„Amit mond az ember, annak a
gyümölcséből lakik jól, és amit tesz az ember, azt fizetik neki vissza” (Péld.
12,14)
2013. május 22.
Luther: A Szentháromságról
Az Atya, a Fiú és a Szent
Szellem olyasmi, mint amikor az egyetlen Nap háromszorosan tükröződik a vízen.
Egy Fényforrás Létezik, és Az Az Egy Látszik Háromnak. Jól mondta Luther, aki
szintén AZ ISTENBEN (azaz Tőle és Benne) Tudta, ahogy mi is Tapasztaltuk: Ezt
csak az értheti meg igazán, aki Megkapta. Színről Színre pedig itt nagyjából
senki. Majd ezután...
Legyen helyes értékrended!
... nekem Atyám dolgaiban
kell foglalatosnak lennem" (Lukács 2:49 NKJV)
Tizenkét éves korában Jézus
ezt mondta: ... nekem Atyám dolgaiban kell foglalatosnak lennem."
Szolgálata idején ezt mondta: Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki
elküldött engem..." (János 9:4 Károli). Halála elõtt ezt mondta:
elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem" (János 17:4).
Jézus tudta, hogy mi a célja,
ennek megfelelõ volt az értékrendje, és eszerint is élt. A kérdés az, te így
élsz-e? Nem kaphatsz meg mindent. Meg kell értened, mi az Istentõl rendelt
célod, és azt kell folyamatosan szem elõtt tartanod. Így tudni fogod, mit kell
feláldoznod, és mibe kell beleadnod magad.
Csak ha tisztán látod, hogy
ki vagy, és merre akarsz menni, akkor tudod tennivalóidat helyes értékrendbe
állítani. Mindenkinek kell döntéseket hoznia. A kérdés az, olyan döntéseket
hozol-e, amelyek közelebb visznek a célodhoz, vagy olyanokat, amelyek
eltávolítanak tõle? Ha nem tudod, hogy mi az életed célja, nem leszel képes
megfelelõ döntéseket hozni. A tiszta látás segít tisztázni az értékrendet.
Lelkészekkel beszélgetve
mondta Vance Havener: A lelkészi szolgálatban a legironikusabb, hogy épp az az
ember, aki Isten nevében végzi munkáját, gyakran legkevésbé tud idõt találni
Istenre.
Jézus szülei elveszítették
gyermeküket a templomban, és nem õk voltak az utolsók, akik ott veszítették el
õt." Ray Ortlund mondta: Elõször is teljesen el kell köteleznünk magunkat
Krisztusnak, aztán el kell kötelezõdnünk egymásnak Krisztusban, aztán pedig el
kell köteleznünk magunkat Krisztus munkájára a világban."
A helyes értékrend
felállításának legjobb módja, ha az imádság és Isten Igéje van az elsõ helyen.
www.maiige.hu
st/ R
' o p� � 4.0pt'>
... nekem Atyám dolgaiban
kell foglalatosnak lennem" (Lukács 2:49 NKJV)
Tizenkét éves korában Jézus
ezt mondta: ... nekem Atyám dolgaiban kell foglalatosnak lennem."
Szolgálata idején ezt mondta: Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki
elküldött engem..." (János 9:4 Károli). Halála elõtt ezt mondta:
elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem" (János 17:4).
Jézus tudta, hogy mi a célja,
ennek megfelelõ volt az értékrendje, és eszerint is élt. A kérdés az, te így
élsz-e? Nem kaphatsz meg mindent. Meg kell értened, mi az Istentõl rendelt
célod, és azt kell folyamatosan szem elõtt tartanod. Így tudni fogod, mit kell
feláldoznod, és mibe kell beleadnod magad.
Csak ha tisztán látod, hogy
ki vagy, és merre akarsz menni, akkor tudod tennivalóidat helyes értékrendbe
állítani. Mindenkinek kell döntéseket hoznia. A kérdés az, olyan döntéseket
hozol-e, amelyek közelebb visznek a célodhoz, vagy olyanokat, amelyek
eltávolítanak tõle? Ha nem tudod, hogy mi az életed célja, nem leszel képes
megfelelõ döntéseket hozni. A tiszta látás segít tisztázni az értékrendet.
Lelkészekkel beszélgetve
mondta Vance Havener: A lelkészi szolgálatban a legironikusabb, hogy épp az az
ember, aki Isten nevében végzi munkáját, gyakran legkevésbé tud idõt találni
Istenre.
Jézus szülei elveszítették
gyermeküket a templomban, és nem õk voltak az utolsók, akik ott veszítették el
õt." Ray Ortlund mondta: Elõször is teljesen el kell köteleznünk magunkat
Krisztusnak, aztán el kell kötelezõdnünk egymásnak Krisztusban, aztán pedig el
kell köteleznünk magunkat Krisztus munkájára a világban."
A helyes értékrend
felállításának legjobb módja, ha az imádság és Isten Igéje van az elsõ helyen.
www.maiige.hu
Második esély
Elég jelentéktelennek tűnik
ahhoz, hogy átugorjunk rajta. Mindössze két szó. Már vagy százszor olvastam ezt
a részt. De nem tűnt fel.
Azonban még egyszer nem fogja elkerülni a figyelmemet. Áthúztam sárga kiemelővel és pirossal aláhúztam. Lehet, hogy neked is ezt kellene tenned.
Márk evangéliuma, 16.
fejezet. Készítsd elő a ceruzádat és gyönyörködj ebben a kis ékszerben, ami a
7. versben található:
„De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába.”
Észrevetted? Ne mondja senki, hogy ez nem egy elrejtett kincs.
Más szavakkal így hangzana:
„Ne álldogáljatok itt, menjetek és mondjátok meg a tanítványoknak,” – szünet,
azután egy mosoly – „és különösképp Péternek szóljatok, hogy előttetek megy
Galileába.”
Olyan mintha az egész menny tanúja lett volna Péter bukásának – és most az egész menny segíteni szeretne neki, hogy újra felálljon. „Péternek feltétlenül szóljatok, hogy Jézus nem hagyta ki őt sem. Mondjátok meg neki, hogy a bukása ellenére nem mondott le róla.”
Tyűha! Nem véletlenül hívják az evangéliumot a második esély evangéliumának.
Nem mindennapos dolog, hogy
az ember kap egy második esélyt. Péter biztosan tudta ezt. Amikor a
legközelebbi alkalommal találkozott Jézussal, még a nadrágját is alig
igazította meg mielőtt a Galileai tenger hideg vizébe ugrott volna. Ez a
bárdolatlan galileai még arra is képes lett, hogy a második esély evangéliumát hirdesse
alkalmas és alkalmatlan időben.
Nem mindennapi dolog, hogy
olyasvalakivel találkozunk, aki egy második esélyt ad nekünk – még
szokatlanabb, hogy valaki minden nap ad nekünk egy második esélyt.
