2013. május 8.

Stanley: Az imádságról


Az imádságban nem Istent hajlítjuk a saját akaratunk tetszéséhez, hanem a saját akaratunkat hajlítjuk az Isten akaratának tetszéséhez. 


Könyörögjetek az ország vezetőiért!


Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben. (1Tim 2:1-2)

Mennyit panaszkodunk a politikusokra, országunk mindenkori vezetőire! Szerintünk helytelen döntések sorozatát hozzák, és ahhoz képest, amit valójában gondolunk, ezt még nagyon finoman fogalmaztam meg.

 Isten Igéje mást javasol a puffogás, a kiakadás, a felháborodás helyett. Imádkozni értük. Egy nemzet vezetőinek hatalmas felelőssége van, hiszen az ország népének jövője rajtuk, döntéseiken is múlik. Ennek nem minden esetben vannak tudatában. Nem ritka, hogy csak magukra és egy szűkebb körre tudnak csak gondolni és ennek megfelelő törvényeket, rendeleteket alkotnak. Mit is tehetünk értük? Isten elé visszük őket. Kérjük az Urat, hogy adjon nekik bölcsességet, önzetlenséget, népünkért való felelősséget, hitet, Istenre tekintést.

Puffogás vagy ima? Döntsd el, melyik a jobb megoldás…



Dicsérjétek az Urat

Jézus igazsága felülmúlja Ádám bűnét 301

Az aggodalomról



Készítette: Keresztény szépségportál

Az aggodalom nem képes megóvni minket a holnapi nap szomorúságától, de meg tud fosztani a mai nap élvezetétől.

James Kurtz

www.keresztenyszepsegportal.hu

Nincs idő az ördögre!


Szerkesztő: Papp Miklós

Egy amerikai bibliaiskolai hallgató az egyik vizsgadolgozatnál a következő témát kapta: „A mindenható Isten és az ördög!” Ezt négy óra alatt kellett három részben kidolgoznia, mégpedig a következő altémák szerint:
1. A mindenható Isten, 2. Az ördög léte és lénye, 3. A mindenható Isten és az ördög közötti viszony.

Ez a fiatal hallgató Jézus lelkes tanítványa volt, és a világon mindennél jobban szerette Üdvözítőjét. Amikor elkezdett írni, annyira tele volt a szíve, hogy csak írt és írt anélkül, hogy figyelt volna az időre. Írt Isten mindenhatóságáról és nagyságáról, Isten szeretetéről és bölcsességéről, Isten igaz voltáról, jóságáról és könyörületességéről. Csak írt és írt vég nélkül. Egyre jobban magával ragadta Isten dicsősége, és ragyogó szavakkal írta le azt. Az írásban mélyen elmerülve hirtelen felriadt, amikor felhangzott a szünetet jelző csengő, amely azt jelezte, hogy letelt a négy óra. Letelt az idő, és egyetlen szót sem írt az ördögről, annak birodalmáról, és arról a sok gondról és bajról, amelynek a gonosz és démoni erők létével, munkálkodásával és fennállásával függnek össze. Ez a fiatal keresztyén azonban gyakorlatias amerikai volt, és tudott magán segíteni. Befejezte dolgozatát, és hosszú fejtegetése alá csak az alábbi öt szót írta: „No time for the Devil!” - Nincs idő az Ördögre!

Igen, az első pillanatban megmosolyognánk ezt a történetet. De vajon ennek a fiatal, Egyesült Államokban élő keresztyénnek a viselkedése nem ösztönöz-e mindannyiunkat arra, hogy valódi hívőként ilyen szívbéli magatartással és odaadással éljünk az Úrért:? „Nincs idő az ördögre!” Vajon nem ilyennek kell-e lennie a hozzáállásunknak nap mint nap a gonoszhoz és a vétkezéshez ebben a bukott világban: „Nincs idő az ördögre!”?

Vajon nem ennek kellene-e óráról órára hitéletünk szellemi mottójának lennie? „Nincs idő az ördögre!”

Gondoljunk csak bele, mennyi időt töltünk azzal, hogy az ördög munkáiról beszélünk. Beszéljünk helyette az Úr munkáiról!

Mennyi időt töltünk azzal, hogy az ördöggel harcolunk. Elfelejtkezve az Igéről:
Kolossé 2,15: Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, azokat nyilvánosan megszégyenítette és mutogatta, győzelmet aratván felettük a keresztfa által.

Ne feledjük az ördög egy legyőzött ellenség!

http://mennyeihir.hu/index.php?option=com_easyblog&view=entry&id=86&Itemid=77
 

mal>� N n s @u h u t-size:14.0pt'> 
3.- Szavaiddal is vetsz. Azt mondod, amit az Ige. Kimondod az Igét. Amit az Úr mond. Nem teszed azt, hogy „vetsz, és közben panaszkodsz… vetsz, és közben ellene beszélsz annak, amit teszel…”. Nem beszéled ki magad Isten áldásából. Az Ő keze nem rövidült meg. Ma is meg tud elégíteni 600 ezer férfit, egyetlen nap alatt, úgy, ahogy korábban el sem tudták képzelni – mint Izráel népét a fürjekkel. A fürjek már úton vannak. De te ne beszélj ellenük. Ne hazudj, de azt mondd ki, amit az Ige mond. Nem kell, hogy a realitást elhallgasd, de mondd ki, amit Isten tesz. Amit most tesz. Amit megígért.

4.- Megkeresed, amit te meg tudsz tenni. (Keresed is, mi az, amit te, most, ebben az időben, meg tudsz tenni.)

Nem nézed le a kicsit. Hűséges vagy rajta. Nem pazarolsz. Beosztasz. Amid van, jól használod fel. Amilyen lehetőséget kapsz, abban is hűséges vagy – ha kicsi is. Ha kétezer forintos munka, akkor is. Abból lesz majd a tízezer és abból pedig a százezer forintos munka. Nem mondod azt, hogy „ha nem százezres, akkor mit ér… nekem százezresre van szükségem”… tudod: „ki bízná rá?” – kérdezi az Úr Jézus, és azt mondja ezzel, hogy a KICSIN kell hűnek lenned. Nem lenézni kell a „kicsit”, hanem MEGBECSÜLNI. (Lk 16!) És közben őrzöd a tisztességet. A becsületességet. Nem veszed el, ami másé. Nem lopsz. Nem hazudsz. Nem csapsz be másokat. Nem élsz vissza bizalmukkal. Nem csalsz. Nem sunyiskodsz. Tisztán jársz, tisztán élsz, őszinte vagy egy hazug és hamis világban. Ez is magvetés. És ez is a várakozás része.

Ezek így együtt a várakozáshoz tartoznak.

c./ Mit tettek a tanítványok?

1.- Ott maradtak Jeruzsálemben. Nem mentek el a városból. Vártak. Vártak. Vártak.

2.- Együtt voltak. Keresték a megerősítő közösséget. És különben is, együtt mondta nekik az Úr, hogy várjanak. Együtt maradtak, és együtt vártak. Szerették egymást. Szeretve könnyebb várni. Látod a testvéredet. Tanulsz tőle. Tanulod, amit ő már megtanult. Ahogy ő vár. És ő is tanul tőled. Amit te már megtanultál. Épültök egymás hite által. Bibliai. Közösségi. Ez a Krisztus Teste. Már itt kibontakozik. Később is ez marad meg. Amikor már ott lesz a Szent Szellem. Akkor is erre lesz szükség. Erre a szívre, lelkületre. Az Úr jól tudta. Semmit nem mond véletlenül. Jól tudja, hogy erre van – erre lesz – szükséged. Amit most megtanít neked. Nem hiába mész át most, ezeken, amiken most átvisz téged. Szükséged lesz ezekre a későbbiekben. Ő a „hatékonyság” Istene. Nézd meg a teremtett világot, amit Ő alkotott. Minden hatékonyságra van berendezve. Ha szép is, de soha nem pusztán „öncélúan” szép, a szépség is hatékony, a gazdagság is, a változatosság is – csak legfeljebb még most nem tudod, mire lesz az jó. De Ő tudja. És attól, hogy te most még nem tudod, attól még van jelentősége! Úgyhogy bátran várj. Van értelme! Együtt voltak.

