Márkevangélium 10. fejezet: A házasság felbonthatatlansága. (revideált)

Márk. 10,1 Onnan pedig felkelvén elindult Júdea vidékére, és méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá, és tömeg vonult vele; ő pedig szokása szerint ismét tanítja vala őket*

*Máté bizonyságtételében kerül kijelentésre, hogy az Úr Jézus tanított, és utána meggyógyított mindenkit, akinek gyógyulásra volt szüksége: „És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket, befejezte, bevégezte az Ige szólását, elméne Galileából, és méne Júdeának vidékére a Jordánon túl; És követé őt nagy sokaság, és nagy tömeg csatlakozott hozzá és kísérte, ő pedig meggyógyítá ott őket” (Mát. 19,1-2).

„És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangéliumát, a királyság örömhírét], és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget, fogyatékosságot, bajt, gyengeséget” (Mát. 4,23).

A János írása szerinti Evangélium kijelentése: A tömegnek látnia kell a csodákat, hogy hallgassa és kövesse az Úr Jézust: "Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl, a Tiberiás tavának túlsó partjára. És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,1-2).

Vádlói azzal vádolták, hogy tanításával: „… Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig” (Luk. 23,5).

Márk. 10,2 És a farizeusok hozzámenvén megkérdezék tőle, ha szabad-é férjnek feleségét elbocsátani, törvényes az, ha egy férfi elválik a feleségétől, kísértvén Őt.

Márk. 10,3 Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes, mit rendelt el?

Márk. 10,4 Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk.

Márk. 10,5 És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot;

Márk. 10,6 De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten.

Márk. 10,7 Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez,

Márk. 10,8 És lesznek ketten egy testté, egy hússá! Azért többé nem két, hanem egy test, egy hús.

Márk. 10,9 Annakokáért amit az Isten egybe szerkesztett, egybekötött, egy igába fogott, ember el ne válassza*

*Máté így tesz bizonyságot az Úr Jézus kijelentéséről: „És hozzá menének a farizeusok, kísértvén őt és mondván: Szabad-é az embernek az ő feleségét bármilyen ok miatt elbocsátani? Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-é, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá  teremté, és alkotta őket. És ezt mondá: Annak okáért elhagyja az ember atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté, egyetlen hússá. Úgy hogy ők többé nem kettő, hanem egy test, egyetlen hús. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, egybekötött, egy igába fogott, ember szét ne válassza. De azok erősködtek, és mondának néki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy váló levelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt? [Más fordítás: A farizeusok erre így feleltek: „Miért adott akkor Mózes olyan parancsot, ami megengedi, hogy egy férfi elváljon a feleségétől, ha váló levelet ad neki; Miért parancsolta hát Mózes a váló levéllel történő elbocsátást]. Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt - keményszívűségetekre tekintett, mert nem akartatok Isten tanításának engedelmeskedni - engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, aki elválik feleségétől, hanemha paráznaság miatt, - mert házasságtörést követett el, - és mást vesz el, az maga is házasságtörést követ el; és aki elbocsátottat vesz el, az maga is házasságtörővé lesz” (Mát. 19,3-9).

A kijelentés fontossága miatt újra és újra megismétli az Úr: „Megmondatott továbbá. Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet. Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, paráznává, házasságtörővé teszi azt. És aki elbocsátott asszonyt vészen el, paráználkodik, házasságot tör” (Mát. 5,31-32).

Az Úr az apostolon keresztül folytatja a kijelentést: „Azoknak pedig, akik házasságban élnek, akiknek van házastársuk, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől nehogy elváljék, ne hagyja el férjét. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg rendezze el a nézeteltérést férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét]” (1 Kor. 7,10-11).

„Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint. De ha meghal a férj, felszabadul az asszony a férj törvénye alól. Hiszen a férj hatalma alatt élő, férfinek alávetett nőt is a törvény csak az élő férjhez köti. Azért tehát az ő férjének életében paráznának, házasságtörőnek mondatik, ha más férfihoz megy. Ha azonban meghal a férje, megszabadul a törvényes kötöttségtől, úgy hogy nem lesz házasságtörő, ha más férfihoz megy” (Róm.7,2-3).

