Zsolt 46 Isten védő hatalmának dicsőítése; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt 46,1 Az éneklőmesternek, [(nácaḥ): A karmesternek] a Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg] fiainak éneke, a halamothra. [(ʿălámôṯ): magas hangra;]*

*És így folytatódik a kijelentés: „Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf (jelentése: gyűjtő), Hémán (jelentése: hűséges, megbízható, hívő; szerencsét jelentő) és Jédutun (jelentése: dicséret, aki magasztal, magasztaló kórus; bizonyságtevő; dicséretre méltó) fiait, hogy prófétáljanak citerákkal, lantokkal és cimbalmokkal” (1 Krón. 25,1).

Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).

És ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).

Zsolt. 46,2 Isten a mi oltalmunk és erősségünk, Ő a [(maḥəseh maḥaseh): menedékünk, védelmünk]! Igen bizonyos [(ʿôz ʿóz): stabil, megbízható] segítség, és [(mə'óḏ mácá'): elegendő erő] a nyomorúságban. [Más fordítás: A mi Istenünk oltalom és erő; a ránk zúdult számos bajban ő a mi segítőnk]*

*És így folytatja megvallását, és próféciáját Dávid: „És lesz az Úr nyomorultak [elnyomottak, szegények, összetörtek] kővára, [biztos menedéke], kővár a szükség [a nyomorúság, szorongatás, és veszedelem] idején, és [alkalmas időben segítője]” (Zsolt. 9,10).

„Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm, oltalmam] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3)

Mert: „Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; Ő az ő erősségük a háborúság idején. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak” (Zsolt. 37,39-40)

Mert: „Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!” (5 Móz. 33,27)

„Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől” (2 Sám. 22,3-4).

Mert: „Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!  S az Úr válasza: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32,7-8)

A hit válasza: „Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!” (Zsolt. 91,2).

Ezért: „Ha tábor fog körül, nem fél szívem [(maḥăneh): ha hadsereg áll is velem szemben,és ha egy egész tábor jön is ellenem, szívem akkor sem remeg, és nem ijed meg]; habár had támad reám [és ha harcra kelnek ellenem, ha háború tör is rám] mégis ő benne bízom én [(báṭaḥ) bizakodom; reménykedem]” (Zsolt. 27,3).

Bizony: „Nem félek [nem ijedek, rémülök, riadok meg] sok ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem, és (ha ellenségesen körülvesznek, rám törnek, mindenfelől megkörnyékeznek)” (Zsolt 3,7).

„Bizony elrejt [(cáp̄an): megóv, megvéd, megőriz] engem az ő hajlékában [(sóḵ): sátrában] a veszedelem napján, a [(ráʿ jôm): veszélyes, gonosz napon]; eltakar engem sátrának rejtekében, [sátra mélyén] sziklára emel fel [(cur cúr): magas kősziklára helyez] engem” (Zsolt. 27,5).

Zsolt. 46,3 Azért nem félünk, [(járé'): nem aggódunk, nem reszketünk, és nem rémülünk meg] ha elváltoznék [ha megindul, ha megrendül] is a föld, ha hegyek [(môṭ): rázkódnának, reszketnének, remegnének, támolyognának, tántorognának], és omlanának is a tenger közepébe [a tenger mélyébe]*

*És azért nem félünk, mert az Úr így szól az övéihez: „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad” (Ésa. 54,10).

Dávid próféciája az Úr megjelenéséről: „Megindult, megrendült [(gáʿaš): megingott, reszketett, rengett és rázkódott] a föld, s a hegyek fundamentumai [alapjai] inogtak [megrendültek, megremegtek, megrázkódtak és ingadoztak], és megindultak [(ráḡaz): kimozdultak, rázkódtak, remegtek lángoló haragjától], mert haragra gyúlt” (Zsolt. 18,8).

Bizony az Úr: „Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek” (Zsolt. 104,32)

Mert Ő az: „Aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában. Aki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek” (Jób. 9,5-6)

„Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és megretten a föld. A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt” (Zsolt. 97,4-5)

Jeremiás megvallása: „Látom a hegyeket: ímé megrendülnek, és reszketnek; és a halmok, mind inognak! (Jer. 4,24).

És az Evangélium bizonyságtétele a prófécia beteljesüléséről: az Úr Jézus haláláról, és Szellemének kibocsátásáról: „Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig... és meghomályosodék a nap... Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá Szellemét. És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének” (Mát. 27,45.50-51).

