2013. május 11.

Rick Joyner: A próbák jelentik a királyságba vezető bejáratot

- A Nagy Küldetés, 5. rész

Annyira nagy és csodálatos a mi Istenünk, hogy az egész örökkévalóságban fogunk gyönyörködni Benne, ezért jó, ha már most nekikezdünk! Mivel az első parancsolat az, hogy mindennél jobban szeressük Őt, ezért a legfőbb szempont, ami alapján eldől, hogy sikeres emberek vagyunk-e, vagy sem, az lesz, hogy mennyire szeretjük a mi Istenünket. Ezért ennek kell lennie az életünk legnagyobb elhatározásának.

Mivel Isten a legszerethetőbb lény az egész univerzumban, ezért meggyőződésem, hogy nem vagyunk képesek meglátni Őt, vagy bármit is megtudni Róla, anélkül, hogy még jobban szeretnénk Őt. Ezért tartom a legfőbb célomnak az evangélium szolgájaként azt, hogy úgy mutassam be Őt, úgy mondjak kijelentéseket Róla, és úgy prédikáljak Róla, hogy azzal arra késztessem az embereket, hogy keressék Őt. A Nagy Küldetés először is az Ő hatalmi körét mutatja be, ami mindenre kiterjed, úgyhogy ezzel kell kezdenünk.

Ahogy már beszéltünk róla, a királyságának a hatóköre az egész univerzumot magába foglalja, a természetes és a szellemi birodalmat is, amely alól ideiglenesen kivételt jelent a föld bolygó. Itt most van folyamatban a királyságának az eljövetele, viszont jelen pillanatban még nem terjed ki a teljes földre. Hatalma van az egész menny és az egész föld felett, viszont a királysága még nem jött el a földön, ami azt jelenti, hogy a földön most csak korlátozott hatalmat gyakorol. Ezt a korlátozást mi határozzuk meg. Hadd magyarázzam el.

A jelenre vonatkozóan azt olvassuk az 1 János 5:19-ben, hogy "az egész világ a gonosz hatalmában van" (Kecsk. ford.). A Zsoltárok 24:1 viszont azt mondja, hogy "Az Úré a föld és teljessége; a földkerekség és a rajta lakók"(Kecsk. ford.). Vagyis a föld jelenleg a gonosz hatalmában van, viszont az Úr tulajdonában van. Az Úré "minden hatalom mennyen és földön" (ld. Máté 28:18), és bármikor visszavehetné a gonosz hatalmából, mégsem tette még meg. Vajon miért? Erre az a válasz, hogy a mi érdekünkben nem vette még a kezébe a föld feletti hatalmát.

Vajon hogyan szolgálja a mi érdekünket az, hogy a föld még mindig a gonosz hatalmában van hagyva? Ez egy magától értetődő és jó kérdés. Azok, akik a kereszténységet csupán olyan dolognak látják, ami arra való, hogy áldottak legyenek, és hogy könnyebb és jobb életük legyen, elég nehéz lesz valaha is megérteniük a választ erre a kérdésre. Pedig az igazság nagyon is világosan ott van a Szentírásban. Az Úr rögtön a feltámadása után rendelkezett az ahhoz szükséges hatalommal, hogy megkötözze a Sátánt, és a tüzes tóba vesse. Aztán azonnal átvehette volna a hatalmat a föld felett, és mindenki számára sokkal-sokkal könnyebbé tehette volna az életet. Miért nem tette mégsem? Nem akarta könnyebbé tenni az életünket, legalábbis egyelőre még nem. Sőt, valójában éppen hogy azt akarja, hogy nehéz legyen. Azt akarja, hogy próbákon menjünk keresztül.

Lehet, hogy ez úgy hangzik, mint valami tévtanítás azok számára, akik bevették az emberközpontú, énközpontú, "áldás" evangéliumot, pedig az igazi evangéliumot, ami az egész teremtett világ legnagyobb áldásába vezető bejárati ajtó mennyen és földön, és amit a Szentírás is alátámaszt, Pál szavai így foglalják össze az Apcsel 14:22-ben: "sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten királyságába". (Csia)

A nyomorúságok, vagy más szóval a megpróbáltatások jelentik a királyságba vezető bejáratot. Az Úrnak sokkal magasztosabb céljai vannak velünk, mint csupán az, hogy könnyebbé tegye az életünket. Lesz majd könnyebb is, sőt sokkal dicsőségesebb is, mint felfoghatnánk, amikor eljön majd a királysága. Jelenleg viszont azokat keresi, akik teljes mértékben átadták Neki a szívüket, akik készek szolgálni Őt bármi áron, akár azon az áron is, hogy feladják ezt az életet. Ezeket méltónak találják majd arra, hogy Vele együtt uralkodjanak az eljövendő korszakban, sőt, hogy az Ő társörökösei legyenek, Isten fiaiként és leányaiként.

Ez az a futás, amiről úgy beszél Pál a Filippi 3:14-ben, mint "Isten felső hívása" (Kecsk. ford.), amelyről azt állította, hogy még nem érte el. Pál itt nem az üdvösségéről beszél, vagy az örök életről, amit már abban a pillanatban megkapott, amikor hitre jutott Jézus engesztelő művében, a megváltásban. Egy olyan magas szintű elhívást látott maga előtt az élete vége felé közeledve, amiről ő, a misszionárius apostolok közül talán legnagyobb ember úgy vélekedett, hogy még nem érte el. Ha kétségeid vannak afelől, hogy erről beszélt, olvasd végig azt a fejezetet.

A következő hetekben még egy kicsit tovább boncolgatjuk ezt. Igaz, hogy ez az ige, és még sok másik nagyon világosan beszél arról, hogy létezik ilyen magas szintű elhívás, ahhoz mégis túlságosan bizonytalan a jelentésük, hogy sok szempontból nagyon dogmatikusan vegyük. Sokan, akik elkezdték meglátni ezt az igében, szélsőségekbe is elmentek, mi pedig nem akarjuk ezt. Rendszerint ez szokott lenni abból, ha logikai következtetéseket akarunk levonni olyan dolgokból, amit Isten csak részben jelentett ki, mivel most még csak azt a részt kell tudnunk. Mindazáltal kulcsfontosságú, hogy amit Ő kijelentett, azt a részét megértsük, úgyhogy erre fogunk törekedni.

Fordítás: Országh György

Forrás: MorningStar Ministries - Trials Are the Gateway to the Kingdom - The Great Commission, Part 5
URL: http://www.morningstarministries.org/resources/word-week/2013/trials-are-gateway-kingdom-great-commission-part-5
http://feeds.feedburner.com/~r/gyurinaploja/~4/DFF43qnlbto?utm_source=feedburner&utm_medium=email
http://gyurinaploja.blogspot.com

Isten Igéje egy tükör


 "Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellett, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete."
Jakab 1:22-25

Jakab tükörnek nevezi Isten Igéjét. A tükör segít értékelni magunkat. Amikor belenézel a tükörbe eldöntheted, hogy szükséged van-e bármilyen változtatásra, mielőtt nekivágsz a napnak. A Biblia is ebben segít nekünk.

Kétféle módon tekinthetsz bele a Bibliába. A tükörbe is vethetsz egy pillantást vagy alaposan belenézhetsz. Egy régi TV műsorban, a "Happy Days"-ben, Fonz belepillantott a tükörbe. Elsétált a tükör előtt, megállt, belenézett és azt mondta "Hey!" Semmi mást nem kellett csinálnia. Maga volt a tökéletesség. Neki csak egy pillantásra volt szüksége.

Ne ilyen módon nézz Isten Igéjébe, ne csak sietve vess rá egy pillantást, aztán továbbállj. Egy pillantás Isten Igéjébe nem fogja megváltoztatni az életedet.
Olyan életet szeretnél, amit Isten megáld? Mindez azzal kezdődik, hogy alaposan megnézed az Igét. A Jakab 1:22-25 egy modellt ad neked ahhoz, hogy hogyan tanulmányozd Isten szavát úgy, hogy azt megáldja.

