Apostolok Cselekedete 11. fejezet: Az Evangélium terjedése; (göröggel és kapcsolódó igékkel / nyers fordítás)

Csel. 11,1 Meghallák azonban az apostolok és a Júdeában levő atyafiak, [testvérek] hogy a pogányok [(ethnosz): a nemzetek közül valók] is bevették [(dekhomai): befogadták] az Istennek beszédét [(logosz): az Isten igéjét]^*

*Azt az igét, mely: ” „… élő és ható (működő, tevékeny, hatékony; élő energia). És élesebb (metszőbb, áthatóbb, mélyrehatóbb) minden kétélű fegyvernél (és minden kétélű kardnál). És elhat (és behatol) a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig [gyökeréig]. (Más fordítás: és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig), és megítéli (vagyis döntésre alkalmassá teszi) a gondolatokat és a szívnek (vagyis a szellemi élet központjának) indulatait (és szándékait, gondolatait, nézeteit, véleményét, és gondolkodását)” (Zsid. 4,12).

Csel. 11,2 Mikor azért felment Péter Jeruzsálembe, vetekedének [(diakrinó): kérdőre vonták, szemrehányást tettek, vitatkoztak] ő vele a zsidóságból valók [(peritomé) a körülmetéltségből valók nekitámadtak],

Csel. 11,3 Mondván: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük^*

*Az Úr Jézust is azért vádolták a Júdabeliek, hogy a pogányokkal együtt evett: „És lőn, vagyis az történt, hogy amikor vendégül látta és Ő, azaz Jézus letelepedik a házban, vagyis mikor benn a házban asztalhoz dőlt, ímé sok vámszedő és bűnös, azaz céltévesztett jött oda és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival az asztalhoz, és szintén asztalhoz dőltek. És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel, a céltévesztettekkel együtt?” (Mát. 9,10-11).

Ugyanis a törvény kimondta, hogy a föld lakosaival: „…ne köss szövetséget, és ne könyörülj rajtuk. Sógorságot se szerezz ő velük, a leányodat se adjad az ő fiuknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak” (5 Móz. 7,2-3).

És azért: „Ne köss szövetséget annak az országnak a lakosaival, mert amikor paráználkodnak isteneikkel, és áldoznak isteneiknek, téged is meghívnak, és enni fogsz áldozataikból. Ne végy feleséget leányaik közül fiaidnak, mert amikor leányaik paráználkodnak isteneikkel, fiaidat is paráználkodásra csábítják az ő isteneikkel” (2 Móz. 34,15-16).

De a krisztusi emberről így szól Isten igéje: „… nem az a zsidó, aki külsőképpen, vagyis szemmel láthatóan az, sem nem az a körülmetélés, ami a hústesten külsőképpen van, és a hústesten látható: Hanem az a zsidó, vagyis az számít zsidónak, aki belsőképpen, azaz titkos belsejében az; és a szívnek Szellemben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van, és Istentől jön” (Róm. 2,28-29).

Pál apostolon keresztül jelenti ki Isten, hogy Őelőtte mi számit körülmetélkedésnek: „Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik Szellemben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a hústestben bizakodunk”. „Ahol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus”.„Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, azaz az Ő személyében. És ti Őbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak. Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök hústestét a Krisztus körülmetélésében” (Fil. 3,3; Kol. 3,11; 2,9-11)  

Így teljesedett be Isten ígérete, amely így hangzott: „És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, vagyis teljes éneddel, hogy élj” (5 Móz. 30,6).

Csel. 11,4 Elkezdvén pedig Péter, megmagyarázta nékik rendre, [és sorjában beszámolt a történtekről] mondván:

Csel. 11,5 Én Joppé [jelentése: szépség, kedves; dísz; magaslat] városában imádkozám; és [(eidó oida): észrevettem], és láték  elragadtatásban [(eksztaszisz): önkívületben, extázisban] egy látást, [(horama): látomást] valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedőt, négy sarkánál fogva leeresztve az égből; és egészen hozzám szálla:

Csel. 11,6 Melyre szememet rávetve megnézém, [(atenidzó katanoeó): figyelmesen megszemléltem] és látám a (száraz)földi négylábú állatokat, a vadakat és a csúszómászókat és az égi madarakat.

