Zsoltár 47. Az egész föld Királya az Isten; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 47,1 Az éneklőmesternek, [(nácaḥ): A karmesternek] a Kóráh [jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító] fiainak zsoltára [mizəmôr: éneke]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf (jelentése: gyűjtő), Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).

 Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).

És ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).

Zsolt. 47,2 Ti népek mind tapsoljatok, harsogjatok [(rúʿa rinnáh qól qôl): harsogó hangon, örömkiáltással ujjongjatok]; Istennek vígságos szóval [a győzelem szavával ujjongjatok]*

*Dávid újra- és újra arra buzdít minden embert: Vígan énekelj az Úrnak te egész föld; (Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön)! Harsanjatok fel, örvendezzetek és zengedezzetek (Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek)! Zengedezzetek az Úrnak hárfával, és hangos énekléssel, és (hárfakísérettel zengő éneket)! Trombitákkal (harsonákkal) és kürtzengéssel vigadozzatok, és (ujjongjatok) a király, az Úr előtt!” (Zsolt. 98,1-6).

„Dicsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy dolgait. Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! Keressétek az Urat és az ő erősségét; keressétek az ő orcáját szüntelen” (1 Krón. 16,8-11).

„Magasztaljátok az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek a népek között az ő cselekedeteit! Énekeljetek néki, zengedezzetek néki, beszéljétek el minden ő csodatételét. Dicsekedjetek az ő szent nevével; örvendezzen azoknak a szívük, akik keresik az Urat” (Zsolt. 105,1-3).

Zsolt. 47,3 Mert az Úr [jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló]

felséges, [(ʿeləjôn): magasságos ] rettenetes [(járé'): tiszteletreméltó, csodálatos]; nagy [(gəḏóláh gáḏôl): hatalmas, erős] király az egész földön [minden ország felett]*

*Az Ő: „Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi. Övé a tenger, hiszen ő alkotta, a szárazföldet is az ő keze formálta” (Zsolt. 95,4-5).

Zsolt. 47,4 Alánk veti a népeket, a nemzeteket lábaink alá. [Más fordítás: (dibbér): megszólítja a (ʿam): népeket általunk, és a (lə'ôm lə'óm): nemzeteket (reḡel): meghódoltatja]*

*És így folytatódik a prófécia: „Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim elé hullanak. [Héber szerint: (mḥc): megrázom őket (jáḵôl jáḵól) míg nem lesznek képesek (qúm): felállni, és szilárdan állva maradni. (reḡel): nyomukban leszek, és követem őket, (náp̄al): míg meg nem hajtják, és földre nem vetik magukat]” (Zsolt. 18,39).

„Az idegenek [fiai] elepedtek [(náḇél): elgyengültek, elerőtlenedtek, ellankadtak félelmükben, és erejüket vesztették], és reszketve [remegve] jönnek elő zárt helyeikből [(misəgereṯ): rejtekükből, váraikból, bástyáikból]” (Zsolt. 18,46).

Mert: „Az [('él): erős, hatalmas] Isten, aki elégtételt adott nekem, és népeket hajlít [(náṯan): rendel, vet] alám [aki a népeket meghódoltatta előttem]. (Zsolt. 18,48).

És az ige Salamon királyt, mint az Úr Jézus előképét mutatja be:  „És uralkodó vala minden király felett az Eufrátes (jelentése: nagyon széles, túláradó; termékenység) folyóvíztől a Filiszteusok (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) földéig és az Égyiptom (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) határáig” (2 Krón. 9,26).

Zsolt. 47,5 Kiválasztja nékünk örökségünket, Jákób [jelentése: aki a másik helyére lép] dicsőségét, [büszkeségét] akit szeret, és akiben [('áhéḇ 'áhaḇ): gyönyörködik]. Szela*

*És az Evangélium jelenti ki, hogy ki Jákob dicsősége: „Jézus miután alámeritkezett, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő, vagyis János látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé az égből szózat hallatszott, és egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem” (Mát. 3,16-17).

Zsolt. 47,6 Felvonul [(ʿáláh): fölmegy, fölemelkedik, fölszáll]

Isten [('ĕlóhím)] harsona-szónál, [(tərúʿáh: örömrivalgással, örömkiáltással, ujjongás] és kürtzengés közt az Úr*

*Dávid így prófétál az Úrról: „Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Más fordítás: Fölmentél a magas hegyre, foglyokat ejtettél, - embereket kaptál ajándékul, mégpedig lázadókat. Most már ott laksz, Uram Isten” (Zsolt. 68,19).

