2017. június 15.

Márk evangélium 12. fejezet: Példázat a gonosz szőlőművesekről

Márk. 12,1 És kezde nékik példázatokban* beszélni: Egy ember szőlőt ültetett, és körülkerítette gyepűvel, sövénykerítéssel, és borsajtót taposógödröt ása, és őrtornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és idegenbe távozott.

*Példázat (parabolé): hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány.

Márk. 12,2 És amikor eljött az ideje rabszolgát külde a munkásokhoz, hogy megkapja a részét a szőlő gyümölcséből.

Márk. 12,3 Azok pedig megfogván azt megragadták, megverték, és üres kézzel elzavarták, elkergették.

Márk. 12,4 És ismét külde hozzájuk egy másik rabszolgát; azt pedig kővel dobálván meg megsebesítették, fejét betörték, és gyalázattal illetve visszaküldék.

Márk. 12,5 És ismét másikat külde; ezt pedig megölték: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén.

Márk. 12,6 Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájuk, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni, és tiszteletben fogják tartani.

Márk. 12,7 Azok a munkások azonban ezt mondák maguk között: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség.

Márk. 12,8 És megfogván nekiestek, és megragadták azt, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.

Márk. 12,9 Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljő és elveszti, elpusztítja, megöleti a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja*

*Máté még részletesebben tárja elénk a példázatot:Más példázatot halljatok: Vala egy házigazda, aki szőlőt plántál, és azt gyepűvel, sövénnyel körülvevé. Sajtót ása le benne, és őrtornyot építe, és kiadá azt bérbe szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott, messze földre ment. Mikor pedig a gyümölcs ideje elérkezett vala, elküldé rabszolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át az ő gyümölcsét, hogy megkapja a termésből a neki járó részt. Ám a munkások megfogván az ő rabszolgáit, az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Ismét küld más rabszolgákat, többet, mint előbb; de velük is ugyanezt tették.  Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni, biztosan tisztelni fogják. De a munkások, meglátván a fiút, mondának maguk közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és akkor miénk lesz az örökség, a birtok és foglaljuk el az ő örökségét. És megfogván, megragadák őt, kivetik a szőlőn kívül és megölték. Mit gondoltok, mikor azért megjő a szőlőnek ura, a szőlősgazda, vajon mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? Mondának néki: Mint gonoszokat, mint romlott, gyalázatos, ártalmas, értéktelen, hitvány, alkalmatlanokat gonoszul elveszti, elpusztítja őket. A szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik idejében beszolgáltatják majd néki a gyümölcsöt, a termést (Mát. 21,33-41).

Erről a szőlőről prófétál Ézsaiás: „Hadd énekelek dalt kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; Felásta és megtisztítá a kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett! Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Júda férfiai: ítéljetek, és tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; amit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadszőlőt termett?! Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom, kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék; És hagyom, hogy elvaduljon; nem metszetik, és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése; és várt jogőrzésre, és törvényességre, s ím lőn jogorzás, és önkényesség; és irgalomra, s ím lőn siralom, igazságra várt, és lett kiáltó gazság! (Ésa. 5,1-7).

Ennek következményéről így prófétál Jeremiás: „A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna. (Más fordítás: Réges-régen összetörted igádat, széttépted köteleidet, és ezt mondtad: Nem akarok szolgálni! De minden magas dombra és minden bujazöld fa alá lefekszel, mint egy parázna). Pedig én úgy plántállak vala el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges, és igazán valódi magot: mi módon, és hogyan változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú, vad hajtásává?” (Jer. 2,19-21).