Csel. 11,7 Hallék pedig szót [(phóné): egy hangot] is, mely ezt mondja vala nékem: Kelj fel Péter, öljed és egyél!

Csel. 11,8 Mondék azonban: Semmiképpen sem, Uram; mert soha semmi közönséges [szentségtelen] vagy tisztátalan nem ment be az én számba.

Csel. 11,9 Felele pedig nékem a szózat [(phóné): a hang] másodszor az égből: Amiket az Isten megtisztított, és [(katharidzó): tisztának nyilvánított] te ne mondd tisztátalanoknak [(mé koinoó): te ne tartsd közönségesnek].

Csel. 11,10 Ez pedig három ízben történt; és ismét felvonaték [(anaszpaó): felemelkedett] az egész az égbe*

*Ez pedig így történt: „Másnap …felméne Péter a háznak felső részére imádkozni hat óra tájban, azaz [déltájban]. Megéhezék azonban, és akara enni: míg azonban azok ételt készítének, szálla ő reá elragadtatás [Önkívületbe került: görögül egeneto ep' autón eksztaszisz, azaz szó szerint: eksztázis lett rajta úrrá]; És [(kai theóreó): ekkor észrevette], és látá, hogy az ég megnyilt és leszálla ő hozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre: Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak. És szózat lőn őhozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél! Péter pedig monda: Semmiképpen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant. És ismét szózat lőn őhozzá másodszor is: Amiket az Isten megtisztított [(katharidzó): tisztának nyilvánított], te ne mondd tisztátalanoknak. Ez pedig három ízben történt; és ismét felviteték az edény az égbe” (Csel. 10,9-16).

És Péter azért válaszolt így, mert a törvény pontosan meghatározta, hogy milyen állat húsát szabad megenni: „De a kérődzők és a hasadt körműek közül ne egyétek meg ezeket: A tevét, mert az kérődző ugyan, de nincs hasadt körme; tisztátalan ez néktek” (3 Móz. 11,4). 

De a kérődzők és hasadt körműek közül ne egyétek meg ezeket: a tevét, a nyulat és hörcsögöt, mert kérődznek ugyan, de körmük nem hasadt; tisztátalanok legyenek ezek néktek. És a disznót, mert hasadt ugyan a körme, de nem kérődzik; tisztátalan legyen ez néktek. Ezeknek húsából ne egyetek, holttestűket se illessétek” (5Móz. 14,7-8).

„És mondék: Jaj, Uram, URam! Én még nem tettem magamat tisztátalanná ifjúkoromtól fogva mostanáig sohasem azzal, hogy elhullott vagy (vadtól) széttépett állatot ettem volna, és nem vettem a számba tisztátalan húst” (Ezék. 4,14).

De az Úr Jézus hatálytalanította ezeket a rendelkezéseket, ezt mondva: „Nincs semmi az emberen kívül való, ami bemenvén, vagyis bekerülve őbelé, megfertőztethetné, tisztátalanná tehetné, ami megszentségtelenítené, ami beszennyezhetné őt. Mert: Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut be a testébe; hanem amik belőle jőnek ki, ami belőle ömlik ki, ami belőle ered, azok fertőztetik meg, és az teszi tisztátalanná az embert” (Márk. 7,15).

Mert: „Amik… a szájból jőnek ki, a szívből, azaz a szellemi élet középpontjából származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert…” (Mát. 15,18-20).

Pál apostol vallástétele: „Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi, azaz egyetlen egy férfi, nő vagy dolog sem tisztátalan, beszennyezett, közönséges, bemocskolt, szentségtelen önmagában: hanem bármi csak annak a személynek tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. Csak ha valaki valamit beszennyezettnek gondol, annak az beszennyezetté lesz” (Róm. 14,14).

Mert: „Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett, és szennyes azoknak mind elméjük, mind lelkiismeretük” (Tit. 1,15).

„Mert Istennek minden teremtett állata, és minden teremtménye jó, és semmi sem meg / vagy el / vetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által” (1 Tim. 4,4-5). 

