2014. február 16.

Ige: Az útkészítő feladata

„kiméne őhozzá Jeruzsálem és az egész Júdea és a Jordánnak egész környéke.

És bemerítkeznek vala őáltala a Jordán vizében, a Jordán folyóban, vallást tevén az ő bűneikről, az ő céltévesztésükről.

Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek Őhozzá, hogy bemeritkezzenek, monda nékik: Mérges kígyóknak, viperáknak fajzatai, ivadékai! Kicsoda intett meg, és ki tanított, és figyelmeztetett titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától fussatok, és megmeneküljetek?*

*Az Úr Jézus így szól a farizeusokhoz – szintén viperák fajzatának nevezve őket – amikor azt mondják, hogy Ő Belzebub által űzi ki a démonokat: „Mérges kígyóknak, viperáknak fajzatai, ivadékai, mi módon, és hogyan szólhattok jókat gonosz létetekre, holott gonoszok, káros, veszélyes, ártalmas, ellenségek vagytok? Mert a szívnek teljességéből szól a száj, és mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Mát. 12,34)

„Kígyók, mérges kígyóknak, viperáknak fajzatai, ivadékai, miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését, hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől?” (Mát. 23,33).

A hitetlen zsidókhoz így szól az Úr Jézus: „Ti az ördög, a vádló, rágalmazó, az ellenség, a félrevezető atyától valók vagytok, és származtok, és a ti atyátok kívánságait, és vágyait tudjátok, és akarjátok, és csak azt vagytok képesek teljesíteni. Az emberölő, embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, vagyis az Igében, a valóságban, mert nincsen őbenne igazság, az Ige, a valóság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából, a magáéból szól; mert hazug, csaló, hamisító és hazugság, hamisság, valótlanság, kitalálás, csalás, becsapás atyja” (Ján. 8,44)

Teremjetek hát megtéréshez, vagyis a gondolkozásmód-megváltoztatáshoz, az új felismerésre téréshez, az Isten felé forduláshoz] illő, és méltó gyümölcsöket.

És ne gondoljátok, ne véljétek, hogy így szólhattok, és hogy arra hivatkozhattok, és így gondolkozhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy képes, hatalmas az Isten eme kövekből is támasztani fiakat, mert van ereje, hatalma, képessége, hogy gyermekeket keltsen életre Ábrahámnak*(Mát. 3,5-9)

*Az Úr Jézusnak ki is mondták a zsidók, mert valóban ezt gondolták:Ezt mondták neki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait, az ő cselekedeteit cselekednétek. Ámde ti meg akartok engem ölni, olyan embert, olyan valakit, aki azt az igazságot beszéltem és hirdettem néktek, amelyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte, nem tette volna(Ján. 8,39-40)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.