Pedig az Úr ígéretének megfelelően bevitte őket az ígéret földjére, ahol ők: „elfoglaltak megerősített városokat és kövér földet, s elfoglalnak, és birtokba vettek minden jóval teljes házakat, kőből vágott kutakat, szőlős és olajfás kerteket és sok gyümölcsfát, s evének és megelégednek és meghíznak, s gyönyörködének a te nagy jó voltodban, és dúskáltak bőséges ajándékaidban. Makacskodnak pedig, és engedetlenné váltak, és pártot ütnek, és föllázadtak ellened, és veték törvényedet hátuk mögé, és törvényednek hátat fordítottak; prófétáidat is meggyilkolták, akik bizonyságot tőnek ellenük, hogy őket te hozzád térítenék, és nagy bosszúsággal illettek téged, és ilyen gyalázatos dolgot követtek el. Annakokáért adád őket nyomorgatóik, az ellenségeik kezébe és megnyomorgatták, és szorongatták őket; de nyomorúságuk idején, szorult helyzetükben hozzád kiáltanak, és te az égből meghallgatád és nagy irgalmasságod szerint adtál nékik szabadítókat, és megszabadítják őket nyomorgatóik, az ellenségeik kezéből(Nehem. 9,25-29). 

És ezt mondta az Úr, ezért: „Elhagytam házamat; ellöktem, és magára hagytam örökségemet, ellenségének kezébe adtam azt, akit lelkem szeret. Az én örökségem olyanná lett hozzám, mint az oroszlán az erdőben; ordítva támadt ellenem, hangosan ordított rám; ezért meggyűlöltem. Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem gyűlnek-é ellene madarak mindenfelől? Körülfogják a madarak. Jöjjetek, seregeljetek, és gyűljetek össze mind ti mezei vadak; siessetek az evésre! Jöjjetek, egyetek! Sok pásztor pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag, és sivár pusztává tették!” (Jer. 12,7-10).

Mert: „… még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt, és egyre hűtlenebbé váltak a pogányok minden undokságai szerint, követve a pogány népek minden utálatos szokását, és megfertőztették, és tisztátalanná tették az Úr házát, amelyet megszentelt vala Jeruzsálemben. És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájuk követeit jó idején, mert kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének. (Más fordítás: Pedig őseik Istene, az ÚR, idejében küldött nekik üzenetet követei által, mert szánta népét és lakóhelyét). De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit, kijelentéseit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség, és nem volt mentség. És reájuk hozá a Káldeusok királyát, aki fegyverrel ölé meg, és mészároltatta le ifjaikat az ő szent hajlékukban, szent templomukban, s nem kedveze, és nem szánt meg sem az ifjaknak és szüzeknek, sem a vén és elaggott aggastyán embereknek, mindnyájukat kezébe adá” (2 Krón. 36,14-17).  

Dávid pedig így imádkozik, – példát adva a minden korban élő hívőknek – és így prófétál: „Seregek Istene, állíts helyre minket, újíts meg bennünket; világoltasd, és ragyogtasd ránk a te orcádat, hogy megszabaduljunk! Egyiptomból szőlőtőt hoztál ki, kiűzéd a pogányokat, a népeket és azt meg elültetéd. Helyét elegyengetted, és gyökeret eresztett, és ellepi a földet. Hegyeket fogott el, és borított be az árnyéka, és a vesszei olyanok lettek, mint az Isten cédrusfái, igen, vesszői vetekednek a hatalmas cédrusokkal. Sarjait, és indáit a tengerig ereszté, és hajtásait a folyamig. Miért rontottad el annak gyepűit? Miért romboltad le kerítéseit, hogy szaggathassa minden járókelő, hogy szedhessen róla, aki csak arra jár? Pusztítja azt a vaddisznó, lerágja az erdei vadkan, és lelegeli a mezei vad. Oh Seregek Istene! Kérlek, térj vissza, fordulj hozzánk, tekints alá az egekből és lásd és tekintsd meg, és gondozd e szőlőtőt! És a csemetét, amit jobbod ültetett oltalmazd, a sarjat, a fiút, akit magadnak felneveltél! Elégett a tűzben, levágatott; pusztuljanak el dorgálásodtól, akik fölperzselték, levagdalták. Legyen a te kezed a te jobbodnak férfiján, és az embernek fián, akit megerősítettél magadnak. Legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél, hogy el ne térjünk tőled, és akkor mi nem pártolunk el tőled. Eleveníts meg minket, és tarts életben bennünket és imádjuk, és segítségül hívjuk a te nevedet” (Zsolt. 80,8-19).

