2 Korintusi levél 1.fejezet: Istennek minden ígérete Krisztusban teljesedett be! (göröggel és kapcsolódó igékkel / revideált)

2 Kor. 1,1 Pál, Jézus Krisztus apostola, teljhatalmú megbízottja, aki az őt küldő Úr Jézus hatalmával szól, és cselekszik. Az Isten akaratából és határozatából és Timóteus az atyafi a testvér, írják e levelet. Az Isten gyülekezetének a kihívottak közösségének, eklézsiájának, amely Korinthusban van, mindama szentekkel egybe, akik kapcsolatba kerültek Istennel, akik egész Akhájában vannak.

2 Kor. 1,2 Kegyelem, vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása, és örömteli jutalma néktek és békesség, vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás Istentől, a mi Atyánktól és Urunktól, az Úr Jézus Krisztustól.

2 Kor. 1,3 Áldott, és imádott legyen az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak és könyörületnek atyja, és minden vigasztalásnak bátorításnak, buzdításnak Istene;

2 Kor. 1,4 Aki megvigasztal, bátorít, és buzdít minket is minden nyomorúságunkban, szorongásunkban és szorongattatásunkban, üldözésben. Hogy mi is megvigasztalhassunk és képesek legyünk bátorítani bármely nyomorúságba esteket. Azokat, akik szomorúak, akik bármiféle szorongattatásban, gyötrődés és üldözésben vannak. Azzal a vigasztalással buzdítással és bátorítással, amellyel Isten vígasztal minket, vagyis azt a vigasztalást, bátorítást nyújtva nekik, amelyet Ő nyújt nekünk^*

Isten vigasztalása a prófétán keresztül: „Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!... Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? Ember fiától, aki olyan lesz, mint a fű?!... Mint férfit, akit anyja vígasztal, akként vigasztallak titeket én, és Jeruzsálemben vesztek vigasztalást! Meglátjátok és örül szívetek, csontjaitok, mint a zöld fű, virágoznak, és megismerik az Úr kezét az Ő szolgáin, és haragját ellenségei fölött” (Ésa. 49,13; 51,12; 66,13-14).

2 Kor. 1,5 Mert amint bőséggel, és túláradóan kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, megpróbáltatásaiból, amin keresztülment, amit elszenvedett, átélt és megtapasztalt, úgy bőséges a mi vigasztalásunk, buzdításunk, bátorításunk is Krisztus által^*

*Az Ige így bátorítja az apostolt, és valamennyi Krisztusban élő hívőt: „Sok baja van az igaznak, vagyis a megigazult embernek, mert sok szorongattatásban, gyötrésben, megpróbáltatásban, és gyötrődésben van része, de valamennyiből kimenti az Úr. Megőrzi minden csontját, egy sem törik el közülük. A gonoszt a gonoszság öli meg, és meglakolnak, akik gyűlölik az igazat. Az Úr kimenti az ő szolgái életét, és senki meg nem lakol, aki Őbenne bízik” (Zsolt. 34,20-23)

Dávid így prófétál az Úr Jézusról, és az Ő testéről, amely az Eklézsia, vagyis a kihívottak közössége: „Ha az Úr nem lett volna segítségül nékem: én már a csend honában laknám. Mikor azt gondoltam, hogy roskad a lábam, szereteted Uram, támogatott engem. Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vigasztalásaid megvidámítottak engem. Van-é köze te hozzád a hamisság székének, amely nyomorúságot szerez törvény színe alatt? Az igaz embernek életére törnek, az ártatlan embert elítélik. De kőváram lőn én nékem az Úr, és az én Istenem az én oltalmamnak kősziklája; És visszafordítja reájuk az ő álnokságukat, és az ő gonoszságukkal veszti el őket; elveszti őket az Úr, a mi Istenünk” (Zsolt. 94,17-23)

És mert az apostol ismeri az Igét és Istennek minden ígéretét, ezért ilyen megvallást tesz: „Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!... Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk” (Fil. 1,20-21; Róm. 8,18).

Így bátorít a Szent Szellem Péter apostolon keresztül: „... amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Szelleme, amit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt” (1 Pét. 4,13-14).