Ezért az apostol így figyelmezteti a hívőket, hiszen: „Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk” (1Kor. 8,8).

„Mert az Isten országa [királysága; uralma] nem evés, nem ivás, [nem eszem-iszom, és nem ételben, nem italban áll] hanem igazság, [vagyis megigazultság] békesség [vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] és Szent Szellemben való öröm. [jókedv, vidámság, és boldogság a Szent Szellemben]” (Róm. 14,17)

„Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők: „Ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd!” Azokról van itt szó, amik arra valók, hogy elfogyasztva megsemmisüljenek. Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a (hús)test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet” (Kol. 2,20-23)

Hát: „Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek” (Zsid. 13,9).

Csel. 11,11 És ímé, azonnal három férfiú érkezék a házhoz, melyben valék, kik Cézárából [(jelentése: elvágott, leválasztott) császári város, Fülöp városa; a lovakat kedvelő városa] küldettek én hozzám.

Csel. 11,12 Mondá pedig nékem a Szellem, hogy menjek el velük minden kételkedés [habozás] nélkül [(diakrinó): és ne tégy semmilyen különbséget]. Eljöve pedig velem ez a hat atyafi, [testvér] is; és bemenénk annak az embernek a házába:

Csel. 11,13 És elbeszélé nékünk, mi módon látta, amint az angyal, a [(aggelosz): hírnök, követ] megálla az ő házában és ezt mondá néki: Küldj embereket Joppéba, [jelentése: szépség, kedves; dísz; magaslat] és hívasd magadhoz Simont, [jelentése: meghallgattatás, Isten meghallgatott. Akit hallanak] ki Péternek [jelenése: szikla vagy kődarab] neveztetik.

Csel. 11,14 Ő szólni fog hozzád [hirdet neked] olyan igéket, melyek által megtartatol [(szódzó): üdvözülsz] te és a te egész házad népe*

*És hogy ki volt Kornélius, arról így tesz bizonyságot Isten igéje: Vala [élt] pedig Cézáreában [jelentése: elvágott, leválasztott); Fülöp városa; a lovakat kedvelő városa] egy Kornélius [jelentése: szarvból készült, szarvval ellátott, erős] nevű férfiú, százados az úgynevezett itáliai [jelentése: borjúszerű)] seregből. Jámbor [(euszebész): hívő] azaz istenfélő egész háznépével egybe, ki sok alamizsnát [(eleémoszüné): sokat jótékonykodott, és sok adományt] osztogat vala a népnek, [sok jót tett a néppel] és szüntelen könyörög vala Istennek. Ez látá látásban világosan [látomásban tisztán], a napnak mintegy kilencedik órája körül, azaz: [úgy délután három óra körül] hogy az Istennek angyala beméne őhozzá, és monda néki: Kornélius [jelentése: szarvból készült, szarvval ellátott, erős]! Ő pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram? Az pedig monda néki: A te könyörgéseid [a te imádságaid] és alamizsnáid [(eleémoszüné): adományaid] felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért. Most azért küldj Joppéba [jelentése: szépség, kedves, dísz, magaslat] embereket, és hívasd magadhoz Simont [Jelentése: Isten meghallgatott], ki neveztetik Péternek [jelentése: szikla vagy kődarab, kő]. Ő egy Simon [jelentése: meghallgatott] nevű tímárnál van szálláson, kinek háza a tenger mellett van. Ő megmondja néked, mit kell cselekedned” (Csel. 10,1-6).

 Ennek előzményéről is beszámol a Szent Szellem. Miután Filep hirdette az evangéliumot Kandakénak (jelentése: a szolgák királynője miniszterének), a néger miniszternek, elragadta őt a Szent Szellem, mert az Úrnak gondja volt a Cézáreában élő emberekre: „Filep (jelentése: aki a lovakat //a testi erőt// kedveli) pedig találtaték Azótusban (jelentése: erődítmény, vár; erős, hatalmas); és széjjeljárva hirdeté az evangéliumot minden városnak, míglen Cézáreába juta” (Csel. 8,40).

És Péter bizonyságot tesz arról, hogy őt választotta Isten, hogy a pogányok először tőle hallják az evangéliumot: Egybegyülének azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek. És mikor nagy vetekedés (nagy vita támadt) támadt, felállt Péter, és monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium beszédét (igéjét), és higgyenek” (Csel. 15,6-7).

