Zsidó levél 6. fejezet: Az evangéliumi hitben való állhatatos megmaradásról. (göröggel és kapcsolódó igékkel).

Zsid. 6,1 Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, [a Krisztusról szóló elemi tanítást] törekedjünk tökéletességre, [érettkorúságra, a végcélbajutásra, bevégzettségre], nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek [gondolkodásmód megváltozásnak] és az Istenben való hitnek. [Görög: (dio): Ezért abbahagyva, félretéve, mellőzve a (arkhé) kezdeti (logosz): Igéket (pheró): irányítsunk, haladjunk, vitessünk a (teleiotész epi): teljesség, tökéletesség, befejezettség felé. (mé): Nehogy (kataballó): leromboljon, és (ferómega apo): visszavigyen (palin): újra a  (nekrosz): holt (ergon): cselekedetekből való megtérés, (metanoia): gondolkodásmód megváltoztatás, és a  (pisztisz): hit, bizalom, meggyőződés, bizonyosság; bizonyítékának az (themeliosz themelion): alapjához].  »Más fordítás: Ezért mellőzzük Krisztus tanításának az elemi részleteit, és térjünk át a tökéletesebb dolgokra. Ne ismételjük újra az alapvető igazságokat: a holt cselekedetekből való megtérést, az Istenbe vetett hitet]«

Zsid. 6,2 A mosakodásoknak, a [(baptiszmosz): bemerítéseknek]  tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek*

*Mert: „… a különböző alámeritések - melyek testi rendszabályok – csak a megigazulás idejéig kötelezők” (Zsid. 9,10).

Zsid. 6,3(kai): Ugyanis ezt is megtesszük, ha az Isten megengedi [(epitrepó) jóváhagyja].

Zsid. 6,4 Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, [(phótidzó): fényt nyertek] megízlelvén [(geuomai): megtapasztalva] a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Szellemnek,

Zsid. 6,5 És megízlelték [(geuomai): megtapasztalták] az Istennek jó beszédét [(réma): Igéjének megnyilatkozását, Isten élő beszédét] és a jövendő világnak [az eljövendő élet hatalmas]  erőit,

Zsid. 6,6 És elestek, [akik mégis elálltak az igazság mellől és félreestek] ismét megújuljanak a megtérésre, [és új felismerésre, gondolkozásmód megváltozásra térjenek] mint akik önmaguknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. [Görög szöveg: (kai): de mégis (parapiptó): eltértek, eltántorodtak,  (palin): ismét (anakainidzó): újjá legyenek, és (metanoia): megtérve megváltoztassák a gondolkodásmódjukat, mint akik (heauton): saját maguknak (anasztauroó): szegezik kínoszlopra az Istennek Fiát (kai): és (paradeigmatidzó): nyilvánosan megszégyenítik, kipellengérezik]*

*Az Úr Jézus kijelentése: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol [Más fordítás: Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem gyűjt, széjjelszór, és pazarol]. Azt mondom azért néktek: Minden bűn, azaz céltévesztés és káromlás, gyalázkodás, rágalmazás, becsmérlődés, megbocsáttatik az embereknek; de a Szellem káromlása, gyalázása becsmérlése, a Szellem elleni szitkozódás nem bocsáttatik meg az embereknek. Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik. De aki a Szent Szellem ellen szól, és Őt leszólja, annak sem ezen - vagyis sem ebben a világban, ebben a létkorban, - sem a más világon, vagyis sem a jövendő létkorban meg nem bocsáttatik” (Mát. 12,30-32).

Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Bizony mondom néktek, hogy minden bűn, vagyis minden hiba, tévedés megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, bármennyi káromlást szólnak. De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, és ha valaki a Szent Szellemet káromolja és rágalmazza, gyalázza, becsmérli, és ellene szitkozódik, nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké, a leendő, eljövendő létkorban is. Mivelhogy ezt mondják vala, és azt terjesztették: Tisztátalan szellem van benne” (Márk. 3,28-30).

„Mert ha az Úrnak, a megtartó, üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, és megszabadultak a világ förtelmeitől, szennyétől, tisztátalanságától, beszennyezettségétől, fertőjétől, és mételyétől. (Itt a görög szöveg azt mondja: elkerülték a világ szennyét, fertőző hatását), de ezekbe ismét belekeveredve elbuknak, és legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá, rosszabbá, károsabbá, súlyosabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság, a megigazulás útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak, és elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe, és a megfürdött disznó sárban hempereg” (2 Pét. 2,20-22). És így hangzik a Példabeszéd: „Mint az eb visszatér a maga okádására, úgy a bolond, vagyis az Isten nélkül élő, a hitetlen megkettőzteti az ő bolondságát, és úgy ismétli meg bolondságát az ostoba” (Péld. 26,11).

