Ige: VÁGYÓDÁS A MENNYEI HAZÁBA

„Mert akik e földi sátorban, ebben a hajlékban vagyunk is, roskadozva és szorongva sóhajtozunk, és fohászkodunk a teher miatt, mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni. Hanem felöltöztetni, vagyis a mennyből valót a földire ráölteni, hogy ami halandó, ami meghalásra képes, elnyelje azt az élet. Hogy diadalt arasson a halál fölött az élet*

Aki pedig minket erre el, és felkészített, az Isten az, aki a Szellem zálogát** is adta minékünk eljegyzési ajándékul*** (2 Kor. 5,4-5)

*Már Ezékiás így panaszkodik a földi sátor levetése miatt: „Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségéből fölgyógyult. Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz?

(Más fordítás: Már azt gondoltam, hogy életem delén kell elmennem a holtak hazájának kapuiba), megfosztva többi éveimtől!

Mondám: nem látom többé az Urat, az Urat az élők földében, nem szemlélek, nem láthatok embert többé a megszünés lakói közt. Porsátorom lerontatik, hajlékomat lebontják, mint a pásztorok sátrát, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka, mert megfosztanak tőle! Összetekeri életemet, mint takács a vásznat, hiszen levágott a fonalról engem, elvágta életem fonalát. Reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa. 38,9-12)

Péter apostol így inti a mindenkori keresztényeket: „Méltónak vélem, és helyesnek tartom pedig, amíg ebben a földi porsátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket; Mint aki tudom, hogy hamar leteszem porsátoromat, amiképpen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem. De igyekezni fogok azon, hogy ti az én távozásom, elköltözésem után is mindenkor megemlékezhessetek ezekről. Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, megjelenését. Hanem mint akik szemtanúi, és szemlélői voltunk az ő nagyságának az Ő isteni fenségének” (2 Pét. 1,13-16)

Jób így panaszkodik Istennek: „Napjaim gyorsabbak voltak a takács vetélőjénél, és most reménység nélkül múlnak, és tűnnek el. Gondold meg, és emlékezzél, hogy az én életem csak egy lehelet, csak szellő, és az én szemem nem lát többé jót. Nem lát és nem pillant meg engem szem, amely rám néz; te felém fordítod, és rám veted szemed, de már nem vagyok! A felhő eltűnik és elmegy, elszáll, így aki leszáll a sírba, a holtak hazájába, nem jő fel, és nem jön vissza többé” (Jób. 7,6-9)

„Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, elszaladnak, nem láttak semmi jót. Ellebbentek, elsuhantak, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára lecsapó keselyű” (Jób. 9,25-26)

Jákób megvallása a földi életről: „És monda a Fáraó Jákóbnak: Hány esztendős vagy? Monda pedig Jákób a Fáraónak: Az én bujdosásom, az én idegenként, jövevényként való életem / tartózkodásom esztendeinek napjai százharminc esztendő. Kevesek és nyomorúságosak voltak az én életem esztendeinek napjai, életem rövid volt, tele rossz napokkal, és nem érték el az én atyáim élete esztendeinek napjait, ameddig ők bujdostak, az ő idegenként, jövevényként való életük / tartózkodásuk idejét” (1 Móz. 47,8-9).

**Zálog: (arrabón): foglaló, előleg, biztosíték; Az Újszövetségben csak átvitt értelemben van, vagyis általában olyan valóságot jelöl, amely részben „kezünkben” van, egyúttal azonban még csak része az egésznek; így „garanciája” is annak, hogy megkapjuk azt az egészet, amelynek ez a valóság a része. Egy eljegyzési ajándék - zálog, azaz a vásárláshoz szükséges pénz vagy vagyon egy része, amelyet előlegbe adnak, mint a hátralévő összeg biztosítékát.

***És így folytatja az apostol: „Aki el is pecsételt minket, aki pecsétjével megjelölt, és el is jegyzett minket. Aki a tulajdonjog jelét helyezte el rajtunk, és felruházott mennyei erővel is, és a Szellemnek zálogát eljegyzési ajándékul adta” (2 Kor. 1,22)

Ő bizonysága a mi származásunknak, és védelme személyünknek: „Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, és a mi szellemünkben, hogy Isten született gyermekei vagyunk” (Róm. 8,16)

Ő bizonysága megváltásunknak, záloga örökségünknek: „Aki záloga, foglalója a mi örökségünknek, Isten tulajdon népének megváltatására, vagyis arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk, az Ő dicsőségének magasztalására.

[Más fordítás: És feladata az Istennek megtartott nép megváltása és ezzel az Isten dicsőségének magasztalása, míg a teljes szabadságba behelyeztettetünk az ö dicsőségének dicséretére]” (Eféz. 1,14).