A bölcsesség: eszköz az élet
helyes éléséhez, a belátás: képesség arra, hogy a jót válasszam. (Jubileumi
kommentár)
2014. február 17.
Imádság:
Van még reménységem.
Mert ha sikerek, vagy ha
kudarcok jönnek,
tűnő szeszélyeként a
történelemnek,
én csak Téged látlak: Urát a
diadalnak,
Urát a hányattatásnak.
Van még reménységem.
Te vagy, Uram, a távlat,
mindegy, hogy mások mit magyaráznak,
hová bújnak, vagy hol
dicsekednek.
Perc, vagy évezred, én
Tebenned bízom,
hogy Nálad célt így találjak,
mert Te vagy, Uram a távlat.
ÁMEN
(Hajdú Zoltán Levente)
2014. február 16.
Ige: Az útkészítő feladata
„kiméne őhozzá Jeruzsálem és az egész Júdea és a
Jordánnak egész környéke.
És bemerítkeznek vala őáltala a Jordán vizében, a
Jordán folyóban, vallást tevén az ő bűneikről, az ő céltévesztésükről.
Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok
közül sokan mennek Őhozzá, hogy bemeritkezzenek, monda nékik: Mérges kígyóknak,
viperáknak fajzatai, ivadékai! Kicsoda intett meg, és ki tanított, és
figyelmeztetett titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától fussatok, és
megmeneküljetek?*
*Az Úr Jézus így szól a farizeusokhoz – szintén viperák
fajzatának nevezve őket – amikor azt mondják, hogy Ő Belzebub által űzi ki a
démonokat: „Mérges kígyóknak, viperáknak fajzatai, ivadékai, mi
módon, és hogyan szólhattok
jókat gonosz létetekre, holott
gonoszok, káros, veszélyes, ártalmas, ellenségek vagytok? Mert a szívnek
teljességéből szól a száj, és mert amivel csordultig van a szív, azt
szólja a száj” (Mát. 12,34)
„Kígyók, mérges kígyóknak, viperáknak fajzatai, ivadékai, miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését, hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával
sújtó ítélettől?” (Mát. 23,33).
A hitetlen zsidókhoz így szól az Úr Jézus: „Ti az ördög, a vádló, rágalmazó, az ellenség, a félrevezető atyától valók vagytok, és
származtok, és a ti atyátok
kívánságait, és vágyait tudjátok,
és akarjátok, és csak azt
vagytok képesek teljesíteni. Az
emberölő, embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állott meg az
igazságban, vagyis az Igében, a
valóságban, mert nincsen őbenne
igazság, az Ige, a valóság. Mikor
hazugságot szól, a sajátjából, a
magáéból szól; mert hazug, csaló, hamisító és hazugság, hamisság,
valótlanság, kitalálás, csalás, becsapás atyja” (Ján. 8,44)
Teremjetek hát megtéréshez, vagyis a
gondolkozásmód-megváltoztatáshoz, az új felismerésre téréshez, az Isten felé
forduláshoz] illő, és méltó gyümölcsöket.
És ne gondoljátok, ne véljétek, hogy így szólhattok,
és hogy arra hivatkozhattok, és így gondolkozhattok magatokban: Ábrahám a mi
atyánk! Mert mondom néktek, hogy képes, hatalmas az Isten eme kövekből is
támasztani fiakat, mert van ereje, hatalma, képessége, hogy gyermekeket keltsen
életre Ábrahámnak*(Mát. 3,5-9)
*Az Úr Jézusnak ki is mondták a zsidók, mert valóban
ezt gondolták: „Ezt mondták neki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám
gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait, az ő cselekedeteit cselekednétek.
Ámde ti meg akartok engem ölni,
olyan embert, olyan valakit, aki azt az
igazságot beszéltem és hirdettem néktek, amelyet az Istentől hallottam.
Ábrahám ezt nem cselekedte, nem tette
volna” (Ján. 8,39-40)
Az Úr Jézus parancsa a tanítványaihoz:
„...rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján.
20,22).
A legfontosabb kérdést tette
– és teszi – fel Pál apostol azokhoz, akik hívőkké
lettek: „...Vajon vettetek-e Szent Szellemet, minekutána hivőkké lettetek?” (Csel. 19,2).