De Jézusban Péter mindkettőt
megtalálta.
Max
Lucado
Magyar
fordítás: ahitatok.hu
3,21
De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek:
3,22 Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:
3,23 minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! (Jeremiás Siralmai)
3,22 Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:
3,23 minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! (Jeremiás Siralmai)
http://www.ahitatok.hu/max-lucado/360-a-kirako-egy-apro-darabja.html
TISZTESSÉGES VÁLASZ
1 Volt egy Rámátaim-Cófimból, az Efraim hegyvidékéről való ember, akinek Elkána
volt a neve; efrátai volt, Jeróhámnak a fia, aki Elihú fia, aki Tóhú fia, aki
Cúf fia volt. 2 Két felesége volt; egyiknek a neve Anna, másiknak a neve
Peninná volt. Peninnának voltak gyermekei, de Annának nem voltak gyermekei. 3
Ez az ember évenként fölment városából Silóba, hogy imádkozzék és áldozzék a Seregek
URának. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás volt az ÚR papja.
4 Amikor eljött az a nap,
amelyen Elkána áldozni szokott, egy-egy részt adott feleségének, Peninnának,
meg mindegyik fiának és lányának. 5 Annának is csak egy részt adott, pedig Annát
nagyon szerette, de az ÚR bezárta a méhét.
6 Vetélytársa is sokat bosszantotta
őt, hogy felingerelje, mivel az ÚR bezárta a méhét. 7 Így történt ez évről
évre, valahányszor fölment az ÚR házába, így
bosszantotta őt. Ő meg csak sírt, és nem evett semmit. 8 Akkor ezt mondta neki a férje, Elkána: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál? 9 Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Silóban. Éli pap meg ott ült egy széken az ÚR templomának az ajtófélfájánál. 10 Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt. 11 Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét! 12 Mivel hosszasan imádkozott az ÚR színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. 13 Anna magában beszélt, csak ajka mozgott, de hangja nem hallatszott. Ezért Éli azt gondolta, hogy részeg, 14 és ezt mondta
neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! 15 Anna
azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az ÚR előtt.
16 Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. 17 Éli így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle! 18 Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálólányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca. 1Sám 1,1-18.
TISZTESSÉGES VÁLASZ
Éli mondta: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! Anna
így válaszolt: Nem, Uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort
vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt. (1Sám 1,14-15)
Nagyon együtt tudok érezni a történetbeli Annával, mivel jómagam is sokszor tapasztaltam nyilvános megaláztatást, pletykát, félreértéseket. Jóllehet tapasztalataim Annáét tükrözik, a reakcióim sajnos nem. Amikor ártatlanul, ok nélkül bántanak, válaszaim a dühös bántástól a fagyos elforduláson át a sírós panaszkodásig bármik lehetnek.
bosszantotta őt. Ő meg csak sírt, és nem evett semmit. 8 Akkor ezt mondta neki a férje, Elkána: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál? 9 Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Silóban. Éli pap meg ott ült egy széken az ÚR templomának az ajtófélfájánál. 10 Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt. 11 Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét! 12 Mivel hosszasan imádkozott az ÚR színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. 13 Anna magában beszélt, csak ajka mozgott, de hangja nem hallatszott. Ezért Éli azt gondolta, hogy részeg, 14 és ezt mondta
neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! 15 Anna
azonban így válaszolt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az ÚR előtt.
16 Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. 17 Éli így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle! 18 Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálólányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca. 1Sám 1,1-18.
TISZTESSÉGES VÁLASZ
Éli mondta: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! Anna
így válaszolt: Nem, Uram! Bánatos lelkű asszony vagyok. Nem ittam bort
vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az Úr előtt. (1Sám 1,14-15)
Nagyon együtt tudok érezni a történetbeli Annával, mivel jómagam is sokszor tapasztaltam nyilvános megaláztatást, pletykát, félreértéseket. Jóllehet tapasztalataim Annáét tükrözik, a reakcióim sajnos nem. Amikor ártatlanul, ok nélkül bántanak, válaszaim a dühös bántástól a fagyos elforduláson át a sírós panaszkodásig bármik lehetnek.
Ezzel szemben, amikor Annát bántották, udvariasan megmagyarázta a
viselkedését. Élihez intézett szavai tisztelettudóak és kedvesek.
Bármilyen éles megjegyzésem
csak Éli iránti ellenszenvemet fejezte volna
ki, és nem érte volna el soha azt a hatást, amit Annáé. Amikor Anna
tisztelettel válaszolt, Élit is erre hangolta, korábbi félreértése ellenére. Míg valamilyen könyökből odalökött válasz Élit is harsány dühös válaszra késztette volna, ehelyett Éli kedves szavai megnyugvással és reménnyel töltötték el Annát. Boldogan ment haza.
ki, és nem érte volna el soha azt a hatást, amit Annáé. Amikor Anna
tisztelettel válaszolt, Élit is erre hangolta, korábbi félreértése ellenére. Míg valamilyen könyökből odalökött válasz Élit is harsány dühös válaszra késztette volna, ehelyett Éli kedves szavai megnyugvással és reménnyel töltötték el Annát. Boldogan ment haza.
Képzeljük csak el, milyen hatással
lehetnénk a családunkra, közösségünkre, ha a bántásokra, pletykákra vagy inzultusokra
olyan lelkülettel válaszolnánk, ahogyan Anna!
Imádság: Köszönjük Istenünk igéd példáit. Segíts olyan tisztelettudónak
lenni, mint Anna volt Élivel. Ámen.
Nem számít, mások mit mondanak, vagy hogyan viselkednek, én tisztelettel és szeretettel válaszolhatok.
Imádság: Köszönjük Istenünk igéd példáit. Segíts olyan tisztelettudónak
lenni, mint Anna volt Élivel. Ámen.
Nem számít, mások mit mondanak, vagy hogyan viselkednek, én tisztelettel és szeretettel válaszolhatok.
Leona Matson (Brit Columbia,
Kanada)
http://csendespercek.hu
http://csendespercek.hu
Kenneth E. Hagin: Mit tegyél a szeretteid üdvösségéért 3
Krisztus nagykövetei
Nem kell tökéletesnek lenned
ahhoz, hogy lélekmentő legyél.
Előfordult már, hogy az Úrhoz
akartál vezetni valakit, de féltél, mert nem érezted ehhez elég képzettnek
magad? Vagy azért haboztál, mert nem tudtad az egész Bibliát kívülről idézni?
Ahhoz, hogy valakit az Úrhoz
tudjunk vezetni, csak hajlandónak és engedelmesnek kell lennünk. Ez az a két
jellemvonás, amit Isten keres.