2 Kor. 1,6 De akár nyomorgattatunk, elnyomást szenvedünk, szorongattatunk, háborgattatunk, kínoztatunk, megpróbáltatást szenvedünk, zaklatnak, gyötörnek, szorult helyzetbe jutunk, a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért^* vagyis szabadulásotokért, és megmentésetekért van az. Mely hathatós, és hatékonyan működik és erőt ad ugyanazon szenvedések elviselésére, eltűrésére, amit átéltek és megtapasztaltok, amelyeket mi is szenvedünk. Akár megvigasztaltatunk a ti vigasztalásotokért, és üdvösségetekért, vagyis szabadulásotokért, és megmentésetekért van az, és a mi reménységünk erős, szilárd, és bizonyos felőletek^**

*Üdvösség (szótéria): bűnbocsánat, megmenekülés (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből, mindenfajta problémából, bajból). Megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/. Oltalmazás, biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét, azaz egészség); boldogság, és megtarttatás].

**Az apostol megvallása: „Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk” (2 Kor. 4,15.17).

2 Kor. 1,7 Tudván, hogy amiképpen társaink vagytok, és részt vállaltatok a szenvedésben, a szorongattatás; háborgattatás, megpróbáltatásban; zaklatásban, azonképpen a vigasztalásban, buzdítás és bátorításban is^*

*Kijelentés a szenvedések okáról, és arról, hogy azt kik okozzák: „Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, miként azok is a zsidóktól... Annyira, hogy mi magunk dicsekszünk veletek az Isten kihívott gyülekezeteiben, a ti kitartásotok, állhatatosságotok, béketűrésetek és hitetek felől, minden ti üldöztetésetek és szorongattatásotok, és a zaklatásotok között, amelyeket szenvedtek és elviseltek, és bátran vállaltok” (1 Thess. 2,14; 2 Thess. 1,4)

„nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon az Úr Jézus mivelünk együtt. Hogy amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival” (2Thessz. 1,7)

Akkor: „… amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek” (1Pt. 4,13)

„Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk”(Róm. 8,18).

2 Kor. 1,8 Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk, háborúságunk, szorongattatásunk, üldöztetésünk felől, amely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk. Hogy képességünket messze felülmúló teher, és nyomás nehezedett reánk, úgyhogy életünk, és életben maradásunk felől is kétségben voltunk, sőt bizonytalanok, és végsőkig tanácstalanok valánk^*

*Az apostol utolsó jeruzsálemi útja előtt: „Milétoszból azután elküldött Efézusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit. Mikor azok megérkeztek hozzá, így beszélt hozzájuk: „Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt: szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek... Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle?...” (ApCsel. 20,17-19; 1Kor. 15,31-32).

2 Kor. 1,9 Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem abban az Istenben, aki feltámasztja, és életre kelti a holtakat^*

*Mert Isten azt tanácsolja: „Ne bízzatok... egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége, aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor. Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek, Az Úr megszabadítja az elfogottakat” De: „Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és hústesti erőre támaszkodik!” Mert: „Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint emberben bízni” (Zsolt. 146,3.5-7; Jer. 17,5; Zsolt. 118,8)

És hogy ki az az Isten, Akiben bízni kell, Aki feltámasztja a halottakat, azt az Úr Jézus jelenti ki: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon” (Ján. 6,47.54).

2 Kor. 1,10 Aki ilyen nagy halálból, ilyen nagy életveszélyből, megszabadított, kiragadott bennünket, és megszabadít minket: akiben reménykedünk és megbízunk, akire elváró reménységgel számítunk, hogy ezután is meg fog szabadítani, és ki fog menteni^*

*Az Istenben való hit és bizalom teszi lehetővé, hogy az állandó életveszély ellenére hirdettessék a Krisztus: „hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek” (1 Tim. 4,10)

És bár: „Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” De: „Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. Övé a dicsőség örökkön örökké” (1 Kor. 15,31; 2Tim. 4,18)

De szükség van imatámogatásra: „Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Szellem szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban én érettem Isten előtt, Hogy szabaduljak meg azoktól, akik engedetlenek Júdeában...” (Róm. 15,30-31).

2 Kor. 1,11 Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, imádságaitokban, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék, vagyis a Szent Szellem megnyilvánulása mellyel sokak javára bírunk sokak által háláltassék meg. sok Istenhez emelt arc tükrözze ezt a hálát mi érettünk^*

*Az apostol minden szolgálata előtt kéri a gyülekezeteket, hogy imádkozzanak érte is, egyben példát adva a szolgálóknak, és a gyülekezet tagjainak: „Testvéreim, imádkozzatok értünk is” (1Thessz. 5,25)

„A mi Urunk Jézus Krisztusra és a Szellem szeretetére kérlek titeket, testvéreim, tusakodjatok imádságaitokban velem együtt az Isten előtt énértem, hogy megszabaduljak azoktól, akik hitetlenek Júdeában akik csak vallásos emberek, és hogy jeruzsálemi szolgálatom kedves legyen a szenteknek” (Róm. 15,30-31)

„Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát” (Eféz. 6,18-19)

„És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit” (2Thessz. 3,1-2).

