, hogy ez nem minden, hogy a felhők felett ott a
végtelen világűr, és nem az ember a mindenség középpontja. Az 50-60-70, vagy ki
tudja hány év, nem a teljesség. Isten sokkal többet tervezett nekünk, és
szeretné, ha kiszabadíthatna minket ebből az őrült világból, és
megajándékozhatna az igazi élettel. Mert „ami igazán lényeges, az a szemnek
láthatatlan.” (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg) Most még láthatatlan, de
már nem sokáig.
Ő ma reggel hív újra téged,
hogy gondold át életedet! Vedd ki a fejedet a homokból, és nézz fel az égre,
keresd az Ő arcát! Nézz a limitált látóhatáron túlra, és hidd, van Isten, aki
gondot visel rólad, aki élt, meghalt és feltámadt érted, és aki visszajön, hogy
művét, a te megváltásodat teljességre vigye. Visszajön érted, hogy élhess végre
Vele, végre igazán. Hát dönts ma reggel mellette, és várjuk együtt az új
történet kezdetét!
http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/04/a-szinfalak-mogott.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.