Mindannyian emberek vagyunk,
és mindegyikünk követ el hibákat. Lehet, hogy voltak esetek, amikor tudtuk,
hogy Isten arra vezetett minket, hogy szolgáljunk valaki felé, de nem tettük
meg, amit kért.
Ilyen esetben meg kell ezt
bánnunk, meg kell térnünk, tovább kell lépni, és nem
szabad hagyni, hogy ez
visszatartson minket attól, hogy megtegyük, amire Isten elhívott minket. Péter
apostol hibázott, amikor háromszor megtagadta Jézust, de Pünkösd napján
Jézusról beszélt az embereknek, és közel háromezer embert vezetett az Úrhoz!
Legyen ez példa előttünk! Ne
engedd, hogy a hibáid miatt eltávolodj Istentől! Ehelyett inkább legyenek azok
emlékeztetők arra, hogy Nélküle semmit sem tudunk tenni!
Dr-Kováts György MONDJÁTOK-4.
Ézs 3,11. Mondjátok az
igaznak, hogy jól lesz dolga, mert cselekedeteik gyümölcsével élnek.
1./ „Mondjátok…” – mondom.
Igen. Van igaz. Válaszd az igaz életet. Akard az igazságot. Jézus ezért jött
el. Kívánd és keresd, akard az Úr országát és az Ő igazságát.
2./ Mondom – igen, „…az
igaznak jól lesz dolga”. Mert Isten ezt akarja. Akkor is, ha nem mindenhol
látszik ebben a pillanatban. Ha most harc alatt is van az életedben. Akkor is
ez az igazság. Ragadd meg. Ígéret. Őbenne lett igenné, és Őbenne lett ámenné az
Isten dicsőségére. (2Kor 1,20.) A te életed által látszik meg. Fogadd el.
Bátran. Akármit hazudna is az ördög. Az Úr akarja, hogy megmondjam, akarja,
hogy megmondd, mondd ki: „az igaznak jól lesz dolga”.
3./ „Cselekedeteik
gyümölcsével élnek…” – vannak gyümölcsei cselekedeteidnek. Ha igaz cselekedetek
voltak – elveszíthetetlenek a gyümölcsök. Lesz következmény. Méghozzá: jó. Jó
vetésnek jó következményei lesznek. Amit vetettél, aratni is fogod.
Cselekedeteid gyümölcsével élsz. Nem hiábavalók, amiket tettél. Nem hiábavalók
munkáid. (1Kor 15,58 – ne hagyd abba őket.) Nem hiábavaló, hogy őrizted
szívedet, életedet az Úrnak. Nem hiábavaló, örvendezz, szeresd az Urat,
kitartóan, tartsd meg azt, amit Tőle kaptál, ahogy Ő szeretné, akarja, hogy
cselekedj, éld az életed – meg fog történni mindaz, amit megígért.
4./ Nem csak „majd”. Akkor is
jó az ígéret. A menny is hamar eljön. De lehet, hogy addig még 80 éved van
hátra. Nem csak „mennyre való várakozással” töltöd ezt. Várod az Urat – de nem
csak a mennyben, hanem, hogy:
a./ visszajön, (s nem „tétlenül” várod), és
b./ várod, hogy megcselekszi,
megteszi, amit megígért. Várod ebben a földi életben is. „Mint a mennyben – úgy
ITT A FÖLDÖN is.” Ezt nem te találtad ki. Ezt az Úr Jézus, a te Megváltód
mondta, tanította, hogy így imádkozz, így élj, várd, hogy az Úr cselekszik,
mert cselekvő Isten Ő. Ez a hited része. És boldog aki hitt, mert beteljesenek
azok, amiket az Úr neki mondott. Mondta? Mondta, hogy „az igaznak jól lesz
dolga”? Akkor ragadd meg. Mondta. A tiéd. A te életed alapja. Légy áldott a
hitedben. Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, amit helyesel. Neked hited
van – TARTSD MEG magadban.
Járj ennek megfelelően. Várd
az Urat, légy erős, és várjad az Urat. Ő SOHA NEM FOG becsapni! Ámen.
Pásztor Chris: Jézus Krisztus: Az Atya Kinyillatkoztatása
Akiben van a mi váltságunk az
Ő vére által, bűneinknek eltörlése. Aki képe a láthatatlan Istennek, minden
teremtménynek előtte született. (Kolossé 1:14-15).
Hogy kifejezze Magát bennünk,
Isten elküldte Jézust a világra, emberi formába, hogy leleplezze a jellemét,
személyiségét az Istenségnek. A János 14:9-ben Filep kérte, „Mutasd meg nékünk
az Atyát” Jézus azt mondta „… aki
látott engem látta az Atyát,
mimódon mondod azért te, mutasd meg nékünk az
Atyát?”. Szintén a János
10:30-ban Ő mondja „Én és az Atya eggyek vagyunk”.
Jézus Krisztus volt az Atya
kinyilatkoztatása, Ő a kifejezéseként, akarataként, és természeteként jött el. Zsidók
1:3–ban csodálatosan írja le Őt, mint az Atya képmásának kifejezője. Ő eljött, hogy kifejezze,
megmutassa, leleplezze, kinyilvánítsa, kifejtse
és bebizonyítsa az Isten akaratát és természetét. Amikor Őt látod, ekkor az
Atyát látod, ha ismered Őt megismerted az Atyát.
A Biblia azt mondja, hogy
Istennek teljessége lakozott benne, testben: „… Mert
tetszett az Atyának hogy
Őbenne lakozzék az Istenség teljessége” (Kolossé 1:19). Ez a képe a feltámadt
Krisztusnak, az akiben hiszel, és aki hit által a
szívedben lakozik. Ő az Atya
képviselője és képmása, az Ő dicsőségének ragyogása! És amint Ő van, úgy
vagyunk mi is ebben a világban.(1 János 4:17).
Ima
Drága Atyám köszönöm, hogy
kinyilatkoztattad magad Jézus személyén keresztül, aki az élő Ige, és a te
véghetetlen kegyelmed, szereteted, irgalmad, együttérzésed kifejezője.
Köszönöm, hogy leleplezted a Te jellemed és személyiséged a számomra a Szellem
által, a Te Igéden keresztül, a Jézus
nevében. Ámen.2
TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Zsidók
1:3; János 14:7
1 éves biblia olvasási terv:
János Evangéliuma 8:48-59;
2 Királyok könyve 1-3
2 éves biblia olvasási terv:
Márk Evangéliuma 11:12-26;
4 Mózes könyve 22
Botrány a Bibliában 1.
Jorsits Attila,
Vannak a Bibliában olyan különösen súlyos részek, amelyeket minden hívőnek érteni kell. Ilyen a botránkozás, botránkoztatás is. Egyszerűen élet-halál kérdés.
Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik. (Mt 18,6-7)
Jézus tanításainak túlnyomó része Isten kegyelméről és bűnbocsánatáról szól. Vannak azonban olyan jézusi kijelentések is, amelyekben az ítélet jelenik meg nagyon keményen. Jézus beszél olyan tettről, viselkedésről, életvitelről, amelynek egyenes következménye Isten ítélete. Az egyik ilyen a botránkoztatás.
Egy igencsak félreértett és sokszor félremagyarázottfogalommal van dolgunk. A botránkozást a köznyelvben általában a felháborodással azonosítjuk, a Bibliában azonban ahhoz semmi köze. Ha ezt jelentené, az gyakorlatilag megtiltaná a sokakat felháborító evangélium hirdetését. A botránkozás, botránkoztatás egy nagyon következetesen használt fogalom a Bibliában, amit sajnos nem minden fordítás ad vissza megfelelően. Az eredeti görög szó (szkandalidzó) jelentése:csapdába ejteni, akadályozni valakit. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt maga Jézus magyarázza el:
Jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.
Nagyon is tudatos ez a hasonlat. A vízbe fúlás nem csak a fulladásos halál szörnyűsége miatt volt félelmetes az ókori ember számára, hanem azért is, mert az így meghalt embert a szó minden értelmében elveszettnek tekintették. A tenger lecsendesítésének történetében sem véletlenül aggódnak a tanítványok a halálukon felül az elveszés miatt is:
Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: Uram, ments meg minket, elveszünk! (Mt 8,25)
A vízbe fulladt embernél mindig kétséges volt, hogy megtalálják-e a testet; ez megakadályozta a végtisztesség megadását, ami pedig különösen fontosnak számított. Az Ószövetségben a temetetlen halottak minden esetben valamilyen nagy büntetés miatt jutottak erre a sorsra.
Megharagudott az Úr minden népre, haragra gerjedt egész seregükre, kiirtja, vágóhídra viszi őket. Az elesettek szétszórva hevernek, bűzt árasztanak a hullák… (Ézs 34,1)
A másik ok, hogy még ha meg is találták a vízbe fulladt ember testét, többnyire akkor sem volt már
egész. A holttestek állatok általi kikezdése a Bibliában szintén ítéletet fejez ki:
Aki Jeroboám hozzátartozói közül a városban hal meg, azt a kutyák eszik meg; aki pedig a mezőn hal meg, azt az égi madarak eszik meg, mert így mondta meg az Úr! (1Kir 14,11)
A vízbe fulladás tehát kétszeresen is szörnyű halálnak számított, amit csak a Biblia legendásan gonosz szereplői érdemeltek ki:
Az Úr vitéz harcos, az Úr: ez a neve. A fáraó szekereit és hadát tengerbe vetette, válogatott harcosai a Vörös-tengerbe fúltak. Mélység borította be őket, kőként merültek az örvénybe. (2Móz 15,3-5)
Az Újszövetségben az elveszettek büntetéseként szerepel:
Kijöttek hát az ördögök az emberből, és belementek a disznókba. Ekkor a nyáj a meredekről a tóba rohant, és belefulladt. (Lk 8,33)
Mi köze a botránkoztatásnak a fulladáshoz? Jézus tanításai – a rabbinikus gondolkodáshoz híven – mindig a törvény szellemében szólnak. Ennek megfelelően szavaiban bűn és ítélet egyensúlyban van. A szemet szemért, fogat fogért elvhez hasonlóan ugyanaz történik a botránkoztatóval, ami az általa megbotránkoztatottal. Csapdába esik és elveszik, akár a malomkővel vízbe dobott ember. (Folyt. köv.)
Botrány a Bibliában 2.
Jorsits Attila,
A botránkozás nem megütközés, felháborodás. Sokkal rosszabb annál. Aki megbotránkoztat valakit, az akadályozza az Istenhez való közeledését.
Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik. (Mt 18,6-7)
A botránkoztatás bibliai jelentése: valaki csapdába ejtése, akadályozása. Pontosan olyan kilátástalan és halálos helyzetbe kerül a megbotránkoztatott, mint a malomkővel vízbe dobott ember, aki csapdában van a tenger fenekén, mert a malomkő megakadályozza, hogy a felszínre jöjjön. Ebből a helyzetből önmaga képtelen szabadulni, és ha ott marad, meghal. Emiatt a végkifejlet miatt mondja Jézus, hogy egy botránkoztatónak enyhébb büntetés lenne még a megbotránkoztatott sorsa is, a legkilátástalanabb földi csapda, minthogy ezért a bűnért Isten színe előtt kelljen felelnie.
Érdemes még egy kicsit ennél a jézusi képnél maradni, hogy megértsük a botránkozás lelki értelmét. A malomkővel a tenger fenekén csapdába esett ember képe tökéletesen mutatja életünk alaphelyzetét. A bűneink megfojtanak és felemésztenek minket, ha nem tudunk tőlük megszabadulni. Kilátástalanul szenvedünk azok súlyával a nyakunkban, és csak fogy az időnk. Jézus éppen azért jött, hogy megszabadítsa ebből a helyzetből mindazokat, akik hisznek Őbenne. Ennek a szabadulásnak az akadályozása a botránkoztatás, vagyis amikor valaki egy másik embert a bűn csapdájában akar tartani vagy oda visszahúzni.
Az evangélisták nem rejtik véka alá, hogy a Jézust hallgatók között sokan voltak, akik megbotránkoztak Benne:
Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet? (Mt 15,12)
Nem vallották szabadítónak Jézust, és ezért megmaradtak a bűn csapdájában. Jézus elutasítása mindenkinek szíve joga, ám ha valaki ebbe a helyzetbe egy másik embert is magával ránt, na az az, akire Jézus a fenti ítéletet kimondja.
Okozhat botránkozást az, ha a keresztények viselkedésevalakiből nemtetszést vált ki? Hiszen a hitetlenek felháborodása is válhat ilyen értelemben a saját üdvösségük akadályává. A válasz nem ennyire egyszerű, mert ha ez igaz lenne, akkor Jézus sem csinálta volna jól, hiszen sokak botránkozását váltotta ki tanításaival. A kérdésre a megoldás a botránkozást kiváltó okbanvan. Nem mindegy, hogy valaki azért nem fogadja el Jézus evangéliumát, mert pl. nem hajlandó szakítani a bűneivel, vagy azért, mert az evangélium hirdetője, képviselőjemegakadályozza ebben. Hogyan lehetséges ez? A választ Pál apostol adja elénk:
Kérlek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak azzal, hogy az ellenkezőjét tanítják annak, amit tanultatok. Térjetek ki előlük! Mert az ilyenek nem a mi Urunknak, Krisztusnak szolgálnak, hanem a saját hasuknak, és szép szóval, ékesszólással megcsalják a jóhiszeműek szívét. (Róm 16,17-18)
Amikor valaki úgy éli meg vagy úgy adja tovább az evangéliumot, hogy abból valamit elvesz, finomít rajta, vagy ahhoz bármit hozzátesz, az botránkoztat. Ha elvesz belőle, azzal akadályozza pl. a bűnök súlyosságának felismerését vagy megvallását, ha hozzátesz, akkor plusz feltételekkel nehezíti a közeledést Istenhez. Botránkoztatás minden, ami Isten igéjének, akaratának nevében történik vagy hangzik el, de csak részben vagy egyáltalán nem az. Lehet ez látható tett, elhangzó vagy éppen elhallgatott szó is. Minden botránkoztathat, ami több vagy kevesebb az igazságnál.
