Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten
bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a
földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak" (1Móz 50,24).
József a testet öltött gondviselés volt fivérei számára. De
meg kellett halnia, és így meg kell halnia olyan szerettünknek is, aki életünk
útján sokat jelentett számunkra. József halála után Egyiptom soha többé nem
lehetett már ugyanaz testvérei számára, mint életében, ahogyan számunkra is
megváltozik a világ, és már nem ugyanaz többé, mint szeretett hozzátartozónk
életében volt.
De nézzük, hogyan enyhítette Isten fájdalmukat a nagy
gyászban? Ígéretet kapnak, hogy az élő Isten rájuk fog tekinteni. Mekkora
kitüntetés ez! Micsoda vigasztalás! Szinte a földre jött mennyország!
Ó Urunk, kérünk, tekints ránk ma! Térj be hozzánk, bár jól
tudjuk, hogy nem vagyunk méltók arra, hogy gondolj ránk!
Az ígéret azonban még többet is mond: az Úr elvezeti őket más
földre. József halála után Egyiptomban egyre kevésbé lesznek kedveltek;
fokozatosan a szolgaság házává válik számukra az ország. De nem maradnak ott
mindvégig. Isten kiszabadítja őket és elvezeti az ígéret földjére. A mi itteni
sírásunk sem tart örökké. Egyszer mi is elmegyünk innen a dicsőség honába, ahol
együtt leszünk szeretteinkkel. ...és így mindenkor az Úrral leszünk.
Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az Igékkel" (1Tesz 4,17-18).
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.