Az Úr Jézus így szól tanítványaihoz és egyben kijelentést ad a szőlőtőről, és a szőlőről: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők…” (Ján. 15,1.5). 

És így beszél Jeruzsálemhez: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni magamhoz a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek, és elhagyottá lesz a ti házatok. [Más fordítás: Meglátjátok, itt marad nektek lakatlanul a Házatok]” (Mát. 23,37-38).

A példázatban szereplő fiúról, akit Isten elküldött, így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Mikor pedig eljött, elérkezett az időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt, és a törvény alá adatott(Gal. 4,4).

És: „Őt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek. [Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]” (Csel. 2,23).

 És az apostol teszi világossá a példázatot: „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).

István is erről tesz bizonyságot: „Keménynyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Szellemnek ellene szegültök, mint atyáitok, ti azonképpen. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek” (Csel. 7,51-52).

Pál apostol bizonyságtétele megerősíti István beszédét: „Mert ti, atyámfiai, testvéreim, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban. Mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, a saját népetektől, miként azok is a zsidóktól, Akik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket is üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és nem kedvesek, és minden embernek ellenségei” (1 Thess. 2,14-15).

Pedig Ő az örökös: „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette” (Zsid. 1,1-2).

Márk. 12,10 Ezt az írást sem olvastátok-é? Amely követ az építők megvetettek* elutasítottak, az lett a szeglet fejévé, az lett a sarokkő.

*Megvet (apodokimadzó): elutasít, visszautasít.

Márk. 12,11 Az Úrtól lett ez, mert az Úr tette azzá, és csodálatos a mi szemeink előtt. [Más fordítás: Az Úr művelte ezeket, csodálatos szemünk előtt, amit cselekedett]*

*És ennek eredménye az lett, hogy: Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, nem vagytok idegenek, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe, az Istennek. Kik fölépíttettetek Isten házává, az apostoloknak és prófétáknak alapkövén lévén a szegletkő, a sarokkő maga Jézus Krisztus(Eféz. 2,19-20).

A zsidókhoz így szól a Szent Szellem: „Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel. 4,11-12).

Ez a prófécia is az Úr Jézus Krisztusban teljesedett be: „Ezért így szól az én Uram, az ÚR: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!” (Ézs. 28,16).

 Pál apostol idézi a próféciát, ezzel kijelentve, hogy ez az Úr Jézusban beteljesedett: „Amint meg van írva. Ímé beleütközés, botlás kövét és megbotránkozás, megütközés, vagy felháborodás kőszikláját teszem Sionba; és aki hisz Őbenne, és magát rábízza, nem fog csalódni, és nem szégyenül meg (Róm. 9,33).

Az Úr Jézushoz megtért pogányokhoz így szól az Úr Péter apostolon keresztül: „Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett elutasított, megtagadott - akit az emberek a próbán elvetettek ugyan, - de Istennél kiválasztott, megbecsült, nagyra értékelt kőhöz. Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szellemi templommá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Ímé szegletkövet teszek Sionba, amely kiválasztott, becses, megbecsült; és aki hisz, és bízik abban, meg nem szégyenül. Tisztesség, megbecsülés, tisztelet azért néktek, akik hisztek, és számotokra, hívők számára tehát érték. Az engedetleneknek, akik nem hisznek, szándékosan és önfejűen hitetlenek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, amelyet a próbán elvetettek, megtagadtak, és elutasítottak, az lett a szegletnek fejévé, szegletkővé, és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává(1Pét 2,4-7).

Mert: „Az a kő, amelyet az építők megvetettek, szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!” (Zsolt. 118,22-23).