Hogyan tudod elkerülni, hogy másokat megbotránkoztass?Ismerned kell minél jobban Isten igéjét és akaratát, ez az alapjaannak, hogy szerintük is tudj élni. És ez az alapja annak is, hogy az igazságot hirdesd, se többet, se kevesebbet, hanem a hiteles, tiszta jézusi tanítást.
Ki az erős?
Készítette: Keresztény szépségportál
Niccolo Machiavelli
www.keresztenyszepsegporta
Az Úr a te gyógyítód
Készítette: Krisztus Szeretete Egyház
...Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz, és azt cselekszed, ami kedves az Ő szemei előtt, és figyelmezel az Ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád [az eredeti héber szöveg szerint: 'engedek reád jönni'] ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam ['megengedtem, hogy reájuk jöjjenek'], mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód. (2MÓZES 15,26.)
Amikor Izrael átkelt a Vörös tengeren és elindult az ígéret földjére, az Úr szólta ezeket a szavakat hozzájuk és kijelentette magát, mint Jehova Raffa, ami annyit jelent: "Én vagyok az Úr, a te Gyógyítód, vagy: Én vagyok az Úr, aki meggyógyít téged." Isten nem helyezett betegséget sem Izraelre sem pedig az egyiptomiakra. E világ istene, a sátán az, aki megbetegíti az embereket. Jehova kijelenti, hogy Ő a Gyógyító. E F. Bosworth Krisztus a Gyógyító című könyvében azt írja: "Ez a név [Jehova Raffa] azért adatott, hogy kijelentse nekünk: a gyógyulás a mi megváltási előjogunk...Tényként kell elfogadnunk, hogy a legelső szövetség, amit Isten megkötött a Vörös tengeren való átkelés után, amely annyira világos előképe a mi megváltásunknak, a gyógyítás szövetsége volt, és ekkor történt, hogy Isten úgy nyilatkoztatta ki magát, mint a mi Gyógyítónk, az első megváltói és szövetségi név, a Jehova Raffa által. Én vagyok az Úr, aki meggyógyít téged. Ez nemcsak egy ígéret, ez egy törvény és egy rendelés."
Megvallás: Az én Uram neve: Jehova Raffa, ami azt jelenti: “Én vagyok az Úr, aki meggyógyít téged.”
Kenneth E. Hagin - Hitünk tápláléka napi adagokban Tavasz
Amikor Izrael átkelt a Vörös tengeren és elindult az ígéret földjére, az Úr szólta ezeket a szavakat hozzájuk és kijelentette magát, mint Jehova Raffa, ami annyit jelent: "Én vagyok az Úr, a te Gyógyítód, vagy: Én vagyok az Úr, aki meggyógyít téged." Isten nem helyezett betegséget sem Izraelre sem pedig az egyiptomiakra. E világ istene, a sátán az, aki megbetegíti az embereket. Jehova kijelenti, hogy Ő a Gyógyító. E F. Bosworth Krisztus a Gyógyító című könyvében azt írja: "Ez a név [Jehova Raffa] azért adatott, hogy kijelentse nekünk: a gyógyulás a mi megváltási előjogunk...Tényként kell elfogadnunk, hogy a legelső szövetség, amit Isten megkötött a Vörös tengeren való átkelés után, amely annyira világos előképe a mi megváltásunknak, a gyógyítás szövetsége volt, és ekkor történt, hogy Isten úgy nyilatkoztatta ki magát, mint a mi Gyógyítónk, az első megváltói és szövetségi név, a Jehova Raffa által. Én vagyok az Úr, aki meggyógyít téged. Ez nemcsak egy ígéret, ez egy törvény és egy rendelés."
Megvallás: Az én Uram neve: Jehova Raffa, ami azt jelenti: “Én vagyok az Úr, aki meggyógyít téged.”
Kenneth E. Hagin - Hitünk tápláléka napi adagokban Tavasz
2013. május 21.
Ige: Hálaadás minden hívőért
„Hálát adunk az
Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor [valahányszor]
tiértetek könyörögvén, [imádkozunk],
Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus
Jézusban, és a szeretetet amellyel
minden szentekhez vagytok”**(Kol. 1,3-4)
Az apostolon
keresztül mutatja be a Szent Szellem, hogy miért és hogyan kell imádkozni: „Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt
meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen
ismerjétek meg az ő akaratát minden szellemi bölcsesség és megértés révén” (Kol.
1,9) „
Én tehát, miután hallottam
az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló
szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok
imádságaimban; és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség
Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Szellemét, hogy
megismerjétek őt” (Eféz. 1,15-17)
„Hálát adok az én
Istenemnek mindenkor, emlegetvén téged az én imádságaimban, Mert hallom a te
szeretetedet és ama te hitedet, mely van benned az Úr Jézushoz, és minden
szentek irányában, és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged
eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van
bennünk” (Filem.
1,4-6)
Jézusban maradni
„És most, fiacskáim, maradjatok ő benne; hogy
mikor megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő
eljövetelekor.”
(1János 2:28)
János apostol
szavai alapján Jézus eljövetelére úgy tudunk felkészülni, ha őbenne maradunk.
Mit is jelent ez? A továbbiakban hadd idézzek Morris L. Venden, A működő hit c.
áhítatos könyvének 202. oldaláról nagyszerű gondolatokat.
Az a bajunk,
hogy legtöbben jobban igyekszünk azon, hogy külsőleg legyünk tiszták, mint
belsőleg. Sokunk meddő éveket tölt azzal, hogy minden módon megpróbálja
létrehozni maga az új embert – kívülről, miközben alig figyelünk arra, hogy
Krisztusban legyünk és maradjunk. Új teremtés akkor jön létre, ha Krisztus
bennünk lakik.
1János 3:16-ban
azt olvashatjuk: „Aki őbenne marad, az nem vétkezik.” Most akkor arra kell
törekednünk, hogy benne maradjunk, vagy arra, hogy ne kövessünk el bűnt? Mi
gyakran minden időnket és energiánkat abba fektetjük, hogy ne kövessünk el
bűnt, minthogy arra irányulna minden erőfeszítésünk, hogy benne maradjunk.