Így teljesült – és ma is így teljesül be Isten ígérete: Jeremiáson keresztül azt ígéri az Úr: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem. És megtaláltok engem, azt mondja az Úr, (jóra fordítom sorsotokat) és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, ahová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak e helyre, ahonnan számkivetettelek titeket” (Jer. 29,12-14). Mert azt mondja az Úr: „Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak” (Péld. 8,17). És Péter apostol azért volt Joppéba, mert Tábita meghalt, és az ő imájára feltámadt, és ő ezután: „… több napig marada Joppéban egy Simon [jelentése: meghallgatott] nevű tímárnál” (Csel. 9,43).

Csel. 11,15 Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla [(epipiptó): rájuk esett] a Szent Szellem ő reájuk, miképpen mi reánk is kezdetben^*

*Ahogyan ez kezdetben, pünkösdkor történt:  „És mikor a pünkösd napja eljött [betelt, elérkezett], mindnyájan egy [közös] akarattal [egyetértésben, egy indulattal] együtt valának [ugyanazon a helyen]. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek [(pnoé): lehelet, széllökés] zendülése, és eltelé [betöltötte] az egész házat, ahol ülnek vala. [Más fordítás: hirtelen (hatalmas szélrohamhoz hasonló) zúgás támadt a mennyből, mintha erős sodró szél (heves szélvész) jönne, és az betöltötte az egész házat, amelyben ültek]. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek [a tűz az isteni hatalom és jelenlét jelképe] és üle [leereszkedtek] mindenikre azok közül. [Más fordítás: Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre]. És megtelnek [(pléthó): beteljesedtek] mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdenek szólni [(laleó): tagolt (artikulált), érthető hangokat bocsát ki; megszólal] más [(heterosz): másféle, másfajta, különböző] nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk [hogy kimondják; hogy megnyilatkozzanak]” (Csel. 2,1-4).

És a pünkösdi csoda folyamatosan történik. A Kornélius százados otthonába is ez történt: „Mikor még szólá Péter ez igéket, leszálla a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet (az igét). És elálmélkodnak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Szellem ajándéka. Mert hallják vala (ugyanis), hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele (megszólalt) Péter: Vajon eltilthatja-e (megtagadhatja-e) valaki a vizet, hogy ezek be ne meritkezzenek, kik vették a Szent Szellemet miképpen mi is? És parancsolá (úgy rendelkezett), hogy meritkezzenek be az Úrnak (Jézus Krisztusnak) nevében. Akkor kérék őt, hogy maradjon náluk néhány napig” (Csel. 10,44-48).  

Így teljesedett be Isten ígérete, amely így hangzott: „És lészen az után, hogy kiöntöm Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én Szellememet” (Jóel. 2,28-29).

Csel. 11,16 [(mnaomai): eszembe jutott], és megemlékeztem pedig az Úrnak ama mondásáról, [(réma): arról a kijelentéséről] amint mondá: János ugyan [csak] vízzel keresztelt, [(baptidzó): vízbe merített be] ti azonban Szent Szellembe fogtok (baptidzó): bemerítettetni*

*Bemerítő János bizonyságtétele: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket megtérésre, vagyis a gondolkozásmód megváltoztatása végett, hogy más felismerésre térjetek, de aki utánam jő, aki a nyomomba lép, erősebb és hatalmasabb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó, sem alkalmas, vagy megfelelő; ő Szent Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,11).

A feltámadott Úr parancsa tanítványainak: „És velük összejővén, amikor együtt volt velük, meghagyá, és megparancsolta nékik, hogy el ne menjenek, el ne távozzanak Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nemsokára, vagyis  nem sok nap múlva” (Csel. 1,4-5).

És beteljesedett az Ézsaiás, és Jóel próféta szava is: „Mert vizet öntök (árasztok) a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm (ki árasztom) Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre” (Ésa. 44,3). „Akkor megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én az ÚR, vagyok a ti Istenetek, senki más! És soha többé nem pironkodik az én népem. És lészen azután, hogy kiöntöm Szellememet minden (báśár: hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én Szellememet” (Jóel. 2,27-29).