Mert: „Mi az
Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől,
nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak Szellemét és a tévelygésnek
szellemét” (1 Ján. 4,6)
Imádság:
Tovább egyedül hogyan is
vonszolnám?
Kezedbe teszem le, Uram, a
sorsom.
Vedd a kezedbe, vidd a
keresztre,
fogadd magadhoz, kösd a
kegyelembe!
Látod, én vesztettem, harcold
meg, kérlek Te a harcom!
ÁMEN
A hit
A hit nem a megérkezettség
állapota, a kegyelem nem a tétlenség útlevele, a kereszténység pedig nem a
lelki önzés csendes gyönyörködése az Isten szerelmében. (Turóci)
A hívő felelőssége lakóhelyükön
Vajon elpusztítod – e az
igazat is a bűnössel együtt? … Nem pusztítom el a tízért. (1 Móz 18,23...32)
Ábrahám, az Isten előtt igaz
ember alkuszik Istennel: ne pusztítsa el Sodomát gonoszságáért, ha legalább 50
igaz van ott. Isten hajlandó megbocsátani, ha talál ott igaz embert, már 10
igaz is megmentené a várost – de nem talál. Így elpusztul Sodoma és Gomora
is...
Nagy felelőssége van a hívő
embereknek azon a lakóhelyen, ahol élnek, mert sok áldásnak lehetnek a hordozói.
Isten keresi az igazán hű, odaszánt embereket, mert csak rajtuk keresztül tud
könyörülni a többieken. Emberi szó, emberi bizonyságtétel kell, hogy
elhangozzék ebben a pogányosult világban. Isten a felébredt hívő
keresztyénekkel tud segíteni a hitetlen tömegeken.
Nekünk hívogatnunk kell az
embereket az Úr Jézushoz, bizonyságot kell tennünk alkalmas és alkalmatlan
időkben. Isten sok lehetőséget készít számunkra. Ragadjuk meg ezeketa
lehetőségeket, mert mind számon lesznek kérve tőlünk. Óriási a felelősségünk
Isten előtt. (Horváth Csaba)
Megvallás
Testem- lelkem tökéletes
egészségben működik, -a Te terved és szent akaratod szerint, - ahogyan azt Te
megalkottad; és én itt dícsérlek
boldogan Uram, mert jó vagy, és zengem nevedet Úr Jézus Krisztus, mert
gyönyörűséges, (Zsolt. 135,2.3.)
C. H. Spurgeon: Isten ígéretei
Ó, megkísértett testvérem, az
Úr ígérete éppen rád vár! Amiként a manna korán reggel lehullott, és ott feküdt
a földön, készen arra, hogy az izráeliták összeszedjék, ugyanígy vár az Úr
ígérete a te eljöveteledre
A JÓ JELENTÉSE
És jóllehet Káleb csendesíté
a Mózes ellen háborgó népet, és azt mondja vala: Bátran felmehetünk, és
elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk azzal.
- 4Mózes 13,31.
Józsué pedig…és Káleb…akik a
földnek kémlelői közül valók voltak…szólának Izrael fiai egész gyülekezetének,
mondván: A föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó
föld. Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és
nékünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld. Csakhogy ne lázongjatok az
Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok,
mint a kenyér; eltávozott tőlük az ő oltalmuk, de az Úr velünk van: ne féljetek
tőlük! - 4Mózes 14,6–9.
Józsué és Káleb volt az a két
kém, akik jó hírrel tértek vissza. Nem tagadták, hogy óriások vannak Kánaánban;
egyszerűen csak megjegyezték, hogy Izrael gyermekei képesek lesznek legyőzni az
óriásokat. — Kétség nélkül megbírunk azokkal — mondták —, mert az Úr velünk
van! — Ez volt az ő jó jelentésük.
Hasonlóképpen: mi hívők nem
dughatjuk a homokba a fejünket, mint a strucc, és nem tagadhatjuk, hogy vannak
problémák és nehézségek az életünkben. Igen, ott vannak az „óriások”, de
azokkal mi — kétség nélkül — megbirkózunk, mert az Úr velünk van! Amikor
szembekerülsz az élet óriásaival, ne tégy negatív megvallásokat. Ne beszélj
hitetlenül, és ne adj negatív jelentéseket. A hit mindig jó jelentést ad!