  • Olvasd a Bibliát ... "elszántan tekint bele" (az angol igerész fordításából)
  • Tekints vissza a Bibliában ... "megmarad mellette"
  • Emlékezz a Bibliára ... " nem feledékeny hallgatója"
  • Válaszolj a Bibliára ... "tevékeny megvalósítója"
 http://feeds.feedburner.com/~r/NapiRemeny/~4/BAiKfAV0jig?utm_source=feedburner&utm_medium=email
http://napiremeny.blog.hu/2012/02/20/isten_igeje_egy_tukor

Paul Wilbur Mountains of Israel

Valós jutalom


„Az istentelen munkál álnok keresményt; az igazságszerzőnek pedig jutalma valóságos.”
(Példabeszédek könyve 11. fejezet 18. vers)

Mikor egy-egy betegség kapcsán, a természet erői elleni tehetetlenség okán, vagy szeretteink sírjánál állva szembesülünk törékenységünkkel, ránk törhet a gondolat;

Mi értelme, hogy itt élünk ezen a földön? Dolgozunk, robotolunk, de ahogy üres kézzel jöttünk, ugyanúgy üres kézzel megyünk el. S ha ennyire mulandó az élet, jobban át kéne gondolni mire mennyi időt és energiát használunk el.

De hogyan tehetjük meg ezt? Ne menjünk ma iskolába? Hagyjuk ott a munkahelyünket és maradjunk itthon, egymással beszélgetni, Bibliát olvasni és imádkozni? Ne foglalkozzunk a földi dolgokkal, csak a mennyeiekkel?

Mit jelent olyan fizetségért, olyan jutalomért dolgozni, olyan kincset gyűjteni, amit nem lopnak el, ami nem megy tönkre, nem romlik el, nem rozsdásodik, nem inflálódik?

Egy asztalos így fogalmazta ezt meg; sokan azon fáradoznak, hogy napról napra több széket készítsenek, melyeket eladva hamar gazdaggá és híressé válhatnak.

Számomra viszont nem az a fontos, hogy én gazdag és híres legyek, hanem, hogy a székek, amiket készítek azok napról napra tökéletesebbek legyenek.

Ez volt a Názáreti Ács egész életének célja, benn a műhelyben és később kinn tanítás közben is. Mert az igazi szeretet; nem a maga hasznát keresi, hanem a másokét, ennek jutalma pedig örök élet a szeretet Istenével.

„A másokért folyó önzetlen munka lelkülete állhatatosságot, elmélyülést, szilárdságot és Krisztushoz hasonló szeretetteljes jellemet ad; békét és boldogságot nyújt. A szív mindig nemesebbre törekszik. Többé nincs helye a hanyagságnak és önzésnek.

Azok, akik ily módon gyakorolják a keresztény erényeket, növekedni és erősödni fognak, hogy Istenért dolgozhassanak. Világosan megértik a szellemi dolgokat, állandóan gyarapszanak hitben, és növekszik imáik ereje. Isten Szelleme munkálkodik szívükben, és a mennyei kapcsolat megtermi a szív összhangját. Azok, akik ilyen önzetlen fáradozással áldozzák oda magukat embertársaik javáért, munkálják legbiztosabban saját üdvösségüket.”
(E.G.White; Jézushoz vezető út 65.o.)

Jézus bátorítása ma számodra: „Eredj el, és te is a képen cselekedjél.”

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/03/valos-jutalom.html


Salamon Tornáca Misszió 1. rész


/ I.Mózes 45:4/
Ma gyönyörködöm abban, ahogy Isten Szelleme lerántja a leplet egy igéről és megmutatja annak az igének a szellemi valóságát, élővé teszi, egészen új dimenzióban láttatja meg.

Sokáig láttam József történetét a lelki szemeimmel és a betű szerint, csak mint eseményt, de amikor már fent ülünk mennyei helyeken, a 3. mennyben, akkor új módon jelenti ki a Szent Szellem az igéket. Itt ezen a helyen egy új szemüveget kap az ember, mely egy szellemi szemüveg, amelyet akkor kapunk meg, amikor Istennel és a Szent Szellemmel együtt időzünk, amikor Vele vagyunk közösségbe.

Ezért, aki még lelki módon olvassa az igét, vagy testi keresztény, az nem fogja ezt megérteni, és nem fogja elfogadni, mert számára még ott van a lepel.
Nagyon izgalmas egy sokat olvasott igét, úgy elolvasni, hogy a Szent Szellem kijelenti számunkra.

Napokig forgattam a szívemben, gyönyörködtem benne és vártam, hogy még jobban bontsa ki a Szent Szellem. Éreztem, hogy még több van benne, még nagyobb mélységek vannak ebben az igében elrejtve. És a betűk egyszerre elkezdtek megelevenedni, életté válnak, erő lesz bennük, izgalomba jössz, amikor a Szent Szellem a szellemedbe ülteti őket. Ez a kinyilatkoztatott ige, ami képes teremteni, ami változást eredményez, ami természetfölötti erőt hordoz, ez az, ami nincs ott sok egyházban még, és emiatt csak vallás van.

A saját életemre vonatkozóan is kaptam jövőképet, látást és vezetést és az Eklézsiáról is.

Egy gyönyörű szellemi panorámát rejt a József története magában az Eklézsiáról és annak megszületéséről, és most nagyon nehéz helyzetben vagyok, amikor szavakba kell önteni ezt a képet és látást. Nézzük az igét:
I. Mózes 45.4-11
„József ezt mondta testvéreinek: Jöjjetek közelebb hozzám! Ők közelebb mentek. Ekkor így szólt: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! 5 De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok. 6 Mert már két esztendeje tart az éhínség a földön, és még öt esztendeig nem lesz sem szántás, sem aratás. 7 Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással. 8 Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, aki engem a fáraó első emberévé, egész házának urává és egész Egyiptom uralkodójává tett. 9 Sietve
menjetek el apámhoz, és mondjátok meg neki: Ezt üzeni a fiad, József: Isten egész Egyiptom urává tett engem. Jöjj el hozzám, ne tétovázz! 10 Gósen földjén fogsz lakni, közel leszel hozzám te, a fiaid és az unokáid, meg a juhaid, marháid és mindened. 11 Én majd ellátlak itt….”

I. Mózes 46:1-7 „Útnak indult tehát Izráel minden hozzátartozójával együtt, és amikor Beérsebába ért, áldozatokat mutatott be atyja, Izsák Istenének. 2 Isten pedig szólt Izráelhez éjszakai látomásban, és ezt mondta: Jákób! Jákób! Ő így felelt: Itt vagyok! 3 Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! „Jöjjetek közelebb hozzám!” Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! 4 Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni. József keze fogja majd le a szemedet. 5 Elindult tehát Jákób Beérsebából. Izráel fiai föltették apjukat, Jákóbot, meg a gyermekeket és az asszonyokat a szekerekre, amelyeket a fáraó küldött, hogy elvigyék őt. 6 Elvitték a jószágaikat és a szerzeményüket, amit Kánaán földjén szereztek, és elmentek Egyiptomba: Jákób és vele együtt minden ivadéka. 7 Elvitte magával Egyiptomba a fiait és
fiúunokáit, leányait és leányunokáit, minden ivadékát.”

I. Mózes 47: 2, 6, 11-12
„(József) Maga mellé vett ötöt a testvérei közül, és odaállította őket a fáraó elé.
6 Előtted van Egyiptom országa. Az ország legjobb részén telepítsd le apádat és testvéreidet, telepedjenek le Gósen földjén. Ha pedig tudod, hogy vannak közöttük rátermett emberek, tedd azokat jószágaim felügyelőivé! 11 Így telepítette le József az apját és testvéreit, és birtokot adott nekik Egyiptomban, az ország legjobb részén, Ramszesz földjén, ahogyan megparancsolta a fáraó. 12 És ellátta József kenyérrel az apját,testvéreit és apja egész háza népét családostul.”

Ebben a szellemi képben József, mint a Szent Szellem előképe jelenik meg számunkra. Ő a Prófétikus Szent Szellem, Ő a Kinyilatkoztatás Szelleme, mint a mennyből kiküldött prófétai szó, aki utat mutat, aki előre vetít dolgokat, aki felszabadítja a menny megoldásait a krízishelyzetekben, aki ellátást ad az éhség idején, aki megértést ad az álmokra, aki elvezet az ellátás helyére, akivel hogyha
közösségben vagyunk, akkor semmiben sem szenvedünk hiányt.