Csel. 11,17 Ha tehát az Isten hasonló [(iszosz): ugyanazt az] ajándékát adta nékik, mint nékünk is, kik hittünk az [Úrban], az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna [(kólüó): megakadályozzam, vagy meggátoljam]?^*

*Hiszen: „a szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Szellemet, miként nékünk is; és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket” (Csel. 15,8-9).

 Ugyanis: „Mikor még szólá Péter ez igéket, [(réma): e kijelentést], leszálla [(epipiptó): ráesik, ráhull, ráborul] a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet [(logosz): ez Igét]. És elálmélkodának a zsidóságból [(exisztémi peritomé): megdöbbentek, extázisban / önkívületbe kerültek a körülmetélésből] való hívek [(pisztosz): hívők], mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra [(ethnosz): nemzetekből valókra] is kitöltetett a Szent Szellem ajándéka” (Csel. 10,44-45).

Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés, hogy: „tudniillik a pogányok, a nemzetekbeliek örököstársak és egyugyanazon test tagjai, mert egy testbe vannak szerkesztve, és részesei azaz részestársai az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangélium, a jó hír, az örömüzenet által” (Eféz. 3,6).

Pál apostol a Rómabelieknek írott levelében idézi a próféciát, amelyben kijelentést nyer, hogy ez a prófécia is a Krisztus népének szól: „Amint Hóseásnál is mondja: Népemnek nevezem, amely nem volt az én népem, és szeretettnek azt, ami nem volt szeretett, és aki irgalmat nem talált, irgalmasságot találónak. És lészen, hogy azon a helyen, ahol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni.” (Róm. 9,25-26)

Péter apostolon keresztül pedig kijelentést nyer a prófécia beteljesülése: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.  Akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok” (1 Pét. 2,9-10)  

És így valósult meg Isten szava, amely kijelenti, hogy: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a homok a tengerparton, amelyet nem lehet megmérni, sem megszámolni. Akkor ahelyett, hogy ezt mondanák nekik: Nem vagytok népem! - ezt mondják: Az élő Isten fiai vagytok!” (Hós. 1,10)

Azért: „Mert hiszen egy Szellemben mi mindnyájan egy testté (szóma) = egy személlyé meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, azaz: pogányok, akár rabszolgák akár szabadok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg, Mert valamennyiünket egy Szellem itatott át.  Ezért: „… nincs különbség és nincs megkülönböztetés zsidó meg görög azaz: pogány között; mert ugyanaz az Ura mindnyájunknak, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, és bőkezű mindazokhoz, akik Őt segítségül hívják”(1 Kor. 12,13; Róm. 10,12)

A Korintusbeliekhez pedig így szól az Úr: „Ti… Krisztusé vagytok, Krisztus pedig Istené” (1 Kor. 3,23)

És Pál apostol így folytatja: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29).

Csel. 11,18 Ezeknek hallatára aztán megnyugodtak, [(hészükhadzó): elhallgattak] és dicsőíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak [(ethnosz): a nemzeteknek] is adott az Isten megtérést az életre [(metanoia): megadta az életre vivő gondolkozásmód megváltozást]!^*

*Simeon a gyermek Jézust tartva kezében, így prófétál: „Mert már meglátták az én szemeim a te üdvösségedet a Te Üdvözítődet, a megváltásodat, megmentő hatalmadat, és szabadításodat. Amelyet rendeltél, és készítettél minden népeknek minden nemzeteknek szeme láttára, és számára. Hogy megjelenjék világosságul, fényül a pogányok, azaz a nemzetek megvilágosítására. hogy azt nemzeteknek leleplezd, kinyilatkoztasd, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére” (Luk. 2,30-32).

Mert ő kijelentést kapott arról, hogy megszületett az Üdvözítő: „Elhoztam igazságomat, nincs messze, és az én szabadításom nem késik, Sionban lesz szabadításom, és Izráelen dicsőségem” (Ésa. 46,13)

Mert: „…nem marad, nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás, elnyomás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát, és területét. A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény, világosság ragyog fel fölöttük!” (Ésa. 9,1-2).