Ellen G. White
Jézushoz vezető út c. könyvének 46. oldalán az alábbiakat olvashatjuk: „Ha
Krisztusban maradunk, ha az Isten szeretete lakozik bennünk, akkor érzelmeink,
gondolataink, céljaink és tetteink összhangban lesznek Isten szent törvényében
kifejezett akaratával.”
Ne menjünk el a
lényeg mellett! Érzéseink, gondolataink, szándékaink – nem csupán tetteink! –
összhangba kerülnek Isten akaratával. Mindez akkor történik meg, ha Krisztusban
maradunk, és szeretete bennünk lakik. Isten győzelme nem csupán a külső
cselekedeteket változtatja meg; a belső világunkat is érinti: érzéseinket,
gondolatainkat, céljainkat. Isten belülről kifelé munkálkodik. Ha érzéseink,
gondolataink, szándékaink összhangba kerülnek Isten akaratával, mindent meg
kell tennünk, hogy engedelmeskedjünk, és legyőzzük a kísértéseket? Nem, mivel
az természetesen, önkéntelenül fakad azokból, akik benne maradnak.
A keresztény
életben két választás lehetséges, vagy Krisztusban maradunk, vagy nem. Vagy
Krisztusban bízunk, vagy magunkban. Nincs más út. Nem bízhatunk részben
Krisztusban, részben magunkban. Mindent vagy semmit!
Maradjunk
Jézusban! Ahogyan a szőlővesszőnek a szőlőtőkén a helye, úgy mi se keressünk
más helyet magunknak azon kívül, ami Isten kegyelméből adatott számunkra,
Jézusban (János 15:5-8).
http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/03/jezusban-maradni.html
Oswald Chambers: HOGY ÉRTED EZT?
"Nincsen senkiben
nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért... Titeket
pedig barátaimnak mondalak" (Jn 15,13.15).
Jézus nem azt kéri tőlem,
hogy meghaljak érte, hanem hogy életemet engedjem át neki. Péter azt mondja:
"Az életemet adom érted" (Jn 13,37) és így is gondolta; nagyszerű
érzéke volt a hősiesség iránt. Baj volna, ha képtelenek lennénk hasonló kijelentést
tenni, mint Péter. Kötelességérzetünkből csak akkor válnak tettek, ha hősiesen
elszánjuk rá magunkat.
Kérdezte-e már valaha tőled
az Úr: "Leteszed-e az életedet énértem?" Sokkal könnyebb meghalni,
mint napról napra letenni az életemet magas elhivatásom tudatában. Nem a
ragyogó pillanatokért születtünk, de fényükben kell járnunk hétköznapi
útjainkat. Jézus életében csak egy ragyogó pillanat volt: a megdicsőülés
hegyén, amikor másodszor is megüresítette önmagát a dicsőségtől és lejött a
gonosz szellemektől megszállt völgybe. Jézus harminchárom éven keresztül mindig
újra letette az életét azért, hogy az Atya akaratát cselekedje, és János azt
mondja: "mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi
testvéreinkért" (1Jn 3,16). Ez ellenkezik az ember természetével.
Ha Jézus barátja vagyok,
önként és átgondoltan le kell tennem az életemet érte. Nehéz dolog ez és hála
Istennek, hogy nehéz. Könnyű a váltságot elfogadni, mert az Istennek került
sokba, de nehéz az életemmel bebizonyítani, hogy megváltott vagyok. Isten megment
egy embert, megtölti Szent Szellemével és így szól: "Most munkáld ki, légy
hű hozzám, noha a körülötted levő dolgok hűtlenségre csábítanak."
"Titeket pedig barátaimnak mondalak." Légy hű barátodhoz, gondolj
arra, hogy e testben élt életedben az Ő becsülete forog kockán.
Oswald Chambers
"Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers
A Sion hegyén lakozók közössége: a végidők eklézsiája
A
Sion hegyén lakozók közössége: a végidők eklézsiája
Országh
György
„Hanem
járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez
...” (Zsid 12:22)
Egyre többen
lesznek, akik teljes idejükkel az Urat keresik és szolgálják. Krisztus teste
egy folyamatos felemeltetésben részesül, hogy betöltse rendeltetését.
Kiemelkedik a hétköznapok terhei alól, belép a mennyei dicsőségbe, és ezúttal
ott is marad, már nem csak látogatóba jár el hetente egyszer vagy kétszer a
mennyei városba. Az az elhívásunk, hogy a mennyei Jeruzsálemben, a Sion hegyén
éljük az életünket. Ez megváltoztat mindent.
Megváltoztatja a
szemléletünket az eklézsiáról, más szemmel látjuk, mennyei látással, Isten
látásával, aki Bálámnak is megnyitott szemet adott Izraelre, és azt prófétálta
Bálám, hogy „nem látott benne hamisságot”. Ez a szemléletváltás fontos lesz a
prófétai elhívású emberek tisztánlátásának és prófétai közbenjárásának a
megújulásához is. A régebb óta szolgáló, tapasztalt próféták is meg kell, hogy
újuljanak, mert az Úr új dolgokat cselekszik, ehhez a prófétákat is egy
magasabb szintre hozza, hogy magasabbról lássák Isten örökségét, menyasszonyát,
akit magasabb szintre hoz az Úr ebben az időszakban, sőt konkrétan ebben az évben.
Prófétatársaim!
Ebben az évben legyünk az elsők a megújulásban! Újra kérjünk szemgyógyító írt,
hogy még tisztábban lássunk, és hogy az új szellemi viszonyok között is
pontosan, tisztán prófétáljunk.
Tisztában vagyok
vele, hogy a próféták érzékenyebben meglátják a bűnt, sőt nem csak látják,
hanem fel is emelik a szavukat ellene, de Isten eredeti szándéka szerint ezt
nem a maguk kénye-kedve szerint teszik, hanem az Úr szószólói ők. Az Úr meg
akarja értetni a sasokkal, jobban, mint eddig, hogy a szellemi képességeik, az
éleslátásuk („sasszemük”) nem azért van, hogy a saját kedvük szerint mondják el
bárhol és bármikor, amit látnak, hanem azért, hogy felmenjenek a magas
kősziklára, és az Úrral társalogva, az Úr irányítása alatt nézzenek körül, és
szerezzenek látást Isten népéről. Ebből a látószögből olyan dolgokat is
meglátnak, amit lentebbről nem látnának meg. Enélkül, az éleslátásuk és a bűnök
felsorolása csak a kárhoztatás szolgálatát kezdi működtetni. Ez nem illik a
mennyei Jeruzsálembe vivő újszövetséghez, hanem a füstölgő hegyen indult régi
szövetséghez, amit Pál a „kárhoztatás szolgálatának” nevez. (2 Kor. 3:9). Az újszövetség
szolgálata megelevenít, még akkor is, ha éppen bűnökkel kell leszámolni Isten
népe között. Ezt csak a magasból tudjuk jól tenni.