3.- Imádkoztak. Az imádság egyáltalán nem hiábavaló dolog. Nem üresjárat. Nem semmittevés – mint a kommunista ideológiában bedolgozták 4 évtized felnövekvő generációjának tudatába. Igazából az ördög ideológiája az, hogy elveszi a bátorságot, kedvet, tettrekészséget tőled az imádságra. Az ördög hazugsága, amivel kifoszt. Az imádság – tett. Cselekvés. Aktív viselkedés. Mai, divatos kifejezéssel: PROAKTIVITÁS. Megelőzés. Építés. Hatékony munkavégzés. Csak nem látszik az összefüggés az okos elme számára az imádság és a véghezvitel között. Pedig ott van. A tanítványok megtanulták. Miből? Abból, hogy TETTÉK. Abból, hogy BENNE VOLTAK. Abból, hogy MÁST TENNI NEM TUDTAK, mert parancs volt számukra a várakozás, és az, hogy együtt legyenek, és az, hogy az ígéretekkel foglalkozzanak. Meg van ígérve, te ott várod, a többiekkel együtt, ellene nem beszélhetsz, mert akkor nem várod, hanem az ígéretről beszélsz, így előbb, vagy utóbb, de AHHOZ fogsz beszélni, AKITŐL kaptad az ígéretet, és AKITŐL várod az ígéret beteljesítését. A te Uradhoz. Imádkozol. És ez volt a terv. Miközben imádkozol, az Úr elvégez benned is valamit. Olyat, amit amúgy nem tudna. Miközben teszed, MEGTANULOD, tieddé lesz, megismered részleteit, törvényszerűségeit. Megismered, hogy „tartasz benne valahol”, hogy „van folyamata”, vannak útjai módjai, ahogy tenned kell, van „mennyei terv” rá, ahogy tenned kell. Ezt nem tudod elmagyarázni senkinek, csak az érti meg, aki teszi. Különben elméleti fejtegetés – de, ha olyannal találkozol, aki teszi, fél szóból is értetek, értitek, miről beszél a másik, mert benne vagy te is, teszed, és tanulod, tapasztalod, formál benne az Úr, és megérted Őt, közben. Az imádság tett. Épüléssel jár, olyannal, amit CSAK imádság közben kaphatsz meg. Az imádság: formálás. Közösségformálás. Olyan, ami CSAK imádság közben történik meg. Amit az Úr akar, hogy ott legyen a Krisztus Testében, de csak akkor lesz ott, ha imádkozol.

4.- És megtették, amit meg kellett – és lehetett – közben tenni. Amit megértettek, hogy tenni kell. Ami szükséges volt. 10 napig nem voltak mosdatlanok. Borotválkoztak – már akinek kellett, és aki akart – mosakodtak, fogat mostak, a maguk életvitelének megfelelően. Ha gyerekeik voltak, őket is el kellett látni. Ételt készítettek, meg-megették, aki evett (aki böjtölt, hálát adott, és örült annak, aki evett, és ő pedig kereste az Urat a böjtöléssel is), és el is mosogattak. Akik nem ott aludtak a helyszínen, hazamentek aludni. Aki éjjel is fenn volt imádkozni, aludt valamennyit nappal, amikor a többiek megérkeztek, és átvették az imaőrséget. Ha kellett megbeszélni valamit, megbeszélték. Pl. Júdás helyét be kellett tölteni, betöltötték. Ahogy tudták. Ha nem volt tökéletes, akkor úgy tették, ahogy tudták. Az Úr később sok mindent kipótolt. De tették, mert ott volt előttük. (Most az egyházi törvény kapcsán sok olyat meg kell tennie „kisegyházaknak”, amit amúgy nem kellene. Megteszik. Miközben várnak az Úrra.)

Pásztor Anita: Mit Látsz Te?


Készítette: József Balogh

És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk szemében mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk.(4 Mózes 13:34.)

Az számít mit látsz te, és hogyan látod azt. A te fizikai szemeddel nézel, vagy a hitnek szemével? Azok, akik a fizikai szemeikkel néznek, könnyedén túlterheltetnek az élet kihívásai miatt. Pontosan ezt történt a tíz kémmel, akik hitetlen választ adtak, amikor visszatértek, az Isten által Izrael fiai számára ígért földnek kémkedéséből. Nézzük mit is mondtak ők az 4 Mózes 13:32-33-ben, „És rossz hírét vitték annak a földnek, amelyet megkémleltek, Izrael fiaihoz mondván: Az a föld, amelyen által mentünk, hogy megkémleljük azt ,olyan föld,amely megemészti az ő lakóit, az egész nép is, amelyet láttunk azon, szálas emberekből áll.”

Micsoda félelem teljes kép, és mennyire lefestették azt, az Izrael gyermekei számára a hitetlen kémek! Nem úgy Józsué és Káleb ők másként látták, még ha óriások voltak a földön az sem számított. Az ő inspiráló hitük az volt, hogy azt mondták „…A föld, amelyen által mentünk, hogy megkémleljük azt, igen igen jó föld. Ha az Urnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre és nékünk adja azt mely tejjel és mézzel folyó föld. Csakhogy ne lázadjatok az Úr ellen és ne féljetek annak a földnek népétől, mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér eltávozott tőlük az ő oltalmuk, de az Úr velünk van, ne féljetek.” (4 Mózes 14:7-9). Míg ők az Igét mondták, a másik tíz hitetlen jelentést tett, ők az érzékek emberei voltak.

Sose engedd meg magadnak, amit a fizikai érzéseid érzékelnek, a hallás, érzés meghatározzák az életed körülményeit. Ne a látottak alapján ítélj, sem rosszallóan a hallottak alapján (Ézsaiás 11:3). Ne tekintsünk a látható dolgokra, hanem a láthatatlanokra, mert a látható dolgok alá vannak vetve a változásnak (2 Korintus 4:18). Összpontosíts az Isten örökkévaló és csalhatatlan Igéjére, és maradj meg a hittel teljes válaszok adásában, minden időben.

Megvallás
Nem rendítenek meg a látottak, a természetes érzések vagy hallottak. Az én gondolataim, szavaim, és cselekedeteim a Szellemtől ihlettek, az Isten Igéjében
való hit által. A kegyelem és áldások csodálatos életét élem, mert az Igében és az által élek. Halleluja!

TOVÁBBI TANULMÁNYOK: 2 Korintus 4:17-18; Zsidók 11:1-3
1 éves biblia olvasási terv: János evangéliuma 3:1-21;
2 Sámuel könyve 22
2 éves biblia olvasási terv: Márk evangéliuma 8:10-21;
4 Mózes könyve 9


mal>� N n s @u h u t-size:14.0pt'> 
3.- Szavaiddal is vetsz. Azt mondod, amit az Ige. Kimondod az Igét. Amit az Úr mond. Nem teszed azt, hogy „vetsz, és közben panaszkodsz… vetsz, és közben ellene beszélsz annak, amit teszel…”. Nem beszéled ki magad Isten áldásából. Az Ő keze nem rövidült meg. Ma is meg tud elégíteni 600 ezer férfit, egyetlen nap alatt, úgy, ahogy korábban el sem tudták képzelni – mint Izráel népét a fürjekkel. A fürjek már úton vannak. De te ne beszélj ellenük. Ne hazudj, de azt mondd ki, amit az Ige mond. Nem kell, hogy a realitást elhallgasd, de mondd ki, amit Isten tesz. Amit most tesz. Amit megígért.

4.- Megkeresed, amit te meg tudsz tenni. (Keresed is, mi az, amit te, most, ebben az időben, meg tudsz tenni.)

Nem nézed le a kicsit. Hűséges vagy rajta. Nem pazarolsz. Beosztasz. Amid van, jól használod fel. Amilyen lehetőséget kapsz, abban is hűséges vagy – ha kicsi is. Ha kétezer forintos munka, akkor is. Abból lesz majd a tízezer és abból pedig a százezer forintos munka. Nem mondod azt, hogy „ha nem százezres, akkor mit ér… nekem százezresre van szükségem”… tudod: „ki bízná rá?” – kérdezi az Úr Jézus, és azt mondja ezzel, hogy a KICSIN kell hűnek lenned. Nem lenézni kell a „kicsit”, hanem MEGBECSÜLNI. (Lk 16!) És közben őrzöd a tisztességet. A becsületességet. Nem veszed el, ami másé. Nem lopsz. Nem hazudsz. Nem csapsz be másokat. Nem élsz vissza bizalmukkal. Nem csalsz. Nem sunyiskodsz. Tisztán jársz, tisztán élsz, őszinte vagy egy hazug és hamis világban. Ez is magvetés. És ez is a várakozás része.

Ezek így együtt a várakozáshoz tartoznak.

c./ Mit tettek a tanítványok?

1.- Ott maradtak Jeruzsálemben. Nem mentek el a városból. Vártak. Vártak. Vártak.