2 Kor. 1,12 Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk, vagyis Szellemmel való együttészlelésünk bizonysága, hogy isteni őszinteséggel és tisztasággal, tettetés vagy önzés nélkül, nem hústesti bölcsességgel, és nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk, éltünk, és jártunk a világon, kiváltképpen pedig ti köztetek^*

*Hiszen: „… mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcsességgel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Szellem bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék... Mert... azért küldött engem a Krisztus, ...hogy az evangéliumot hirdessem; de nem szólásban való bölcsességgel, hogy a Krisztus keresztje, vagyis kínoszlopa hiábavaló ne legyen... Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik meghamisítják az Isten igéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban...Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek”(1 Kor. 2,1.4-5; 1,17; 2 Kor. 2,17;1;  Thess. 2,10).

2 Kor. 1,13 Mert nem egyebet írunk néktek, hanem amit olvastok, vagy el is ismertek, sőt reménylem, hogy el is fogtok ismerni mindvégig, és amit felismertek majd, és teljesen meg fogtok érteni.

2 Kor. 1,14 Aminthogy némi részben megismertetek minket, és el is ismertétek rólunk, hogy dicsekvéstek, és büszkeségetek vagyunk, éppen úgy, mint ti is nékünk az Úr Jézus napján^*

*Ezért: „Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van... Életnek beszédét tartván elébük; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába” (2Kor. 5,12; Fil. 2,16).

2 Kor. 1,15 És ezzel a bizodalommal akartam, és készültem már korábban is hozzátok menni, hogy másodízben nyerjetek kegyelmet. Hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben^*

*És azért is: „Mert kívánlak, és sóvárogva, epedve vágyom titeket látni, hogy valami szellemi ajándékot közölhessek veletek, és adjak át nektek a ti megerősítésetekre, megszilárdításotokra, és megalapozásotokra. Szeretném, testvéreim, ha tudnátok: már többször szándékoztam, és sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, de mindeddig megakadályoztattam, gátolva voltam abban...” (Róm. 1,11.13).

2 Kor. 1,16 És tőletek általmenni Macedóniába, Macedóniából ismét hozzátok térni vissza, és tőletek elkísértetni Júdeába.

2 Kor. 1,17 Hát ezt akarva, vajon könnyelműen cselekedtem-é? Vagy amit akarok, hústest szerint akarom-é, hogy nálam az igen, valóban igen és a nem, nem legyen? Vagy nálam a tervek csupán földi szándékból születnek, és nekem az igen és a nem mindegy?^*

*És azért is: „Mert kívánlak, és sóvárogva, epedve vágyom titeket látni, hogy valami szellemi ajándékot közölhessek veletek, és adjak át nektek a ti megerősítésetekre, megszilárdításotokra, és megalapozásotokra. Szeretném, testvéreim, ha tudnátok: már többször szándékoztam, és sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, de mindeddig megakadályoztattam, gátolva voltam abban...” (Róm. 1,11.13).

2 Kor. 1,18 De hű az Isten, hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt egyszer igen és máskor nem.

2 Kor. 1,19 Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, akit köztetek mi hirdettünk, és prédikáltunk, én és Silvánus és Timótheus, nem volt IGEN is meg NEM is, hanem Őbenne valósult meg az IGEN^*

*És: „Aki által van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk élünk, és dicsekedünk, sőt ujjongunk az Isten dicsőségének reménységében.

[Más fordítás: és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2).

És így folytatódik a kijelentés, ugyanis: „Isten volt a Krisztusban, amikor a világot magával kiengesztelte. Nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és nem számította fel nekik az eleséseket, a hibás lépéseket, botlásokat, baklövéseket, melléfogásokat és törvényszegéseket, és reánk bízta, sőt belénk helyezte a békéltetésnek, a kibékítés, a kiengesztelődés igéjét, logoszát” (2 Kor. 5,19).

És Ő nem változott: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid. 13,8).

2 Kor. 1,20 Mert Istennek valamennyi ígérete Őbenne lett igenné és Őbenne lett Ámenné az Isten dicsőségére miáltalunk, rajtunk keresztül.

2 Kor. 1,21 Aki pedig minket veletek együtt Krisztusban megerősít, megszilárdít, és felken a Szent Szellem erejével és hatalmával, a küldetés külső jegyével és pecsétjével, az Isten az^*

*És Ő: „...meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napjára. Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre” (1 Kor. 1,8-9)

És a mi Urunk kenetet is adott, hogy ne tudjon senki eltévelyíteni: „És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok Őbenne” (1 Ján. 2,20.27)

 Így lett az Egyház Krisztus eljegyzett menyasszonya: „Őbenne pedig titeket is - miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek - eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására” (Eféz. 1,13-14)

Így lettünk egy néppé, a Krisztus népévé, Isten választott népévé:  „Hiszen egy Szellem által ... mindnyájan egy testté (szómává) = személlyé meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg” (1Kor. 12,13).