Mert aki házasság – vagyis szövetségtörő – lesz, azaz: „Aki elhagyja ifjúkorának társát, és megfeledkezik az Isten előtt kötött szövetségről. …a halálra hanyatlik az ő háza, és az ő ösvényei az élet nélkül valókhoz…” (Péld. 2,17-19).

Isten kezdettől így: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, a maga képmására, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1 Móz. 1,27).

„Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy hústestté” (1 Móz. 2,24).

És így folytatja az apostol. „Avagy nem tudjátok-é, hogy aki a paráznával egyesül, egy test, egy személlyé lesz vele? Az Írásban ugyanis ez áll: Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté, egy hússá. Aki pedig az Úrral egyesül, egy szellem Ővele” (1 Kor. 6,16-17).

A farizeusok Mózes által mondottakra hivatkoznak, amely törvény kimondja, hogy: „Ha valaki asszonyt vesz magához, és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak, mivelhogy valami ellenszenveset talál benne, és ír néki váló levelet, és kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától. És kimegy az ő házából, és elmegy és más férfiúé lesz. És a második férfiú is meggyűlöli őt, és ír néki váló levelet, és kezébe adja azt, és elküldi őt házától. Az első férje, aki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is magához, hogy feleségévé legyen, minekutána megfertőztetett, mert az ő számára tisztátalanná vált az asszony; mert utálatosság ez az Úr előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül” (5 Móz. 24,1-4).

„Nos hát! Ha elbocsátja valaki az ő feleségét, és ez eltávozik tőle és más férfiúé lesz: vajon visszatérhet-e megint hozzá? Nem lenne-é az a föld fertelmesen megfertőztetve? (Más fordítás: Nem válna-e ezzel gyalázatossá az ország?) Te pedig sok szeretővel paráználkodtál, és visszajönnél, vissza akarsz térni hozzám? Mondja az Úr” (Jer. 3,1).

 Ez pedig a testi embernek szóló törvény, hiszen Izráel népe még nem krisztusi emberekből állt, hanem az Ádámi fajhoz tartozó emberekből, amelyről meg van írva, hogy: „Ez az Ádám nemzetségének könyve. Amikor Isten embert teremtett, Istenhez hasonlóvá alkotta. Férfiúvá és asszonnyá teremté őket, és megáldá őket és nevezi az ő nevüket Ádámnak, azaz embernek, amely napon teremtetének. Élt vala pedig Ádám százharminc esztendőt, és nemze fiat az ő képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek” (1 Móz. 5,1-3).

Márk. 10,10 És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezék őt e dolog felől.

Márk. 10,11 Ő pedig monda nékik: Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen.

Márk. 10,12 Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.

Márk. 10,13 Ekkor kisgyermekeket hoznak hozzá, hogy érintse meg őket; a tanítványok pedig feddik vala, rájuk szóltak, korholták azokat, elutasították, elkergették őket, akik hozták azokat.

Márk. 10,14 Jézus amikor ezt észrevette, helytelenítette ezt, és monda nékik: Engedjétek hozzám jőni a kisgyermekeket és ne tiltsátok el, ne akadályozzátok őket; mert ilyeneké az Istennek országa, az Isten királysága.

Márk. 10,15 Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.

Márk. 10,16 Aztán átölelve ölébe vevé azokat, és kezét rájuk téve megáldá őket*

*Amikor Nikodémusz az Úr Jézushoz megy, az Úr Jézus válasza világítja meg, hogy az előzőekben milyen kisgyermekeket példáz Ő: „Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki felülről újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát. Monda néki Nikodémusz: Mi módon, és hogyan születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és megszülethetik ismét? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az. Ne csodálkozz, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,3-7).

 És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés, az újjá született hívő még a hústest vezetése alatt van, vagyis még kisded Krisztusban: „Hozzátok azonban testvérek, atyámfiai, nem szólhattam, és nem beszélhettem úgy, mint szellemi emberekhez, hanem csak mint hústestiekhez. Mint az olyan megtért emberekhez, akiket még a „hús”, és nem a szellem irányit, vezet. Mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban, mert még kisdedek, gyermekek, kiskorúak vagytok. Tejjel tápláltalak, és itallal öntöztelek, itattalak meg, és itattalak át titeket, nem kemény eledellel, nem szilárd étellel, mert még nem bírtátok volna el, még nem voltatok képesek megérteni, mert még nem voltatok felruházva a Szent Szellem erejével, ezért nem voltatok még elég erősek. Sőt még most sem bírjátok el, még most sem vagytok elég erősek. Mert még hústestiek vagytok. Amikor ugyanis irigység, féltékenység, vetélkedés, versengés és viszálykodás, civódás, vita, visszavonás, meghasonlás, széthúzás van közöttetek, nem hústestiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e?” (1Kor 3,1-3).

