Elzárta a zuhanycsapot. Kinyúlt a törülközőért, s eközben
mély, tompa fájdalom sugárzott a karján át. Szinte ösztönösen tapogatta meg
magát: „Úristen, itt mintha egy daganat lenne...!” – futott át a kétségbeesett gondolat
az agyán, amikor a sajgó területhez ért. Emlékezett, hogy néhány napja, vagy
talán hete...? – hirtelen nem is jutott eszébe az izgalomtól - megütötte a
mellét, de akkor nem tulajdonított jelentőséget a dolognak.
Közben a férje kiáltott ki a hálószobából, hogy ideje lenne
munkába indulnia, s most vette csak észre, hogy már hosszú percek óta a
zuhanykabinban ácsorog, miközben csöpög róla a víz. Este elmondta élete
párjának, hogy mit tapasztalt, és imádkoztak együtt – megköszönték azt is
Jézusnak, hogy az Ő sebeiben teljes gyógyulás van. Majd bezárkózott a másik
szobába, úgy érezte, most kettesben kell maradnia az Úrral.
Próbált igét olvasni, imádkozni – de nem ment. Csak
csendesen sírt az Úr előtt. S gondolatai minduntalan visszatértek a bajra. Félelem
szorította össze a szívét, amikor néhány, korántsem vidám lehetőség ötlött fel
benne. Kórházi ágy, műtét, halál...
Erről eszébe jutott, a közelmúltban kérte az Urat, hogy
vigye haza. Tudta, hogy nem lenne szabad, tudta, hogy az Úr ilyen imát úgysem
hallgat meg, és igazán nem is gondolta komolyan – csak az utóbbi időben annyira
elcsüggedt, elfáradt. Nagyon elfáradt. És elege lett mindenből. Azóta persze
már rég elfelejtette az egészet. Az ördög azonban most előhozta ezt a kérést,
és kajánul azt suttogta: ”azt akartad, hogy az Úr elvigyen, nem?! Lám, most itt
van. Örülj neki, meghallgattatott az imád. Emlékszel? Illés is azt kérte
Istentől, hogy vegye el az életét, és bizony nemsokára be is végezte földi
pályafutását...! Most itt van a te időd!”
Az asszony ekkor lett csak igazán szomorú! Minden erő
elszállt belőle, és elöntötte a teljes kétségbeesés. Nagy sokára azonban erőt
vett magán, és kérte az Urat, hogy bocsásson meg neki, és könyörgött, hogy
hacsak nem az az Ő akarata, ne vigye még el, hiszen a családjának szüksége van
rá. És nemcsak nekik. Nagyon sok terve van még, amit az Úrtól kapott, és Isten
országában még be kell végeznie.
Így harcolt benne a világosság a sötétséggel. Az élet a
halállal.
S akkor az Úr szólt. Egészen tisztán, a 91. Zsoltár igéi
zengtek fel benne: Hosszú élettel elégítem meg Őt, és megmutatom néki az én
szabadításomat…Majd azt mondta az Úr: “Gondolj csak vissza, mi történt
Illéssel! Nem betegség, nem rák, nem a halál vitte el - ezek nem az én
eszközeim. Ezekhez semmi közöm. Tüzes szekeret küldtem érte, s azon ragadtam őt
el a mennybe. Nem halál várt rá – hanem az élet.”
Az asszony megértette. Hangosan kacagni kezdett, és
kiáltott: sátán, hazugság atyja, én megdorgállak téged. Nincs hatalmad
fölöttem, mert az életemben Jézus Krisztus az Úr! Övé a szellemem, a lelkem és
a testem is. Őt vallom meg, benne bízom, és neki hiszek. S Ő megígérte, hogy
hosszú élettel elégít meg, és megmutatja szabadítását. Ha az Úr tüzes szekeret
küld értem, akkor rendben van, elmegyek. De így nem! Távozz tőlem rák, halál
szelleme! Nincs helyed énbennem. Én Krisztus sebeivel meggyógyultam, ezért
egészséges vagyok, Jézus nevében! Ámen.
Megkönnyebbülve, és Isten szeretetétől körülölelve az
asszony ezután már nem gondolt többé a betegségre. Hosszú napok teltek el, s a
fájdalom lassan, szinte észrevétlenül szűnni kezdett, majd teljesen elmúlt.
Ismét győzött a világosság a sötétség fölött. Az élet a halál fölött.