2 Kor. 1,22 Aki el is pecsételt minket, és pecsétjével megjelölt, és a tulajdonjog jelét helyezte el rajtunk, és felruházott mennyei erővel is, és a Szellemnek zálogát eljegyzési ajándékul adta a mi szíveinkbe.

[Más fordítás: A Szellemet, mint foglalót - vagyis olyan valóságot, amely részben „kezünkben” van, egyúttal azonban még csak része az egésznek. Így „garanciája” is annak, hogy megkapjuk azt az egészet, amelynek ez a valóság a része - árasztotta a szellemi lényünk középpontjába^*

*Ő bizonysága a mi származásunknak, és védelme személyünknek: „Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk” (Róm. 8,16)

Ő bizonysága megváltásunknak, záloga örökségünknek: „Hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének, akik előre reménykedtünk a Krisztusban: Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak igéjét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Szellemével, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására” (Eféz. 1,12-14)

Az örökségünk mindaz, amit atyánk – Ábrahám – után örököltünk: 1. Isten védelme: „Ne félj Ábrám: én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges” 2. Istennek minden áldása: hosszú élet, erőben és egészségben; anyagi javakban; utódban; az ígéret megvalósulásában: „Ábrahám pedig vén élemedett ember vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot” (1 Móz. 15,1; 24,1)

 Erről tesz bizonyságot Ábrahám szolgája is. „Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy naggyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat. És Sára az én uramnak felesége fiat szült az én uramnak, az ő vénségében, és annak adá mindenét, amije van” (1 Móz. 24,35-36)

Előképként bemutatja Isten Igéje, hogy minden baj, csapás ellen ez a pecsét nyújt védelmet: „És monda az Úr néki, vagyis az angyalnak: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak homlokára, akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek annak közepében”. És amazoknak, vagyis a pusztító angyaloknak mondá az én hallásomra: Menjetek át a városon ő utána, és vágjátok. Ne kedvezzen a ti szemetek, és ne szánakozzatok: Vénet, ifjat, szüzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, akiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el. Elkezdik azért a vén férfiakon, akik a ház előtt valának” (Ezék. 9,4-6)

 János apostol látomásában ugyanezt a védelmet látja: „És láték más angyalt feljőni napkelet felől, akinek kezében vala az élő Istennek pecséte. És nagy szóval kiálta a négy angyalnak, akinek adatott, hogy ártson a földnek és a tengernek. Ezt mondván: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon... A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak. És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, se semmi zöldellőt, se semmi élőfát, hanem csak azokat az embereket, akiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte” (Jel. 7,2-3; 9,3-4)

 Ezért hangzik a figyelmeztetés: A védelemre vigyázzatok és: „… meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Szellemét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára” (Eféz. 4,30).

2 Kor. 1,23 Én pedig az Istent hívom bizonyságul - tanuként - önmagam mellett, hogy titeket kímélve nem mentem el eddig Korinthusba^*

*Mert: „Elhatároztam tehát magamban, hogy nem megyek hozzátok ismét szomorúsággal. Azért is írtam levélben erről, hogy amikor megérkezem, ne érjen szomorúság azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve arról, hogy az én örömöm mindnyájatoké” (2Kor. 2,1.3)

Az apostol mellett maga Isten tesz bizonyságot: „Mert tanúm az Isten, akinek teljes szellememmel szolgálok az ő Fia evangéliumával...” (Róm. 1,9) Aki mindig az Úr színe előtt van: „Amit pedig nektek írok, íme, az Isten színe előtt mondom, hogy nem hazugság” (Gal. 1,20).

2 Kor. 1,24 Nem hogy uralkodnánk, és hatalmaskodnánk a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk a ti örömötöknek; mert hitben állotok.

[Más fordítás: Nem mintha uralkodni akarnánk rajtatok, hiteteken keresztül, nem, inkább örömötökben szeretnénk közreműködni. A hitetek ugyanis szilárd]^*

*Mert hogyan uralkodhatnánk, hiszen: „...kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta” (1 Kor. 3,5).

Isten Igéje Péter apostolon keresztül is figyelmezteti a gyülekezet elöljáróit, azaz véneit: „A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese. Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest. Sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak” (1 Pét. 5,1-3)