Péter apostolon keresztül tovább szól az Úr: „Levetvén, és félre téve hát minden gonoszságot, romlottságot, rosszindulatot, ravaszságot, csalást, cselt, képmutatást, megtévesztést, színlelést, irigykedést, rosszakaratot, becsmérlést, féltékenységet, és minden rágalmazást, megszólást, gonosz beszédet, Mint most született csecsemők, a tiszta,csalárdságtól mentes, hamisítatlan, megtéveszthetetlen szellemi tej, Isten igéje után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek” (1Pét 2:1-2)

Márk. 10,17 És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és térdre borulva előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem, hogy örökrészül kaphassam?

Márk. 10,18 Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.

Márk. 10,19 A parancsolatokat ismered: Ne kövess el házasságtörést; ne ölj; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy, ne károsíts meg senkit; Ne csalj; jogos járandóságot ne tarts vissza; tiszteljed atyádat és anyádat.

Márk. 10,20 Az pedig felelvén, monda néki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.

Márk. 10,21 Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van, egy valami hiányzik még belőled. Eredj el, add el minden vagyonodat, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és azután jer, kövess engem, felvévén a keresztet*

*Kereszt (sztaurosz): kínoszlop- képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás; (az igazi keresztyén élet önmagunk halálba adása. Ezért a kereszt az önmegtagadás, és mindannak, ami a világban van, és az önfeláldozás jelképe).

Márk. 10,22 Az pedig elkomorult erre a szóra, arca megnyúlt, és elszomorodván e beszéden elméne búsan; mert sok jószága vala. [Más fordítás: A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan, leverten távozott, mert nagyon gazdag volt]*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, milyen jó dolgot kell tennem ahhoz, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az egy Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd, és őrizd meg a parancsolatokat. [Más fordítás: Jézus megkérdezte tőle: „Miért kérdezed tőlem azt, hogy mi a jó? Egyedül Isten jó. Ezért tartsd meg Isten parancsolatait, utasításait, ha örök életet akarsz kapni]. Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne kövess el házasságtörést; ne lopj; hamis tanúbizonyságot ne tégy; Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd  felebarátodat, embertársaidat, aki a legközelebb van hozzád: szomszédodat, a másik embert, mint tenmagadat. Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem? Mi hiányom van még? Mit kell még tennem? Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd szét a nincstelenek között; és ezáltal kincsed lesz mennyben; és azután jer és kövess engem. [Más fordítás: Jézus ezt felelte neki: „Akarod a végső célt elérni? Végcélba akarsz jutni? Eredj el, add el vagyonodat, oszd el a szegényeknek s kincsed lesz a mennyben. Aztán jer, kövess engem]. Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága, nagy vagyona volt” (Mát. 19,16-22).

És így folytatja az Úr Jézus: „És aki föl nem veszi az ő keresztjét, - nem tagadja meg önmagát, és mindazt ami a világban van, - és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám, nem érdemli meg, hogy hozzám tartozzon. Aki megtalálja az ő életét, vagy próbálja megtartani az életét, elveszti, mert pusztulásba viszi azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja, és megmenti azt” (Mát. 10,38-39).

// A görög szöveg szerint ez a kijelentés jelenti a fizikai, biológiai élet elvesztését is, azaz: meghalni az Úrért, de önmegtagadást és önfeláldozó életet is jelent, (és nem önpusztítást). Ez azt is kifejezi, hogy valaki már az élete sorén sem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá, s tagadja meg, ha kell – azaz „elpusztítja”, „elveszti” – az életét másokért //.

Lukács bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről: „Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani, és meg akarja menteni az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja, és megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, önmagát pedig elveszti, vagy magában kárt vall, vagy magát romlásba viszi?” (Luk. 9,23-25).

„És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom” (Luk. 14,27).