A Prófétaság Szelleme, a Szent Szellem, ő az, aki nemes, nagylelkű, mi megszomoríthatjuk őt, ilyenkor visszahúzódik, Ő az, aki tud sírni miattunk, aki bűnbocsánatra kész és hűséges. József, mint a Szent Szellem megtestesítője, Ő az, aki megsokasít, gyarapít, összegyűjt, bevon a jelenlétébe, megment az éhségtől, a világ kincseit és javait, a világ gazdagságát fölszabadítja a
számunkra, és szól, mindig szól. Mégis Ő az, akit mi hivők és a vallásos emberek olyan gyakran elutasítanak. Ő az, akit kiközösítenek a
gyülekezetekből, gyakran tudatlanság miatt, Ő az, akiből nem kérnek az egyházban, mert helyettesíti Őt a lelkük vezetése és a tudás, a teológia, az ismeret, az értelem. De az ember lelke egyáltalán nem képes a szellemi ismeretre. Nélküle a bűnfelismerésig el lehet jutni, de erő már nincs arra, hogy a
bűntől megszabaduljunk, nélküle nincs erő arra, hogy Isten akaratát cselekedjük.
Ő az, akit kiközösítünk az életünkből és a gyülekezeteinkből, amikor pálcát törünk mások felett, és rossz hírét keltjük valakinek, amikor engesztelhetetlenek vagyunk, vagy amikor íratlan szabályokat állítunk fel a gyülekezetben arról,hogy kell viselkedni azokkal,akik elhagyták a gyülekezetet. Ő az,akit megöl a törvénykező gondolkodásunk, Ő az, aki eltávozik, amikor bejön a világiasság és a világi gondolkodás az életünkbe és a közösségeinkbe.

József, aki a Prófétikus Szent Szellemet testesíti meg, de az egyház és ahol Őt Szentléleknek hívják, nem ismeri Őt. A vallásban, Léleknek szólítják Őt, mert nem ismerik, leminősítik Őt, és ahol Léleknek szólítják Őt, ott lelki módon is élik meg a hitüket. Nincs szellemi ismeret ott, ahol Léleknek hívják a Szent Szellemet, és nem annak szólítják, aki Ő valójában.

Ma a Szent Szellem szava szól a vallásban élőkhöz, és mindazokhoz is, akik Őt Szentléleknek hívják, hogy: „JÖJJETEK KÖZELEBB HOZZÁM!”

Ahogy József megismertette magát a testvéreivel, úgy akarja a Szent Szellem veletek magát megismertetni, ki akarja jelenteni magát, be akarja mutatni Istent és be akarja mutatni Jézust. „JÖJJ HOZZÁM, NE TÉTOVÁZZ!” Ezt üzeni Isten Szelleme a vallásban élő testvéreknek, akik nem ismerik Őt és még nem találkoztak Vele.

A Szent Szellem, a Prófétikus Szent Szellem, aki hiányzik sok gyülekezetekből és sok egyházból, ahogyan Jákób és testvérei között sem volt ott József. Ott van az Atya, ott van Jézus sok gyülekezetben, ám a Szent Szellem ki van közösítve, a hivők szelleme fogságban van, és nem tud összekapcsolódni Vele. Ezért sok a bűn, mert Ő az, aki meggyőz a bűn tekintetében is. Azért nincs látás, mennyből való jövőkép és iránymutatás, mert nincs ott a Szent Szellem, aki az Isten Igéjét
kijelentené a számukra.

Ap.csel 7:51
„Mindig ellenkeztetek a Szent Szellemmel.”

Ahogy Jákób és családja számára József halott volt, és a halál és a gyász töltötte meg Jákób sátrát, amikor fiai kiközösítették Józsefet, úgy van szellemi halál állapotában az egyház és sok keresztény, nincs közösség a Szent Szellemmel, nincs belátás Isten Szellemének világába.

Hogyha együtt élünk és össze vagyunk kapcsolódva a Szent Szellemmel, akkor fogunk csak teljes értékű életet élni. Ő az, aki Isten fiaivá tesz bennünket (Róma 8:14). A Szent Szellem, aki leveszi az emberről a szolgaság, a törvény és a vallás ruháját. Leveszi rólunk a vallásos elvárásokat és a vallás feltételeinek
való megfelelési kényszert, amely egy eltorzult gondolkodásmódot eredményezett.

Isten Szelleme, a Prófétikus Szent Szellem, Ő az, aki Isten gyermekeivé szül újjá bennünket, aki örökösökké tesz, és aki felszabadítja az örökségünket, az identitásunkat. Ezért a Szent Szellem nélkül sokat veszítünk, ott, ahol ismerik Jézust, de nem ismerik a Szent Szellemet, a Prófétikus Szent Szellemet, ott szolgai gondolkodás van, ott mindig szellemi éhség van, ott mindig szükségek vannak, ott nincs természetfeletti, nincs szellemi élet, nincs dinamizmus.
Azokban a gyülekezetekben és hivőknél, akik befogadnak válogatás nélkül mindenféle tanítást, azt is, ami a Szent Szellemtől jön, azt is, ami „megtévesztő, gonosz szellemektől” (I.Tim. 4:1) ott a Szent Szellem nem fogja kijelenteni magát, ott nem tud és nem fog Isten Szent Szelleme megnyilvánulni, ott az Isten igazságai nem fognak érvényesülni, elzárják őket Isten Szellemének titkaitól, a menny minden áldásától, és a szellemi és fizikai Gósen földjétől.

Azokban a gyülekezetekben és hivőknél, ahol gonosz szövetségek és varázslás van, ahol minden más tudja befolyásolni az istentisztelet menetét csak a Szent Szellem nem, ott Ő meg van szomorítva és ki van közösítve. És bár lehet, hogy még ugyanúgy folyik a dicsőítés szolgálata, az ima szolgálat, mint régen, amikor a Szent Szellem még ott volt, de már eltávozott az erő és a jelenlét.

Ott ahol megengedjük, hogy a dicsőítés szolgálatát megtéretlen emberek végezzék, ott a Prófétikus Szent Szellem nem fog szolgálni az emberek felé.

Kedves Szentek!
Ahogyan Kánaánban éhség volt, úgy van ma szellemi éhség az egyházban és óriási a szellemi éhség; nincs aktuális kijelentett ige, nincs szellemi táplálás, vagy hogyha van is, csak kenyér és víz.

Meg kell látnunk, hogy hiába volt Jákóbnak kijelentése Kánaánról, hogy neki adja és utódainak azt a földet, az számukra az ígéret földje marad, de most mégis azt a vezetést kapta Istentől, hogy átmenetileg nem ott kell élnie. „Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! Én megyek veled Egyiptomba és én is foglak visszahozni.”

Jákóbnak nemcsak József üzent a testvérek által, nemcsak közvetett módon kapta meg Isten akaratát, hanem volt személyes kijelentése is és ez a lényeg.
Ez a kinyilatkoztatás és elutazás azonban nem írta felül Jákób és Izrael népe számára az Isten eredeti tervét, mert Egyiptom nem a végcél volt.

Isten Szelleme most így szól sokakhoz: Ma ott kell hagynod azt a helyet, ahonnan eddig a szellemi ellátásodat kaptad, azt a helyet, ahol nincs ott a Szent Szellem és nincsenek ott a szolgálati ajándékok. Ahogy Jákób egész családjával kijött arról a helyről, úgy kell neked a szellemi Kánaán földjét elhagynod ma, mert az életed múlik ezen. (Róma 7:6)

Ott lesz a gyülekezetek számára szaporodás, gyarapodás és ellátás, ahol Isten Prófétikus Szent Szelleme és a szolgálati ajándékok is ott vannak. Ahogy József megismertette magát a testvéreivel, úgy kell találkoznod Isten élő Szent Szellemével kedves testvérem, és megismerkedned vele, a hangjával, megismerkedni a gondolkodásával, megismerkedni a szolgálatával, a Vele való együtt járással és a Vele való együttéléssel.