A sasok innen,
az Úr hegyéről indulnak ki körözni a magasban. Meglátják a mezőn a kártevőket,
és lecsapnak rájuk. Nem Isten gyermekeire csapnak le, nem a bűnösökre, hanem a
démonokra. A testvéreiket pedig ugyanazzal a buzgó szeretettel szeretik, mint a
Sasok Sasa, a próféták szellemének Istene.
A mennyei
tartózkodás, Sion hegyének magas helyein való állandó lakozás meg fogja
változtatni a szeretetünket is. Isten állandó tömény jelenlétében a szellemi
gyümölcs egyre állandóbb lesz bennünk is, akár prófétákról legyen szó, akár
Isten népének a többi részéről. A szeretetet már nem csak keresztény szabályok
betartásával fogjuk megvalósítani – az 1Korinthus 13 nem egy újabb
szabálygyűjtemény lesz, amivel mindig ellenőriznünk kell magunkat meg egymást
(hogy most hosszútűrő vagyok-e, kedves vagyok-e, nem irígykedek, stb), hanem
belőlünk fog fakadni a szeretet állandó valósága, a szeretet szelleme, mint egy
folyam. „Isten szeretete ki lett öntve a szívünkbe a Szent Szellem által”.
Nem csak a
szívünk hústáblájára van beírva a szeretet parancsolata, Isten törvénye, hanem
a belseje is ki van töltve ugyanazzal a szeretettel. A szívünk így egyrészt
állandóan igényelni fogja tőlünk a szeretetet, másrészt állandóan készségesen
pumpálja magából pontosan ezt a szeretetet. A Sion hegyén lakozó hívők a
legtermészetesebb módon fogják állandóan szeretni egymást, és azokat is, akik
csak ezután jönnek fel lakni a hegyre.
http://gyurinaploja.blogspot.com
Bob Gass: Isten szeret téged, tényleg szeret!
„Ki választana el minket a
Krisztus szeretetétől?” (Róma 8:35)
Korlátozott értelmünk
képtelen felfogni Isten szeretetét, mert az nincs feltételekhez kötve. Nem
akkor szeret minket, „ha”, hanem „annak ellenére, hogy”. Lehet, hogy szülőként
nem helyesled gyermekeid viselkedését, de azért mindig szereted és elfogadod őket.
Pál megkérdezi: „Van-e
valami, ami valaha is elválaszthat minket Krisztus szeretetétől?” (Róma 8:35
NLT).
Aztán így válaszol: „…meg
vagyok győződve, hogy… soha semmi nem választhat el minket az Isten
szeretetétől…” (Róma 8:38 NLT). Nem észbontó? De elég nagy az egónk ahhoz, hogy
azt higgyük, vannak bizonyos bűnök, amiken Isten nem tudja túltenni magát – úgy
értem olyanok, amiket mi sohasem követtünk el.
Emlékszel, hogy imádkozott a
farizeus: „…Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember:
rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is” (Lukács 18:11).
Értsd meg: Isten mércéje a tökéletesség, és
ezt ezer élet alatt sem érhetnéd el! Számunkra a kegyelem az egyetlen
reménység. Isten iránti szeretetünk a tőle nyert bűnbocsánat mértékétől függ. A
farizeusokra sokkolóan hatott, hogy Jézus megengedte egy rosszhírű nőnek, hogy
a lábaihoz térdeljen, könnyeivel mossa, és hajával törölje őket szárazra.
Azt gondolták: „Ha ő volna
ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös”
(Lukács 7:39). Nos, nem arról van szó, hogy Jézus nem tudta, hanem arról, hogy
neki ez nem számított.
Azt mondta az asszonynak:
„Megbocsáttattak a te bűneid” (Lukács 7:48). Aztán elmagyarázza nekünk a
lényeget: „…akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret” (Lukács 7:47).
És mi legyen a mi válaszunk
Isten szeretetére? „Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait
megtartjuk…” (1János 5:3).
Dr-Kováts György: SEGÍTŐ ÚTITÁRS-4.
Aki pedig a szíveket
vizsgálja, tudja, mi a Szellem gondolata, mert Isten szerint esedezik a
szentekért. Róma 8,27.
Ki vizsgálja a szíveket? Az
Örökkévaló Isten. Ő a szívek és vesék vizsgálója.
Mit tud az Örökkévaló Isten?
Azt, hogy mi a Szent Szellem gondolata (fronéma – szándék, cél, gondolat). A Szellemnek
tehát mindez – gondolat, szándék, cél – van. Hogyan hangzik ez el?
Kimondhatatlan fohászkodásokkal. Esedezésben. (Entügkhánó.)
Hogyan esedezik a
„szentekért” (teérted, énértem, és mindenkiért, akik az Úr Jézus Krisztust már
segítségül hívták? Benned, általad, amikor Vele együtt esedezel, engeded, hogy
esedezzen benned, és hangot adsz Neki ebben a közbenjáró munkában.
S az emberek ezt nem értik.
(Sokan talán fenn is akadnak ezen – „hogy mondhatsz ki olyan dolgokat, amiket
nem értesz, amikről nem tudod, mit jelentenek?” – de te tudod, hogy az Úr jó,
és jót végez, jót munkál, Tőle nem jön rossz ajándék, Ő hűséges, és amit adott,
arra adta, hogy használd, hogy javadra váljon.) De Isten érti. Tudja, mit a Szellem
gondolata.
És ez után következik ez a
csodálatos ígéret: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a
javukra van…” Csia Lajos bácsi fordítása szerint: „minden összedolgozik a
javukra”. Mit jelent ez? Azt, hogy bármi történt, történik, vagy fog történni,
egy különleges, mennyei szervezésű, egyeztetésű módon, javadat fogja munkálni,
ha szereted az Urat.
Ha engem szerettek, az én
parancsolataimat megtartsátok – ha adja a közbenjáró, segítő Útitársat neked,
akkor hozzá tartozik, hogy Vele együtt jársz, és engedsz indításainak. Ez a
szereteted Jézus Krisztus felé. S ez titkos módon, végzi, munkálja az ígéret
beteljesedését – „minden összedolgozik javadra”. Hogyan? Úgy, hogy a Szent Szellem
esedezik, közbenjár, „folyamodik” érted. S ezt teszi, úgy, hogy adod hozzá
magadat, szájadat, imádságodat.
Gondoltál már arra, hogy a
Róma 8,28 így teljesedik be? Harcban. Az ördöggel szemben. Az ellenség
akaratának ellenében. Harci módon. S ebben a harcban szereped van neked is,
ahogy imádkozol a Szellem által. Úgy, hogy Ő, aki tudja, mit kell tenni, mi a
legbölcsebb, esedezik, kimondhatatlan fohászkodásokkal, s te kimondod,
engedelmesen, a hit által, mert szereted Jézus Krisztust, s ezt érti az Atya…
és valami történik. Valami megváltozik. Valami az ellenkezőjére fordul.