 „Mert ha szándékosan, vagyis önként, készségesen, szabad akaratból, vagy elhatározásból, kényszerítés nélkül vétkezünk, azaz vétjük el a célt, és hibázunk, az igazság, azaz a valóság, az Ige megismerésére való eljutás, az igazság teljes megismerése, és befogadása után. Akkor többé nincs bűnökért, a cél elvétésért való áldozat. (A görög szöveg azt mondja: már nem marad hátra áldozat. Mert erre a bűnre már nincsen engesztelő áldozat). Hanem az ítéletnek valami rettenetes, félelmetes, ijesztő, és szörnyű várása és a tűznek lángja, lobogó, mohó heve, amely megemészti az ellenszegülőket. Aki megveti vagy elveti a Mózes törvényét, és megszegi, érvényteleníti, hatálytalanítja, megszünteti, megsemmisíti, két vagy három tanúbizonyságra, két, vagy három tanú vallomása alapján irgalom és szánalom, részvét, könyörület, együttérzés, irgalmasság nélkül meghal. Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megveti, és megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak, közönségesnek, szentségtelennek, megfertőzöttnek tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza, sértegeti, gyalázza, megveti, csúffá teszi, csúfolja, kigúnyolja, és megcsúfolja?” (Zsid. 10,26-29).

Azt tanácsolja az Úr, hogy: „Ha valaki látja, és megtudja, hogy az ő atyjafia vétkezik, eltéveszti a célpontot, és hibázik, de nem halálos bűnt, de nem halálos a tévedése, hibája, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, akinek nem halálos a céltévesztése. Van halálos bűn, halálból eredő, és halálra visszavezető tévedés, hiba; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön. Minden igazságtalanság, istentelenség, Isten nélküliség bűn, céltévesztés. De van nem halálos bűn, céltévesztés is, olyan elvétése a célnak, ami nem vezet halálra” (1 Ján. 5,16-17).

Pál apostol megvallásával világítja meg az Úr az előző kijelentéseket, a hitetlen ember nem tudja a halálos bűnt elkövetni: „Hálát adok a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki engem megerősített, hogy engem hívnek ítélt, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. Ki előbb istenkáromló, és őt káromló, az övéit üldöző és erőszakoskodó valék, és erőszakos ember voltam: de könyörült rajtam, és mégis irgalmat nyertem, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségemben. Szerfelett megsokasodott, és bőségesen kiáradt rám a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa, vagyis üdvözítse a bűnösöket, azaz a célt eltévesztőket, akik közül első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, és végtelen türelmét, példa gyanánt azoknak, akik hisznek Őbenne, és így az örök életre jutnak” (1 Tim. 1,12-16).

És azért nem tud megtérni, aki már egyszer megszabadult, mert: „Mikor pedig a tisztátalan, a gonosz, szentségtelen szellem kimegy az emberből, víz nélkül való, sivár, száraz helyeken jár, és bolyong, és vándorol, nyugalmat, és csillapodást keresve, és nem talál: Akkor ezt mondja: Visszatérek az én elhagyott házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, üresen, kisöpörve és feldíszítve találja azt. Akkor nyomban elmegy, elsiet és vesz maga mellé más hét szellemet, gonoszabbakat ő magánál, és mind bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek sorsa pedig rosszabbra fordul, és az ő utolsó, vagyis későbbi állapota gonoszabb, és rosszabb lesz az elsőnél” (Mát. 12,43-44).

Péter apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket: „Józanok, vagyis Isten Igéje szerint gondolkodók legyetek. Vigyázzatok, éberek legyetek, és figyeljetek. Mert a ti ellenségetek, az ördög, a vádló, rágalmazó, sátán, mint ordító oroszlán szertejár, és kószál mindenütt, keresvén, kit elnyeljen” (1Pét 5:8).

És hogy soha ne maradjon üres a házatok, azért: „Mint most született csecsemők, a tiszta, csalárdságtól mentes, szellemi, hamisítatlan megtéveszthetetlen tej, azaz Isten igéje után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, amíg majd megmenekültök” (1Pét 2:2).