Megvallás: Kétség nélkül le
tudom győzni az óriásokat az életemben — mert az Úr velem van! Nagyobb Ő, aki
bennem van, mint az, aki a világban van.
/Kenneth Hagin Hitünk
tápláléka napi adagokban/
Akik Vágynak Isten Szeretetére
A szeretet megöli a félelmet, elűzi, ellehetetleníti, esélyt sem ad neki, hogy éljen. Az igazi szeretet csodákra képes : elindít valamit, ami aztán nem áll meg. Képtelenség lenne megállnia. Terjedni kezd, és bizony gyilkol: bizalmatlanságot, kételyt, félelmet, fájdalmakat. Hegeket gyógyít be, mert egyetlen mosoly, egy ölelés, egy őszinte tekintet erre képes. Elfeledtetni mindent, ami történt. Mindent, ami fájt.
2014. február 15.
Ige: Imádkozzatok a szolgáló testvérekért
„Velünk együtt
munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, imádságaitokban, hogy a
sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék, vagyis a Szent Szellem megnyilvánulása mellyel sokak javára bírunk sokak
által háláltassék meg, és sok
Istenhez emelt arc tükrözze ezt a hálát
mi érettünk*(2 Kor. 1,11)
*Az
apostol minden szolgálata előtt kéri a gyülekezeteket, hogy imádkozzanak érte
is, egyben példát adva a szolgálóknak, és a gyülekezet tagjainak: „Testvéreim,
imádkozzatok értünk is” (1Thessz. 5,25)
„A mi Urunk Jézus Krisztusra és a Szellem
szeretetére kérlek titeket, testvéreim, tusakodjatok imádságaitokban velem
együtt az Isten előtt énértem, hogy megszabaduljak azoktól, akik hitetlenek
Júdeában akik csak vallásos emberek, és hogy
jeruzsálemi szolgálatom kedves legyen a szenteknek” (Róm. 15,30-31)
„Minden imádságotokban és könyörgésetekben
imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes
állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék
nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az
evangélium titkát” (Eféz. 6,18-19)
„És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy
terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy
megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit” (2Thessz. 3,1-2).
C. H. Spurgeon: Isten ígéretei
Ahogy a földön minden élõlény
számára van megfelelõ élelem, ugyanúgy az ihletett könyvben mis megtalálható az
alkalmas segítség Isten minden gyermeke számára.
Bibliaolvasás
Akik olvassák a Bibliát, megtapasztalhatták,
milyen jó és miben jó az Úr: újjászül, megtérít, szent életre hív és abban
növekedést biztosító igét ad. (Jubileumi kommentár)
C. H. Spurgeon: Meg nem érdemelt irgalom
"...aki bízik az Úrban,
azt Ő szeretettel veszi körül" (Zsolt 32,10).
A bizalomnak nagy a jutalma!
Add ezt megtapasztalnom nekem is, Uram! Aki bízik, íme, kegyelmet készített
számára az Úr; tudja, hogy nem érdemli meg, mégis övé az irgalom, és tágra
nyílt ajtó várja. Ó Uram, Benned bízom, add nekem ezt a kegyelmet.
Lásd meg, lelkem, milyen
testőröd van! Ahogy a fejedelmet körülveszik katonái, úgy övez téged körül az
irgalom. Elölről, hátulról és minden oldalról körülvesz a kegyelem, mint
fegyveres őrség. A kegyelem védőrendszere közepén élünk, mert Krisztusban
vagyunk.
Ó, én lelkem, milyen tiszta
levegőt szívhatsz! Ahogy a levegő körülvesz, úgy övez körül az Úr kegyelme. Sok
bánatuk van azoknak, akik az Úr nélkül élnek, de körülötted annyi a kegyelem,
hogy a szomorúság említésre sem érdemes. Dávid azt mondja: "Örüljetek az
Úrnak, ujjongjatok, ti igazak! Vigadjatok mind, ti igaz szívűek!" (Zsolt 32,11).
Ha engedelmeskedünk ennek a felhívásnak, szívünk diadalmaskodni fog Istenben,
és dicsekedhetünk örömünkkel.