A vallásos zsidókhoz így szól az Úr Jézus: „… Sohasem olvastátok-é az írásokban: Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét” (Mát. 21,42-43).

Márk. 12,12 És igyekeznek vala őt megfogni, de féltek a néptől, a tömegtől. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondotta. Azért elhagyván őt, tovább menének.

Márk. 12,13 És küldének hozzá némelyeket a farizeusok* és a Heródes pártiak** közül, hogy megfogják őt a beszédben, hogy szóval csalják tőrbe.

*Farizeusok (Phariszaiosz): elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos (elkülönült, elzárkózó, elválasztó), szekta. Kiemelkedően vallásos emberek zárt csoportja, vallási pártja.

** Heródes pártiak (héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család és a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta.

Márk. 12,14 Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz* őszinte, és nyílt vagy, és nem gondolsz senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, és nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva, a valóság, az Ige alapján tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-é vagy ne fizessünk?

*Igaz (aléthész): őszinte, nyílt.

Márk. 12,15 Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, átlátta a kétszínűségüket, és monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt, egy dénárt, hogy megnézzem.

Márk. 12,16 Azok pedig hoznak. És monda nékik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré.

Márk. 12,17 És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg ami a Császáré, a Császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elálmélkodnak, elcsodálkoznak, és igencsak megdöbbentek ő rajta*

*Máté további részleteket is közöl, kijelentve az okot is, amiért kísértik az Urat: „Ekkor a farizeusok elmenvén félrevonultak, és tanácsot tartának, és elhatározták, és kitervelték, hogy beszédben hogyan csalják őt tőrbe. Hogy szavaiban fogják meg Őt. És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal együtt, akik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját az igazsághoz ragaszkodva, a valóságnak, az Igének megfelelően tanítod. És nem törődsz senkivel, és hogy nem tartasz senkitől,és téged nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak, mert embereknek személyére nem nézel, és nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét. Számodra minden ember egyforma, mert nem vagy emberek személye iránt részrehajló, és nem igazodsz emberi tekintélyhez. Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat, és jól látva gonosz szándékukat, monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók kétszínűek? Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás? Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek. És ezt hallván, meglepődtek, és elcsodálkoztak; és ott hagyván őt, eltávoztak, eloldalogtak (Mát. 22,15-22).

Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Annakokáért vigyázván ő reá, állandóan szemmel tartották őt, és leselkedőket küldenek ki, akik igazaknak tettetik magukat, hogy őt megfogják beszédében, hogy a saját szavaival fogják meg, és átadják a felsőbbségnek, a helytartó hatalmának. Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod: Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem? Ő pedig felismerve álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Mutassatok nékem egy pénzt, egy dénárt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré. Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek. Így tehát nem tudták őt megfogni beszédében, nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatnak” (Luk. 20,20-26).

„Mert ezt azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk…” (Ján. 8,6).

„Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt tanakodni kezdtek, és tanácsot tartának ellene, hogy hogyan végezzenek vele, hogyan ölhetnék meg Jézust (Márk. 3,6).

Már Dávid így prófétált erről: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10).

„Megátalkodottak gonosz szándékukban, eltökélték magukat a gonosztettre; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket? Álnokságokat koholnak, és a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan, mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve(Zsolt. 64,6-7).

Amikor elfogták az Úr Jézust, így koholtak vádat ellene: „És fölkelvén az ő egész sokaságuk, vivék őt Pilátushoz. És kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja(Luk. 23,1-2).

Pál apostolon keresztül megerősíti a kijelentést a Szent Szellem, az Úr Jézus parancsát: „Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót, akinek a vámmal, a vámot, akinek hódolattal, annak a hódolatot, akinek a tisztességgel, a tisztességet, akinek megbecsüléssel, a megbecsülést (Róm. 13,7).