2.- Együtt voltak. Keresték a megerősítő közösséget. És különben is, együtt mondta nekik az Úr, hogy várjanak. Együtt maradtak, és együtt vártak. Szerették egymást. Szeretve könnyebb várni. Látod a testvéredet. Tanulsz tőle. Tanulod, amit ő már megtanult. Ahogy ő vár. És ő is tanul tőled. Amit te már megtanultál. Épültök egymás hite által. Bibliai. Közösségi. Ez a Krisztus Teste. Már itt kibontakozik. Később is ez marad meg. Amikor már ott lesz a Szent Szellem. Akkor is erre lesz szükség. Erre a szívre, lelkületre. Az Úr jól tudta. Semmit nem mond véletlenül. Jól tudja, hogy erre van – erre lesz – szükséged. Amit most megtanít neked. Nem hiába mész át most, ezeken, amiken most átvisz téged. Szükséged lesz ezekre a későbbiekben. Ő a „hatékonyság” Istene. Nézd meg a teremtett világot, amit Ő alkotott. Minden hatékonyságra van berendezve. Ha szép is, de soha nem pusztán „öncélúan” szép, a szépség is hatékony, a gazdagság is, a változatosság is – csak legfeljebb még most nem tudod, mire lesz az jó. De Ő tudja. És attól, hogy te most még nem tudod, attól még van jelentősége! Úgyhogy bátran várj. Van értelme! Együtt voltak.

3.- Imádkoztak. Az imádság egyáltalán nem hiábavaló dolog. Nem üresjárat. Nem semmittevés – mint a kommunista ideológiában bedolgozták 4 évtized felnövekvő generációjának tudatába. Igazából az ördög ideológiája az, hogy elveszi a bátorságot, kedvet, tettrekészséget tőled az imádságra. Az ördög hazugsága, amivel kifoszt. Az imádság – tett. Cselekvés. Aktív viselkedés. Mai, divatos kifejezéssel: PROAKTIVITÁS. Megelőzés. Építés. Hatékony munkavégzés. Csak nem látszik az összefüggés az okos elme számára az imádság és a véghezvitel között. Pedig ott van. A tanítványok megtanulták. Miből? Abból, hogy TETTÉK. Abból, hogy BENNE VOLTAK. Abból, hogy MÁST TENNI NEM TUDTAK, mert parancs volt számukra a várakozás, és az, hogy együtt legyenek, és az, hogy az ígéretekkel foglalkozzanak. Meg van ígérve, te ott várod, a többiekkel együtt, ellene nem beszélhetsz, mert akkor nem várod, hanem az ígéretről beszélsz, így előbb, vagy utóbb, de AHHOZ fogsz beszélni, AKITŐL kaptad az ígéretet, és AKITŐL várod az ígéret beteljesítését. A te Uradhoz. Imádkozol. És ez volt a terv. Miközben imádkozol, az Úr elvégez benned is valamit. Olyat, amit amúgy nem tudna. Miközben teszed, MEGTANULOD, tieddé lesz, megismered részleteit, törvényszerűségeit. Megismered, hogy „tartasz benne valahol”, hogy „van folyamata”, vannak útjai módjai, ahogy tenned kell, van „mennyei terv” rá, ahogy tenned kell. Ezt nem tudod elmagyarázni senkinek, csak az érti meg, aki teszi. Különben elméleti fejtegetés – de, ha olyannal találkozol, aki teszi, fél szóból is értetek, értitek, miről beszél a másik, mert benne vagy te is, teszed, és tanulod, tapasztalod, formál benne az Úr, és megérted Őt, közben. Az imádság tett. Épüléssel jár, olyannal, amit CSAK imádság közben kaphatsz meg. Az imádság: formálás. Közösségformálás. Olyan, ami CSAK imádság közben történik meg. Amit az Úr akar, hogy ott legyen a Krisztus Testében, de csak akkor lesz ott, ha imádkozol.

4.- És megtették, amit meg kellett – és lehetett – közben tenni. Amit megértettek, hogy tenni kell. Ami szükséges volt. 10 napig nem voltak mosdatlanok. Borotválkoztak – már akinek kellett, és aki akart – mosakodtak, fogat mostak, a maguk életvitelének megfelelően. Ha gyerekeik voltak, őket is el kellett látni. Ételt készítettek, meg-megették, aki evett (aki böjtölt, hálát adott, és örült annak, aki evett, és ő pedig kereste az Urat a böjtöléssel is), és el is mosogattak. Akik nem ott aludtak a helyszínen, hazamentek aludni. Aki éjjel is fenn volt imádkozni, aludt valamennyit nappal, amikor a többiek megérkeztek, és átvették az imaőrséget. Ha kellett megbeszélni valamit, megbeszélték. Pl. Júdás helyét be kellett tölteni, betöltötték. Ahogy tudták. Ha nem volt tökéletes, akkor úgy tették, ahogy tudták. Az Úr később sok mindent kipótolt. De tették, mert ott volt előttük. (Most az egyházi törvény kapcsán sok olyat meg kell tennie „kisegyházaknak”, amit amúgy nem kellene. Megteszik. Miközben várnak az Úrra.)

Dr-Kováts György: PÜNKÖSD-8.


 (A VÁRAKOZÁS – VÁRAKOZNI MINDIG NEHÉZ – NEM JELENT PASSZIVITÁST!) –

Apcs 1:4 És velük összejövén, MEGHAGYTA nekik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem VÁRJÁK BE az Atyának ígéretét, melyet [úgymond], hallottatok tőlem:
Apcs 1:5 Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva.

Luk 24:49 És íme én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig MARADJATOK Jeruzsálem városában, MÍGNEM felruháztattok mennyei erővel.

3./ El ne menjenek Jeruzsálemből, hanem „várják be” az Atya ígéretét. A görögben: „perimenó” – itt szerepel egyedül.

a./ Ott maradni („menó”) mindig nehezebb, mint „elindulni szerencsét próbálni”. Aki ott marad, „ki van szolgáltatva”. Vár. Függ. A függéshelyzet – amikor nem hagyhatod el a harcálláspontodat, csak várni tudsz, várni és várni, hogy a felmentő sereg megjelenjen – mindig nehéz. Ki kell tartanod, minden ellenkező gondolat közepette. Minden körülmény ellenében is. Erről is beszél ez a kifejezés: „perimenó” – ami körülötted van, nem fordíthat el téged az engedelmességtől. Azt teszed, amit Ő mond. Bármit látsz, bármit mondanak mások – megteszed, mert Ő mondta. Vársz. Kitartasz a várakozásban. (Acs 1,14.)

b./ A várakozás egyáltalán nem „passzív” művelet. Közben mindent megteszel, amit ott, és akkor lehet megtenni. Megteszed, mert ez is hozzátartozik a várakozáshoz.

Ha például anyagi szabadításra vársz, megteszed, amit te magad meg tudsz tenni, és amit a te Urad mond, hogy tegyél. Miközben várod Őt. Ez a kettő – várakozás, és ami rajtad áll, megteszed – nem ellentétes egymással. Mit teszel, miközben vársz?

1.- Imádkozol. Nagyon imádkozol. Megint imádkozol. Folyamatosan imádkozol. Szüntelen imádkozol. Már böjttel imádkozol. Akarod, hogy az Úr cselekedjen – Tőle függsz – és ezért imádkozol. (Hallja. Látja. Akarja, hogy tedd. Jól teszed. Nem süket, nincs távol – de ez is hozzátartozik a szabadításhoz. Kell, hogy tedd. Egy nap a mennyben majd sokkal inkább megérted, miért volt ez jó, miért volt szükséges! Most tedd, és tedd, és tedd, ameddig az ellenkezőjét nem mondja. Tedd, és meglátod szabadítását.)

2.- Vetsz. Vetsz és vetsz és vetsz. Miért? Mert Ő mondta. Lk 6,38. Adjatok… „A nullából?” – ahogy kérdezte tőlem valaki a napokban. – Igen. A nullából. A semmiből. Amennyit tudsz, de vetsz. Az ezer forint is vetés. Kifejezi, hogy akarsz adni. Amit te, most meg tudsz tenni, megteszed. Mert megértetted az Isten országát. Megértetted, amit Ő mondott az Igében. Megértetted, és teszed, ami rajtad áll, mert akarod Őt, és akarod az Ő szabadítását, amit CSAK Ő tud megtenni. Ezért vetsz. Adsz. Továbbadsz. Amiben tudsz, magot vetsz.