„Mert az Istennek beszéde (Istennek (logosza): igéje) élő és ható (működő, tevékeny, hatékony; élő energia). És élesebb (metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb) minden kétélű fegyvernél (és minden kétélű kardnál). És elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig (Más fordítás: és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig), és megítéli (vagyis döntésre alkalmassá teszi) a gondolatokat és a szívnek (a szellemi élet központjának) indulatait (és szándékait, gondolatait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását)” (Zsid. 4,12).

Zsid. 6,7 Mert a föld, amely beissza a gyakorta, a [(pollakisz): gyakran, többször] reá hulló esőt, a reá [(erkhomai hüetosz): jövő záport] és hasznos füvet [(euthetosz botané): hasznos növényt] terem azoknak, akikért, és [akik számára] műveltetik, áldást nyer Istentől;*

*Dávidon keresztül fejti ki a Szent szellem az ige mondanivalóját:  „Meglátogatod a földet, és (gondoskodsz róla, megöntözöd), és elárasztod; nagyon meggazdagítod azt. Istennek folyója tele van vizekkel; gabonát szerzel nékik, mert úgy rendelted azt. Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod, és (elegyengeted); záporesővel meglágyítod (porhanyítod) azt, (növényzetét) és termését megáldod. Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és (javaiddal) és a te nyomdokaidon kövérség (bőség) fakad; Csepegnek a puszta legelői és a halmokat vígság övezi. (Legelők sarjadnak a pusztán, ujjongás övezi a halmokat). A legelők megtelnek juhokkal, és a völgyeket gabona borítja; (ujjonganak) örvendeznek és énekelnek” (Zsolt. 65,10-14).

Zsid. 6,8 Amely pedig töviseket és bojtorjánokat [(tribolosz: bogáncsot] terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés. [Görög szerint: De amely töviseket és bogáncsot (ekpheró): visz ki, visz magával, az (adokimosz): alkalmatlan, használhatatlan, megbízhatatlan; Sportban az olyan személy, aki a versenyen nem tartja be a játékszabályokat, ezért kizárják a versenyből, vagy a győzelmét érvénytelenítik, mivel alkalmatlan, és (eggüsz): közeledik az (katara): átokhoz, aminek  (telosz): eredménye (kauszisz): megégés]*

*A céltévesztett embert így figyelmezteti az Úr: „… Átkozott a föld te miattad, fáradságos munkával élsz belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogáncskórót (bogáncsot) terem tenéked; s eszed a mezőnek füvét (növényét). Orcád verítékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,17-19).

Az Úr Jézus kijelentése a tövisről, és a bojtorjánról, megerősítve Isten kijelentését: „… A tövisek, vagy a szúrós bogáncs: e világnak gondja, és a világ dolgai miatti aggodalom, gondoskodás és törekvés, és a csalóka gazdagságnak csalárdsága és csábítása...” (Mát. 13,22).

Zsid. 6,9 De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és üdvösségesebb dolgokról [(szótéria ekhó): üdvösséget - szabadulás, megmenekülés, biztonság, oltalom, védelem; épség, egészség, megtartás - megragadókról] vagyunk meggyőződve, akik [(peithó): engedtétek magatokat meggyőzni, és hisztek] ha így szólunk is.

Zsid. 6,10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről [(koposz): fáradozásotokról] és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, és [(endeiknümi onoma eisz): megmutattatok az ő nevében] mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek*

*Az apostol minden gyülekezetet – akiket ismer, és akikről csak hallott – és minden hívőt az Úr előtt hordoz imádságban, megköszönve az Úrnak a szeretet által munkálkodó hitet, és szolgálatot:  „Szüntelenül megszakítás, és megállás nélkül, állandóan, emlegetve a ti hitetek munkáját, és a ti Isten szerinti szeretetetek fáradozását, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való elváró reménységeteknek állhatatosságát, és kitartását, az Isten előtt, a mi Atyánk színe előtt: [Más fordítás: Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd, állhatatos reményetekre; És a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire]” (1 Thess. 1,3).