Mert: „Valaki igyekezik, törekszik az ő életét megtartani, megőrizni, elveszti, elpusztítja, romlásba viszi azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti, megtartja, életben tartja, azt” (Luk. 17,33).  

Az apostol azt parancsolja Timóteusnak „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, ne legyenek gőgösek, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra, a mi megélhetésünkre. Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, javaikat osszák meg másokkal. Kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök - a természetfeletti - életet” (1 Tim. 6,17-19).

Márk. 10,23 Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk, nagy vagyonuk, sok pénzük, világi bölcsességük van!

Márk. 10,24 A tanítványok pedig álmélkodtak, megdöbbentek, elcsodálkoztak, és megütköztek az ő beszédén; de Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, és milyen sok bajjal jár az Isten országába, az Isten királyságába bemenni!

Márk. 10,25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni [Más fordítás: Kevesebb fáradtsággal megy át egy teve a tű fokán, mint egy gazdag az Isten királyságába].

Márk. 10,26 Azok pedig még inkább álmélkodtak, és megrökönyödve így szóltak maguk között: Kicsoda üdvözülhet tehát? Hát ki is menekülhet meg?

Márk. 10,27 Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be, nehéz bejutnia a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb, fáradság mentesebb, egyszerűbb a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten országába bejutni. A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodtak, nagyon megdöbbentek, meglepődtek, megrendültek, és igen csodálkoznak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? Ki menekülhet meg akkor? Jézus pedig rájuk tekintvén monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges. [Más fordítás: Jézus rájuk nézett, és ezt mondta: „Az emberek semmit sem tudnak ezért tenni. Istennek viszont minden lehetséges]” (Mát. 19,23-26).

Ezért így int az apostol: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe, tőrbe, csapdába és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe, és pusztulásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal” (1 Tim. 6,9-10).

Hát: „Ne bízzatok zsarolt javakban, és rablott jószággal ne kevélykedjetek, ne kérkedjetek; a vagyonban, ha nő, ha gyarapszik is, ne bizakodjatok; Egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené. (Más fordítás: Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő)” (Zsolt. 62,11-12).  

Mert: „Aki bízik az ő gazdagságában, elesik); de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak” (Péld. 11,28).

 Aki hallgat az Úrra: „És monda Péter: Ímé mi mindent elhagytunk, és követtünk téged! Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért, Aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, már ebben a világban, a jövendő világon pedig örök életet” (Luk. 18,28-30).

„Azután ezt mondta nekik: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg” (Luk. 12,15).

Hanem: „Menjetek be a szoros, a keskeny kapun az örök életre. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre, a pusztulásba, a teljes feloldódásba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros, szűk, és keskeny az a kapu és keskeny az az út, amely az örökéletre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt, akik rálelnek arra^” (Mát. 7,13-14).

Az Úr Jézus újra figyelmeztet, elmondva az okokat, amelyek miatt nem tudnak az emberek a szoros kapun bemenni: „Monda pedig néki valaki: Uram, avagy kevesen vannak-e akik üdvözülnek? Ő pedig monda nékik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek, és akarnak majd bemenni és nem mehetnek, nem tudnak. Mikor már a gazda, a ház ura felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nékünk; és ő felelvén, ezt mondja néktek: Nem tudom honnét valók vagytok ti” (Luk. 13,23-25).

Mert csak az Úr Jézuson keresztül lehet bejutni: „Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették mit jelent az, amit szól vala nékik. Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. Én vagyok az ajtó, a kapu: ha valaki én rajtam át megy be, megtartatik, üdvözül, és bejár és kijár majd, és legelőt talál” (Ján. 10,6-7.9).

A Szent Szellem kijelentése arról, hogy kik mehetnek be: 1. A megigazultak: „Nyissátok meg nékem a megigazulásnak kapuit, hogy bemenjek azokon és dicsérjem az Urat, és hálát adjak! Ez az ÚR kapuja: megigazultak mehetnek be rajta” (Zsolt. 118,19-20) .

És hogy kik a megigazultak, arról így szól az Úr: „Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik, nem származik vízből és Szellemből, nem mehet be, mert nem tud, nem képes bemenni az Isten országába, az Isten királyságába, birodalmába” (Ján. 3,5).

