Képtelen életem

Mennyire fárasztó valami mást mutatni. Valamit, ami nem vagy. Valami olyasmit, ami a legkevésbé sem áll közel hozzád. Valamit, amit magad sem értesz, csak egyszerűen azt gondolod, hogy ezt kell mutatnod, hogy elfogadjanak. És mennyire álságos és álnok az a közösség, ami elvárja, hogy te valami olyasmi legyél, ami nem vagy. Milyen lehet úgy élni, hogy szíved mélyén tudod, hogy mindenki tudja, hogy te és mindenki más is NEM az, aminek mutatja magát. Mert hidd el, nem csak te sejted és vallod be magadnak azt, amit másokon látsz, mások is ugyanúgy látják. Az a szerep, amit játszol, nem te vagy. Ami nem vagyok, azt lehetetlen úgy élni mások elé, hogy elhiggyék, hogy mégis. De tudod, mi a szörnyű? A szörnyű az, hogy egy ideig elhiszed. Elhiszed, hogy itt mindenki bűntelen. Itt mindenki mindenkit szeret (vagy, hogy Kardos-Horváthot idézzem: “Mindenki majdnem – vagy majd NEM – mindenkit szeret). Egyáltalán el lehet-e játszni a szeretetet? Egy darabig talán. De talán még addig sem. Talán addig is csak az önáltatás és az önbecsapás hiteti el veled azt, ami nem a valóságos.

Imaközösségben – “tiszta szeretetből” – imádkozni ”eltévelyedett tesvéredért” úgy, hogy az az eltévelyedett testvéred is ott van abban a szobában. Volt velem ilyen. Kamasz voltam.  Ha megkellene nevezni életem legmegalázóbb és legfájdalmasabb perceit, akkor ez az eset közöttük lenne. Közben meg játszd el, hogy elhiszed, hogy EZ a szeretet. Hogy még dühös sem lehetsz, még ki sem borulhatsz, még nem is lázadhatsz a lelki terror ellen, mert akkor csak “nyilvánvalóvá teszed”, hogy tényleg “eltévelyedtél”. Bármi, amit annak érdekében tennél, hogy az igaztalan hadjáratot, amit ellened indítottak, megálítsd, mind terád hullana vissza. Tudod, az ilyen és hasonló esetek miatt volt nehéz szétválasztanom az embert a hitétől. Tudod milyen kutya nehéz dolog? Hogy ne azonosítsd a keresztény hitet azzal az emberrel, aki megalázott és visszaélt a bizalmaddal, aki pokollá tette az életed. Kihasználta, hogy fiatal vagy és labilis. Szörnyen nehéz. Ma visszatekintve úgy látom, hogy Isten angyalokat küldött, hogy velem legyenek, és az ő őszinte arcukba nézve tanuljam meg, hogy milyen a hiteles kereszténység. Angyalok, akik nem csak a “lelki életemet” de az életemet mentették meg. Isten angyalai voltak ők. Ma is így gondolok rájuk. Persze, civilben embereknek vannak lácázva. Az ő őszinte hitük segített megérteni, hogy a keresztény hit és az, ami egy adott emberben lecsapódik ebből a hitből, az NEM AZONOS. Mert minél inkább Isten tervei szerint élsz midenféle alakoskodás és játszmázás nélkül, annál inkább nyer teret az életedben az a kristálytiszta hit, ami annyira magával ragadó és ellenállhatatlan.

Billy Graham Szenlélek című könyvét 2007-ben a házsongárdi temetőben olvastam egy pünkösd előtt, miközben az életem romokban hevert, mert rájöttem, hogy játék volt és színház minden, amit előtte tettem és gondoltam. Ekkor már 10 éve keresztény voltam. Ebben a könyven Billy a Szentlélek munkáját a következőképpen írta le. Van a te kis romos parasztházad, az életed, ami omladozik, toldozott-foltozott, lehasznált és jellegtelen. A Szentlélek beköltözik ebbe a házba. Te arra gondolsz, hogy néhány dolgot megjavít, mert azokra tényleg szükség van, de egyébként minden ugyanúgy marad. Az elején még érted is, de aztán a Szentlélek elkezd olyan sebesen sürögni-forogni a kis házikóban, hogy követhetetlen. Mit tesz a Lélek? Olyat hoz ki ebből a házból, amire a legmerészebb álmaidban sem gondoltál. Teraszokkal, új épületrészekkel, virágokkal, sok fénnyel és tele kreativitással. A házikódból egy palotát alkot.

Akkor ott a házsongárdi temetőben elkezdtem eltemetni azt az üres vallásosságot, ami annyi szenvedés okozott és kértem Istent, hogy velem is tegye azt, amit azzal a házikóval ott abban a könyvben. Lassan elkezdett megváltozni az életem, és néha TÉNYLEG nem tudom, hogy Isten Lelke mit rohangál ebben a házban, és hogy mit miért tesz, és miért úgy ahogy, de mindig, amikor egy részt befejez, rácsodálkozom, hogy hogyan lehet ilyen csodálatosat és tökéleteset alkotni. Az a viskó az életem.

http://www.ujragondolo.hu/keptelen-eletem/