„Mert nincs különbség, és megkülönböztetés zsidó, vagyis judeai, meg görög, vagyis pogány között; mert ugyanaz az Ura mindnyájunknak, aki kegyelemben gazdag és bőkezű mindazokhoz, akik Őt segítségül hívják. Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, hatalmát, tekintélyét, megtartatik, azaz üdvözül” (Róm. 10,12-13).

Már a próféták azt hirdették, hogy: „… mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül, azaz üdvözül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,32).

Ezt a próféciát idézi Péter apostol a Szent Szellem kitöltése után:  „És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, üdvözül”  (Csel. 2,21).

És hogy ki az az Úr, akinek a nevét segítségül kell hívni, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „… akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magukén és a miénken” (1 Kor. 1,2).

Csel. 11,19 Azok tehát, akik eloszlottak [(diaszpeiró): szétszóródtak] az üldözés miatt, mely Istvánért támadott, eljutának Feniciáig, [jelentése: pálmák országa; bíbor, bíborvörös, karmazsin). pálmafás" vagy “bíborcsigás”] Ciprusig [jelentése: szeretet; virágzás; vörösréz] és Antiókhiáig, [jelentése: bosszúálló, üldöző] senkinek nem prédikálván az igét, [az evangéliumot] hanem csak a zsidóknak^*

*Amikor István az Úr Jézusról tesz bizonyságot, a szanhedrin tagjai: „Felkiáltván pedig nagy fenszóval [vagyis erre hangosan  (kradzó): felordítva], füleiket bédugák, [és felindulásukban egyszerre], és egy akarattal  reá rohanának; És kiűzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus [Saul, ki később Pál] nevezetű ifjú lábaihoz rakták le” (Csel. 7,57-58).

„Saulus [aki később Pál lett] pedig szintén javallta [(szüneudokeó): helyeselte, és jónak látta] az ő megöletését, vagyis [egyetértett István kivégzésével]. És támada [(ginomai): keletkezett] azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet, vagyis [ekklészia): eklézsia, a kihívottak közössége] ellen, és mindnyájan eloszlának [(diaszpeiró): szétszóródtak] Júdeának [jelentése: dicséret, magasztalás] és Samáriának [jelentése: őrtorony, őrhegy, őrség] tájaira [(khóra): vidékeire], az apostolokat kivéve. Istvánt pedig eltakaríták [eltemették] kegyes [(eulabész): hívő] férfiak, és nagy sírást tőnek ő rajta [és nagy gyászt tartottak felette]. Saulus pedig [csakúgy tajtékzott a kihívottak közössége ellen], és pusztítá [zaklatta, és (lümainomai lümainó): igyekezett megsemmisíteni] a kihívottak közösségét, az [(ekklészia): eklézsiát]. Házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elővonszolva [(szüró): elhurcolva], tömlöcbe [(phülaké): börtönbe] veti vala [Más fordítás: Saul meg házról házra menve mindenhová behatolt, s úgy pusztította az eklézsiát, férfiakat is, nőket is elhurcolt, hogy börtönbe vettesse őket]. Amazok annakokáért eloszolván [(diaszpeiró): szétszóródtak], széjjeljártak [(dierkhomai): mindenhova elmentek], hirdetve a [(logoszt)] az igét, [(euaggelidzó): az örömüzenet szavát, az evangéliumot]” (Csel. 8,1-4).

Beteljesítve az Úr Jézus szavát, aki azt mondta, hogy: „Mikor pedig abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok [és fussatok, meneküljetek] a másikba…” (Mát. 10,23).

Csel. 11,20 Voltak azonban közöttük némely ciprusi [jelentése: szeretet; virágzás; vörösréz] és cirénei [jelentése: (fal, találkozás, megérkezés). kantár fennhatósága, felsőbbrendűsége] férfiak, kik mikor Antiókhiába [jelentése: bosszúálló, üldöző] bementek, szólának a görögöknek, [örömüzenetként] hirdetve az Úr Jézust [Jézust, az Urat]^*

*Az Evangélium így ad hírt Cirénéről: „[Mikor] kifelé menve [kijutottak a városból] találkoznak egy cirénei [jelentése: találkozás] emberrel [aki Ciréne városából származott], akit Simonnak (jelentése: meghallgattatás) hívnak vala; ezt kényszerítik, hogy vigye az Ő keresztjét [(sztaurosz): kínoszlopát]” (Mát. 27,32).