A testvérek megrémültek, amikor lelepleződött számukra, hogy kivel beszélnek, bűnbánat és szomorúság illetve félelem lett úrrá rajtuk. Így van ez mindazokkal, akik találkoznak Isten Szellemének kinyilatkoztatásaival, jön az Igazság Szelleme és leleplez dolgokat, megtérésre indít, erőt ad a bűnelhagyásra, és megítél.

Isten Szelleme az Igazság Szelleme is, szava éles, szava vág, szava elhatol az emberi csontokig, Isten szerinti szomorúságot eredményez, és megtérésre indít.
Ő az,aki meg tud győzni bűn, igazság és ítélet tekintetében. János 14:17 (Egyszerű ford.)

„Ő az Igazság Szelleme, akit a hitetlen emberek nem tudnak elfogadni, mert nem látják, és nem ismerik Őt.”
Efézus 17:23 (Egyszerű f.) „Ti azonban ismeritek Őt, mert veletek lakik, sőt bennetek él majd. Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

Tulajdonképpen, amikor Jákób, aki az Atyát jeleníti itt meg és az Ő fiai elmentek Józsefhez, akkor történt meg ennek az igének a szellemi valósága: „veletek lakik” Amikor egy ember újjászületik, akkor a szelleme feltámad, és egyesül a Szent Szellemmel, egyesül Jézus Szellemével, az Atya szellemével.

Addig, amíg Jézus itt volt a földön, addig a tanítványokban sem volt ott a Szent Szellem, a „veletek lakik, bennetek él” formában, addig volt Jézus és volt az Atya számukra. Pünkösdkor történt meg az, amikor a hivők engedelmeskedtek és felmentek a felházba, ott egyesültek a Prófétikus Szent Szellemmel. A felház után megismerték a Szent Szellemet, mostmár velük lakott, bennük élt. Elhozta ez az egyesülés az apostolok és a 120 számára az ébredést, a sokasodást, szaporodást és így megszületett az Eklézsia.

Most nézzük meg az eredeti képet, a Józsefit: ugyanez a szellemi folyamat zajlott le akkor, amikor Jákób fiaival elindult prófétai szó és kijelentés alapján Egyiptomba, elindult Isten időzítésében, hogy egyesüljön a szent család Józseffel, és újra együtt lehessenek, nála lakjanak. Efézus 1:13b-14 (Egyszerű fordítás szerint.) „Krisztusban megjelölt benneteket egy különleges jellel, a megígért Szent Szellemmel*. 14A Szent Szellem a biztosítéka annak, hogy meg fogjuk kapni, amit Isten a népének ígért. Ez a biztosíték addig érvényes, amíg eljön az ideje, hogy örökségünket valóban meg is kapjuk.”

Efézus 1:17-18 (Egyszerű f.) „17Azért imádkozom, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya, adja nektek a Szent Szellemet*, aki bölccsé tesz benneteket, és igazán megismerteti veletek Istent. 18Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy valóban megértsétek, milyen
reménységre hívott meg titeket. Így fogjátok megérteni, milyen gazdag és nagy az az örökség, amit Isten a népének akar adni.”

II.Kor. 13:14b (Egyszerű f.)
„….a Szent Szellem közössége legyen veletek.” József bemutat nekünk a Szent Szellem dicsőséges szolgálatából egy kis ízelítőt.

II.Kor. 3:8-9
„Mennyivel dicsőségesebb a Szent Szellem szolgálata…” - amely kegyelmet közvetít, amely nem pálcát tör a bűnös ember felett, amely nem bosszúálló, nem kárhoztat, nem ad szabályokat vagy módszereket, és szabadságot eredményez.
Mert ahol Ő ott van, ahol az Úr Szelleme ott van, ott szabadság van. József szolgálata tehát azt az Eklézsiát vetíti előre, amelyben ott vannak a szolgálati ajándékok, és a törvény szolgálata nem nyomja el a hivők szellemét. Azt az Eklézsiát mutatja be, ahol a vallásos lepel el lett távolítva, ahol nem egyházi és vallási törvények fojtogatják a hivők életét, hanem a Prófétikus Szent
Szellem, a kijelentés Szelleme, Jézus Szelleme, a Szent Szellem közössége vezeti a gyülekezeteket és a hivőket személyesen és Jézus, mint Király tud szellemi hatalmat gyakorolni az életükben és a gyülekezetek életében is.
Ez az Eklézsia, amely Isten Királyságát képviseli, amely nem egyház, amelyet nem szent (emberi) lélek vezet, hanem Isten hatalmas SZENT SZELLEME.
Ez az EKLÉZSIA született meg az Ap.csel 2-ben, és ennek az előképe ez a gyönyörű prófétikus kép az I.Mózes 46. részben és a 47:17-ben.
Adjon az Úr nekünk kinyilatkoztatást erről és adjon nekünk vezetést, hogy el tudjunk indulni, mint Jákób és családja mi is Gósenba, és el tudjunk indulni a Felházba az apostolokkal együtt.

Eddig az egyház ugyanis azon a szinten mozgott, mint Jákób fiai, József nélkül. Mindig felkerekedtek a hivők és ahol volt szellemi ellátás oda mentek élelemért, aztán visszamentek a gyülekezeteikbe, és abból az ott kapott szellemi ellátásból éltek mindaddig, amíg nem jött ismét egy másik József, akinél szintén volt szellemi táplálék, és onnan is „vásároltak” maguknak eledelt, hogy életben maradjanak.

Többféle gyülekezetből vannak kapcsolataim, és maguk a hivők beszéltek nekem erről, de nem tehetnek mást, mert éhesek. Emellet az interneten válogatás nélkül bevesznek nagyon sokan mindenféle tanításokat, és a hivőknél azt látom, hogy olyan keveredés és zűrzavar van, mert sokan hajlíthatóak és amerre fúj a szél, arra hajlanak. Sátán gondoskodik arról, hogy mindenféle igazságnak látszó
tanításokat bocsásson ki az egyház által elismert embereken keresztül, és a testvérek nem azt nézik, hogy mit mondd, hanem sokszor azt, hogy hiteles egyházi ember mondja, akkor csak igaz lehet.

Vannak sokan,akik a közösségi oldalon is ontják a mások által feltett igéket, tanításokat, megosztják azt,ami szépnek jónak – látszik, vagy amit mások kaptak, de annyira könnyű lemérni ezeken a közösségi oldalakon, hogy mennyire nincs saját forrása a hivőknek. Csak azokat lehet eltéríteni az Isten igazságaitól, akiknek nincsenek szellemi hallásaik és nincs saját vezetés az életükben, nincs ott a Szent Szellem, hogy vezetést adjon, és a megkülönböztetés ajándékával vezesse a hivőket.

Ez a keveredés aztán beteggé teszi szellemileg is és fizikailag is a hivőket.
Isten egy lehetőséget készített népe számára, hogy saját forrásból táplálkozzanak a Szent Szellem által. Ne kelljen futkosniuk más rhémái után, mert Ő mindenkit meg akar elégíteni személyesen, speciális, egyénre szabott szellemi táplálékkal.
„Jöjjetek hozzám!” – szól a Szent Szellem, „én kijelentem magam nektek, és lakozást veszek nálatok.” De meg kell Őt ismernünk, meg kell Őt ismernünk, először a nevét, hogy ki Ő valójában, mert hogyha még néven szólítani sem tudjuk Őt, akkor hogyan várjuk el, hogy kijelentse magát a számunkra
annak, aki Ő valójában.

Efézus 1:17
„megismerteti veletek.” Ő a Pneuma, a SZELLEM, és nem a PSZICHÉ – nem lélek



És ez a fordításbeli tévedés a vallásos szellem csalija, amely elhomályosítja előlünk a Kinyilatkoztatás Szellemét, elveszi az élét az Isten igazságának. Hogyha kommunikálunk valakivel, az egy alapvető dolog, hogy a nevén szólítjuk Őt. És mivel az egyház Szentléleknek szólítja Őt, így nem is tudja csak
lelki módon megközelíteni Őt, az értelmével és az érzelmeivel. De nem véletlenül mondja az Ige, hogy Isten SZELLEM, Őt csakis SZELLEMBEN ÉS ISTEN IGAZSÁGA által lehet megismerni. Szellemben akkor, hogyha kijelenti magát a számunkra. Eklézsiáról nem beszélhetünk mindaddig, amíg a Szent Szellem nincs ott, amíg a Kinyilatkoztatás Szelleme nincs ott, és amíg a Prófétaság Szelleme nincs ott.

www.judaoroszlanja.gportal.hu

Készítsd Fel Magad Arra, Ami Előtted Van


Készítette: Zoltan Berki

Akkor elméne Jézus velük egy helyre, amelyet Getsemánénak hívtak, és monda a tanítványoknak, Üljetek le itt, míg elmegyek, és amott imádkozom (Máté 26:36).