3.- Szavaiddal is vetsz. Azt mondod, amit az Ige. Kimondod az Igét. Amit az Úr mond. Nem teszed azt, hogy „vetsz, és közben panaszkodsz… vetsz, és közben ellene beszélsz annak, amit teszel…”. Nem beszéled ki magad Isten áldásából. Az Ő keze nem rövidült meg. Ma is meg tud elégíteni 600 ezer férfit, egyetlen nap alatt, úgy, ahogy korábban el sem tudták képzelni – mint Izráel népét a fürjekkel. A fürjek már úton vannak. De te ne beszélj ellenük. Ne hazudj, de azt mondd ki, amit az Ige mond. Nem kell, hogy a realitást elhallgasd, de mondd ki, amit Isten tesz. Amit most tesz. Amit megígért.

4.- Megkeresed, amit te meg tudsz tenni. (Keresed is, mi az, amit te, most, ebben az időben, meg tudsz tenni.)

Nem nézed le a kicsit. Hűséges vagy rajta. Nem pazarolsz. Beosztasz. Amid van, jól használod fel. Amilyen lehetőséget kapsz, abban is hűséges vagy – ha kicsi is. Ha kétezer forintos munka, akkor is. Abból lesz majd a tízezer és abból pedig a százezer forintos munka. Nem mondod azt, hogy „ha nem százezres, akkor mit ér… nekem százezresre van szükségem”… tudod: „ki bízná rá?” – kérdezi az Úr Jézus, és azt mondja ezzel, hogy a KICSIN kell hűnek lenned. Nem lenézni kell a „kicsit”, hanem MEGBECSÜLNI. (Lk 16!) És közben őrzöd a tisztességet. A becsületességet. Nem veszed el, ami másé. Nem lopsz. Nem hazudsz. Nem csapsz be másokat. Nem élsz vissza bizalmukkal. Nem csalsz. Nem sunyiskodsz. Tisztán jársz, tisztán élsz, őszinte vagy egy hazug és hamis világban. Ez is magvetés. És ez is a várakozás része.

Ezek így együtt a várakozáshoz tartoznak.

c./ Mit tettek a tanítványok?

1.- Ott maradtak Jeruzsálemben. Nem mentek el a városból. Vártak. Vártak. Vártak.

2.- Együtt voltak. Keresték a megerősítő közösséget. És különben is, együtt mondta nekik az Úr, hogy várjanak. Együtt maradtak, és együtt vártak. Szerették egymást. Szeretve könnyebb várni. Látod a testvéredet. Tanulsz tőle. Tanulod, amit ő már megtanult. Ahogy ő vár. És ő is tanul tőled. Amit te már megtanultál. Épültök egymás hite által. Bibliai. Közösségi. Ez a Krisztus Teste. Már itt kibontakozik. Később is ez marad meg. Amikor már ott lesz a Szent Szellem. Akkor is erre lesz szükség. Erre a szívre, lelkületre. Az Úr jól tudta. Semmit nem mond véletlenül. Jól tudja, hogy erre van – erre lesz – szükséged. Amit most megtanít neked. Nem hiába mész át most, ezeken, amiken most átvisz téged. Szükséged lesz ezekre a későbbiekben. Ő a „hatékonyság” Istene. Nézd meg a teremtett világot, amit Ő alkotott. Minden hatékonyságra van berendezve. Ha szép is, de soha nem pusztán „öncélúan” szép, a szépség is hatékony, a gazdagság is, a változatosság is – csak legfeljebb még most nem tudod, mire lesz az jó. De Ő tudja. És attól, hogy te most még nem tudod, attól még van jelentősége! Úgyhogy bátran várj. Van értelme! Együtt voltak.

3.- Imádkoztak. Az imádság egyáltalán nem hiábavaló dolog. Nem üresjárat. Nem semmittevés – mint a kommunista ideológiában bedolgozták 4 évtized felnövekvő generációjának tudatába. Igazából az ördög ideológiája az, hogy elveszi a bátorságot, kedvet, tettrekészséget tőled az imádságra. Az ördög hazugsága, amivel kifoszt. Az imádság – tett. Cselekvés. Aktív viselkedés. Mai, divatos kifejezéssel: PROAKTIVITÁS. Megelőzés. Építés. Hatékony munkavégzés. Csak nem látszik az összefüggés az okos elme számára az imádság és a véghezvitel között. Pedig ott van. A tanítványok megtanulták. Miből? Abból, hogy TETTÉK. Abból, hogy BENNE VOLTAK. Abból, hogy MÁST TENNI NEM TUDTAK, mert parancs volt számukra a várakozás, és az, hogy együtt legyenek, és az, hogy az ígéretekkel foglalkozzanak. Meg van ígérve, te ott várod, a többiekkel együtt, ellene nem beszélhetsz, mert akkor nem várod, hanem az ígéretről beszélsz, így előbb, vagy utóbb, de AHHOZ fogsz beszélni, AKITŐL kaptad az ígéretet, és AKITŐL várod az ígéret beteljesítését. A te Uradhoz. Imádkozol. És ez volt a terv. Miközben imádkozol, az Úr elvégez benned is valamit. Olyat, amit amúgy nem tudna. Miközben teszed, MEGTANULOD, tieddé lesz, megismered részleteit, törvényszerűségeit. Megismered, hogy „tartasz benne valahol”, hogy „van folyamata”, vannak útjai módjai, ahogy tenned kell, van „mennyei terv” rá, ahogy tenned kell. Ezt nem tudod elmagyarázni senkinek, csak az érti meg, aki teszi. Különben elméleti fejtegetés – de, ha olyannal találkozol, aki teszi, fél szóból is értetek, értitek, miről beszél a másik, mert benne vagy te is, teszed, és tanulod, tapasztalod, formál benne az Úr, és megérted Őt, közben. Az imádság tett. Épüléssel jár, olyannal, amit CSAK imádság közben kaphatsz meg. Az imádság: formálás. Közösségformálás. Olyan, ami CSAK imádság közben történik meg. Amit az Úr akar, hogy ott legyen a Krisztus Testében, de csak akkor lesz ott, ha imádkozol.

4.- És megtették, amit meg kellett – és lehetett – közben tenni. Amit megértettek, hogy tenni kell. Ami szükséges volt. 10 napig nem voltak mosdatlanok. Borotválkoztak – már akinek kellett, és aki akart – mosakodtak, fogat mostak, a maguk életvitelének megfelelően. Ha gyerekeik voltak, őket is el kellett látni. Ételt készítettek, meg-megették, aki evett (aki böjtölt, hálát adott, és örült annak, aki evett, és ő pedig kereste az Urat a böjtöléssel is), és el is mosogattak. Akik nem ott aludtak a helyszínen, hazamentek aludni. Aki éjjel is fenn volt imádkozni, aludt valamennyit nappal, amikor a többiek megérkeztek, és átvették az imaőrséget. Ha kellett megbeszélni valamit, megbeszélték. Pl. Júdás helyét be kellett tölteni, betöltötték. Ahogy tudták. Ha nem volt tökéletes, akkor úgy tették, ahogy tudták. Az Úr később sok mindent kipótolt. De tették, mert ott volt előttük. (Most az egyházi törvény kapcsán sok olyat meg kell tennie „kisegyházaknak”, amit amúgy nem kellene. Megteszik. Miközben várnak az Úrra.)

Az Ő gazdagsága


Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

A jó örökséget hagy unokáinak; a bűnös vagyona pedig eltétetik az igaz számára. (PÉLDABESZÉDEK 13,22.)

Az Úr egyszer, amikor meglátogatott, és az ágyam mellé ülve másfél órán keresztül beszélt a Szellem vezetéséről, a következőket mondta:
“Az én Szellemem fogja vezetni az én gyermekeimet. A Biblia azt mondja: akiket Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai. (Róm. 8,14) Én vezetni foglak téged, de nemcsak téged, hanem Isten minden gyermekét. Megmutatom majd, hogy mit kezdj a pénzeddel. Meg fogom mutatni, hogyan fektesd be. Igazában, ha hallgatsz rám, gazdaggá teszlek. Én nem ellenzem, hogy a gyermekeim gazdagok legyenek, azt ellenzem, hogy kapzsik legyenek”.
(Lehet valaki kapzsi úgy is, hogy nincs egy fillérje sem.) Az emberek rosszul idézik a Bibliát, amikor azt állítják, hogy az Ige szerint: “Minden rossznak gyökere a pénz.” A Biblia egyáltalán nem ezt mondja.
Az Ige azt mondja: “Minden rossznak a gyökere a pénz szerelme.” (1Tim. 6,10) Nincs abban semmi rossz, ha van pénzed. Az viszont már baj, ha a pénz ural téged!
Megvallás: Én Isten gyermeke vagyok. Engem Isten Szelleme vezet. Én Istenben bízom, nem pedig a gazdagságban. Viszont bízom Istenben, hogy vezetni fog a pénzügyeimben. Én tisztelem Istent azzal, hogy tizedet és adományokat adok minden jövedelmemből. A szükségeim pedig be vannak töltve Isten gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban!

