Az imádság, amit Jézus tanított (4)

„…szabadíts meg a gonosztól…” (Máté 6:13)

Jézus arra tanított, hogy így imádkozzunk: „ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól…” (Máté 6:13). A sátán tudja, hogy mely területeken vagy gyenge, és ezt ki fogja használni. Van azonban jó hír is. A gyengeségeid azok, és nem az erősségeid, amelyek közelebb vonnak Istenhez, és megtanítanak rá támaszkodni. Pál azt írta: „Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem” (2Korinthus 12:9). Első látásra úgy tűnik, hogy ennek a versnek semmi értelme. A gyengeségeinktől szabadulni akarunk, nem dicsekedni velük.

Pál azonban többféleképpen is megindokolja kijelentését:

1) A gyengeség megakadályozza a büszkeséget. Pál azt írja: „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe…” (2Korinthus 12:7). Gyakran felfedezhetjük, hogy az erősségekhez gyengeségek társulnak, mintegy védelemül, hogy ne váljunk kérkedőkké, ne akarjuk „leelőzni” Istent. Gedeon 32 000 embert választott a midjániták elleni harcra, Isten azonban lecsökkentette a létszámot 300-ra (ld. Bírák 7). Miért? Hogy Izráel egyértelműen megtudja, hogy Isten ereje szabadította meg őket, nem a saját erejük.

2) A gyengeség közösséget teremt. Küzdelmeid megmutatják, mennyire szükséged van mások támogatására. Vance Havner mondta: „A keresztyének, mint a hópelyhek törékenyek, esendőek, de ha összetapadnak, képesek megállítani a forgalmat is.”

3) A gyengeség képessé tesz arra, hogy másoknak segítsünk. A megtörtekből lesznek a gyógyítás mesterei. A legfájdalmasabb tapasztalatokból születnek a leghatékonyabb szolgálatok. Isten gyakran épp azokat a dolgokat használja fel mások segítésére, amikről nehéz beszélned.

http://maiige.hu/