Péter apostol is így figyelmezteti a hívőket: Engedelmeskedjetek, és vessétek magatokat alá azért minden emberi, társadalmi, emberek között megszokott rendelésnek, intézménynek, emberi rendnek, emberi felettes hatóságnak, vagyis a törvényhozóknak, törvényadóknak az Úrért. Akár királynak, mint feljebbvalónak, mint a legfőbb hatalomnak, vagyis: uralkodóknak, kormányzóknak, elnököknek, vagy másféle vezetőknek(1Pét 2:13).

Márk. 12,18 És jövének hozzá Sadduczeusok* akik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék őt, mondván:

*Sadduceus [(Szaddúkaiosz): igaz, egyenes, őszinte). Krisztus-korabeli zsidó szekta, amely csak a törvényt fogadta el, a szájhagyományt elvetette; tagadta a halottak feltámadását, a lélek halhatatlanságát és a szellemi világ létezését Jelentése még: vallási szekta, mely egyben befolyásos politikain párt is.

Márk. 12,19 Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének.

Márk. 12,20 Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot nem hagya.

Márk. 12,21 És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot ő sem hagya: a harmadik is hasonlóképen;

Márk. 12,22 És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagynak. Legutoljára meghalt az asszony is.

Márk. 12,23 A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiküknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.

Márk. 12,24 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát, és erejét?

Márk. 12,25 Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.

Márk. 12,26 A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene.

Márk. 12,27 Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek*

*Lukács további részleteket tár fel: „Hozzá menvén pedig a sadduceusok közül némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdék őt, mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot az ő testvérének. Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül; A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg; Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak. Mind ezek után pedig meghalt az asszony is. A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülük? Mert mind a hétnek felesége volt. És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak. De akik méltókká tétetnek, hogy ama eljövendő világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak. Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz, és az Isten fiaivá lesznek, mivelhogy a feltámadásnak fiai. Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja. Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki. Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád! És többé semmit sem mertek tőle kérdezni” (Luk. 20,27-40).

 Arra hivatkoznak a sadduceusok, hogy a törvény kimondta: „Ha testvérek laknak együtt, és meghal egyik közülük, és nincs annak fia: a megholtnak felesége ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; hanem a sógora menjen be hozzá, és vegye el őt magának feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban. És majd az elsőszülött, akit szülni fog, a megholt testvér nevét kapja, hogy annak neve ki ne töröltessék Izráelből” (5Móz. 25,5-6).

A csipkebokornál így szól az Úr Mózeshez: „… Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejti az ő orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni” (2 Móz. 3,6).

És István is a szanhedrin előtt erről tesz bizonyságot. „Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem merte megnézni” (Csel. 7,32).

Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai, hiszen az Úr kijelentette, hogy: „… Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25).

Márk. 12,28 Akkor hozzá menvén egy az írástudók, a törvénymagyarázók közül, aki aki hallotta őket vitázni, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tőle: Melyik az első, a legfőbb minden parancsolatok között?

Márk. 12,29 Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr.

Márk. 12,30 Szeressed* azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből** teljes lényeddel, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.

*Szeressed (agapaó): magadat teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad Istennel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben.

**Lelkedből (pszükhé): éneddel, teljes lényeddel.

Márk. 12,31 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat* a másik, a különböző; „másféle” más fajtából való - Ádámi - idegent, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb, és fontosabb parancsolat.

*Felebarát a (plészion): közelálló személy, embertárs, szomszéd. A másik, a különböző; „másféle” más fajtából való (Ádámi), idegen.

Márk. 12,32 Akkor monda néki az írástudó, a törvénymagyarázó: Jól van, Mester helyesen, a valóságnak megfelelően mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. [Más fordítás: Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az egyetlen Isten, és hogy rajta kívül nincs más].

Márk. 12,33 És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből, teljes valónkkal és teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját, a másik, a különböző; „másféle” más fajtából való - Ádámi - idegent, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.