Uram, ahogy Te körülveszel
irgalmaddal, úgy szeretném én is körülvenni oltárodat a hálaadás énekével!
C. H. Spurgeon "Isten
ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
Az imádság, amit Jézus tanított (4)
„…szabadíts meg a gonosztól…” (Máté 6:13)
Jézus arra tanított, hogy így
imádkozzunk: „ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól…” (Máté
6:13). A sátán tudja, hogy mely területeken vagy gyenge, és ezt ki fogja
használni. Van azonban jó hír is. A gyengeségeid azok, és nem az erősségeid,
amelyek közelebb vonnak Istenhez, és megtanítanak rá támaszkodni. Pál azt írta:
„Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje
lakozzék bennem” (2Korinthus 12:9). Első látásra úgy tűnik, hogy ennek a
versnek semmi értelme. A gyengeségeinktől szabadulni akarunk, nem dicsekedni
velük.
Pál azonban többféleképpen is
megindokolja kijelentését:
1) A gyengeség megakadályozza a
büszkeséget. Pál azt írja: „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a
testembe…” (2Korinthus 12:7). Gyakran felfedezhetjük, hogy az erősségekhez
gyengeségek társulnak, mintegy védelemül, hogy ne váljunk kérkedőkké, ne
akarjuk „leelőzni” Istent. Gedeon 32 000 embert választott a midjániták elleni
harcra, Isten azonban lecsökkentette a létszámot 300-ra (ld. Bírák 7). Miért?
Hogy Izráel egyértelműen megtudja, hogy Isten ereje szabadította meg őket, nem
a saját erejük.
2) A gyengeség közösséget teremt.
Küzdelmeid megmutatják, mennyire szükséged van mások támogatására. Vance Havner
mondta: „A keresztyének, mint a hópelyhek törékenyek, esendőek, de ha
összetapadnak, képesek megállítani a forgalmat is.”
3) A gyengeség képessé tesz arra, hogy
másoknak segítsünk. A megtörtekből lesznek a gyógyítás mesterei. A
legfájdalmasabb tapasztalatokból születnek a leghatékonyabb szolgálatok. Isten
gyakran épp azokat a dolgokat használja fel mások segítésére, amikről nehéz
beszélned.
http://maiige.hu/
C. H. Spurgeon: Isten ígéretei minden keresztyén számára 1.
’Eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel,
örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az õ dicsõségének magasztalására.’
(Ef 1,13-14)
A szövetségben megígért dolgokat már ténylegesen és
valóságosan a hívõk birtokolják. ’Mindena
tiétek.’ Az Atya õszintén mondhatja minden
gyermekének, aki az Õ házában él: ’Mindenem a tiéd.’
Az örökség már a miénk; vagyis Isten ígéretében, az Úr Jézus által fizetett
árban és az elsõ szeretetben, amelyeket a Szent Szellem töltött belénk. Biztos
ígéretében az Atya már
’megáldott minket mennyei világának minden szellemi
áldásával a Krisztusban’:
Elhatározta, hogy nem csak a jövõben tesz gazdaggá
minket, hanem már a jelenvaló életben megáld minket szeretete kincseivel. Az Úr
Jézus nem csupán az
eljövendõ korokra tett minket egy mérhetetlen vagyon
örököseivé, hanem már most kivehetjük belõle a részünket és élvezhetjük; ahogy
az Írás mondja: ’Õbenne lettünk örököseivé is’ (Ef 1,11).
A Szent Szellem sokféleképpen eszköze annak, hogy már
most miénk lehessen a megígért örökség. ’Eljegyzett pecsétjével.’ Biztosan
tudjuk, hogy az örökség a miénk, és hogy mi magunk is a világ minden dolgának
nagy Örököséhez tartozunk.
Az, hogy a Szent Szellem munkálkodik bennünk a
megszentelõdés által, igazolja, hogy kegyelemben élünk, és örököljük a
dicsõséget. Üdvösségünk összes többi tanúbizonyságán kívül van a biztos és
kétségtelen bizonyíték, hogy az élõ Isten Szelleme bennünk lakozik: hit, hívõ
élet, szent vágyak, égbe szálló sóhajok és kimondhatatlan fohászkodások –
mindezek annak bizonyítékai, hogy a Szent Szellem különlegesen munkálkodik
bennünk, az üdvösség örököseiben.