2. Csak az Ige megőrzői: „Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz, a megigazult nép, a hűség, - az Ige – megőrzője, aki hűséges maradt” (Ésa. 26,2).  

„De a világi gondok, a létkor miatti aggodalom, aggódás, tépelődés, törekvés és a gazdagság csábítása, és maga a csalóka gazdagság, vagyon, bőség, és egyéb dolgok megkívánása közbejővén, és egyéb vágyak szívükbe lopódzva elfojtják az igét, és gyümölcstelen lesz, úgyhogy ez sem hoz termést, meddő, eredménytelen marad” (Márk. 4,19).

3. És akik az Úr Jézus vérével megmosottak: „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek, a hitetlenek és a bűbájosok, a varázslók, és a paráznák, és házasságtörők és a gyilkosok, és a bálványimádók és mindenki, aki szereti, szólja és cselekszi) a hazugságot, a valótlanságot” (Jel. 22,14-15) .

De először: „Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek, és a bizonyságoknak akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és félretéve minden akadályt és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal, kitartással fussuk meg az előttünk levő pályát az előttünk levő küzdő tért” (Zsid 12,1).

Mert:„Ezt mondja az Úr: Vigyázzatok magatokra, és ne hordjatok terhet szombat-napon, se Jeruzsálem kapuin be ne vigyetek!” (Jer. 17,21).

Nehémiás ezt úgy oldja meg, hogy: „Amikor a nyugalom napja előestéjén árnyék borult Jeruzsálem kapuira, megparancsoltam, hogy zárják be az ajtószárnyakat. Azt is megparancsoltam, hogy ne nyissák ki azokat, amíg el nem múlt a nyugalom napja. Néhány legényemet a kapukhoz állítottam, hogy ne jusson be semmiféle teher a nyugalom napján” (Nehem. 13,19).

[Mert: Volt egy szűkkapu a városba vezető úton, ahol a tevét előbb le kellett málházni, s csak azután mehetett be a városba, ha a nagy kaput már zárva találták. Így a világi gazdagságot, a világ szerinti gondolkodásmódot is le kell vetni, vagyis a bejutáshoz „le kell málházni”].

De az Úr meg tudja oldani ezt a problémát is: „Avagy az ÚR számára lehetetlen-é valami?” (1 Móz. 18,14).

„Mert az Istennél nincs olyan dolog amely lehetetlen, mert Isten egyetlen szava, személyre szóló kijelentése sem hiúsulhat meg” (Luk. 1,37).

És Isten nem változott: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál” (Jób. 42,2).

Jeremiás megvallása: „Ah, ah, Uram Isten! Ímé Te teremtetted, Te alkottad a mennyet és földet a te nagy hatalmaddal és a te kinyújtott karoddal, és semmi sincs lehetetlen Neked!” (Jer. 32,17).

Márk. 10,28 És Péter kezdé mondani néki: Ímé, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.

Márk. 10,29 Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az Evangéliumért,

Márk. 10,30 Aki száz annyit ne kapna most ebben az időben, és ebben a világban, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon* az örökkévalóságban pedig örök életet**

*A jövendő világ (aión): örökkévalóság.

**Örök élet (dzóé): A természetfeletti élet; az életnek egy más létezési formája.

Máté részletesebben írja le a történetet: „Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk? Mi lesz hát a jutalmunk? Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, az Ő dicsőségének trónján, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon, és így ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét. És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, százszor annyit kap vissza, és örökség szerint nyer örök, természetfeletti életet, az életnek egy más létezési formáját” (Mát. 19,27-29).

Mert: „Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísértéseimben; Én azért rátok hagyom a királyságot, miképpen az én Atyám is rám hagyta azt, Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét” (Luk. 22,28-30).

„Ti azért bátorságosok, erősek legyetek, kezeiteket le ne eresszétek, és ne lankadjatok el, mert a ti munkátoknak jutalma van” (2 Krón. 15,7).

Mert: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe, az én trónusomon üljön velem, amint én is győztem és ülök az én Atyámmal az ő királyiszékében, az ő trónusán” (Jel. 3,21).

Márk. 10,31 Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők*

*És folytatódik a kijelentés: „… lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak” (Mát. 20,16).  „Mert sokan vannak az elhívottak, akiket meghívtak és elfogadták a meghívást, de kevesen a választottak” (Mát. 22,14).