Márk is ír erről: „És kényszerítenek egy mellettük elmenőt, bizonyos cirénei (Jelentése: megérkezés) Simont, aki a mezőről jő vala, Alekszándernek (jelentése: bajt elfordító) és Rufusnak (jelentése: vörös) az atyját, hogy vigye az Ő keresztjét (vagyis az Ő kínkaróját). (Márk. 15,21).

Pál apostol testvéreiről így ír: „Köszöntsétek Rufust [vörös] aki kiválasztott [kiválogatott, kedvenc] az Úrban [az Úr választottját], és az ő anyját, aki az enyém is. [és anyját, aki nekem is anyám]” (Róm. 16,13).

Alekszanderről pedig így szól az Írás, Efézusban (a vég): „A sokaság közül pedig előállaták Alekszándert, minthogy előre tuszkolták őt a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akara a nép előtt. Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki mindnyájukból, mintegy két óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána!” (Csel. 19,33-34).

És így szóltak a szétszóródottak: „És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust:” (Csel. 13,32).

Csel. 11,21 És az Úrnak keze [(kheir): ereje] vala velük; és nagy sokaság tére meg [(episztrephó): fordult oda] az Úrhoz, hívővé lévén^*

*És ez mindig így történt, ha az Úr erejével hirdették az Evangéliumot: „Hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága. [Más fordítás: Egyre többen hittek az Úrban, és csatlakoztak hozzájuk, férfiak és nők tömegével]” (Csel. 5,14)

Csel. 11,22 Elhatott [(akúó): eljutott] pedig a hír, az [(logosz): Ige] őfelőlük a jeruzsálemi gyülekezet, a [(ekklészia): kihívottak közössége, az eklézsia] fülébe; és kiküldék Barnabást, [Jelentése: a vigasztalás fia, a prófétai ígéret fia; az építő intés fia] hogy menjen el egész Antiókhiáig [jelentése: bosszúálló, üldöző]^*

*Barnabás nevéről szóló bizonyságtétel: „József is [jelentése: felmagasztalt], ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el, ami megmagyarázva annyi [vagyis lefordítva azt jelenti], mint Vigasztalás [buzdítás, bátorítás, vagyis a Szent Szellem] Fia, Lévita [azaz Lévi leszármazottja], származása szerint ciprusi [jelentése: szeretet]” (Csel. 4,36).

Ő az, aki bizonyságot tett Pál apostol mellett: „Barnabás [Jelentése: a vigasztalás fia, a prófétai ígéret fia; az építő intés fia] azonban maga mellé vevén [(epilambanomai): felkarolta] őt, vivé [(agó): magával vitte] az apostolokhoz, és elbeszélé [(diégeomai): részletesen beszámolt] nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal [és milyen  (parrésziadzomai): őszintén / nyíltan / szabadon / bátran beszélt]  a Jézus nevében” (Csel. 9,27).

Csel. 11,23 Ki mikor oda jutott [(paraginomai): megérkezett] és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté [(parakaleó): buzdította, bátorította] mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban.

Csel. 11,24 Mert jámbor [(agathosz): szeretetre méltó] és Szent Szellemmel és hittel teljes férfiú vala ő. És nagy sokaság csatlakozik az Úrhoz.

Csel. 11,25 Elméne pedig Barnabás [Jelentése: a vigasztalás fia, a prófétai ígéret fia; az építő intés fia] Tárzusba [jelentése: sík, felület, talaj], hogy felkeresse Saulust [Jelentése: akit kértek, kívántak, a kikövetelt], és rátalálván, elvivé őt Antiókhiába [Jelentése: bosszúálló, üldöző].

Csel. 11,26 És lőn [(ginomai): történt], hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a [kihívott] gyülekezetben [(ekklészia): az eklézsiában, a kihívottak közösségében, és jelen voltak az összejöveteleken], és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában [jelentése: bosszúálló, üldöző] nevezték keresztyéneknek [(Khrisztianosz): Krisztusiaknak].