A Szent Szellem belénk lehelte az életet, és ez Isten Királyságának
nagy pecsétje számunkra. a Szent Szellem általi ösztönzés és megújulás a legjobb
pecsét. Az ígéret Szelleme nem készítené fel az embereket olyan áldásra, amit
sohasem
kapnak meg. Õ, aki elkészítette számunkra, biztosítja
is azt az áldást, amelyre
felkészített bennünket. A Szellem pecsétjének leghalványabb
lenyomata jobb tanúságtétel arra, hogy részesedünk és osztozunk Isten népének
örökségében, mint bármilyen elbizakodott következtetés, amelyet az önteltség
von le délibábos képzelõdéseibõl.
Reinhard Bonnke: Hogyan nyerheted el az üdvösséget?
Jól példázza ezt a
házasságkötés: a menyasszonynak és a vőlegénynek is ki kell mondania az IGENT.
A kereszten Jézus IGENT mondott neked - és most várja, hogy te is IGENT mondj
neki. Ahogyan a házasság nem lép életbe, míg nem hangzik el a „boldogító igen”,
úgy az üdvösséget sem nyerheted el, míg IGENT nem mondasz Jézusnak. Ez az IGEN
éppoly fontos, mint a példabeli. Jézus azt is mondja: „Nem hagylak el, sem el
nem távozom tőled”, vagyis ha egyszer IGENT mondasz neki, ő örökre hűséges
marad hozzád - hogy úgy mondjam: soha nem válik el tőled.
Guti Tünde: ELIZEUS LISZTJE
Nagyon szeretem
az ószövetségi történeteket! Meggyőződésem, hogy mindegyik tanulságul szolgál
nekünk, sőt minden szimbólumnak, eseménynek van jelentősége ránk nézve.
Egyszer a
prófétafiak levest főztek maguknak az általuk szedett növényekből. Amikor
megkóstolták, felkiáltottak:
- Halál van a
fazékban! (II. Királyok 4:38-41.)
Ekkor Elizeus lisztet szórt
bele, és ehetővé vált.
Hányszor
"főztünk" már magunknak meggondolatlanságból keserűséget, bajt és
bánatot - mert ismeretlen eredetű "paréjt" szedegettünk össze -, ami
halált hozott volna!
Ahogy Elizeus lisztje csodát
tett, úgy az elhalt gabonamag: Jézus, a mennyből leszállt kenyérként
meggyógyítja mindazt, amit cserépedény életünk tartalmaz. Mással hiába is próbálkoznánk!
Elizeus lisztet
szórt a fazékba, nekünk Jézust kell behívnunk a mindennapok halál ízű
fortyogásába azért, hogy gyógyulást adjon!
Joseph Prince: Isten naponta betölt a javaival
28,6 Áldott leszel
jártodban-keltedben! (5 Mózes)
A zsidó közösségben az, hogy
„áldott leszel jártodban-keltedben”, arra utal, hogy valaki áldott lesz a
mindennapos dolgaiban, akármerre jár, akár otthonában van, akár máshol.
Isten itt tehát azt mondja,
hogy áldott leszel a mindennapi életedben. Elhiszed ezt? Elhiszed, hogy a
családi életedben és a munkádban is minden nap áldott leszel?
Vagy úgy gondolod, csak
karácsonykor vagy áldott, amikor megkapod az ajándékokat és az év végi
prémiumot, vagy akkor, amikor megkapod az előléptetést, amire már oly régóta
vártál? Vagy azt gondolod, hogy az áldott élet akkor kezdődik, amikor
találkozol álmaid hercegével, vagy hercegnőjével?
Nem kedves barátom, te áldott
vagy minden nap, és Isten erre a szavát adja. A Zsoltárok 68:19 angol fordítása
így hangzik: Áldott az Úr, a mi szabadításunk Istene, aki naponta betölt minket
javaival. (A magyarban: Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk
szabadító Istenünk - Zsoltárok 68:20). Mivel Isten Igéje mondja ezt, azért hidd
el, hogy életed minden napját betölti az Ő javaival. Minden reggel, amikor
felkelsz, hidd, hogy ez az a nap, amit az Úr rendelt, és örvendezz emiatt
(Zsoltárok 118:24). Kezdd úgy a napot, hogy várakozásod van afelől, hogy telve
lesz jó dolgokkal, amiket Isten már előre kikészített neked.