A János 16:13 Jézus azt mondta, „De amikor eljön, az igazságnak Szelleme
elvezet majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat
szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.”

Minden keresztény számára fontos, hogy időt töltsön imádkozással, vagyis szellemben, ami nyelveken imádkozást jelent. Így készíted fel magad arra, ami előtted van.

A Szent Szellem szolgálatának része az életedben hogy megmutassa néked a jövőd, és bevezessen téged abba a dicsőséges jövőbe, ami el lett rendelve
Istentől a számodra. A Biblia azt mondja, „Mert akiket Istennek Szelleme
vezérel azok Istennel fiai.” (Róma 8:14). Istennek minden gyermeke állandóan
a Szellemtől kellene, hogy vezettessenek, Neked nem kellene sötétségben
lenned a jövővel kapcsolatosan. Amikor nyelveken imádkozol, az egy lehetőség,
hogy befogadd az Isteni vezérlést és irányt a Szent Szellemtől az életedre
vonatkozóan.

Az életed nem lesz telve negatív meglepetésekkel, ha te az ima embere vagy
asszonya vagy, figyelmesen felkészülve, fogadva dicsőséges
megnyilvánulásokat. Nos, mielőtt meghoznád a választásod, döntésed, tedd
működőképessé a szolgálatodat, üzletedet, tölts azzal időt, hogy Szent
Szellemben imádkozz, mind addig, amíg a győzelem bizonyosságát megkapod a
szellemedben, mindaddig, míg el nem kezdődik az.

Soha ne légy túl elfoglalt vagy lusta ahhoz, hogy felkészítsd magad imában
mielőtt, bármilyen projektbe belefognál. Ez az egyik titka a stressztől mentes
életnek, állandó siker és előrelépésnek. A te komolyságod legyen szívből jövő,
folyamatos, és a buzgó ima által, ami kibocsátja Isten erejét az életedben és
győzelmet terem mindenben a számodra. A mi nyitó igénkben, észrevehetjük,
hogy az Úr Jézus hogyan fordított időt arra, hogy imádkozzon, mielőtt elfogták Őt, megvádolták és végezetül keresztre feszítették. Ő imában készítette fel
magát mindarra, ami reá várt.

Ima

Drága Uram, köszönöm az ima lehetőségét és kiváltságát, és a Te erőd kibocsájtását az életemre és a körülményeimre, amint időt töltök és közösségbe vagyok veled. Kijelentem, hogy az életem a Te dicsőségedre élem, és megalapozlak Téged az életemben, a Jézus nevében. Ámen.

TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Lukács 6:12; Lukács 22:44-46; Lukács 18:1

1 éves biblia olvasási terv: Lukács evangéliuma 20:20-21:1-4;
I. Sámuel könyve 20-22

2 éves biblia olvasási terv: Márk evangéliuma 5:1-13;
3 Mózes könyve 24

Dr-Kováts György: Boldog nép


Zsolt 89:16 az, amely megérti a kürt szavát; a Te orcádnak világosságánál jár ez, oh Uram! (1)

Akarsz a „boldog néphez” tartozni? Boldog akarsz lenni földi életedben? Akkor Isten Igéje azt mondja most neked, hogy: figyelj, hallgass, add oda magad a megértésre, hogy meghalld vezetését, szavát, útmutatását. „Boldog nép az, amely megérti a kürt szavát.”

Van, hogy a kürt, ünneplésre hív. Indulsz ünnepelni. Nem tud visszatartani a meccs a tévében. Nem tud visszatartani a napsütés a Velencei tó partján. Nem tud visszatartani a bűntudat – mi mindent tettél az elmúlt héten, ami nem tesz méltóvá arra, hogy ünnepeld Őt… megbánod, megvallod, elhagyod, és átveszed a bűnbocsánatot, és megragadod, hogy megigazultál a hit által, és békességed van Istennel a te Urad, a Jézus Krisztus által. Nem tud visszatartani semmi.
Ha hóban kell menned – elindulsz. Ha gyalog, ha tömegközlekedéssel, ha kerékpárral kell menned – nem tart vissza semmi. Ha várandós vagy, ha kisbabás vagy, ha sok gyermeked van, ha még nem tért meg mindenki a családodban, ha pénzbe kerül, hogy odajuss, ha fel kell hozzá öltöznöd, ha adakozást kell vinned, hogy adhass az Úrnak – megfizeted az árát, nem számít semmi, mert „hallod a kürt szavát”, és neked menned kell. Így van?

Tudod, nekünk az ünneplés a gyülekezetben van. Ott, ahol az Urat imádjuk. (Boldog gyülekezet, amelyik ezért jön össze. Imádja az Urat, hallgatja, és szolgálja Őt. Örömmel van közösségben egymással, az Úr jelenlétében.)

Boldog ember vagy – a boldog néphez tartozol, mert az Úr orcájának világosságánál jársz. Világosságban, az Ő közelségében, közösségben Vele, örömében, örömére, és úgy, hogy tudod, az Ő akaratában jársz. Ennél boldogabb állapot nincs a földön.

Az ítélkezésről


Készítette: Keresztény szépségportál


Mielőtt valakit elítélnél, állj meg egy pillanatra, és gondold végig, hogy mennyi mindent bocsájtott meg már neked Isten.

Joyce Meyer 


www.keresztenyszepsegportal.hu

Ne Istent hibáztasd


Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

…Aki engem látott, látta az Atyát…Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki énbennem lakik, Ő cselekszi e dolgokat. (JÁNOS 14,9. 10.)

A földet a mai napig irányító törvények közül sok akkor lépett életbe, amikor Ádám bűnbeesett és az átok rátelepedett a földre. Mivel az emberek ezt nem értik, Istent vádolják azzal, hogy baleseteket, betegségeket, szeretteik halálát, pusztító viharokat, katasztrófákat, földrengéseket, árvizeket, stb. okoz. Még a biztosítási szakmai nyelv is ‘istencsapás’-nak nevezi ezeket. De nem Isten cselekedetei ezek! Az ördög cselekedetei!
Jézus azért lépett túl a természeti törvényeken, hogy megáldja az embereket. A Bibliában nincs arra példa, hogy Jézus viharokkal sújtotta volna az embereket. Ellenkezőleg. Azt látjuk, hogy lecsendesítette a viharokat. Így hát nem Isten volt az, aki küldte a viharokat. Jézus nem dorgálta volna meg, ha Isten küldi! Viszont azokat, amiket az ördög idézett elő, bizony megdorgálta!
Amikor Jézust látod munkálkodni, akkor Istent látod munkálkodni. Az a kép, amit Jézus adott az Atyáról, és az a kijelentése: “…aki engem látott, látta az Atyát…” (Ján. 14,9), lehetetlenné teszi, hogy elfogadjuk azt a tanítás, miszerint a betegségek és a testi bajok Istentől vannak. Isten tulajdon természete cáfolja az ilyen elképzelést!
Megvallás: Isten szeretet. Én pedig nem vádolom a szeretetet azzal, amit az ördög tesz. Én Jézusra nézek és látom miként munkálkodik a szeretet.

Kenneth E. Hagin - Hitünk tápláléka napi adagokban Tavasz

Elvégeztetett - Kubinyi Károly

Anima Soni - Uram, közel voltam hozzád

2013. május 10.

Az apostol így ír a szerető és szeretett hívőknek.


 „Mert sok örömünk és vigasztalásunk van [és sok buzdítást, és bátorítást kapunk] a te [(agapé)= Isten szerinti] szeretetedben, hogy a szenteknek szíveik [bensői] megvidámodtak [és felüdültek] te általad, atyámfia [testvérem].