Kenneth E. Hagin - Hitünk tápláléka napi adagokban Tavasz

A föld javai

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

Ha hajlandók és engedelmesek lesztek, e föld javaival éltek. (ÉSAIÁS 1,19.)

Istennek az az akarata, hogy ha hajlandó és engedelmes vagy, akkor neked mindenből a legjobb legyen. (Ha engedetlenségben jársz, akkor természetesen nem élvezheted Isten javait.)
Isten nem zsugori, nem szűkmarkú. Nem azért helyezte mindezeket a javakat e világba, hogy az ördög és az ő bandája élvezzék. Sokan úgy gondolják, ha keresztény vagy, soha sem lehet semmid. Azt hiszik, hogy szegényen és nélkülözve kell végigmennünk az életen.
Jézus azonban azt mondta: “Ha azért ti gonosz [természetes ember] létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!” (Mát. 7,11)
Annyira akar nekünk Isten jó ajándékokat adni! Azt akarja, hogy nekünk mindenből a legjobb legyen! Azt akarja, hogy gyarapodjunk és bőségben éljünk, és az élet javaival éljünk! Nekünk azonban együtt kell működnünk vele.
Megvallás: Én hajlandó vagyok szeretni és szolgálni Istent, az én Atyámat. Én engedelmesen az Ő akaratában járok, az Ő Igéjének a világosságában. Így e föld javaival élek, és bátorsággal imádkozhatom az élet javaiért, mert az én Atyám akarata az, hogy mindez az enyém legyen!

Kenneth E. Hagin - Hitünk tápláléka napi adagokban Tavasz

Boldizsár Sándor Vissza jössz te értünk Jézusom

2013. május 7.

Az idő az Úrnál


„Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap (2 Pét 3,8)


Az Úr kegyelme.


„Uram, az égig ér a Te kegyelmességed; a Te hűséged a felhőkig!” (Zsolt. 36,6)


Jézus Neve erős

David Wilkerson: Az erőnkről


„Erőnk nagysága arányos Krisztushoz való közelségünkkel” 


Isten és mi


Isten megtehetné nélkülünk, de nem fogja; mi megtennénk Isten nélkül, de nem tudjuk.


Lelki önfegyelem: Harcolj a száraz időszakok ellen!


"URam, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el szükség idején?" (Zsoltárok 10:1)

Mindannyiunkkal megesik néha, hogy falba ütközünk az Istennel való kapcsolatunkban – ez egyszerűen a "csomag" része. Még Dávid is, akit a Biblia „az Úr szíve szerint való” embernek nevez, néha távolinak érezte Istent. Egyszer így imádkozott: "URam, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el szükség idején?" (Zsoltárok 10:1)

Tegnap arról a négy alapvető problémáról kezdtem beszélni, amelyek hajlamosak mellékvágányra terelni az Istennel töltött időnket. Az önfegyelemmel kezdtem. Ma a lelkileg száraz időszakok problémáját fogjuk megnézni. Én ezt "az üres beszéd harcának" hívom.

Nem szabad a csendességeinket érzelmi alapon megítélni. Hogy miért? Mert az érzelmek hazudnak: könnyen jönnek, könnyen mennek. Néhanapján úgy fogod érezni, mintha maga a menny nyílt volna meg előtted, és nagyszerű időt fogsz tölteni Istennel. Máskor viszont a csendességeid átlagosak és egysíkúak lesznek. Ne számíts minden reggel nagy és dicsőséges tapasztalatokra. A legfőbb dolog a rendszeresség. 

Mégis, ha már régóta egy ilyen száraz időszakban vagy, érdemes végiggondolnod, hogy vajon nem az alábbi okok egyike igaz-e rád is:

  • Meg nem vallott bűn: Isten nem fog neked újat mutatni addig, amíg meg nem teszed azt, amire már rámutatott. 
  • Fizikai felkészületlenség: Ha nagyon fáradt vagy stresszes vagy, Istennel is nehéz lesz minőségi időt töltened. 
  • "Túl nagy falat": Ha túl nagy igerészt választasz tanulmányozásra, felszínesen, rohanva fogod eltölteni az Istenre szánt idődet. Ne hozd magad olyan helyzetbe, hogy siettetned kelljen Istent.  
  • Rutinfeladat: Ha mindig ugyanazt a módszert alkalmazod, a csendességed át fog váltani törvénykezésbe. Kísérletezz új módszerekkel, ötletekkel; rázd fel a csendességedet! 
  • Az alkalmazás elhagyása: Ha nem ülteted gyakorlatba azt, amit Isten aktuálisan tanít neked, a lelki életed megkötözött, lassan növekvő lesz. 

A lelki szárazság elég gyakori, de nem kell, hogy gyógyíthatatlan legyen. Kérdezd meg Istent, honnan ered, és hagyd, hogy segítsen változtatni!

http://napiremeny.blog.hu/2012/02/16/lelki_onfegyelem_harcolj_szaraz_idoszakok_ellen

Tökéletes szeretet


...szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig" (Jn 13,1).

Ez a tény alapjában véve ígéret, hiszen az Úr ma is az, aki egykor volt, és Ő ma is úgy szereti az övéit, mint egykor tanítványait - és ez mindig is így lesz.
Szerette őket - és ez volt a csoda! Hogy Ő szerette az embert valaha is, az a legnagyobb csoda. Ugyan, mi szeretnivaló volt azokban a szegény tanítványokban, és mi szeretnivaló van bennem?

De ha egyszer megszeretett, akkor lényéből kifolyólag állhatatos marad a szeretetben. Szeretetből nevezi a hívőket az övéi"-nek - és milyen kitüntető cím ez! Vérén vásárolta meg és drága kincsének vallja őket. Mivel az övéi lettek, soha nem hagyja el őket. Mivel szeretett gyermekeivé lettek, soha nem szűnik meg szeretni őket. Téged sem szűnik meg szeretni soha.

Mindvégig" szerette őket - tehát egészen haláláig a szeretet uralkodott szívében. De ez a szó azt is jelenti, hogy mindhalálig, azaz a lehető legnagyobb szeretettel. Ennél jobban nem szerethette volna őket, hiszen Önmagát adta értünk. Más fordításban így olvassuk: tökéletesen a végcélig. Bizony, tökéletes szeretettel árasztotta el őket, amelyben nem volt semmi fogyatkozás, semmi ellenkezés, semmi meggondolatlanság, semmi hűtlenség, semmi fenntartás.
Ilyen szeretet Jézus Krisztus szeretete népe minden egyes gyermeke iránt. Magasztaljuk hát szeretetét zengedező énekkel!

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Készítsd fel õket! (2)


... nagyra nõtt palánták... faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak." (Zsoltárok 144:12)

A jellemet és az érettséget nem várjuk el a gyermekektõl. Feltételezzük, hogy ezek a dolgok kialakulnak idõvel - ez azonban olyan feltevés, ami gátolja a növekedésük lehetõségét. Istennek nagyobb elvárásai vannak gyermekeiddel szemben! Igéjében azt olvassuk: 1) Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nõtt palánták." Nem a negyvenes, ötvenes vagy hatvanas éveikben, hanem ifjúkorukban". Nem kell elvesztegetniük fiatal éveiket, már most a növekedésre fordíthatják. Miért hasonlítja Isten az ifjakat palántákhoz? Mert lelki gyökereik vannak, mert képesek felszívni magukba az Istentõl kapott táplálékot, erõt és módszereket, mert velük született a sikerre való képesség. Írtam nektek, ifjak, mert erõsek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyõztétek a gonoszt" (1János 2:14).

Figyelsz? A te gyermekedrõl van szó! 2) leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak." Miért hasonlítja Isten a lányokat oszlopokhoz? Elõször is azért, mert arra tervezte õket, hogy egyenesen álljanak, és támogatást nyújtsanak; nélkülözhetetlen részei az épület szerkezeti egységének. Másodszor azért, mert szépségükkel ékesítik az épületet, felhívják a figyelmet annak nagyszerûségére, és így az emberek csodálni fogják a tervezõt és tulajdonost. A paloták oszlopai a Királyt dicsõítik, Neki készültek, Neki szépek. Gyermekeidnek szükségük van arra, hogy higgy az Istentõl kapott képességeikben, lehetõségeikben. Emlékszel, mit mondott Jézus a gyermekekrõl? ...ilyeneké a mennyek országa" (Máté 19:14). Õ hisz a bennük rejlõ lehetõségekben. Neked is hinned kell!

www.maiige.hu

Hit Gyülekezete-Szólj,szólj,szójl és ne hallgass-Vidám Vasárnap

Kenneth E. Hagin: Vadonatúj ember


Mint most született csecsemők, az Ige tiszta, hamisítatlan teje után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek. - 1Péter 2,2.