Amikor este lefekszel aludni,
tudd, hogy áldott leszel másnap reggel, amikor felkelsz, mert a te Mennyei
Atyád, Aki feltétel nélkül szeret, alig várja, hogy javaival töltse be a
napodat.
Te nem tudod „működésbe
hozni” az áldást. De ha elhiszed, és aszerint élsz, akkor az áldások meg fognak
jelenni az életedben. Isten még jobban meg szeretne áldani, mint ahogy várnád!
Az Ő Igéje kijelenti: Áldott leszel jártodban-keltedben… Áldott az Úr, a mi
szabadításunk Istene, aki naponta betölt minket javaival!
Hidd el Isten szavát. Hidd
el, hogy meg akar áldani, és meg fogod látni, amint betölti életedet az Ő
javaival!
Joseph Prince
Magyar fordítás: ahitatok.hu
http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/161-isten-naponta-betolt-a-javaival.html
2014. február 14.
Ige: Küldetésünk
„…nem azért küldött engem Krisztus, hogy bemerítsek,
hanem hogy az evangéliumot, az örömüzenetet hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel* hogy
a Krisztus keresztje, azaz: kínoszlopa**el ne veszítse erejét, és
tartalom nélkülivé, hasztalanná, üressé, hiábavalóvá / hatástalanná ne legyen” (1Kor. 1,17)
*Ezért (írja Pál): „Én is, mikor
hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy
bölcsességgel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem,
hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint
megfeszítettről” „És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi
bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában”
(1 Kor. 2,1.2.4).
**Kereszt: (sztaurosz): egy cölöp vagy oszlop,
függőlegesen felállítva.
És az Úr Jézus
kijelentése az Ő kivégzésének módjáról, eszközéről és céljáról: „És
amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának
felemeltetnie. Hogy aki hisz, annak örök élete legyen Őbenne” (Ján. 3,14-15)
A rézkígyó felemelése pedig
így történt: „Az ÚR pedig ezt mondta
Mózesnek: Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha
föltekint arra. Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. Ha azután megmart valakit
a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra,
életben maradt” (4 Móz. 21,8-9).
Megvallás:
Áldja az én lelkem az Urat,
és egész bensőm az Ő szent Nevét.
Áldja az én lelkem az Urat,
és nem felejtkezik el semmi jótéteményéről.
Mert megbocsátotta minden
bűnömet, és meggyógyította minden betegségemet.
Megváltotta életemet a
sírtól, kegyelemmel és szeretettel koronázott meg.
Betöltötte életemet javaival,
és megújította fiatalságomat, mint a sasét!
A rövid ima.
Egy fiatalember minden nap
délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is
tovább. Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli
fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános
gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is
lopnak.
- Imádkozni jövök -
válaszolta a férfi.
- Imádkozni… Hogy tudsz
ilyen gyorsan imádkozni?
- Hát… mindennap benézek a
templomba és annyit mondok: "Jézus, Józsi vagyok", aztán elmegyek.
Rövid imádság, az igaz, de remélem, hogy az Úr meghallgat.
Néhány nap múlva egy
munkahelyi baleset következtében a fiatalembert fájdalmas törésekkel
szállították kórházba.
Többen voltak egy
szobában. Érkezése teljesen átalakította az osztályt. Nemsokára az ő szobája
lett a folyosó összes betegének találkozóhelye. Fiatalok és idősek ültek az
ágya mellett és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-egy kedves
szava.
A plébános is eljött
meglátogatni és egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához.
- Azt mondták, hogy nagyon
össze vagy törve, mégis vigaszt nyújtasz a többiek számára. Hogy vagy képes
erre?
- Annak az embernek
köszönhetem ezt, aki mindennap délben eljön hozzám.
Az ápolónő
félbeszakította:
- De hisz délben soha nem
jön senki!
- Ó, dehogyisnem.