[Más fordítás: Testvérem, sokszor megmutattad, hogy isteni szeretettel szereted a testvéreket, és ezzel felvidítottad (és megnyugtattad) őket. De még engem is megvigasztaltál, és nagy örömet szereztél

Annakokáért jóllehet nagy bátorságom van a Krisztusban, megparancsolni néked azt, ami illendő [ami kötelességed volna];

»Más fordítás: Filemon [Jelentése: szerető, szeretetteljes]
, valamit meg kellene tenned. Igaz, meg is parancsolhatnám ezt neked, hiszen lenne rá hatalmam«,

A szeretetért inkább [csak] kérlek, ilyen lévén, én [az öreg] Pál, a megvénhedett, most pedig [megkötözött] foglya is a Jézus Krisztusnak” (Filem. 1,7-9)

Jézus az Úr szívemben!.

Az Úrról!


Az Úr a Szellem. Ahol pedig az Úr Szelleme, ott szabadság van” (2 Kor, 3,17)





Az Élet forrásáról!


Mert Nálad van az Életnek forrása; A Te világosságod által látunk világosságot” (zsolt. 36,10)




Jim Elliot: Az álmokról


"Csak légvárak az álmok, ha Isten vezetéséhez hasonlítja az ember őket, nem érdemlik meg a csodálatot, a dédelgetést. Csodát tenni egyedül Isten képes. Sőt, mást sem tesz, csak csodát."





A nőkről


"A nő szereti a szép ruhát és a díszeket, de illő dolog, hogy olyan ékességet válasszon, amely Isten előtt kedves."



"Én vagyok a Krisztus!"


 „Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: „Én vagyok a Krisztus!” És sokakat megtévesztenek!”
Máté 24:4-5.

Pedig annyira valóságosnak tűnt! Olyan ’bibliai’ amit mondott! Szó szerint idézte a Bibliát! Külsőleg is épp úgy nézett ki, mint Krisztus – azokon a festményeken. Nem létezik, hogy csaló lenne! Olyan alázatos az arca. Meg szeretetteljes! Sőt még betegeket is tud gyógyítani. Kisugárzása van!
Hányszor felléptek már ilyen hamis krisztusok a történelem folyamán, és még hányszor fogunk találkozni velük!

Mit tehetünk? Becsaphatók, megtéveszthetők vagyunk! Vagy mégsem?
Olvastam, hogy egy angliai pénzverdében fél éven át, napi nyolc órában tanítják a világ minden részéből ott tanuló gazdasági, pénzügyi szakembereket. Arra tanítják őket, hogy hogyan vegyék észre a hamis pénzt az igaziak között. Fél éven át egyetlen egyszer sem látnak hamis pénzt. Csak valódi dollárt, valódi fontot, valódi koronát… Fél éven át tanulmányozzák a fogását, tapintását, szakíthatóságát, a rajta lévő képet… De hamis pénzt nem látnak. Fél év után olyan tökéletesen ismerik a valódit, hogy egyetlen pillanat alatt kiszűrik, ha hamis keveredik a csomagba.

Isten sem kíván tőled lehetetlent. Nem kíván tőled mást, mint hogy naponta tanulmányozd az igazi Krisztust. Ne foglalkozz a hamisítványokkal! S ha valóban megismered Őt, akkor ’sem magasság, sem mélység, sem jelenvalók, sem bekövetkezendők’ nem tudnak eltántorítani, megingatni.

Tehát ne félj a hamis krisztusoktól. Ismerd meg az Igazit! Lépj vele barátságba! És hidd el, nem tudnak megtéveszteni, elhitetni. Kezdd el a tanfolyamot még ma!

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/03/en-vagyok-krisztus.html


Kezdj jól minden évet!


...bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen..." (Kolossé 3:13)

Ahhoz, hogy jól tudj kezdeni minden évet, el kell engedned minden régi neheztelést, ami terhel. Philip Yancey a megbocsátást természetellenes cselekedetnek nevezi, ezt mondva: A delfinek nem bocsátanak meg a cápáknak, ha azok megeszik játszótársaikat. A világon farkastörvények uralkodnak, nem a megbocsátás törvénye."

A keserûség természetesen jön, ha valaki megbánt, a megbocsátás azonban természetfeletti, amire Isten kegyelme tesz képessé. Ne feledd azonban, hogy Jézus ezt mondta: Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket" (Máté 6:15). Emberileg szólva: Istennek a legkisebb oka sincs arra, hogy megbocsássa bûneidet, mégis, a vétkek, melyeket megbocsát neked minden nap, messze súlyosabbak, mint bármi, amire más emberek tõled valaha is megbocsátást kérnének. Azzal, hogy megbocsátasz, megváltoztatod az egész mûködési rendszert. Kinyitod a börtönajtót, ahol egyszerre vagy rab és börtönõr, ezáltal magadat és a másik embert is szabaddá teszed.

A neheztelés nem csupán elszigetel azoktól, akik valaha a barátaid voltak, igazából még az életedet is megrövidíti, mert olyan gyilkos enzimeket termel, amelyek sokféle betegséget idéznek elõ. Valaki egyszer azt mondta a lelkigondozójának: Szeretném, ha a bátyám eljönne az esküvõmre, de már évek óta nem beszéltünk egymással." Hogyhogy?" - kérdezte a lelkigondozó. Kis szünet után az ember így válaszolt: Ma már nevetségesen hangzik, de már nem is emlékszem rá, hogy miért."

Az eltávolodás természetes következménye a meg nem bocsátó léleknek; a megbocsátás azonban megfordítja a folyamatot, helyreállítva és meggyógyítva az összetört kapcsolatokat. Orvosilag bizonyított, hogy a megbocsátás éveket ad hozzá az ember életéhez. Törvényszerû, hogy azok az emberek, akik már átlépték a 80 éves kor határát, békében élnek önmagukkal, mert megtanulták a megbocsátást és az elengedést.

www.maiige.hu

C. H. Spurgeon: Nem leszünk idegenek a mennyben


Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz" (Zsolt 73,24).

Napról napra, évről évre hittel megbíztam Isten bölcsességében és szeretetében, és tudom, hogy nem hiába. Soha nem tagadott meg tőlem semmi jó dolgot, amit megígért, és biztos vagyok benne, hogy egyetlen szava sem volt hiába elhangzott szó.

Vezetésére hagyatkozom a jövőben is, mert magamtól nem tudom, melyik úton járjak: válassza az Úr ki számomra a nekem rendelt utat. Tanácsra és segítségre van szükségem, mivel kötelességeim sokszor túl nehezek, vagy ütköznek egymással, és gyakran igen bonyolult helyzetekbe is kerülök. Ezért az Urat keresem mint Főpapomat, és az Ő világosságára és igazságára (úrimjára és tummimjára) nézek. A csalhatatlan és tévedhetetlen Isten akaratát a magam elgondolása és barátaim tanácsa fölé helyezem.

Dicső Uram, kérlek, Te vezess továbbra is!

Nemsokára jön a vég: még néhány esztendő, és el kell mennem ebből a világból, de az Atyához megyek. Az én Uram ott lesz halálos ágyamnál. Ő fog várni a menny kapujánál: Ő vezet be a dicsőség honába. Nem leszek idegen a mennyben: Istenem és Atyám befogad engem a végtelen mennyei boldogságba.

Dicsőség legyen neked, Uram, aki vezérelsz engem, odaát pedig dicsőségedbe fogadsz. Ámen!

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Hallelujah magyarul-CSILLA

Joel Osteen: Gyári beállítás.


Emlékszem, egyszer addig állítgattam a számítógépemet, hogy 6 hónap után hívni kellett egy szakembert, aki visszaállította az eredeti gyári beállítást. Csak a gyár tudja, hogyan kell a számítógépnek működnie.

Ez az, amiben segíteni akarlak ma téged, hogy térj vissza az “eredeti gyári beállításodra”! Az alkotód, a Teremtőd azt mondja rólad, hogy áldott vagy, értékes vagy, tehetséges vagy, kreatív vagy, Isten kiváltságát élvezed. Bármihez nyúlsz, virágzik és sikerre viszed. Erős vagy és képes arra, amire Isten teremtett. Ez állít vissza téged eredeti gyári beállításodra.