Ez az ajándék lényege. Isten
cselekvése. Ezért kaptad. Az új nyelveket is. A Szent Szellemet („a Szent Szellem
ajándékát”) is.
Guti Tünde: EMLÉKEZÉS A VÉRSZÖVETSÉGRE
Hogy lehet, hogy ennyire
természetessé vált nekünk Jézus halála?! Úgy beszélünk róla, mint egy teológiai
tantételről, mintha legalábbis alanyi jogon járna nekünk a bűnbocsánat!
Miként történhetett, hogy ennyire
megszoktuk már a kereszthalál gondolatát, és az értünk kifolyt vérre, csupán
mint megváltásunk velejárójaként emlékezünk?!
Mitől száradhatott ki ennyire a
lelkünk, hogy a kegyelemre és az üdvösségre úgy tekintünk, mint ami „jár
nekünk”?!
Hogy lehetünk ennyire kemények,
mikor Jézus szíve, ugyanúgy, mint a kárpit, meghasadt, amikor miattunk lett
elszakítva az Atyától?!
Ezek a kérdések gyötörtek ma reggel.
Könnyezve tört fel belőlem a bűnbánat, amiért sokszor én is olyan közömbös és
langyos vagyok. Amiért olykor csak a szám beszél, a szívem pedig érintetlen.
Amiért az elmém tudja az igazságot, de a lelkem nem forrósodik fel. Amiért a
hitem olyan ritkán nyilvánul meg cselekvő szeretetben.
Az elmúlt napokban némi
kellemetlenségem adódott, ami miatt megpróbáltam tisztázni magam, de nem úgy
alakult, ahogy vártam. Később beláttam, hogy nem éri meg az igazamért harcolni,
mindenáron védekezni, mert csak még nagyobb békétlenséget aratok. Egyszerűen
nem tehetem! Az Úrnál van az igazság, az én részem az elengedés, nem pedig a
keserűség raktározása. „Boldogok a békességre igyekvők, mert ők Isten fiainak
mondatnak!”
Ebben a küzdelemben és a fenti
kérdéseken őrlődve, térdeimen elcsendesedve nagyon elszégyelltem magam az Úr
előtt.
Önmagam miatt gyötrődtem. Mert úgy
éreztem, hogy sokéves keresztyénséggel a hátam mögött, rá kellett eszmélnem
újra, hogy én vagyok „a nyavalyás, a vak, a szegény és a mezítelen.” Nekem van
szükségem „szemgyógyító írra”, hogy lássak! Nem vagyok semmiben sem különb
másoknál.
Felelevenedett bennem a vérszerződés
fogalma, ami két fél nagyon komoly, ünnepélyes döntése hűségről és
elkötelezettségről. A szeretet fájdalmas megpecsételése.
Hova lett az összetartozás öröme?
Hova lett a vérszövetség fájdalma? Az Atya az egyetlenét áldozata fel, hol van
az én véráldozatom? Az énem naponkénti halálba adása?
Még ha mindent, maradéktalanul meg
is tennék, amit az Úr elvár tőlem, akkor is csak haszontalan szolga vagyok! Bár
Krisztus örökös társa lettem a fiúságban, de itt, e testben élve szüntelenül
meg kell emlékeznem alázatban, hogy semmi sem jár nekem! Semmit sem várhatok
el! Nincsen nekem saját igazságom, csakis Krisztusban!
Jézus követése nem holmi
babérkoszorús diadalmenet!
Lelkemben, a bűnterhek igája alól felszabadult
szárnyalás mellett mindaddig ott húzódik esendő önmagam és az Egyház
tisztaságáért viselt féltő fájdalom, amíg a Bárány menyegzőjén be nem
teljesedik Krisztus titka!
2013. május
7.
Pásztor Anita: Tartsd Meg A Hitet!
Készítette: Berki Anett
Az igaz pedig hitből él, és
aki meghátrál nem gyönyörködik abban az én Szellemem. De mi nem a meghátrálás
emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk. (Zsidó 10:38-39).
Az ige azt mutatja hogy az
utolsó napokban zűrzavar lesz a nemzetek között, elhal a szívük a félelem
miatt, de mi nem azok vagyunk akik meghátrálnak, mi elhiszünk az idők végéről
amit Jézus mondott „Ezeket mondottam néktek hogy békességetek legyen énbennem.
E világon nyomorúságotok lészen, de bízzatok én legyőztem a világot.” (János
16:33). Jézus már legyőzte a világot te éretted, és a sátán fölött győzelmet
adott neked, és a negatív rendszerek felett, az események, világi működés
felett, több vagy mint győztes.
A hited Krisztusban a
győzelmed amely legyőzte a világot. „Mert mindaz ami az Istentől született
legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot a mi hitünk.”
(1János 5:4). A kihívások és csapások ellenére amivel esetleg szembesülsz, ne
veszítsd el a hitedet. Emlékezz lehetséges, hogy valaki elveszítse a hitét,
ezért kell, hogy állhatatos és megingathatatlan légy hitben. (1 Korintus
15:58).
Sose veszítsd el a bizalmad
az Úrban,és az Ő Igéjében. Légy bátor, és állj meg az Igéjén független a
fájdalomtól a nehézségektől, vagy a kihívásoktól amiket a sátán bocsájt ki
ellened. Az ördög szándéka, hogy megrendítse a bizalmad és elveszítse a
hitedet,ne engedd meg neki. Azonnal állj ellene és mond neki. „Én az vagyok
aminek az Isten mondja hogy vagyok,és meg tudom tenni mindazt amire azt mondja
hogy meg tudom tenni.” Amikor te így ellenállsz az ördögnek, neki nincs más
választása csak a megfutamodás.
Tagadd meg, hogy bármi is
megváltoztassa a hit kilátásodat és élet felfogásodat, állj meg az Igén,
énekelvén a te győzelmi énekedet.
Megvallás
Az Úrban való hitem az én
győzelmem. Én legyőztem a sátánt annak hordáját, és e világ rendszerét. Meg
vagyok győződve az Isten Igéjének erejében, képességében, amiben hiszek is, ami
által élek is, és dicsőségről dicsőségre járok, a Jézus nevében. Ámen.
TOVÁBBI TANULMÁNYOK: 1
Korintus 15:58; 1 Péter 5:8-9;
Zsidó 10:35
1 éves biblia olvasási terv:
János Evangéliuma 8:31-47;
1 Királyok könyve 22
2 éves biblia olvasási terv:
Márk Evangéliuma 11:1-11;
4 Mózes könyve 21
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)