Mindennap eljön, benéz az ajtón és azt mondja: „Józsi, Jézus vagyok”, és
elmegy.
Max Lucado: Még többet Belőle!
13,8 Jézus Krisztus tegnap,
ma és mindörökké ugyanaz. (Zsidók)
1,6 …aki országa népévé tett
minket, papokká az Isten, az ő Atyja előtt: övé a dicsőség és a hatalom
örökkön-örökké. Ámen. (Jelenések)
Ha KRISZTUSt NAGYnak látjuk,
akkor a félelmeink eltörpülnek. Egy NAGY ISTENben való hit nagy bátorságot
eredményez az életünkben. Egy erőtlen „Kisjézusnak” nincs hatalma a rákos
sejtek, a korrupció, az identitásválság, a tőzsdekrach, vagy a globális válság
fölött.
Egy hordozható „Kisjézus” jól
elfér a tárcánkban, vagy a polcon, de nem segít a félelmeinken. C. S. Lewis
könyvében, a Narnia Krónikái-ban, az egyik főszereplő, Lucy, hosszú idő után
találkozik Aslan-nal, az oroszlánnal. Aslan-t most másképp látja.
„Aslan, nagyobb lettél” –
mondja Lucy.
„Kicsim, azért látsz
nagyobbnak, mert idősebb lettél” – válaszol Aslan.
„Hát akkor nem is lettél
nagyobb?” – kérdi Lucy.
„Nem. De ahogy évről évre
növekedsz, úgy egyre nagyobbnak látsz engem” – magyarázza Aslan.
Ugyanígy van Krisztussal is.
Minél több ideje járunk Vele, annál nagyobb lesz bennünk. Nem Ő változik, hanem
mi. És egyre többet látunk Belőle!
Max Lucado
Magyar fordítás: ahitatok.hu
MINT A FA
1 Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a
vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
2 hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik
éjjel-nappal.
3 Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében
megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit
tesz.
4 Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór
a szél.
5 Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az
igazak közösségében.
6 Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.
MINT A FA
(Aki az Úrban bízik,) olyan lesz, mit a víz mellé ültetett fa, amely a
folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld
marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét.
(Jer 17,8)
A hat gyermek legidősebbjeként egy abszolút működésképtelen családban nőttem fel. Édesapám alkoholizmusa állandó bizonytalanságokkal,
félelmekkel teli körülményt teremtett. Egy ilyen otthonból léptem át a
felnőtt korba, ami arra késztetett, hogy saját magam próbáljam
irányítani az életemet, és elbizonytalanodtam, ha ez nem sikerült.
vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
2 hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik
éjjel-nappal.
3 Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében
megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit
tesz.
4 Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór
a szél.
5 Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az
igazak közösségében.
6 Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.
MINT A FA
(Aki az Úrban bízik,) olyan lesz, mit a víz mellé ültetett fa, amely a
folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld
marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét.
(Jer 17,8)
A hat gyermek legidősebbjeként egy abszolút működésképtelen családban nőttem fel. Édesapám alkoholizmusa állandó bizonytalanságokkal,
félelmekkel teli körülményt teremtett. Egy ilyen otthonból léptem át a
felnőtt korba, ami arra késztetett, hogy saját magam próbáljam
irányítani az életemet, és elbizonytalanodtam, ha ez nem sikerült.
Még most, 54 évesen is
küszködöm a gyermekkorban belém rögzült sablonokkal.
A Bibliában azonban reménységet találtam. Az Úrban bízókról azt írja,
hogy olyanok, "mint a víz mellé ültetett fa" (Jer 17,7-8 és Zsolt 1,3).
Ha életünk fáját az élő víz mellé ültetjük, és mélyen legyökerezzük az
imádsággal és Isten igéje fölötti elmélkedéssel, táplálékhoz jutunk. A
bajok jönni fognak, de ha az Úrban bízunk, nem kell félnünk,
növekedhetünk. Harcaink néha talán hosszúak lesznek, de az aggodalmak
nem fognak elemészteni. Sőt, az embert próbáló kihívások idején is
teremhetünk gyümölcsöt. Ha Istenben bízunk, és az Úrhoz fordulunk,
nemcsak megtartatunk, de növekszünk is, mint a fa, melynek megvan
mindene, amire szüksége van.
