1 Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a
vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
2 hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik
éjjel-nappal.
3 Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében
megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit
tesz.
4 Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór
a szél.
5 Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az
igazak közösségében.
6 Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.
MINT A FA
(Aki az Úrban bízik,) olyan lesz, mit a víz mellé ültetett fa, amely a
folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld
marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét.
(Jer 17,8)
A hat gyermek legidősebbjeként egy abszolút működésképtelen családban nőttem fel. Édesapám alkoholizmusa állandó bizonytalanságokkal,
félelmekkel teli körülményt teremtett. Egy ilyen otthonból léptem át a
felnőtt korba, ami arra késztetett, hogy saját magam próbáljam
irányítani az életemet, és elbizonytalanodtam, ha ez nem sikerült.

Még most, 54 évesen is
küszködöm a gyermekkorban belém rögzült sablonokkal.
A Bibliában azonban reménységet találtam. Az Úrban bízókról azt írja,
hogy olyanok, "mint a víz mellé ültetett fa" (Jer 17,7-8 és Zsolt 1,3).
Ha életünk fáját az élő víz mellé ültetjük, és mélyen legyökerezzük az
imádsággal és Isten igéje fölötti elmélkedéssel, táplálékhoz jutunk. A
bajok jönni fognak, de ha az Úrban bízunk, nem kell félnünk,
növekedhetünk. Harcaink néha talán hosszúak lesznek, de az aggodalmak
nem fognak elemészteni. Sőt, az embert próbáló kihívások idején is
teremhetünk gyümölcsöt. Ha Istenben bízunk, és az Úrhoz fordulunk,
nemcsak megtartatunk, de növekszünk is, mint a fa, melynek megvan
mindene, amire szüksége van.
Imádság: Istenünk, segíts, hogy egész életünkben benned bízzunk;
épüljünk és gazdagodjunk általad, bízzunk szeretetedben, és lehessünk
áldás mások számára. Ámen.
Isten szeretetében gyökerezve állandó táplálékot találunk.
Mike Smoot (Virginia, USA)
http://csendespercek.hu

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.