„Mindenkor hálaadással, és szüntelen hálával tartozunk az Istennek, atyámfiai, testvéreim, ti érettetek, amiképpen méltó is, mivelhogy felettébb megnövekedék, és nőttön nő a ti hitetek, és mindnyájatokban gazdagodik, és bővölködik az egymáshoz, és egymás iránt való szeretet. Mivégből imádkozunk is mindenkor ti érettetek, hogy a mi Istenünk tegyen méltóvá titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek minden erejével” (2 Thess. 1,3.11)

„Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának mindenkor, valahányszor tiértetek könyörögvén imádkozunk.  Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, amellyel minden szentekhez vagytok” (Kol. 1,3-4)

„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok. Mindenkor minden én könyörgésemben, imádságomban mindenitekért nagy örömmel könyörögvén. Mivelhogy közösséget vállaltatok velem, és részt vettetek az evangélium szolgálatában, hirdetésében az első naptól fogva mind ez ideig” (Fil. 1,3-5)

„Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, mert hallok a te hitedről és szeretetedről, amely az Úr Jézus és minden szent iránt van benned” (Filem. 1,4-5).

„Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Szellemét, hogy megismerjétek Őt” (Eféz. 1,15-17).

Mert: „… a hit, ha cselekedetei nincsenek, megholt [(nekrosz): halott] ő magában” (Jak. 2,17).

Zsid. 6,11 Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanúsítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégig. [Más fordítás: Kívánjuk pedig, hogy közületek (hekasztosz): mindenki (szpúdé): ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, (elpisz plérophoria): hogy a reménység teljes bizonyosságára eljussatok, amíg a reménység egészen be nem (telosz akhri akhrisz): teljesedik]*

*Mert: „Krisztus… akinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését [ha a bizonyságtevés bátorságát és a diadalmas reménykedést] mind végig erősen [(bebaiosz): állhatatosan, és szilárdan] megtartjuk, [ha mindvégig rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben]” (Zsid. 3,6).

Zsid. 6,12 Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket.

Zsid. 6,13 Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.

Zsid. 6,14 Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged [Más fordítás: Szólván ily módon: „Amilyen igaz, hogy vagyok, olyan igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak téged]*

*Dávid próféciája: „Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő rendeletéről, amelyet megszabott ezer nemzetségiglen, az ezer nemzedéknek parancsolt igére; Amelyet kötött Ábrahámmal, és az ő Izsáknak tett esküvéséről” (Zsolt. 105,8-9)

Az Ábrahámnak tett ígéret, és a neki ajándékozott szövetség: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes, és feddhetetlen. És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és megajándékozlak szövetségemmel: és felette igen megsokasítlak téged. És arcára borul Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván: Ami engem illet, ímhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszel. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, mert népeket támasztok belőled, és királyok is származnak tőled. És adom tenéked és a te magodnak te utánad a te bujdosásod földét hol jövevény vagy, Kánaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenük leszek nékik. És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint” (1 Móz. 17,1-9).

 „És nagy nemzetté (nagy néppé) teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És áldottak lesznek, akik téged áldanak, és aki téged (qálal): megvet ('árar): átkozott lesz, átok alá helyezi magát: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei (minden népei). (1 Móz. 12,2-3).

 Az Úr újra-és újra megerősíti ígéretét: „Az Isten pedig monda: Kétség nélkűl a te feleséged Sára szül néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségül az ő magvának ő utána” (1 Móz. 17,19).

 Ábrahám hitének próbája után esküvel erősíti meg Isten az ígéretet: „És monda: Én magamra esküszöm, azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak és nem tagadtad meg tőlem a fiad, a te egyetlenegyedet. Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek” (1 Móz. 22,16-18),

És Isten megemlékezett az Ő ígéretéről: „Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, Arról az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi ősatyánknak, hogy ő megadja nékünk” (Luk. 1,69-73).

Az ígéreteknek és próféciáknak, azok teljesülésének valóságos tartalmát pedig az Újszövetség fejti ki: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3.16).

Zsid. 6,15 És ekképpen, békességes tűrő lévén, [hosszútűréssel] megnyerte az ígéretet*

*Mert az Úr mindig betartja ígéretét: „Ábrahám pedig száz esztendős vala, mikor születik néki az ő fia Izsák” (1 Móz. 21,5).

Zsid. 6,16 Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és náluk minden versengésnek vége megerősítésül az eskü. [Más fordítás: Mivel az emberek maguknál nagyobbra esküsznek, és így minden: (antilogia): ellenvetésnek, vitának véget vet, hogy szavuk megerősítéséül esküt tesznek; és mindent (bebaiószisz): megerősít az eskü]*

*Minden ügyben a „nagyobbra”: Az ÚRra tett eskü döntsön kettőjük (két ember) között, hogy nem nyújtotta-e ki kezét embertársának a tulajdonáért. Ezt fogadja el az állat gazdája, és nem kell kártérítést fizetni” (2 Móz. 22,11).