Imádság: Istenünk, segíts, hogy egész életünkben benned bízzunk;
épüljünk és gazdagodjunk általad, bízzunk szeretetedben, és lehessünk
áldás mások számára. Ámen.
Isten szeretetében gyökerezve állandó táplálékot találunk.
Mike Smoot (Virginia, USA)
http://csendespercek.hu
Reinhard Bonnke: A megváltás.
Sokan gondolják úgy, hogy a keresztény hit köszönőviszonyban sincs a
valósággal. Azonban ennek az állításnak alapvetően ellentmond Jézus élete, és
különösen halála. Egy valóságos, hús-vér Jézust feszítettek fel valóságos szögekkel
egy valóságos fakeresztre, ahol valóságos vért ontott ki a valóságos
bűneinkért. Ezért Jézus megváltása nagyon is valóságos. Ó, igen, és aki ezt
tagadja, az nincs köszönőviszonyban a valósággal! REINHARD BONNKE
Kenneth Copeland: Fordulj a reménységedhez
A reménységed Istene töltsön
be titeket minden örömmel és békességgel - a hited gyakorlásán keresztül – hogy
a Szent Szellem ereje által bővölködj és légy túlcsorduló a reménységgel.
(Róm15,13 Amplified Bible)
Tudod, ilyen akarok lenni...
Túlcsordulásig tele reménységgel, készen lenni arra, hogy az egész életemet és
mindent, amim csak van, egy olyan álom építésének szenteljem, amely Isten
szívéből jön. Szeretnék annyira részese lenni ennek az álomnak, hogy Isten
segítsége nélkül ne is tudjam abbahagyni.
Nagyon sokan nem így
gondolkoznak. Félnek a kudarctól. Pedig ez félelem veszélyes, ha megengeded,
hogy uralkodjon rajtad. Mert akkor pontosan azt fogod tenni, ami
vitathatatlanná teszi a kudarcot, és bele sem vágsz végül. Hogyan tudod
legyőzni a kudarctól való félelmet?
Fordulj a reménységedhez!
Légy egyedül Istennel és hallgass Őrá. Gondolkozz az ígéretein, egészen addig,
amíg a bensődben kristálytisztán látod az álmodat, amit már semmi nem tud
kitörölni a bensődből.
Ha a betegágyadon fekszel
éppen, és az orvosod azt mondja, hogy soha nem fogsz már járni, ahelyett, hogy
belesüppednél a reménytelenségbe – kezdj el álmodozni. Álmodj arról, hogy
hegyeket fogsz megmászni, és közben embereknek teszel bizonyságot Jézusról.
Menj az Igéhez, amely azt ígéri, hogy mindazok, akik várnak az Úrra, futnak, és
nem lankadnak, járnak, és nem fáradnak el. Nézz erre az ígéretre egészen addig,
míg már semmi mást nem vagy képes látni. Képzeld el magad, ahogy kilométereket
sétálsz, és egyik helyről a másikra futsz, és mindenütt elújságolod, hogy Jézus
gyógyított meg, és tett egészségessé.
Ez az igazi reménység, amiről
beszéltem. Egy isteni álom. Egy belső kép, amely nagyobb, mint te. Mert Isten
ígéreteire épült.
Ha keresztény vagy, akkor
neked egy álmodozónak kell lenned! Ragadd meg a Bibliádat, és kezdj el már ma
álmokat építeni!
Fordította: Orbán Tibor
Kenneth Copeland Ministry
engedélyével
Zsolt 33,18-22.
Zsolt 33:18 Ámde az Úr
szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat,
Zsolt 33:19 Hogy kimentse
lelköket a halálból, és az éhségben [is] eltartsa őket.
Zsolt 33:20 Lelkünk az Urat
várja, segítségünk és paizsunk ő.
Zsolt 33:21 Csak ő benne
vigad a mi szívünk, csak az ő szent nevében bízunk!
Zsolt 33:22 Legyen, Uram, a
te kegyelmed rajtunk, amiképpen bíztunk te benned.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)



.jpg)












.jpg)





.jpg)


















