„A sokaságot [a tömeget] pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván,
monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát [(hosztisz hétisz): mindenki, aki követni akar engem, annak előbb meg kell
tagadnia önmagát], és vegye fel az ő keresztjét. [(sztaurosz): Itt jelentése: nem önmagának él, nem a saját
akaratának, vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a beteljesítésére
összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek
érdekeinek rendeli alá], és kövessen engem.
Mert valaki meg
akarja tartani [menteni] az ő életét,
elveszti azt [pusztulásba viszi];
valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az Evangéliumért [az örömüzenetért], az megtalálja [megmenti] azt.
Mert mit használ [mit ér] az embernek, ha az egész
(látható) világot megnyeri [megszerzi],
lelkében pedig kárt vall [életét pedig
elveszíti; életét megkárosítja]?
Avagy mit adhat az
ember váltságul [váltságdíjul; cserébe] az ő lelkéért [az ő életéért]?
Mert valaki szégyell
engem és az én beszédeimet [az én (logosz):
Igémet] e parázna [házasságtörő]
és bűnös [(hamartólosz): céltévesztett]
nemzetség között [nemzedék előtt; ebben a parázna, elfajult és bűnös korban].
Az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor [(hotan): amikor, bármikor, valahányszor] eljő az ő Atyja
dicsőségében [(doxa): pompa,
fényesség, ragyogás, erő] a szent angyalokkal” (Márk. 8,34-38)
A Máté írása szerinti Evangélium jelenti ki, hogy mikor és
miért szólt így az Úr Jézus: „… kezdé
Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és
sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és
harmadnapon föltámadni.
És Péter előfogván
(magához vonta) őt, kezdé feddeni,
mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik (nem történhet) ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán;
bántásomra vagy nékem (botránkoztatsz engem, csapdát állítasz nekem); mert nem gondolsz az Isten dolgaira (és nem az Isten szerint gondolkozol),
hanem
az emberi dolgokra (az emberek szerint). Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak:
Ha valaki jőni akar én
utánam, tagadja meg magát és
vegye fel az ő keresztjét, (sztaurosz): kínkaróját naponta,
//képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás// és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (menteni) az ő életét, elveszti azt; aki pedig
elveszti az ő életét én érettem (és az evangéliumért), megtalálja (megmenti) azt.
Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében
kárt vall (az élete kárt szenved)? Avagy
micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért (életéért)?” (Mát.
16,21-26).
János apostol így ír a
kijelentésről: „Bizony, bizony mondom
néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem esik a
földbe, és nem hal meg), csak egymaga
marad; ha pedig el /meg/ hal,
sok gyümölcsöt terem (sokszoros
termést hoz). Aki szereti a maga életét,
elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja
(őrzi) meg azt. Aki nékem szolgál, engem
kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál,
megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).
Mert: „Valaki igyekezik (törekszik) az ő életét megtartani (megőrizni), elveszti (elpusztítja, romlásba viszi) azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti (dzóogoneó): megtartja, életben tartja, életre kelti)
azt” (Luk.
17,33).
Dávid így prófétál erről: „Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat
Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla
(abba kell hagynia), még ha örökké élne
is, és nem látná meg a sírgödröt. Pedig meglátja! Meghalnak a bölcsek, a bolond
és ostoba is elpusztul, és másokra hagyják vagyonukat” (Zsolt. 49,8-11).
Pál apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem, hogy mit
jelent az Úr Jézus kijelentése a gyakorlatban: „Akik pedig Krisztuséi, a testet [a (hús)testet; bűnös természetüket szenvedélyeivel, kívánságaival és
vágyaival együtt] megfeszítették (sztauroó: a szenvedélyt,
indulatot vagy az önzést eltörli, kiirtja; legyőzi). Minden olyan magatartás,
amellyel az ember Krisztus megfeszítésének jegyében megtagadja hústesti életét,
és a világban őt körülvevő bűnt. (dr Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar
szótár 879. oldal: sztauroó)] indulataival és kívánságaival együtt” (Gal.
5,24).
Erre mutat példát Pál apostol, amikor azt mondja, hogy: „… megsanyargatom [megzabolázom; állon ütöm; megöklözöm; alávetem] testemet (szóma: énemet, egómat) és szolgává teszem; [és rabságba
(rabszolgaságba) vetem (kényszerítem)
leigázom] hogy míg másoknak prédikálok,
[tanítok; hirdetem az Igét; hogy amikor másokat versenybe hívok] magam valami módon méltatlanná ne legyek. [váljak;
(magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre; magam valamiképpen olyannak ne
bizonyuljak, mint aki nem állja ki a próbát)]” (1Kor. 9,27).
És ezt meg is tudjuk tenni:
„Hiszen tudjuk, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [oszlopra
feszíttetett] hogy megerőtlenüljön [teljesen
működésképtelenné, erejét vesztetté legyen] a bűnnek teste. (amartias szóma: a céltévesztett én) [megsemmisüljön
(elpusztuljon; tétlenné; tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában álló (a céltévesztett) test (szóma = én)]. Hogy ezután ne szolgáljunk [ne legyünk
rabszolgája] a bűnnek. [ne
legyünk (a céltévesztés)
rabszolgái]. Mert aki [így] meghalt, felszabadult a bűn alól. [megigazult;
igazságossá lett; (felmentést nyert) a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL)]” (Róm 6,6-7).
Azért kell bemerítkezni a Szent Szellembe: „Hogy
levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a
csalárdság kívánságai miatt; újuljatok meg szellemetekben és elmétekben, És
felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és
valóságos szentségben” (Ef. 4,22-24).
„Mert akik
Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” (Gal. 3,27)
