2012. november 25.

A NYÚL. Igaz történet!!!


Készítette: Kunyik Zsolt

Még a 90’-es évek elején történt. Húsvétra készülődve, eszembe jutott hogy mi volna ha vennénk egy pici nyuszit. A gondolatot tett követte, kimentünk a piacra, és találtunk is egy koromfekete kis csöppséget. Több nyuszi között volt egy kb 60 x 60 cm-es dobozban, összezsúfolva. A doboz magassága max. 30 cm volt. Már akkor felfigyeltem arra hogy a nyulak nem próbálnak kimászni, kiugrani, pedig megtehették volna, mivel nem újszülöttek voltak…

Na, azután hazaérve nagy örömmel nézegettük a kis feketeséget, és bátran kitettük a szőnyegre. Akkor döbbentem meg nagyon: a nyúl nem tud járni!!! Csak gubbasztott a szőnyegen és riadtan nézett körbe, az ismeretlen világban… Nem értettem… Miért nem akar elrohanni??? Rájöttem: mert soha nem látott a dobozon túl! Ott élt idáig, ez volt az élettere, és nem volt igénye sem másra, hisz nem is tudta hogy milyen is a világ!!!

Először néhány esetlen lépése volt, esetlen ugrása, de egyből elesett… fájó szívvel néztem hogy az a kis állat aki futásra, ugrásra volt teremtve, csak botladozik… de szerencsére nem sokáig tartott ám! Beindultak az ösztönök, és órák alatt megtanult ugrálni és elkezdte felfedezni a világot (és körbepotyogtatni a lakást). Azután már bizony nem maradt meg a kis dobozában… sőt nagyon vissza sem lehetett tenni, mert azonnal a kiutat kereste…

Nos, mi emberek is ilyenek vagyunk. Valamiben eltöltöttük az életünket, tapasztalatokat szereztünk, sírtunk, nevettünk, voltak sikereink, bukásaink, kapcsolataink, szégyeneink, dicsőségeink… de nem láttunk még túl a doboz szélénél!!! Pedig tudjuk a lényünk legmélyén, a génjeinkbe kódolva, hogy van ennél több is! Tudjuk hogy nem csak a látható világ létezik, és akaratlanul is vonzódunk oda… Azután jön Buddha, Síva, jönnek keleti filozófusok, történelmi egyházak, különböző tanítások, izmusok, jön valaki az agykontrollal, és mesélnek neked a másik világról…  de csak arra jók hogy a dobozban jobban érezd magad, hogy lenyugodjon a lelked, de kiutat nem adnak, és nem is tudnak adni!!!

Engem valaki kivett ebből a dobozból 7 évvel ezelőtt, és felfedeztem egy másik világot! Azért jöttem vissza a közétek hogy elmondjam ezt Nektek. Sokan hazugnak, képmutatónak tartanak, ismervén a múltamat, pletykálkodnak rólam, és azt mondják: bolond… de a szívem szakad meg ha látlak benneteket bezárva… Akarom hogy megtudjátok: csodálatosabb világ vár rátok, amit még nem láthattok, de ahhoz ki kell jönnötök a világosságra! El kell fogadnotok a kinyújtott kezet, és nem rettegni a változástól. Mit veszthettek? Annyi mindent kipróbáltunk már…

Higgyétek el Nekem… nincs okom hazudni… Jézus keze most is ki van nyújtva feléd, aki most olvasod ezeket a sorokat! Ő az életét adta azért hogy Te kijöhess a dobozból!!! Ezért Neked mondom a Jézus nevében:

„… Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog néked a Krisztus” Efezus. 5,14

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.