Minden ember hivatalos, de akik nem fogadták be az Evangéliumot: „Hogy kárhoztattassanak vagyis: az ördögöt illető ítélet alá essenek, mindazok, akik nem hittek az igazságnak, a VALÓSÁGNAK,  Isten Igéjének, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban, a hazugságban” (2 Thess. 2,12).

És mindazokhoz, akik befogadták az Evangéliumot, így szól a Szent Szellem: „Tudván, Istentől szeretett atyámfiai testvéreim, hogy ti ki vagytok választva, hogy ti választottak vagytok)” (1 Thess. 1,4).

És minden kereszténynek ez az üzenet: „Áldott legyen az Isten, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekből, a mennyeiek között, a Krisztusban. Aszerint, amint magának kiválasztott, kiválogatott minket Őbenne a világ teremtetése, és a világalap levetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek hibátlanok, kifogástalanok, szeplő és fogyatékozás nélküliek, támadhatatlanok, teljesen épek Őelőtte, Isten szerinti szeretetben” (Eféz. 1,3-4).

„Aki elhívott szent hívással, és megtartott minket nem a mi cselekedeteink alapján, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte, még az idők kezdete előtt” (2 Tim. 1,9).

Hát: „… öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust…” (Róm. 13,14)

„… mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek” (Kol. 3,12).

Márk. 10,32 Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük megy vala Jézus, ők pedig álmélkodnak, rajtuk pedig döbbenet ült; és hol csodálkoztak, hol meg féltek. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, amik majd vele történnek, 

Márk. 10,33 Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, a törvénymagyarázóknak, és a vének kezére adják, és halálra ítélik Őt; és kiszolgáltatják Őt, a pogányoknak, és a más nemzetekből valóknak kezébe adják őt;

Márk. 10,34 És megcsúfolják, kigúnyolják őt, és megostorozzák őt, és megköpdösik őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És mikor Jeruzsálem felé tartott, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, félrehívta őket, és monda nékik. (Más fordítás: Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni, maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik). Jól figyeljetek! Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia elárultatik, és kiszolgáltatják a főpapoknak, a papi fejedelmeknek, és írástudóknak, a törvénytanítóknak, törvénymagyarázóknak, és halálra ítélik őt. Majd a nemzetbeliek kezébe adják őt. Kiszolgáltatják a más nemzetekből valóknak, hogy megcsúfolják, hogy kigúnyolják és megostorozzák, megkorbácsolják és keresztre, kínoszlopra feszítsék; de harmadnap feltámad, életre kel” (Mát. 20,17-19).

Az Úr Jézus újra-és újra elmondja tanítványainak, hogy hogyan teljesednek be a próféciák, amelyek Őróla szólnak: „Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni, és elmagyarázni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni. És sokat szenvedni, sok szenvedést átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, a törvénytanítóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni, életre kelni” (Mát. 16,21).

És ismét:„És maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és kigúnyoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad. Ők pedig ezekből semmit nem értének, semmit sem fogtak fel, mert a beszéd ő előlük el vala rejtve” (Luk. 18,31-34).

És mielőtt visszajön dicsőségbe az Úr: „… előbb sokat kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtől, e nemzedéktől” (Luk. 17,24-25).

A tanítványok ezt csak a Szent Szellem kitöltése után értették meg, és hirdették: „Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket, ezeket az igéket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert, akit az Isten igazolt előttetek erők, csodatételek és jelek által, melyeket Őáltala cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok. Azt, aki Istennek elhatározott döntése terve szerint adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára, kínoszlopra felszegeztétek és megöltétek. Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia” (Csel. 2,22-24).

Márk. 10,35 És hozzájárulnak Jakab és János, a Zebedeus fiai, ezt mondván: Mester, szeretnők, hogy amire kérünk, tedd meg nékünk.

Márk. 10,36 Ő pedig monda nékik: Mit kívántok, mit szeretnétek, hogy tegyek veletek?

Márk. 10,37 Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben, a Te dicsőséges uralkodásod idején.

Márk. 10,38 Jézus pedig monda nékik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é, képesek vagytok-e kiinni azt a poharat, amelyet én megiszom; és bemerítkezni azzal a bemerítkezéssel, amellyel én bemerítkezem?