Guti Tünde: VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!


   Nem először veszem kezembe Derek Prince írásait. Sok könyvét elolvastam, amiket a Bibliával összevetve, igyekszem beépíteni az életembe.

Napjaink különböző teológiai irányzatai, és ezeknek, a gyülekezetekben eredményezett gyümölcsei indokolttá teszik, hogy az eddigieknél sokkal alaposabban vizsgáljunk meg mindent az Ige mérlegén, legyen az tanítás, látomás vagy prófécia. Elengedhetetlen, hogy szellemi látásunkat minden tekintetben Isten Szavához igazítsuk!

   A Zűrzavar a gyülekezetben c. nagyszerű könyv is hatékony segítséget nyújthat, melyek a legfontosabb pontok, amelyek segítségével elindulhatunk. Ebből idézem a számomra legsarkalatosabb gondolatokat.

   Olvassátok figyelemmel!

              Derek Prince: ZŰRZAVAR A GYÜLEKEZETBEN

                                                            (részletek)

   Az egyházban tapasztalható jelenlegi áramlat értékelése során a következő kérdést tegyük fel: ha ez az áramlat Istentől ered, milyen gyümölcsöket kell keresnünk?

A megtérés gyümölcse:
A megtérés az első alaptanítás abból a hatból, amit a Zsidókhoz írt levél 6:1-2. sorol fel. Azoknak, akik igazából nem tértek meg, keresztyénként nincs szilárd alapja az életüknek… Úgy hiszem, hogy a jelenlegi nyugati egyháznak a legsürgősebb szüksége az, hogy megújult hangsúlyt fektessen a megtérésre.

A Szentírás tisztelete:
Az Ésaiás 66:2-ben ezt mondja az Úr: „Hanem erre tekintek én, aki szegény (alázatos – az angol fordítás szerint) és megtört lelkű, és aki beszédemet rettegi.”…

Miért kell Isten beszédét rettegni? Először is, mert ilyen módon jön hozzánk az Atya Isten és a Fiú Isten, és lakoznak nálunk (János 14:23.). Másodszor, mert egy napon Isten Igéje lesz a bíránk (János 12:48.). A teremtés óta Isten két fő eszközzel dolgozik: az Igéjével és a Szellemével. Először Isten Szelleme mozdult, azután Isten Igéje jött elő (I. Mózes 1:2-3.). Az eredmény a teremtés lett…

Bármi, amit a Szellem tesz, összecseng azzal, amit az Ige mond. Továbbá a teljes Írás az Ő Szent Szelleme által ihletett, és ő sohasem kerül ellentmondásba önmagával (II. Tim. 3:16.).

Jézus felmagasztalása:
A János 16:13-14-ben Jézus a következőt ígérte tanítványainak: „De mikor eljő amaz, az Igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra… Az engem dicsőít majd.” Jézus itt két fontos tényt tár fel a Szent Szellem szolgálatáról. Mindenekelőtt az a legfontosabb feladata, hogy dicsőítse Jézust…

Amint megengedetté válik, hogy emberek kerüljenek a figyelem középpontjába, a Szent Szellem elkezd visszavonulni…

Amikor egy tanítást vagy megtapasztalást teszünk az összegyülekezésünk középpontjába, akkor szellemileg „excentrikusak” (a középtől eltolódottak) vagyunk.

Keresztyén társaink felé való szeretet:
Az I. Timóteus 1:5-ben Pál ezt írja: „A tanításunk célja a tiszta szívből, a jó lelkiismeretből és őszinte hitből való szeretet.” (Az angol NASB fordítás alapján)…

Mielőtt másokat alávetnénk ennek a próbának, ugyanazt kell tennünk, amit Pál, és föl kell tennünk a kérdést magunknak: a hitem szeretetteljes emberré tett engem?

      5. Szeretetteljes törődés a még el nem ért emberekkel:

Hiszem, hogy a Szent Szellemnek bármely igazi áramlása azt fogja eredményezni, hogy új munkások tömegei nyomulnak ki a világ aratási területeire. Máskülönben mindaz, ami történik, nem tükrözi igazán Isten szívét…

Egy pohár tej


Valamikor egy fiúcska házról házra járva kereste meg a tanulásához szükséges pénzt, amikor azt vette észre, hogy már csak 10 centje van, ami alighogy elég vajmi kis élelemre, mert már éhes is volt. Elhatározta, hogy a következő háznál valami ennivalót kér. 

Ámde, elveszett a bátorsága, amikor egy szép lány nyitott neki ajtót, így étel helyett csak egy pohár vizet kért. A lány látta, hogy éhes a fiú, hozzott hát neki egy pohár tejet. Lassan megitta, majd megkérdezte:
- Mivel tartozom?
- Semmivel, felelt a lány: - Anyukám úgy tanított, hogy sose hagyjuk megfizetni azt, amikor szívből adunk.
- Hát, akkor ... tiszta szívemből köszönöm.

Amikor Howard Kelly elhagyta ezt a házat, nem csak fizikailag érezte magát erősebbnek, hanem a lassan majdnem elvesztett hitében is.

Pár év múltán a lány súlyosan megbetegedett. A helybeli orvosok tehetetlenek voltak, ezért egy nagyvárosba küldték őt, specialistákat hívtak hozzá, hogy azok foglalkozzanak ezzel a ritka betegséggel.  Konzultációra odahívták doktor Howard Kellyt is, aki amikor meghallotta a város nevét, ahonnan a beteg jött, furcsa fény gyulladt ki a szemében. Azonnal elindult a folyosón, ami a beteg szobájához vezetett. Bement, hogy megnézze őt. Azonnal megismerte. Visszament a konzultációs szobába azzal az eltökélt szándékkal, hogy erejéhez képest mindent megtesz a beteg életéért. Ettől a naptól különös figyelmet szentelt neki.  

Hosszú idő elteltével megnyerte ezt a harcot.  Doktor Kelly kérte, hogy a kezelésért kiállított számlát terjesszék neki elő jóváhagyásra. Ránézett a számlára, széljegyzetett írt rá, majd beküldte a beteg szobájába. A hölgy félt belenézni. Tudta, hogy a költségeket egész életén át fizetheti, végül mégis csak kinyitotta...

Szeme a számla szélén levő megjegyzésre tévedt. Ezt olvasta: Teljes egészében megfizetve egy pohár tejjel. Aláírás : doktor Howard Kelly. Örömkönnyek lepték el az arcát és hálás szívvel imádkozott: Köszönöm Neked Istenem! Terjedjen továbbra is szereteted az emberi szíveken és kezeken keresztü!.

Így szól az Írás: Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva megtalálod azt. (Préd. 11,1)

Egy szerető tett, amit ma cselekszel, hasznára válhat nem csak magadnak, hanem másnak is, akit szeretsz, pontosan akkor, amikor nem is sejted. Ha nem is kapnád vissza a szeretetnek ezt a megnyilvánulását, még mindig hozzájárulhat ahhoz, hogy a Földön jólét legyen. Vajon, nem ez a célja az életnek?

http://www.jezus.350.com/tortenetek/tej.htm

Dr-Kováts György: Boldog ember


Zsolt 84:13 Seregeknek Ura!, Boldog ember az aki bízik Benned. (10)

Van ehhez fogható élet? Ő soha nem fog megrövidíteni téged. Annyira szeret, hogy az ki sem mondható. Mindent odaadott érted. Azért, hogy téged megmentsen, hogy kiemeljen minden veremből, amit ástak előtted, és hogy boldoggá tegye életedet. Szeretteiddel együtt. Ezért adott oda mindent. Akarja, hogy Vele élj, akarja, hogy boldog légy, akarja, hogy kiteljesedj.

Ő nem rabszolgatartó. Nem „használni” akar, és utána eldobni. Nem eszköznek tekint. Ő a legelső, aki személyként gondol rád, úgy, ahogy vagy, teljességgel. Minden rezdülésedet ismeri, és szeret mindenek között, mindennek ellenére. Igent mondott rád, amikor még mások talán nem – Ő akkor is, ha mások már nem mondanak igent, Ő akkor is igent mond rád, mert életét adta érted, megváltott, és azt látja, akivé formálódni fogsz, ha Vele jársz, látja, hogy minden megvan benned, ami a legjobb tervet ki tudja bontakoztatni életedre nézve, ha befogadod az Ő életét.

