Pásztor Chris: Felül minden
fejedelemségen és hatalmasságon … ·
…És mi az Ő hatalmának
felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája
szerint, Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból,
és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen és
hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e
világon, hanem a következendőben is: (Efézusi levél 1:19-21).
Sokan csak a démonokra
gondolnak, amikor a “fejedelemség” szót hallják. Azonban vannak pozitív angyali
fejedelmek is, hiszen Isten angyali seregében is vannak fejedelmek. A
“fejedelemség” szó elsődleges jelentése valójában “tekintély”. Továbbá a tekintély
szintjét is jelenti. Az új fordítású Biblia a “fejedelemség” helyett az
“uralkodó” szót használja: “…Felül minden uralkodón és fejedelemségen és
hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e
világon, hanem a következendőben is.”
Az “uralkodó” szónak két
jelentése van: először is tekintély, amely kormányoz, másodjára pedig a
kormányzás szintjét jelenti. Más szavakkal, nem számít semmilyen uralom, hiszen
Jézus minden uralom felett való. Jézus jóval felette áll minden hatalomnak, de
nemcsak felette, vagy valamivel felette áll, hanem jóval felül van minden
fejedelemségen és hatalmasságon, erőn és uraságon, és minden néven, mely
neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is. Micsoda nagyszerű
valóság!
Az Úr Jézus birtokolja a
legerőteljesebb nevet: minden az Úr tekintélye alá rendeltetett, és ez nem is
fog megváltozni! Jézus az uralkodó Király és az uralma az örékkévalóságra szól.
Az Efézusi levél 2:6 versszak csodálatos dolgot közöl velünk, miszerint Isten
“.. együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban.”
Tehát Krisztussal ülünk felül minden fejedelemségen. Szeretem a Wuest féle
biblia fordítást, amely a következőképpen adja vissza mindezt “felül minden
kormányzáson”.
Ez azt jelenti, hogy a
mennyei Kormány része vagy. A Királyságod nem e Földről való, más törvények
szerint jársz el. Nem számít bármerre mész a világban, vagy hol találod
Magadat, felül vagy minden fejedelemségen és kormányzáson.. Nem egy átlagos
személy vagy! Legyél ennek a tudatában. Áldott legyen az Úr!
Ima
Drága Úr Jézus, a nekem
adatott tekintély teljességével élek és kijelentem, ahogyan a Nevedben
cselekszem, megállítok minden gonosz tevékenységet magam körül, és csak azokat
engedem meg, amelyek a terveddel és az Igéddel összhangban vannak. Ámen.
TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Lukács
Evangéliuma 10:19; Efézusi levél 2:5-6

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.