Márk. 10,39 Azok pedig mondának néki: Megtehetjük. Képesek vagyunk. Jézus pedig monda nékik: A pohárt ugyan, amelyet én megiszom, megisszátok, és a bemerítkezéssel, mellyel én bemeritkezem bemerítkeztek;

Márk. 10,40 De az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek elkészíttetett*

*Máté is bizonyságot tesz, további részletekkel kiegészítve: Az Úr Jézus szenvedéséről és haláláról tett kijelentését annyira nem értették tanítványai, hogy ilyen kéréssel fordultak Hozzá: „Ekkor hozzá méne a Zebedeus  fiainak anyja az ő fiaival együtt, leborulván lábához és kérvén Őtőle valamit. Ő pedig monda néki: Mit akarsz? Kérdezte őt az Úr; Mit szeretnél? Monda néki: Mondd, és ígérd meg, hogy ez az én két fiam üljön a te országodban, a te királyságodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől. Jézus pedig felelvén, ezt monda: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt amelyet én megiszom? Amit nekem ki kell innom? És bemerítkezhettek-é abba a bemerítkezésbe, amelybe én bemeritkezem? Mondának néki: Meg. Ki tudjátok-e, képesek vagytok-e kiinni a szenvedés poharát? Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a kehelyből, amelyből én iszom? Ők így feleltek: Ki tudjuk. Képesek vagyunk. És monda nékik: Az én poharamat, a szenvedés poharát megisszátok ugyan, és a bemerítéssel, bemerítkeztek, amelybe én bemeritkezem. De az én jobb és balkezem felől való ülést nem az én dolgom megadni. Nem én döntöm el, azt nincs hatalmamban megadni nektek, hanem azoké lesz az, és azok fogják megkapni, akiknek az én Atyám szánta, és elkészítette. És hallva ezt a többi tíz, megbosszankodék, megharagudott a két testvérre” (Mát. 20,20-24).

Mert ők csak arra figyeltek, hogy az Úr Jézus megígérte, hogy uralkodni fognak, és ebben kérték az elsőbbséget a többi tanítvánnyal szemben: „… Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, a megújult világban, amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, amikor helyet foglal dicsőségének trónján, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon, és  így ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét” (Mát. 19,28).

Márk. 10,41 És hallván ezt a tíz tanítvány, haragudni, és bosszankodni kezdenek Jakabra és Jánosra.

Márk. 10,42 Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok a népek között fejedelmeknek*  tartatnak, uralkodnak felettük, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. [Más fordítás: Tudjátok, hogy azok, akik magukat a nemzetek fejedelmeinek vélik, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik visszaélnek a hatalmukkal, és fontos embereik szeretik a hatalmukat éreztetni velük].

*Fejedelmek (arkhó): vezető, uralkodó.

Márk. 10,43 De nem így lesz közöttetek; hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok;

Márk. 10,44 És aki közületek első akar lenni, mindenkinek rabszolgája legyen:

Márk. 10,45 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért*

*Máté bizonyságtétele: „És hallva ezt a többi tíz, megharagudott, a két testvérre. Jézus pedig előszólítván őket, monda: Tudjátok, hogy a pogányok, a népek, nemzetek fejedelmei uralkodnak azokon, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. [Más fordítás: tudjátok, hogy a pogányok felett fejedelmek uralkodnak, és a nemzeteket fejedelmeik uralmuk alá hajtják, zsarnokoskodnak, és hatalmaskodnak az embereken, és fontos embereik szeretik a hatalmukat éreztetni velük; s nagyjaik hatalmukba kerítik őket, visszaélnek a hatalmukkal]. De ne így legyen közöttetek; hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok; És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti rabszolgátok. Éppen úgy, mint ahogy az embernek Fia nem azért jött el a földre, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért, és ez által sok embert megmentsen” (Mát. 20,24-28).

Lukács így emlékezik meg az Úr kijelentéséről: „Ő pedig monda nékik: A pogányokon, a népeken uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, akik hatalmuk alá hajtják őket, jóltévőknek hívatják magukat. De ti ne így cselekedjetek: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, aki vezet, mint aki szolgál” (Luk. 22,25-26).

És: „Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!” (Mt. 23,11).