Amikor a bűnös Jézushoz jön, a bűnei eltöröltetnek — semmivé lesznek. Nemcsak a bűnei töröltetnek el, hanem mindaz, ami azelőtt volt szellemi értelemben, Isten szemében eltöröltetik.

A bűnei nem léteznek többé. Új emberré lesz Krisztus Jézusban. Isten nem veszi tekintetbe az életében azt, ami az újjászületése előtt történt!

A mai szövegben Péter olyan újjászületett keresztényekhez szól, akik új emberré lettek Krisztusban. A Biblia azt tanítja, hogy hasonlóság van a fizikai növekedés és a szellemi növekedés között. Senki sem születik teljesen kifejlett emberként, mindannyian csecsemőként születünk meg a teremtés világában, és azután felnövekedünk. Hasonlóképpen, senki sem születik újjá teljesen felnövekedett keresztényként. A keresztények szellemi csecsemőként születnek meg, azután felnövekednek. Nézz csak meg egy újszülött csecsemőt, ahogy ott fekszik anyja karjaiban. A csecsemő legjellemzőbb tulajdonsága az ártatlanság. A felnőttek így becézgetik: „Te csöppség, édes kicsi ártatlanság.” Senki sem gondol arra, hogy a babának múltja lenne! Érted már, hogy mit mond Isten itt Péteren keresztül? Azt mondja a Krisztusban újjászületetteknek: „Mint most született csecsemők…”, más szavakkal: Te új teremtéssé lettél, egy ma született csecsemő vagy! A múltad eltűnt! Én nem emlékszem semmi rosszra veled kapcsolatban!


Megvallás: Én egy vadonatúj teremtés vagyok. Egy vadonatúj ember vagyok. Mindaz, ami azelőtt voltam, mielőtt beleszülettem volna Isten családjába, eltöröltetett. Isten gyermeke vagyok — az Ő újszülöttje — teljességgel a sajátja.

http://mennyeihir.hu/index.php?option=com_spurgeon_xhtml&Itemid=34

Kenneth & Gloria Copeland: Igaz vagy


… nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való megigazulásom a hit alapján. - Filippi 3:9

Nem érdekel, milyen nagy hibát követtél el tegnap, vagy hányszor elrontottad már a dolgokat, azt akarom, hogy úgy kezdd ezt a napot, hogy tudod: igaz vagy! Nem azért, mert bármit is tettél, hanem mert a Jézusban való hit által elfogadtad Isten megigazultságát.

Csak nézd meg a sok-sok jó dolgot, amit Isten Igéje szerint a megigazultság lehetővé tesz:

„Az igaz virágzik, mint a pálmafa” (Zsoltárok 92:12).

„Az igazak javán örül a város” (Példabeszédek 11:10).

„Az igazaknak pedig magva megszabadul” (Példabeszédek 11:21).

„Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az Ő fülei azoknak könyörgésein” (1 Péter 3:12).

„Mert Te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a Te jóvoltoddal, mint egy pajzzsal” (Zsoltárok 5:12).

„Ha igazak kiáltanak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket” (Zsoltárok 34:17).

„Ifjú voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, sem hogy magzatja kenyeret kéregetett volna” (Zsoltárok 37:25).

„Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak” (Zsoltárok 37:29).

„Szereti az Úr az igazakat” (Zsoltárok 146:8).

Ne hagyd, hogy az ördög kiraboljon bármelyik áldásból azzal, hogy azt mondja, nem vagy rá méltó. Rázd le! Kiáltsd hangosan: „Én Isten igazsága vagyok!” Majd lépj ki hitben, és élvezd azokat a kiváltságokat, amelyeket Isten elkészített neked!

Igei olvasmány: Róma 3:21-28

http://mennyeihir.hu/index.php?option=com_spurgeon_xhtml&Itemid=34

Mert van, Aki hazavár!


„Ekkor azt kérdezte Kaintól az Úr: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.”
Mózes első könyve 4:6-7

Ettél az almából, és vártad a változást. Vártad, hogy majd most... most tudni fogod mi a jó és mi a rossz. Most olyan leszel, mint Ő, és nem lesz szükséged egy „felettes hatalomra”. Aztán jött a koppanás a padlón. Az édes nektár helyett a keserű becsapottság gyomorforgató íze, és az út, mely kifelé vezetett az Édenből.

Az Ördög diadaltáncot járt, te pedig elindultál. Nem nézve se jobbra, se balra, az Isten által felajánlott bőrruhát is eltaszítottad magadtól. Neked jó a fügefalevél is, nem kell mások könyörülete, neked jó az, amit saját magad toldoztál össze, bár sehogy sem akarja eltakarni szégyenedet. És csak mentél tovább dühösen, lehorgasztott fejjel az úton. Jöttek a vádak, hogy „De a másik... ő... ő az oka mindennek. Ha nem lenne, ha nem lenne a vérem, ha nem lenne közöm hozzá, én jó ember lennék. Én tudnék jól dönteni, ha ő nem zavarná létemet.” - Gondolatban pedig már a tökéletes követ kerested, mellyel sebet ejthetsz a lelkén, örökre eltaszítva magadtól, és élve saját, magányos életedet a messzi Kelet legtávolabbi csücskében.

Azt hitted, tiéd a tudás, neked menni fog egyedül is, és dacosan harcoltál tovább a Láthatatlannal. Azt hitted, te érted, te ismered, de végül a kétségbeesés mocsarában már be kellett vallanod magadnak a szörnyű igazságot: sosem tudtad meg, mi is a különbség jó és rossz között. Sosem győztél, és már gondolatban kezdtél hozzászokni a bukás tényéhez, amikor egy óvatlan pillanatban Isten kiragadott saját limitált látóteredből, és meghallhattad az Ő hívását.

„Gyermekem! Emeld fel a fejedet, nézz körül, és lásd meg, hová jutottál. Ne fogadkozz, nekem nem kellenek a magyarázatok. Nekem te kellesz. Hibáztál, de szeretnék egy újabb esélyt adni az életre. Nem kell, hogy elbukj, hogy elkárhozz örökre, én lefizettem érted a váltságdíjat. Ne menekülj tovább, hiszen nincs miért. Szeretlek! Elfogadlak! Várok rád! Ragadd meg a pillanatot, és végre először életedben válaszd a Jót, válassz engem, és gyere haza, Éden kapuja nyitva áll!”

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/03/mert-van-aki-hazavar.html



Gyerekek: A végkövetkeztetés


Egy pásztor beszélt egy csoport fiatalnak arról, hogy legyenek jók, és életük végén majd a mennybe fognak kerülni.
A beszéd végén megkérdezte:
- Ti hova akartok majd kerülni?
- A mennybe! -kiáltották egybehangzóan a gyerekek.
- És mit kell tenni ahhoz, hogy odajussatok?
- Meg kell halni.

http://www.uzenetek.com/2012/07/a-vegkovetkeztetes.html#axzz2SatVbKmT


Serkenj fel!


Készítette: Bölcsesség Biblia

...Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból,
és felragyogott tenéked a Krisztus.
(Efézusiakhoz 5:14 KAR)




