2012. november 25.

Elvégeztetett!


Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. (Filippi 1,6)

Érdekes, hogy Jézus utolsó szava a kereszten pont ez volt: „Elvégeztetett” (János 19:30). Úgy nézett ki, hogy mindennek vége. Hiszem, hogy Jézus részéről ez nem csak egy egyszerű ténymegállapítás volt, hanem egy hitbeli kijelentés. Ezzel azt mondta az Atyának: „Én megtettem a részemet. Betöltöttem a küldetésemet. Most teljes bizonyosságom van afelől, hogy Te is bevégzed, amit elkezdtél, Atyám.” Még ha úgy nézett is ki a dolog, hogy mindennek vége, valójában ez csak a kezdet volt!

Amikor az életünk nagyon sötétnek tűnik, és a dolgok nem az elképzeléseink szerint mennek, akkor te is, mint Jézus, merd bátran kijelenteni: „Elvégeztetett.” Ezzel tulajdonképpen a következőket mondod: „Istenem, tudom, hogy meg fogod változtatni ezt a helyzetet. Tudom, hogy meg fogsz gyógyítani. Tudom, hogy helyre fogod állítani a családomat. Tudom, hogy meg fogod adni az áttörést, amire szükségem van.” Ne járj-kelj panaszkodva, hanem szóld a győzelem szavait a körülményeidhez. Bízz Isten hűségében, és ő véghez fogja vinni benned, amit elkezdett!

Mennyei Atyám, köszönöm a hűségedet az életemben. Köszönöm, hogy te befejezed, amit elkezdtél bennem. Beléd vetem a bizalmamat és a reményemet, tudva, hogy Te a színfalak mögött munkálkodsz és győzelmet hozol az életem minden területén. Ámen.

Joel Osteen



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.