 És ismét: „… Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között az utolsó és mindenkinek szolgája” (Márk. 9,35).

„Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek. Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket” (Ján. 13,15-17).

Péter apostol így figyelmezteti a kihívott gyülekezetek vezetőit: „Pásztorként legeltessétek, felvigyázóként felügyeljetek az Istennek köztetek lévő, rátok bízott nyájára, gondot viselvén, és vigyázva arra nem kényszerűségből, hanem örömest, buzgón, önként,(szabad akaratból, készségesen. Sem nem rút nyerészkedésből, haszonlesésből, hanem jóindulattal, odaadással, készségesen, jó szívvel. Sem nem úgy, hogy letiporva, zsarnokoskodva hatalmaskodjatok leigázva a gyülekezeteket, a választottakat, a kihívottakat, hanem mint példányképei a nyájnak, példaképévé, mintájává válva” (1Pét 5:2-3).

Márk. 10,46 És Jerikóba érkezének: és mikor ő és az ő tanítványai és nagy sokaság, tekintélyes számú tömeg Jerikóból kimennek vala, a Timeus fia, a vak Bartimeus, ott üle az útfélen és kéregetett, koldulván.

Márk. 10,47 És amikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus megy el arra, kezde hangosan kiáltani*, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

*Kiált (kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít.

Márk. 10,48 És sokan feddik vala őt és többen is rászóltak, hogy hallgasson; de ő annál hangosabban kiáltozott vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

Márk. 10,49 Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő. És előhívják vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív tégedet.

Márk. 10,50 Az pedig felső ruháját ledobván felugrott, és Jézushoz méne.

Márk. 10,51 És felelvén Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda néki: Mester, Rabbuni, hogy újra lássak, hogy feltekinthessek Rád.

Márk. 10,52 Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited meggyógyított téged. És azonnal megjött a szeme világa, újra látott, és nyomban feltekintett rá, és követi vala Jézust az úton*

*Máté így írja le a történetet: „És mikor Jerikóból  elindultak, és távozának, nagy sokaság, nagy tömeg követé őt. És ímé, két vak, aki az út mellett ül vala, meghallván, hogy Jézus arra megy el, így kiált vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk! A sokaság, a tömeg pedig dorgálja, csitította, rendreutasította őket, hogy hallgassanak el, maradjanak csendben; de azok még hangosabban kiáltanak vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk! És megállván Jézus, megszólítá őket és monda: Mit akartok, hogy cselekedjem veletek? Mondának néki: Azt, Uram, hogy megnyíljanak a mi szemeink, szeretnénk újra látni. Jézus pedig megszánván megsajnálta őket, megkönyörült rajtuk, és megérintette az ő szemeiket; és szemeik azonnal megnyíltak, és azonnal visszanyerték látásukat; és követék őt” (Mát. 20,29-34).

Az Úr Jézus mindenkinek visszaadta a szeme világát, aki hittel kérte, kijelentve azt is, hogy a hitük gyógyította meg őket: „s mikor Jézus tovább ment onnét, két vak követé őt, kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk, Dávidnak fia! Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem, hogy meg tudom ezt tenni? Mondának néki: Igen, Uram. Akkor megérintette az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek a ti hitetek szerint, ahogyan hittétek. És megnyilatkozának azoknak szemei…” (Mát. 9,27-30).

Így teljesült be a prófécia: „Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8).

„És meghallják ama napon a siketek is az írás beszédeit, Igéjét, és a homályból és sötétből a vakoknak szemei látni fognak.. És nagy örömük lesz a szenvedőknek a szűkölködő elnyomott, szerencsétlen, nyomorultaknak az Úrban, és a szegény emberek vígadnak, ugrálva ujjonganak örömükben, Izráel Szentjében” (Ésa. 29,18-19).

A vérfolyásos asszony is meggyógyul, és az Úr ezt mondja neki: „… Leányom, a te hited meggyógyított téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból. [Más fordítás: És megszabadulva a te kínzó bajodtól, a téged verő ostortól, maradj egészséges; Nem kell többé szenvedned]” (Márk. 5,34).

A tíz megtisztult leprás közül egy visszajött hálát adni, és az Úr így szól hozzá: „És monda néki: Kelj föl, és menj el: a te hited téged egészségessé tett” (Luk. 17,19)