Súlyos dicsőség

Készítette: Jorsits Attila, 

Istent dicsőíteni, Neki dicsőséget adni a keresztények számára magától értetődő dolog. Ráadásul a Biblia szerint a dicsőítésnek komoly súlya van.
Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,16)
A fenti ige Jézusnak a sóról és a világosságról mondott példázatainak summázása. Ezekben a rövid példabeszédekben arra buzdítja Jézus a követőit, hogy vigyenek ízt és világosságot tetteikkel, életmódjukkal a világba, hogy az emberek ezeket látva dicsőítsék Istent. Ezek szerint, ha én keresztény módra élek és sok jót teszek, akkor a körülöttem lévő emberek ennek hatására először is elkezdenek hinni Istenben – hiszen addig nem tudják dicsőíteni, amíg nem hisznek –, és aztán ők is hozzám hasonlóan dicsőíteni kezdik? Ha ez tényleg ilyen automatikusan zajlana, akkor már nem lenne hitetlen ember a világon.
Nem úgy tűnik, mintha ez napjainkban működne. Gyenge magyarázatnak tartom, hogy a mai hívők nem élnek eléggé szent életet ahhoz, hogy a bizonyságtételüknek ilyen ereje legyen. Sokan élnek közöttünk ma is, akiknek hite, életmódja példaértékű. Számomra az sem elfogadható, amit a Biblia egyes kijelentéseivel kapcsolatban sokan hangoztatnak, hogy vannak korhoz kötött ígéretek, amik ma már nem érvényesek, és ez is ilyen. Marad tehát az önmarcangolás, miszerint rossz hívők vagyunk, ha ez nálunk nem működik?Nem, egy kérdést ugyanis még nem tettünk fel: mi van, ha valami elkerülte a figyelmünket ennek az igének az értelmezésénél?
Igen, itt a megoldás, ugyanis a probléma ebben az esetben nem hitbeli, hanem nyelvi. A bibliai dicsőségfogalom kicsit más jelentésű, mint amit mi értünk rajta. Ki az, aki dicső? Aki nagy, tiszteletre, szeretetre méltó, hősies, nagy hatalmú, erős, valami nagy jót tett stb.? Nem, ezekre nem véletlenül vannak más fogalmak. A dicsőség a héber nyelvben súlyosságot (qvd) fejez ki. Aki dicső, annak súlya, jelentősége van; akit dicsőítenek, annak súlyt adnak, elismerik a jelentőségét. Ezért dicsőítik Istent a Biblia emberei úgy, hogy sorra veszik, elmondják Neki, miket cselekedett velük. Nem azért, mintha Isten már elfelejtette volna, hanem azért, mert minden esetben a tettek mutatják a szavak súlyát.Ha valaki nem váltja be az ígéreteit, akkor annak a szava és egész személye súlytalan marad – nem nyom a latban. Isten szavainak, ígéreteinek ilyen értelemben van súlya, mert amit ígér, azt biztos, hogy be is teljesíti. Istent ezért nevezi a Biblia az emberi dicsőítéstől függetlenül is dicsőségesnek.
Úgy élj, hogy a hitednek súlya legyen az életedben. Úgy cselekedj mindenben, hogy a hited súlya meglátszódjék a tetteiden, mert a hitből fakadó cselekedetek súlyt, jelentőséget adnak Isten szavának és létének mások szemében. (Erre jó példa a múlt heti cikk utolsó idézete.) A cél, hogy az emberek előtt legyenek olyan hiteles életek, amelyeken látszik, hogy nem saját érdekek, hanem Krisztus irányítása alatt állnak. Lássák, hogy van valaki, akiért megéri háttérbe szorítani a legtöbb embert irányító öntörvényűséget, és van valaki, akiért megéri adott esetben még kárt is szenvedni.
Úgy adhatsz dicsőséget Istennek, hogy mindennél értékesebbnek, súlyosabbnak tartod ígéreteit, és hogy ez az életeden is meglátszik. Hidd el, ezt a mai világban észreveszik; és ha az emberek látva a te jó cselekedeteidet elismerik az Istenbe vetett hit súlyát, akkor eleget tettél Jézus kérésének.
http://www.teologiablog.hu/sulyos-dicsoseg/merleg/

Betölti szükségeinket


Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban. (FILIPPI 4,19.)

Istennek az akarata az, hogy a szükségleteink be legyenek töltve. Minden szükségletünk! A Filippi 4,19 minden szükségletedet magába foglalja, (a minden azt jelenti, hogy minden!) legyen az szellemi, fizikai, vagy anyagi. Hidd ezt!
Senki ne gondolja, hogy Istent nem érdeklik a mi anyagi szükségleteink, ez a vers olyan szövegkörnyezetben van, amely materiális, pénzügyi dolgokkal foglalkozik. Olvasd el, és meg fogod látni, hogy a filippibeliek pénzt gyűjtöttek és más adományokat, és elküldték keresztényeknek. Pál azt mondta nekik: “Mivel adtatok másoknak és segítettetek rajtuk, ezért az én Istenem be fogja tölteni minden szükségeteket.” Pál tehát anyagiakról, pénzügyekről beszél itt.
Ezek szerint nagy bátorsággal imádkozhatunk pénzügyeinkért, hogy eleget tudjunk tenni kötelezettségeinknek! Hogy minden szükségünk be legyen töltve Isten akarata szerint!
Megvallás: Amikor pénzügyekkel kapcsolatban imádkozom, Isten Igéje, az Ő akarata szerint imádkozom. Biztos vagyok tehát abban, hogy Isten meghallgat engem. Ezt mondja az Ő Igéje. Ha pedig tudom, hogy Isten meghallgat, akármit kérek, tudom, hogy megvan, amit az Ő Igéje szerint kértem. És hálát adok Istennek ezért!

Kenneth E. Hagin - Hitünk tápláléka napi adagokban Tavasz

http://www.youtube.com/watch?v=ZL88_s1dgng

Forrás együttes- A Felkent

2013. május 6.

Példabeszédek 1. fejezet: A példaszédek CÉLJA, és haszna. (szerkesztett)


Péld. 1,1 Salamonnak [(šəlómóh):  békés, béke], Dávid [(dáví dávi): szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] fiának, Izráel [(jiśərá'él): akiért Isten harcol; Isten fejedelme] királyának példabeszédei [mondásai; példázatai]

Péld. 1,2 „Bölcsesség és erkölcsnek [figyelmeztetés; intés, oktatás, képzés példa; útmutatás] tanulására (megismerésére), értelmes beszédek [az értelem szavainak] megértésére [felismerésére]; hogy bölcsességet, [tudományt] fegyelmet [erkölcsöt] tanuljunk, és megértsük [felfogjuk, felismerjük] az értelmes beszédet [mondásokat, intést; (logoszt=Igét)]

Péld 1,3 Okos fenyítéknek, igazságnak és ítéletnek és becsületességnek megnyerésére [Más fordítások: Hogy világos útmutatást kapjunk, igazságosságra, [ítéletre] jogra, becsületre; [az okos intés elfogadására; bölcs okulás elnyerésére] (hogy elfogadja a fegyelmezést, melyből éleslátás, igazságosság, jó ítélőképesség és becsületesség származik)];

Péld 1,4 Együgyűeknek [naiv, hiszékeny, becsaphatóknak] eszesség [éles elme], gyermeknek [fiatalok, ifjú] tudomány [ismeret, tudás, értelem, belátás] és meggondolás adására.

[Más fordítások: Hogy a tapasztalatlan gyermek okosságra, eszességre tegyen szert, az ifjú meg tudásra, tudományra, ismeretre, és körültekintésre, meggondolásra, gondolkodóképességre; Mert: Ezek adnak az együgyűeknek okosságot, az ifjúnak ismeretet és megfontolást]

Péld 1,5 Ha bölcs hallgatja őket, [figyeli] gyarapítja (még jobban) tudását, [a bölcs bölcsebb lesz] az értelmes megtudja, hogyan kormányozzon [szerez érett tanácsokat; bölcs útmutatást nyer; ügyesség birtokába jut].

Péld. 1,6 Példabeszédnek [hasonlatok, képes beszédek, példa, példázat; jelkép; allegória; talány. - összevetés; Valamennyire jellemző a rejtélyes, titokzatos] és példázatnak, bölcsek beszédeinek [(ár. g. logosz)=Ige] és találós meséinek [nehezen érthető dolog, bölcs mondás] megértésére.

[Más fordítás: Hogy megértsük a mondást [Példabeszédet és magyarázatot; fejtörőt; behatoljon a mondás értelme] és a hasonlatot, [példázatot] a bölcsek szavait [találós meséit] fogós kérdéseit. [találós kérdéseit; rejtvény értelmét

Péld. 1,7 Az Úrnak félelme feje a bölcsességnek; a bölcsességet és erkölcsi tanítást a bolondok megutálják.

[Más fordítás: A bölcsesség [ismeret] kezdete [feje] az Úrnak félelme, ám a balgák [bolondok] megvetik [megutálják] a bölcsességet [tudományt] és az intést. [erkölcsi tanítást; fegyelmezést]

Péld. 1,8 Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd. [Hallgass, fiam, apád intelmére, erkölcsi tanítására; fegyelmezésére] s ne vedd semmibe [el ne hagyd] anyád tanítását! [oktatását; törvényét]

Péld. 1,9 Mert kedves ékesség [díszes koszorú] lesz a te fejednek, és [ékes] aranylánc [ékszer] a te nyakadra. [Hisz díszes [ékes] koszorú [kedves ékesség] ez a fejedre, ékes aranylánc [ékszer] a nyakadba.]

Péld 1,10 [Szerelmes] fiam, ha a bűnösök [(aszebész): istentelen (Isten nélkül élő), szentségtörő] el akarnak csábítani téged [el akarnak hitetni, és rosszra csábítanak]: ne fogadd beszédüket. [ne engedj nekik] ne egyezz bele [('h): kívánod, hajlasz rá, vágyódsz, áhítozol rá, kedvedre volna]!