Márk. 12,34 Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala őt megkérdezni*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, de kijelentést nyer az is, hogy a kérdést csak azért tették fel, hogy csapdába csalják az Úr Jézust: „A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat elnémította vala köréje gyűltek, és megkérdé őt közülük egy törvénytudó, egy írástudó, kísértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy, a legfontosabb, a fő parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, egész lényeddel, és teljes elmédből. Ez az első és legfontosabb parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, a másik, a különböző, „másféle” más fajtából való, - az ádámi - idegent, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. [Más fordítás: E két parancsolaton függ az egész törvény és a próféták]" (Mát. 22,34-40).

Már a törvény így rendelkezik: „Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj, és szeresd őt, és tiszteljed, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, egész valóddal” (5 Móz. 10,12).

 Az Isten népével kapcsolatosan pedig így szól az Úr: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, a közeledben lévő honfitársadat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18).

Pál apostolon keresztül így szól az Úr, tovább magyarázva a törvényt: Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból a fajtából valót, vagyis a Krisztusit - szeressétek. És aki szereti a felebarátját, az embertársát, - a különböző, „másféle” más fajtából való Ádámi idegent - a törvényt, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította, tartalmat adott neki. Mert ez: Ne légy házasságtörő, ne ölj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd a másét, és ha valamely más parancsolat van, egy egészbe foglalja ez az egy ige: Szeressed felebarátodat, a közel levő embert, a szomszédot, az embertársadat, mint saját magadat. Az Isten szerinti szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot, és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást, és nem tesz rosszat. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet, mert a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt” (Róm. 13,8-10).

„A parancs célja tehát a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).

„Mert: az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14).

Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok, és betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek” (Jak. 2,8).

Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez, betakar, elrejt, eltitkol a szeretet” (Péld. 10,12).

Tehát: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, és bánjanak, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. [Más fordítás: Ez a törvény és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12).

 Az Isten szerinti szeretet cselekedetekben kell, hogy megnyilvánuljon, ez pedig Isten Igéjének való engedelmességet jelent: „Sámuel pedig monda: Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava, Igéje iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, Igéjét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király” (1 Sám. 15,22-23).

A törvény kijelentette azt is, hogy Izráel Istenén kívül nincs más Isten, Őneki kell engedelmeskedni: „Halld meg Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes lényeddel, és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5).

Mert: „Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kívüle több, és nincs más rajta kívül! Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több (és nincs más)!” (5 Móz. 4,35.39).

„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismertél. Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több (nincs más) rajtam kívül; én vagyok az Úr és több nincsen (nincs más)!” (Ésa. 45,5-6).

„Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek, vegyétek eszetekbe, pártütők! (Más fordítás: Emlékezzetek csak, és piruljatok, szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek). Emlékezzetek meg a messze ősrégi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több, nincs más; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,8-9).

Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy ki az Úr: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok” (Ján 13,13).

Tamás apostol felismerte Urát és Istenét, és ezt meg is vallotta: „És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!” (Ján. 20,28).

 Péter apostol is Istennek vallja meg: „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak igazságában” (2 Pét. 1,1).

János apostol megvallása: „De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy felismerjük, és megismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz Isten és az örök élet(1 Ján. 5,20).

Márk. 12,35 És felele Jézus és monda, amint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia?

Márk. 12,36 Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Szellemben: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.

Márk. 12,37 Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, mi módon fia hát néki? És a nagy sokaság örömest hallgatja vala őt*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, de kijelentést nyer az is, hogy a kérdést csak azért tették fel, hogy csapdába csalják az Úr Jézust: „A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduceusokat elnémította vala köréje gyűltek, és megkérdé őt közülük egy törvénytudó, egy írástudó, kísértvén őt, és mondván: Mester, melyik a nagy, a legfontosabb, a fő parancsolat a törvényben? Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, egész lényeddel, és teljes elmédből. Ez az első és legfontosabb parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, a másik, a különböző, „másféle” más fajtából való, - az ádámi - idegent, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. [Más fordítás: E két parancsolaton függ az egész törvény és a próféták]" (Mát. 22,34-40).