Csel. 11,27 Ez időtájban [(hútosz hauté túto hémera): ezekben a napokban] pedig menének Jeruzsálemből [jelentése: a béke megalapozása, tanítása; kétszeres békét állíts; a gyülekezetek kiindulása;  béke városa", “béke birtoklása”, “béke alapja”; vagy "(Isten) gondoskodik a békéről] Antiókhiába [jelentése: bosszúálló, üldöző] próféták.

Csel. 11,28 Felkelvén [(anisztémi): felállva] pedig egy azok közül, név szerint Agabus^* [jelentése: a szeretett, szenvedélyes szerelem], megjelenté a Szellem által, hogy az egész föld kerekségén^** a [(oikúmené): lakott világon] nagy éhség lesz; amely meg is lőn Klaudius [jelentése: sánta; a megbénult, a síró] császár idejében^***

*Pál apostolék a Filep evangélista házába mentek, és ott ezen  a prófétán keresztül figyelmeztette Pál apostolt a Szent Szellem: „Mialatt pedig mi több napig ott maradánk, alájöve egy Júdeából való próféta, névszerint Agabus. És mikor hozzánk jött, vevé Pálnak az övét, és megkötözvén a maga kezeit és lábait, monda: Ezt mondja a Szent Szellem: A férfiút, akié ez az öv, ekképpen kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben, és adják a pogányoknak kezébe” (Csel. 21,10-11).

**Elkezdődtek az Úr Jézus által kijelentett jelek: „Lesznek éhségek [és sok helyen az embereknek nem lesz mit enniük]… Mindez pedig a sok nyomorúságnak [gyötrelmeknek; a fájdalmaknak] a kezdete [Más fordítás: De mindez még csak olyan lesz, mint a szülési fájdalmak (a vajúdás kínjainak) kezdete]” (Mát. 24,7-8).

***Ez a császár rendelte el, hogy a zsidók hagyják el Rómát, őrájuk talált Pál apostol: „És egy Akvila (jelentése: sas, vagy: ’északi ember’) nevű, pontusi (jelentése: tenger, hullám) származású zsidóra talált, ki nem régen jött Itáliából, és feleségére Priszcillára (jelentése: ősi; idős, öreg, tiszteletre méltó; öreges; szigorú) - mivelhogy Klaudius megparancsolta vala, hogy a zsidók mind távozzanak Rómából (jelentése: fenséges, hírnév, erő) - : hozzájuk csatlakozék” (Csel. 18,2).

Csel. 11,29 A tanítványok pedig elhatározták, hogy a szerint, amint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak^*

*Hogy kinek adakozzunk, arról így beszél az Úr: „A szentek szükségeire adakozók legyetek. [Más fordítás: A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben]…” (Róm. 12,13). 

És az apostol minden gyülekezettel közli, hogy az adakozás Isten kegyelme: „Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, testvéreim, Istennek azt a kegyelmét, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott. Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük, jószívűségük gazdagságává növekedett. Mert bizonyság vagyok rá, és tanúskodom arról, erejük szerint, sőt erejük felett is önként adakoznak, Sok könyörgéssel, és erősen sürgetve, kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket, hogy az adakozásban részt vehessenek” (2 Kor. 8,1-4).

És a tanítványok közösségének / a gyülekezeteknek: „tetszett [kedvét (örömét) lelte] Macedóniának [a nagy, a karcsú földje] és Akhájának, [gyászhely, fájdalom, szorongás] hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei [szűkös anyagi helyzetben lévők] részére némileg adakozzanak. [jónak (helyesnek) látták, hogy (közös) gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára (javára)]. Mert tetszett nékik, [Jónak (helyesnek) látták] és tartoznak is vele. [de adósaik is nekik]. Mert ha a pogányok [nemzetek] azoknak a szellemi javaiban részesültek, tartoznak nékik viszont szolgálni a (hús)testiekben. [kötelesek, a hústestet illető dolgokban segítségükre lenni]” (Róm.15,26-27)

Csel. 11,30 Amit meg is cselekednek, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze által.