Péld 1,11 Ha [így szólnak hozzád, és] azt mondják: Gyere mi velünk, leselkedjünk vér után, rejtezzünk el [rejtsünk el] az ártatlan ellen ok nélkül [tőrt, kelepcét, csapdát];

Péld 1,12 Nyeljük el azokat, mint a sír elevenen, és egészen, mint akik mélységbe szállottak. [úgy elnyeljük őket élve, [elevenen] mint az alvilág, [a sír; a koporsó; a holtak hazája az élőket; a seol], az egészségest csakúgy, mint azt, aki sírba készül, [egészen, tökéletesen) mint akik mélységbe (sírba) szállnak; mint a gödörbe (verembe) szállót]

Péld 1,13 Minden drága marhát [jószágot, értéket, kincset] nyerünk [szerzünk, találunk], megtöltjük a mi házainkat zsákmánnyal; [mindenféle drága kincset [marhát; jószágot; értéket] szerzünk, [nyerünk; találunk] megtöltjük zsákmánnyal [fosztott marhákkal; ragadománnyal] a házunkat.

Péld 1,14 Sorsodat [osztályrészedet] vesd közénk [Ha ránk bízod sorsodat, osztozz sorsunkban, társulj velünk; vess sorsot velünk]; egy erszényünk legyen mindnyájunknak: s velünk együtt részesedsz [a prédából] a sorsoláskor, mindannyiunknak közös lesz az erszényünk.” [egy erszényünk lesz].

Péld 1,15 [Szerelmes] fiam, ne járj [ne indulj] egy úton [(dere): életmód, életvitel; vallási szokás, istentiszteleti mód] ezekkel [ne járj (menj velük) egy úton], tartóztasd meg [tartsd távol; fordítsd el] lábaidat ösvényüktől [ne lépj rá ösvényükre];

Péld 1,16 Mert lábaik a gonoszra [(): rosszaság, romlottság, gonoszság, becstelenség; hitványság, gyávaság, veszélyes, rosszindulatú, sikertelen, boldogtalan, szerencsétlen, baj, gyalázat, csapás, szerencsétlenség] futnak [ők rossz úton futnak], és sietnek a vérnek ontására [rohannak].

Péld 1,17 Mert hiába vetik ki a hálót minden szárnyas állat szemei előtt: [valójában nem hoz az a háló semmit] amit minden madár [szárnyas állat] szeme láttára [szemei előtt] vetnek [De hiába feszítik (vetik) ki a hálót a sok szárnyassal szemben].

Péld. 1,18 Ezek mégis vérük árán is ólálkodnak, lelkük [önmaguk] árán is leselkednek; [mert ők a saját vérük ellen állnak lesbe] saját életük kárára ólálkodnak.[vetnek csapdát; forralnak ármányokat; vetnek tőrt]

Péld 1,19 Ilyen az útja [ösvénye; ('óra): sorsa] minden kapzsi embernek: gazdájának életét veszi el. [így végzi mind], aki rablott holmit szerez, [így jár minden kapzsi, fösvény ember; haszonleső; aki tisztességtelen hasznot szerez] életét veszi az saját gazdájának. [tulajdon életét veszi el]

Péld 1,20 A bölcsesség künn szerül-szerte kiált; az utcákon [úton-útfélen, köztereken] zengedezteti [hallatja] az ő szavát. [szónokol; adja szózatát].

Péld 1,21 Lármás utcafőkön [utcasarkon; a népsokaság főhelyén], kiált a kapuk bemenetelin [bejáratánál, ajtóiban], a városban [a városkapuk ajtóiban] szólja az ő beszédit. [mondja mondásait]

Péld. 1,22 Míglen szeretitek [meddig kedvelitek, gyönyörködtök; kívánjátok], oh, ti együgyűek [hiszékenyek, becsaphatók, szemtelenek, éretlenek, bolondok; kicsinyek; dőrék; tapasztalanok] az együgyűséget [bolondságot; gyermekséget; dőreséget; ami ártalmas; a tapasztalatlanságot, hiszékenységet, becsaphatóságot]. És gyönyörködnek a csúfolók [gúnyolódók] a csúfolásban [a pimasz fecsegésben], és [meddig] gyűlölik a balgatagok [esztelenek, ostobák] a tudományt [az észt, a belátást; tudást, ismeretet]?!

Péld 1,23 Térjetek az én dorgálásomhoz [bizonyítékomhoz]; ímé közlöm veletek az én [egész] Szellememet [(pnoé): leheletemet], tudtotokra adom [megtanítom] az én beszédimet [(logosz): Igémet] néktek. [Hallgassatok korholó szavamra! Térjetek meg, ha megdorgállak (ha megfeddlek)] Kiöntöm előttetek [közlöm veletek; kiadom tinéktek; kiárasztom rátok; kitárom nektek] egész Szellememet [(pnoé): leheletemet], és a szavaimat elétek tárom: [tudtotokra adom, megismertetem veletek; kijelentem; tudtul adom az én beszédeimet (Igéimet) néktek]

Péld 1,24 Mivelhogy hívtalak titeket [kiáltottam, szóltam nektek, nem jöttetek], és vonakodtatok [de folyton elutasítottatok, ellenálltatok, nem akartátok], kiterjesztém az én kezemet [karomat, segítségemet], és senki eszébe nem vette [senki sem figyelt, oda sem néztetek, nem volt, ki fölnézzen];

Péld 1,25 És elhagytátok [semmibe vettétek, megvetettétek] minden én tanácsomat, és az én feddésemmel [érvelésemmel, dorgálásaimmal, bizonyítékommal] nem gondoltatok: [mit sem törődtetek; elhanyagoltátok; nem fogadtátok meg]

Péld 1,26 Én is a ti nyomorúságtokon [bajotokon, veszteteken; romlástokon; szerencsétlenségeteken] nevetek, megcsúfollak [kigúnyollak], mikor eljő az, amitől féltek [ha hatalmába kerít titeket a rettegés].

Péld 1,27 Mikor eljő [ha rátok tör, ha eljön viharként; midőn rátok rohan (hirtelen)], mint a vihar [mint a zivatar, mint fergeteg elérkezik] az, amitől féltek [a félelem, amitől rettegtek, a pusztítás; nyomorúság és a végveszély; szerencsétlenség; baj szakad rátok]. És a ti nyomorúságtok, mint a forgószél [szélvihar módján] elközelget: mikor eljő ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás [ha utolér, ha rátok jő a háborúság és romlástok; az ínség, a szükség; nehéz idők jönnek rátok]

Péld 1,28 Akkor segítségül hívnak engem [kiáltanak hozzám], de nem hallgatom meg [de én nem válaszolok, nem felelek; nem hallom]: keresnek engem [reggel (hajnalban); korán fölkelnek], de meg nem találnak. [nem lelnek meg engem]

Péld 1,29 Azért, hogy gyűlölték [(miszeó): gyűlöl, utál, undorodik valamitől, ellenszenvet érez; a szeretet egyre fogy, ami azután a legteljesebb ellenszenvhez, és rosszakaratú megnyilvánulásokhoz vezet érzelemben és gyakorlatban egyaránt] a bölcsességet [(daa): ismeret, tudás, megismerés; értelem, felfogás, belátás], és az Úrnak félelmét [tiszteletét] nem választották. [kevésre becsülték; nem vették (nem fogadták) be]

Péld 1,30 Nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet. [Nem törődtek; nem hajlottak) tanácsomra; nem nyugodtak meg tanácsomon] és a korholásomat [feddésemet; intelmemet bizonyítékomat] megvetették, [(ná'ac): kinevet, kicsúfol, kigúnyol, megvet, elutasít]

Péld 1,31 Esznek azért az ő útjuknak gyümölcséből, és az ő tanácsokból megelégednek. [lakjanak jól azzal], amit kiterveltek. [az ő tanácsukból elégíttetnek meg]

Péld 1,32 Mert az együgyűeknek pártossága megöli őket [A balgákra, kicsinyekre pusztulást hoz önfejűségük, elpártolásuk, és saját ellenkezésük öli meg], és a balgatagoknak szerencséje elveszti őket [az ostobákat önteltségük, elbizakodottságuk, könnyelműségük pusztítja el]

Péld 1,33 Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől. [aki rám] hallgat, biztonságban élhet, [bátorságban lakik; rettegés nélkül fog nyugodni és bővelkedni] nyugodt lehet, nem kell rettegnie bajtól [csendes (mentes) lesz a gonosznak félelmétől; és nem rettenti baj]