Zsolt.46,4 Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek [(ráʿaš): remeghetnek, rázkódhatnak], és rendülhetnek meg háborgásától [(ga'ăváh): fennhéjázásától, zajongása, háborgása miatt]; Szela. »Más fordítás: Ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától, viharától megrendülnek a hegyek«*

*És így folytatja Dávid: „A folyóvizek és a (folyamok) Uram, a folyóvizek (hangosan) zúgnak, és (zúgva morajlanak a folyamok) a folyóvizek hullámokat hánynak” (Zsolt. 93,3).

De: „Te uralkodol a (dühöngő) tengernek kevélységén; mikor az ő habjai felemelkednek, (ha hullámai tornyosulnak) te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89.10).

És így szólsz: „És (megrettennek), és megremegnek előttem a tenger halai és az ég madarai és a mező vadai és a földön csúszó-mászó mindenféle állatok és minden ember a föld színén; és (leomlanak) leszakadnak a hegyek, és leesnek (lezuhannak) a meredek kősziklák, és minden fal a földre hull” (Ezék. 38,20).

Ezért így Dicséri az Urat Dávid: „Oh Isten, milyen drága a te kegyelmed [(ḥeseḏ): a te szereteted]; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek [és menedéket  (cél ḥásah): védelmet találnak szárnyad árnyékában]” (Zsolt. 36,8).

 

Zsolt. 46,5 Forrásainak árja [(náhár peleḡ): folyójának vízfolyása] megörvendezteti Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait*

*És ez a víz a trón alól árad ki, és: „… a keleti tájékra folyik ki, és a lapácra megyen alá, (a pusztán folyik keresztül) és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz” (Ezék. 47,8).

Bizony: „Dicsőséges dolgokat beszélnek felőled, te Istennek városa! Szela” (Zsolt. 87,3).

„meghajolva (járulnak eléd), és mennek hozzád a téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megutálóid, (mind, akik megvetettek) és neveznek téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának” (Ésa. 60,14).

És így folytatja Dávid: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét (láthassam, milyen jóságos az ÚR) és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt (megóv) engem az ő hajlékába (az ő sátrában) a veszedelem napján; eltakar (elrejt) engem sátrának rejtekében, (sátra mélyén) sziklára emel fel engem (magas kősziklára helyez engem)” (Zsolt. 27,4-5).

„Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozom én hozzád, oh Isten! Szomjúhozom Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?” (Zsolt. 42,2-3).

„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik (eleped) lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela” (Zsolt. 84,2-5).

„Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott. Ékesség és fenség van előtte; tisztesség és méltóság az ő szent helyén (erő és ékesség van szentélyében). Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei: adjatok az Úrnak dicsőséget és tisztességet (Magasztaljátok az URat! Magasztaljátok az ÚR dicsőségét és hatalmát)! (Zsolt. 96,5-7).

Zsolt. 46,6 Az Isten ő közepette van, nem [(môṭ): támolyog, tántorog], és nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor [Más fordítás: Isten van benne, nem inog meg. Már hajnalban is védelmezi].

Zsolt. 46,7 Nemzetek zajongnak [(hámáh): nyughatatlankodnak], országok [(maməláḵáh): birodalmak, hatalmak] mozognak [(môṭ): rázkódnak, tántorognak]; kiereszti hangját, megszeppen  a föld. [Más fordítás: Népek háborognak, országok inognak, birodalmak megrendülnek, ha az ÚR mennydörög; megolvad, megretten, megrendül a föld]*

*De: „Miért háborognak [dühösködnek; tombolnak; agyarkodnak; dühöngnek; zúgolódnak; morognak; miért fennhéjázók] a nemzetek [pogányok]? A népek miért kovácsolnak [gondolnak; terveznek] hiú [céltalan; sikertelen; üres; hiábavaló; semmit érő; haszontalan] terveket?” (Zsolt 2,1).

„Aki az égben [mennyekben] lakik, az mosolyog [nevet] rajtuk, kineveti [megcsúfolja; kigúnyolja] őket az Úr. De egyszer majd [izzó] haraggal fordul feléjük, és kemény szót intéz hozzájuk. [Más fordítás: „Majd szól nékik és megrettenti (megrémíti; megháborítja; szétzavarja) őket gerjedelmében; (búsulásában; bosszúságában)]” (Zsolt 2,4-5).