Nem az elrontottat látja – ezt megbocsátja, és eltörli (ha kéred, semmivé teszi az életedben) – hanem azt látja, amivé lehetsz. Jövőt ad eléd. Saját vére árán. Újra és újra. Minden nap újat kezdhetsz Vele. Ennyire szeret.

Soha nem vet el. Soha nem mondja neked, hogy „elég”. Azt mondja: „gyere hozzám, én megsegítlek, felemellek, helyreállítalak, akármit mondtak is mások, gyere, én szeretlek, és megbocsátok neked – gyere, és kezdd újra velem”. Ő ilyen.

S mi történik? Feltámad benned a bizalom. Odajössz Hozzá, és bocsánatot kérsz. Szíved lehet, hogy remeg. Lehet, hogy újra és újra meg kell erősödnöd abban, hogy Ő nem vet ki, nem dob el – és így igaz: NEM VET KI, NEM VET MEG, NEM DOB EL – újat kezdhetsz vele. Megerősödik benned ez, és a bizalom egyre erősebben él már. Szereted, és bízol Benne – soha nem fogsz Benne csalódni. Mindenkinél jobban szeret téged.

Áldott Ő, és áldott az élet, amit neked elkészített. Áldott, és áldássá tesz téged is mások számára. Soha nem lesz hiábavalóvá már az életed. Soha nem kell azt érezned, hogy ócska, szemétre való – mert Vele jársz. És Ő gazdaggá teszi, gazdag tartalommal tölti meg. Napról-napra. Szeretete rávesz, megnyer arra, hogy szeress, hogy add tovább, amit te is úgy kaptál, és megmutatja, hogy az marad meg, amit szeretetből mondtál, tettél, hagytál, adtál, engedtél, szenvedtél el, és építettél. Ez marad meg. Akármibe került is, megérte. Mert a szeretet soha nem fog elfogyni. És a bőség, amiből kaptál, hogy tudj szeretni, mindig bőségesebb lesz az életedben, és ez a szeretet gazdaggá fog tenni téged.

Rábíztad az életedet, és megtöltötte az Ő kifogyhatatlan gazdagságával. Egyszerűen betöltötte azt. Betöltötte, mert megbíztál Benne. Nem csodálatos? „Seregek Ura! Boldog ember, aki bízik Benned.” Ámen.

Pásztor Chris: Igazságosság a Kifejezője Isten Akaratának, és Természetének



Készítette: Berki Anett

Felhozza a Te megigazulásodat, mint a világosságot, és a te ítéletedet, miként a delet (Zsoltárok 37:6).

Hogy megértsd az igazságosságot, először meg kell, hogy értsd a fogalmát a
jónak és a gonosznak, a helyesnek és a rossznak. A Biblia szerint a jót és gonoszt, a helyeset és rosszat csak Isten természetével lehet megítélni vagy elválasztani. Ez azt jelenti, hogy tudd mi a jó vagy gonosz, jó vagy rossz, Isten
kinyilatkoztatja az Ő természetét és akaratát az emberben. Más szóval mi magunktól sohasem tudnánk, mit tegyünk vagy mit is vár el Isten tőlünk.

Tehát az igazságosság a kifejezője az Atya akaratának és természetének.
Ő a bíró, Ő dönti el mi a jó vagy rossz, mi a helyes vagy rossz, az Ő
természetének jellegénél fogva. Az Ő kijelentése Önmagáról, az Ő természete,
az Ő jelleme és akarata az együttes kifejezése az Ő igazságosságának.

A mi természetes elménk nem tudja felfogni a végtelenségét, mérhetetlenségét, gazdagságát, az Isten értelmének. Ha Ő az Ő teljességével jönne hozzánk, nem lennénk képesek megérteni bármit is Vele kapcsolatosan, ezért Ő egyszerűvé tette, elküldvén Jézust nékünk, aki emberként jött, nos így mi meg tudjuk érteni Istent. Ő azt mondta, „… aki engem látott, látta az Atyát…” (János 14:9) és a János 10:30, Ő azt mondja, „Én és az én Atyám egyek vagyunk”. Ő azért jött, hogy kifejezze a természetét és akaratát az Atyának. A Zsidók 1:3-ban, le van írva, hogy Ő az Atya képmása. Ő volt és még mindig az a tökéletes lenyomata és végső képe az Istennek, és mi olyanok vagyunk, mint Ő (1 János 4:17). A mi igazságunk ezért, a kifejezője az Atya természetének és akaratának.

Róma 5:17 azt mondja, „… akik a kegyelem bővölködésében és a
megigazulás ajándékában részesültek, uralkodnak az életben az egy Jézus
Krisztus által”. Ami azt jelenti megajándékoztattunk a képességgel, tekintéllyel
és erővel, hogy kifejtsük, kinyilvánítsuk, és kifejezzük az Atya akaratát és
természetét, bármerre is járunk, minden helyzetben, minden esetben,és minden
ügyben. Halleluja!

Ima

Az életem Isten dicsőségére élem, és kinyilvánítom az Ő jóságát, természetét és akaratát, mindenhol. Én vagyok a bizonyítéka az Ő méltányosságának, az Ő jóságának trófeája, és az Ő jellemének leleplezője, szépségének, kiválóságának és kegyelmének, a Jézus nevében. Ámen.

TOVÁBBI TANULMÁNYOK: 1 Péter 2:9; Zsidók 1:3; 1 János 4:17

1 éves biblia olvasási terv: Lukács Evangéliuma 21:5-38;
I. Sámuel könyve 23-25

2 éves biblia olvasási terv: Márk Evangéliuma 5:14-20;


A megbocsátás


Készítette: Keresztény szépségportál

Ha megbocsájtasz valakinek, teljesen fel kell mentened tartozása alól.

Joyce Meyer 


www.keresztenyszepsegportal.hu

Ez volt a cél


Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

…Azért jelent meg az Istennek fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. (1JÁNOS 3,8.)

A koreai háború idején olvastam egy ismert újságíró cikkét. Azt írta: “Én nem állítom, hogy keresztény vagyok, de nem vagyok ateista, és agnosztikus sem. Az ateista azt mondja, hogy nincs Isten. Az agnosztikus azt mondja, lehet, hogy van Isten; ő nem tudja. Én hiszem, hogy van Isten, és nem hiszem, hogy minden csak úgy véletlenül jött létre. Az tart vissza attól, hogy keresztény legyek, amit a prédikátorok hirdetnek. Ők ugyanis azt mondják, hogy Isten irányít mindent. Nos, ha valóban így van, akkor eléggé összezavarta a dolgokat.”
Majd utalt a háborúkra, gyermekek halálára, a szegénységre, a betegségre és más dolgokra, amelyek sújtják a világot. Azt írta: “Én hiszem, hogy létezik valahol egy magasabb rendű lény, és mindaz, amit Ő teremtett szép és jó volt. Azt azonban nem tudom elhinni, hogy ezek a tragikus dolgok Isten munkái lennének.”
Nem, ezeket a dolgokat a bűnbeesés hozta magával, amikor a sátán lett ennek a világnak az istene. (2Kor. 4,4) A Biblia továbbá azt tanítja, hogy amikor végül a sátán el lesz távolítva a földről, semmi nem lesz itt, ami fájdalmat okoz vagy pusztít. Nyilvánvalónak kellene lennie, honnan jön minden fájdalom és pusztítás. Ha Istentől jönnének a gonosz dolgok, akkor még a sátán eltávolítása után is szenvednünk kellene, mert Isten akkor is itt lesz a földön. Tudjuk, hogy a gonoszság nem Istentől származik.
Megvallás: Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Mint Krisztus Testének a tagja, én hatalmat gyakorlok az ördög munkái felett!

Kenneth E. Hagin - Hitünk tápláléka napi adagokban Tavasz

A Názáreti Jézus - Az ajtód előtt állok és zörgetek...