Zsid. 6,17 Miért is az Isten, kiválóbban [(perisszoteron): még jobban] meg akarván [(búlomai): meg kívánta] mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése [(búlé): elhatározása] változhatatlan, és [(ametathetosz): megmásíthatatlan] voltát, esküvéssel lépett közbe [(mesziteuó): esküvel erősítette azt meg, esküvel vállalt kezességet]*

*Már a prófécia is így szól az Úrról: „Izráel fenséges Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit” (1Sám. 15,29).

Mert: „Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék, vagy hogy bármit megbánna.  Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?” (4 Móz. 23,19).

„Mert megbánhatatlanok és visszavonhatatlanok az Istennek ajándékai, vagyis Isten kegyelme és a Szellem megnyilvánulása és az ő elhívása” (Róm. 11,29).

Ezért: Emlékezzetek meg örökké az ő szövetségéről, és az ő beszédéről, amelyet parancsolt, ezer nemzetségig; Amelyet szerzett Ábrahámmal; és az Izsáknak tett esküjéről. (Más fordítás: Mert Ő örökké emlékezik szövetségére, ezer nemzedéken át adott szavára, amit Ábrahámmal kötött, ahogy Izsáknak megesküdött). (1Krón. 16,15-16).

Zsid. 6,18 Hogy két változhatatlan tény [(ametathetosz pragma): megmásíthatatlan tett] által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon [(pszeudomai): becsapjon], erős vigasztalásunk [(iszkhürosz paraklészisz): erős bátorításunk] legyen minékünk, mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő [(prokeimai): rendelkezésre álló] reménységet*

*Az apostolok továbbra is így bátorítanak: „Annakokáért felövezvén elmétek derekait [gondolkodásotok csípőjét, készüljetek fel], mint józanok, [mint megfontoltak, józanul, végcél felé tartva, bevégzettekhez illően]. Tökéletesen [és teljes bizonyossággal, megingathatatlanul] reménykedjetek, [és bízzatok] abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelenik, [melyet a Krisztus Jézus kinyilatkoztatása, kijelentése, lelepleződése fog hozni nektek]” (1 Pét. 1,13).

„Aki megtartott [megszabadított, megváltott és szent tiszta, tökéletes, Istenhez méltó, Isten szerinti életre elhívott] minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink [vagy erőfeszítéseink] szerint, hanem az ő saját végezése [elhatározása, szándéka] és kegyelme [öröme, jóindulata, és kedvezése] szerint, mely adatott nékünk [és amellyel megajándékozott] Krisztus Jézusban örök időknek előtte [vagyis az idők kezdete előtt]” (2 Tim. 1,9).

Zsid. 6,19 Mely lelkünknek [(pszükhé): életünknek] mintegy bátorságos és erős [(aszphalész bebaiosz): biztos és szilárd] horgonya és beljebb hatol a kárpitnál,

Zsid. 6,20 Ahová útnyitóul [(prodromosz): előfutárként] bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek (jelentése. igazság királya, az én királyom igazságos) rendje szerint*

*És folytatódik a kijelentés: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus [héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) és Józsué neve görög formában], az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz [megvallásunkhoz]” (Zsid. 4,14).

„Annakokáért szent atyafiak [szent testvéreim], mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak [(homologia): a mi megvallásunk] apostolára [(aposztolosz): követére] és főpapjára, Krisztus Jézusra [Más fordítás: értsétek meg Jézust, mint apostolt, és mint főpapot]” (Zsid. 3,1).

„… aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint”. „Miképpen másutt [(heterosz en): máskor] is mondja [(legó): kijelenti, kihirdeti]: Te örökké való pap vagy, Melkisédek [jelentése: igazság királya, az én királyom igazságos] rendje szerint. Neveztetvén az Istentől Melkisédek rendje szerint való főpapnak. Akiről nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek lettetek a hallásra [minthogy eltompult a hallásotok]” (Zsid. 5,6.10-11).

Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta. Akinek tizedet is adott Ábrahám mindenből: aki elsőben is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya, Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké. Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 7,1-3.17).

„Melkisédek pedig Sálem királya, … a Magasságos Istennek papja vala” (1 Móz. 14,18).

Dávid is erről tesz megvallást: „Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint” (Zsolt. 110,4)