Már a törvény így rendelkezik: „Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utjain járj, és szeresd őt, és tiszteljed, és szolgáld az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, egész valóddal” (5 Móz. 10,12).

 Az Isten népével kapcsolatosan pedig így szól az Úr: „Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, a közeledben lévő honfitársadat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18).

Pál apostolon keresztül így szól az Úr, tovább magyarázva a törvényt: Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból a fajtából valót, vagyis a Krisztusit - szeressétek. És aki szereti a felebarátját, az embertársát, - a különböző, „másféle” más fajtából való Ádámi idegent - a törvényt, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította, tartalmat adott neki. Mert ez: Ne légy házasságtörő, ne ölj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánd a másét, és ha valamely más parancsolat van, egy egészbe foglalja ez az egy ige: Szeressed felebarátodat, a közel levő embert, a szomszédot, az embertársadat, mint saját magadat. Az Isten szerinti szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot, és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást, és nem tesz rosszat. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet, mert a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt” (Róm. 13,8-10).

„A parancs célja tehát a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).

„Mert: az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Gal. 5,14).

Ez a királyok Királyának törvénye: „Ha ellenben megtartjátok, és betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek” (Jak. 2,8).

Mert: „A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez, betakar, elrejt, eltitkol a szeretet” (Péld. 10,12).

Tehát: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, és bánjanak, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. [Más fordítás: Ez a törvény és a próféták tanításának lényege]” (Mát. 7,12).

Az Isten szerinti szeretet cselekedetekben kell, hogy megnyilvánuljon, ez pedig Isten Igéjének való engedelmességet jelent: „Sámuel pedig monda: Vajon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava, Igéje iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, Igéjét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király” (1 Sám. 15,22-23).

A törvény kijelentette azt is, hogy Izráel Istenén kívül nincs más Isten, Őneki kell engedelmeskedni: „Halld meg Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egyedül az ÚR! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes lényeddel, és teljes erődből” (5 Móz. 6,4-5).

Mert: „Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kívüle több, és nincs más rajta kívül! Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több (és nincs más)!” (5 Móz. 4,35.39).

„Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kívül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismertél. Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több (nincs más) rajtam kívül; én vagyok az Úr és több nincsen (nincs más)!” (Ésa. 45,5-6).

„Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek, vegyétek eszetekbe, pártütők! (Más fordítás: Emlékezzetek csak, és piruljatok, szívleljétek meg ezt, ti hűtlenek). Emlékezzetek meg a messze ősrégi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több, nincs más; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,8-9).

Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy ki az Úr: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok” (Ján 13,13).

Tamás apostol felismerte Urát és Istenét, és ezt meg is vallotta: „És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!” (Ján. 20,28).

Péter apostol is Istennek vallja meg: „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak igazságában” (2 Pét. 1,1).

János apostol megvallása: „De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy felismerjük, és megismerjük az Igazat, és hogy mi az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz Isten és az örök élet(1 Ján. 5,20).

Márk. 12,38 Ő pedig monda nékik az ő tanításában: Őrizkedjetek, és óvakodjatok az írástudóktól, akik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piacokon, és tereken való köszöntéseket.

Márk. 12,39 És a gyülekezetekben, és zsinagógákban az elől üléseket, és a lakomákon az asztalfőn ülést:

Márk. 12,40 Akik az özvegyeknek házát fölemésztik, fölélik, és közben színből hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek*

*Azért figyelmezteti az Úr az Övéit: „Mert ők elviselhetetlenül nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de ők maguk az ujjukkal sem akarják azokat illetni, vagy megmozdítani; (Más fordítás: Szigorú szabályokat állítanak föl, amelyeknek nehéz engedelmeskedni. Ráerőltetik más emberekre, hogy tartsák be ezeket, ők maguk viszont meg sem próbálják követni ezeket a szabályokat). Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik, és minden tettüket az vezeti, hogy lássák, és bámulják őket az emberek, hogy feltűnjenek az embereknek. Mert megszélesítik az ő homlokszíjaikat, az imaszíjaikat; és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét, és hosszú bojtokat raknak magukra; És szeretik a lakomákon a főhelyet - szó szerint: első helyen fekvést, - és a gyülekezetekben, és zsinagógákban az az első helyre, a díszhelyre ülni. És a piacokon és vásártereken való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják őket: Mester, Mester, azaz: Rabbi, Rabbi (Mát. 23,4-7).

