„Velünk együtt
munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, imádságaitokban, hogy a
sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék, vagyis a Szent Szellem megnyilvánulása mellyel sokak javára bírunk sokak
által háláltassék meg, és sok
Istenhez emelt arc tükrözze ezt a hálát
mi érettünk*(2 Kor. 1,11)
*Az
apostol minden szolgálata előtt kéri a gyülekezeteket, hogy imádkozzanak érte
is, egyben példát adva a szolgálóknak, és a gyülekezet tagjainak: „Testvéreim,
imádkozzatok értünk is” (1Thessz. 5,25)
„A mi Urunk Jézus Krisztusra és a Szellem
szeretetére kérlek titeket, testvéreim, tusakodjatok imádságaitokban velem
együtt az Isten előtt énértem, hogy megszabaduljak azoktól, akik hitetlenek
Júdeában akik csak vallásos emberek, és hogy
jeruzsálemi szolgálatom kedves legyen a szenteknek” (Róm. 15,30-31)
„Minden imádságotokban és könyörgésetekben
imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes
állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék
nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az
evangélium titkát” (Eféz. 6,18-19)
„És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy
terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy
megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit” (2Thessz. 3,1-2).

AZ ÚR TITKA
VálaszTörlésISTENEM KI MAGASZTALSZ ÉS VAGY NEKEM,
EMELD MÉG MAGASABBRA SZERETETEM!
NE HAGYD, HOGY TÉVÚTRA VEZESSEN,
HITVÁNY, ESZTELEN ÉS HITETLEN,
HA-E FÖLDÖN MINDENKI A TESTVÉREM.
2o16o4o1 LANT GYÖRGYI