És Pál apostol így folytatja a megvalósult próféciát: „Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt magával fogva, és adott ajándékokat az embereknek. Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a földre. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, azaz felemelkedett az egek fölé, hogy mindeneket, a mindenséget betöltse, teljessé tegye” (Eféz. 4,8-10).

Agur pedig így prófétál: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod? (Más fordítás: Ki ment fel az égbe, és ki szállott le onnan? Ki szedte össze markába a szelet, ki kötötte köntösébe a vizet? Ki határozta meg az egész föld határát? Talán tudod, hogy mi a neve, vagy mi a fiának a neve)?” (Péld. 30,3-4).

Az Úr Jézus válasza: „És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13).

Amikor arról beszél az Úr Jézus, hogy Ő a mennyből leszállt kenyér: „Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat? Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani, felmenni oda, ahol előzőleg vala?!” (Ján. 6,61-62).

Az apostol megerősíti a kijelentést: „Mert nem kézzel csinált, nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazinak csak másolatába, azaz az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,24).

És Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, és valóban nagy a kegyességnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, és megmutatkozott hústestben, igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Zsolt. 47,7 Énekeljetek [zengjetek dicséretet] Istennek, énekeljetek [zengjetek], énekeljetek [zengjetek, dicséretet] királyunknak, énekeljetek [zengjetek, dicséretet]!

Zsolt. 47,8 Mert az egész föld királya az Isten: énekeljetek bölcsességgel. [Más fordítás: zengjetek neki éneket; zendítsetek hát ünnepi dalra]*

*Dávid így prófétál az Úrról: „Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten! (Más fordítás: Fölmentél a magas hegyre, foglyokat ejtettél, - embereket kaptál ajándékul, mégpedig lázadókat. Most már ott laksz, Uram Isten” (Zsolt. 68,19).

És Pál apostol így folytatja a megvalósult próféciát: „Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt magával fogva, és adott ajándékokat az embereknek. Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott erre a földre. Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, azaz felemelkedett az egek fölé, hogy mindeneket, a mindenséget betöltse, teljessé tegye” (Eféz. 4,8-10).

Agur pedig így prófétál: „Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod? (Más fordítás: Ki ment fel az égbe, és ki szállott le onnan? Ki szedte össze markába a szelet, ki kötötte köntösébe a vizet? Ki határozta meg az egész föld határát? Talán tudod, hogy mi a neve, vagy mi a fiának a neve)?” (Péld. 30,3-4).

Az Úr Jézus válasza: „És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van” (Ján. 3,13).

Amikor arról beszél az Úr Jézus, hogy Ő a mennyből leszállt kenyér: „Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat? Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani, felmenni oda, ahol előzőleg vala?!” (Ján. 6,61-62).

Az apostol megerősíti a kijelentést: „Mert nem kézzel csinált, nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazinak csak másolatába, azaz az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,24).

És Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan, és valóban nagy a kegyességnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, és megmutatkozott hústestben, igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, vagyis a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Zsolt. 47,9 Isten [('ĕlóhím málaḵ): királyként] uralkodik a nemzetek fölött; Isten ott ül az ő szentségének trónján*

*És Dávid így dicsőíti az örökkévaló királyt: „Az Úr király mindenha és mindörökké [Jehova az Örökkévaló uralkodik időtlen időkig, az örökkévalóságon át]; a pogányok, vagyis a [népek nemzetek] kivesznek [eltűnnek] az ő földjéről, az Ő [országából]” (Zsolt. 10,16).

Mózes hitvallása: „Az Úr uralkodik mind örökkön örökké” (2 Móz. 15,18)

A Krisztusról így hangzik a bizonyságtétel: „A te királyi széked [a te trónod] óh Isten örökkön örökké [megáll, és megmarad]. Igazságnak [(euthütész): egyenesség, igazságosság, jogosságnak] pálcája [(rabdosz): jogara] a te országodnak [(baszileia): királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz): jogara” (Zsid. 1,8).

Pál apostol is az örökkévaló királyt dicsőíti: „Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen” (1 Tim. 1,17).

Zsolt. 47,10 Népek fejedelmei gyülekeztek össze, mert Istené a földnek pajzsai, magasságos ő, igen. [Héber szerint: A népek (náḏíḇ): készségesen, önként, szabad akaratból ('sp̄) gyülekeznek össze, mint Ábrahám Istenének népe, mert Istené a földnek pajzsai. Ő (ʿáláh): fölmagasztaltatik (mə'óḏ): nagyon]*

*És folytatódik a prófécia: „Hatalom és fenség az övé, aki békességet szerez az ő magasságaiban” (Jób. 25,2).

 Ő az, aki így szól: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön [(rúm): magasztalnak a népek, (rúm): magasztal a föld]” (Zsolt. 46,11)