 És így folytatja az Úr: „Jaj néktek képmutató, kétszínű, írástudók, törvénytanítók, törvénymagyarázók és farizeusok, mert nagyokat imádkozva felemésztitek, fölélitek az özvegyek házát arra hivatkozva, hogy sokat imádkoztok, és színből, külső látszatra hosszan, és terjengősen imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetésetek (Mát. 23,14).

Erről így prófétált Ézsaiás próféta: „Jaj a hamis határozatok határozóinak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek, és irataik csak terheket rónak ki. Hogy elriasszák a gyöngéket a törvénykezéstől, elnyújtják a nincstelenek perét, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait. Hogy legyenek az özvegyek az ő prédájuk, őket kizsákmányolják, és az árvákban zsákmányt vessenek, és az árvákat kifosztják. S vajon mit műveltek a meglátogatásnak, a megtorlásnak napján, és a messzünnen rátok jövő pusztulásnak napján, amikor megjön az ítéletidő? Kihez futtok majd segítségért, és hol hagyjátok dicsőségeteket, és kincseiteket?” (Ésa. 10,1-3).

És az Úr ismét figyelmezteti az övéit, hogy ne csak hívőknek mutassák magukat: „Ezenközben mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy egymást letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat, és óvakodjatok a farizeusok kovászától, mely a képmutatás” (Luk. 12,1).

Mert ezek azok: „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld, és fordulj el ezektől. Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak” (2 Tim. 3,5.7).

Az Úr parancsa így szólt a ruhák szegélyeire varrt bojtokról, és azok céljáról: „Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek maguknak bojtokat az ő ruháik szegélyére az ő nemzetségeik szerint, nemzedékről nemzedékre, és tegyenek a szeglet bojtjára kék bíborzsinórt. És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, és valahányszor ránéztek, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után, és ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket. Hogy megemlegessétek, és hogy emlékezzetek, és teljesítsétek minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41).

 „Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt, az Isten ismeretét, és az ő szájából tanítást várnak, mivel a Seregek Urának követe ő. De ti elhajlottatok, és letértetek erről az útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel, és tanításotok miatt sokan elbuktak, és megrontottátok, és felbontottátok Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura” (Malak. 2,7-8).

Pedig: „A gonosznak pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet? Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést, és a feddést, és hátad mögé veted rendelésimet, és elveted igéimet! Ha tolvajt látsz, mellé adod magad, és vele cimborálsz, és ha paráznákat, társalkodol velük. A szádat gonoszságra tátod, és szádból gonosz beszéd jön ki, és a nyelved csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19).

Márk. 12,41 És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként dob pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat dob vala abba.

Márk. 12,42 És egy szegény, nincstelen özvegyasszony is odajövén, két fillért, azaz egy krajcárt dob bele.

Márk. 12,43 Akkor odahívta tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény, nincstelen özvegyasszony többet dobott, hogysem mind a többi, akik a perselybe dobtak vala.

Márk. 12,44 Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, az ő szűkölködéséből, amije csak volt, mind bedobta, az ő egész vagyonát, az egész megélhetését*

*Lukács is feljegyezte a történetet: „És mikor feltekintett, látá, hogy a gazdagok hogyan dobják az ő ajándékaikat a perselybe. Láta pedig egy szegény özvegyasszonyt is, hogy abba két fillért dobott. És monda: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet dobott a perselybe: Mert mind ezek az ő fölöslegükből dobtak Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, oda veté” (Luk. 21,1-4)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.