És: „Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait” (Zsolt. 33,10)

És: „Oda lesz Egyiptom (jelentése: kettős teher, dupla nehézség) bátorsága, tanácstalanná teszem. Kérdezgetik majd a bálványokat és a szellemeket, a halottidézőket és a jövendőmondókat. És adom az egyiptomiakat kemény úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az Úr, a seregeknek Ura” (Ésa. 19,3-4).

Zsolt. 46,8 A Seregek Ura [az erők Ura, (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] velünk van, Jákób Istene a mi várunk [(miśəgáḇ): menedékünk, oltalmazónk]. Szela*

*És Dávid így folytatja megvallását: „Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] az én [Uram], kősziklám, [(selaʿ): kőszálam, szirtem, és erős] kőváram. [(məcúḏáh mácúḏ): erődöm, oltalmam] és [hatalmas] szabadítóm, [megmentőm]. Az én [('él): erős, hatalmas] Istenem, az én kősziklám, [erősségem, segítőm] Őbenne bízom: [(ḥásah): hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki (pálaṭ): megment, megszabadít, biztonságba helyez]. Az én védőpajzsom, [oltalmazóm] üdvösségem szarva, [üdvösségem záloga, Ő a (jéšaʿ ješa qeren): szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség]. Menedékem [akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken]” (Zsolt. 18,3).

Zsolt. 46,9 Jöjjetek, lássátok, az Úr tetteit, aki pusztaságokat [(šammáh): elhagyatott helyeket] szerez [(śím śúm): állít helyre] a földön;*

*És folytatja a próféciát Dávid: „Jöjjetek és lássátok az Isten dolgait, (Isten tetteit); csodálatosak az ő cselekedetei az emberek fiain. A tengert szárazzá változtatta, a folyamon (száraz lábbal) gyalog mentek át: ott örvendeztünk ő benne, és (ezért örültünk neki). Aki uralkodik az ő hatalmával örökké, szemmel tartja a pogányokat, (a népeket) hogy az engedetlenek, a (sárar: makacs, konok, ellenszegülők) fel ne fuvalkodjanak magukban, (hogy a lázadók ne kelhessenek föl). Szela” (Zsolt. 66,5-7).

„Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség (bőség) fakad; Csepegnek a puszta legelői és (legelők sarjadnak a pusztán) és a halmokat vígság (ujjongás) övezi. A legelők megtelnek juhokkal, (nyájak lepik el a legelőket), és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek (ujjonganak) és énekelnek” (Zsolt. 65,12-14).

 Ézsaiás, és Mikeás  is erről az időről prófétál: „Ki ítéletet tesz (šáp̄aṭ:) a pogányok (a nemzetek) között, és bíráskodik, és (jḵḥ: igazságot tesz) sok nép között; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul” (Ésa. 2,4).

„És sok népek között ítéletet (šáp̄aṭ: igazságot) tesz, és megfedd  (jḵḥ: megvéd) erős nemzeteket nagy messze földig és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak. És kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának (jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak) szája szólott” (Mik. 4,3-4).

Zsolt. 46,10 Hadakat némít el [megálljt parancsol a hadaknak, (miləḥámáh šáḇaṯ): háborúkat szüntet meg] a föld széléig [(qéceh qáceh): a föld határáig]; ívet tör, [(qešeṯ šáḇar): íjat tör össze] kopját ront, [(ḥăníṯ qácac): dárdát szálakra hasít] hadi szekereket éget el tűzben”*

*Mert: „Sálembe (békesség, béke) került a sátra, lakóhelye a Sionra (jelentése: a harcos vagy a diadalmas Egyház). Ott törte össze a kézív villámait, pajzst, szablyát (a kardot, a harci eszközöket) és a hadat. Szela” (Zsolt. 76,3-4).

És: „a vitézek harci saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen. (Más fordítás: Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz” (Ésa. 9,5).

„És fát nem hordanak a mezőről, sem az erdőkről nem vágnak, hanem a fegyverekből tüzelnek, és zsákmányt vetnek zsákmányolóikban, s prédálóikat elprédálják, ezt mondja az Úr Isten” (Ezék. 39,10).

 „És azon a napon frigyet szerzek (szövetséget kötök javukra) a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével, (a földön csúszó-mászó állatokkal) és az ívet, kardot és háborút eltörlöm e földről, és bátorságos lakozást adok nékik (és biztonságban élhetnek)” (Hós. 2,17)

Zsolt. 46,11 Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön [(rúm): magasztalnak a népek, (rúm): magasztal a föld].

Zsolt. 46,12 A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk, a [(miśəgáḇ): menedékünk]! Szela.