Márk Evangélium 9. fejezet: Jézus megdicsőülése. (revidiált)

Márk. 9,1 Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók, - a jelenlévők - között, akik nem kóstolnak, nem ízlelik, és nem tapasztalják meg addig a halált, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa, az Isten királysága eljött erővel, és hatalommal, vagyis amíg meg nem látják Isten hatalommal megvalósuló uralmát, erő-megnyilvánulását, csodatevő erejét*

*Mátén keresztül hangzik a kijelentés, hogy mit jelent az Úr Jézus által kimondott Ige: „Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állnak, vannak némelyek, akik nem kóstolják, nem ízlelik, nem tapasztalják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát eljőni királyként az ő országában, az ő királyságában” (Mát. 16,28).

Pál apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Így is van megírva: Lőn, azaz teremtetett az első ember, Ádám élőlénnyé; az utolsó Ádám - az Úr – megelevenítő, és éltető  Szellemmé” (1 Kor. 15,45).

Így ígéri meg az Úr a Szent Szellem - vagyis az Ő -  eljövetelét tanítványainak: „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, … Ő tesz majd én rólam bizonyságot…  Ő engem fog dicsőíteni…” (Ján. 15,26; 16,14).

Pál apostol bizonyságtétele Isten országáról, uralmáról: Mert Isten országa akkor nyilatkozik meg, amikor a Szent Szellem erejével hirdetik a Krisztust. Ezért azt mondja az apostol: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten titkát. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,1.4-5).

„Mert nem beszédben áll, és nem szavakon alapszik, nem szóban nyilatkozik meg az Istennek országa, az Isten királysága, uralma, hanem erőben, hatalomban, csodatevő erőben” (1 Kor. 4,20).

Hogy ez megtörténjen, ahhoz az Úr Jézus által ígért mennyei erőt kell megkapni minden hívőnek: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49).

Mert: „… János… vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,5.8).

Márk. 9,2 És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy igen magas hegyre. És elváltozék előttük, ott a szemük láttára más alakot öltött, átalakult;

Márk. 9,3 És a ruhája fényes, tündöklő, csillogó, ragyogó lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.

Márk. 9,4 És megjelenék, azaz láthatóvá lett nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.

Márk. 9,5 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, azaz Rabbi, jó, kellemes nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot, vagyis három sátrat, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Márk. 9,6 De nem volt tudatában annak, hogy mit beszél, mivelhogy megrémülének [Más fordítás: Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek, meg voltak ijedve].

Márk. 9,7 És felhő támada, vagyis felhő keletkezett, és ereszkedett le, szállt alá, mely őket beárnyékolta, és beborította, és a felhőből szózat jöve, azaz hang hallatszott, mondván: Ez az én szerelmes, az én kedvesen, drágán, nagyon szeretett Fiam; őt hallgassátok.

Márk. 9,8 És mikor nagyhirtelen körültekintenek, senki mást nem látának többé maguk körül, és maguk mellett, egyedül csak Jézust*

*Máté bizonyságtételében sok további részlettel egészíti ki a történteket: „És hat nap múlva maga mellé vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban egy igen magas hegyre. És elváltozék, vagyis átalakult előttük, a szemük láttára, és az ő orcája ragyog, fénylik, világítani kezdett vala, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, tündökölt, úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár. Ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának. És ímé megjelenék, és egyszerre láthatóvá lett ő nékik, azaz megjelent előttük Mózes és Illés, akik beszélgettek vala Ővele - Jézussal. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó, kellemes nékünk itt lennünk. Ha akarod felállítok itt három hajlékot, három sátrat, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. Mikor ő még beszél vala, ímé, fénylő, ragyogó, világos felhő borítá, és árnyékolta be, vagyis hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk, és vevé körül őket. És ímé szózat lőn, és hang hallatszott a felhőből mondván: Ez az én szerelmes, kedvesen, drágán, nagyon szeretett, Fiam, akiben én gyönyörködöm kiben én megnyugodtam. Ő nyerte el tetszésemet Őbenne telik kedvem: Őt hallgassátok. És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének, arcra borultak, és igen megrémülnek, és nagy félelem fogta el őket. Jézus pedig hozzájuk menvén megérintette őket, és monda: Keljetek, és álljatok fel és ne féljetek! Mikor pedig szemeiket fölemelik, és felnéztek, feltekintettek, senkit sem látnak, hanem csak Jézust egyedül” (Mát. 17,1-8). >az időpont megjelölésében: „hat nap múlva”, nem számítja a határnapokat, míg a római módon számító Lukács nyolc napról beszél<.

 Lukács bizonyságtétele szerint, amikor az Úr Jézus a tizenkét tanítványát kiküldte az evangélium hirdetésére: „És lőn e beszédek elhangzása után mintegy nyolcad nappal, hogy Jézus maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni. És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn, fehéren tündöklött. És ímé két férfiú beszél vala Ővele, kik valának Mózes és Illés; Kik dicsőségben megjelenvén, élete végéről szólottak, és beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie. Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, látták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele ott állnak vala. És lőn, mikor azok eltávoztak Őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, három sátrat, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond. És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és őket beárnyékozá; ők pedig megfélemlének, és nagyon megrémültek, mikor azok bementek a felhőbe. És szózat lőn, hang hallatszott a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam akit kiválasztottam, őt. És mikor a szózat lőn, vagyis  a hang hallatszott, találtaték Jézus csak maga, azaz Jézust egyedül találták. Ők pedig hallgatnak, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban” (Luk. 9,28-36).

Péter apostol bizonyságtétele az Úr mennybemenetele után: „Mert nem mesterkélt, és nem kitalált meséket, mítoszokat követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését; hanem mint akik szemlélői voltunk az Ö nagyságának, szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózatot intézett: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18).

Már Mózes így prófétált az Úr Jézusról, ezt mondva: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: őreá hallgassatok! Mind a szerint, vagyis egészen úgy, amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben az összegyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé, mert nem tudom tovább hallgatni az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé, mert nem tudom tovább nézni ezt a nagy tüzet, mert meghalok! Az Úr pedig így szólt hozzám és monda nékem: Jól mondták, amit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjukfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába, ő pedig megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon, és azt én felelősségre vonom!” (5 Móz. 18,15-19).

És az apostol megerősíti, hogy kiről szólt a prófécia: „Mert maga Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai, a ti testvéreitek közül, olyat, mint én; őt hallgassátok mindenben, amit csak mond néktek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül” (Csel. 3,22-23).

Ézsaiás pedig így beszél az Úr Jézusról: „Ímé ez az én szolgám, akit gyámolítok, akit támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, akiben gyönyörködöm, Szellememmel ajándékoztam meg, törvényt beszél, és hirdet a népeknek” (Ésa. 42,1).

Márk. 9,9 Mikor pedig a hegyről leszállnak, szigorúan megparancsolá, és elrendelte nékik, hogy senkinek se beszéljék el, amit láttak vala, csak amikor az embernek Fia a halálból, a halottak közül feltámad.

Márk. 9,10 És ezt a szót, ezt az igét meg is jegyezték, és jól az eszükbe vésték, és megtartották magukban, de tanakodtak egymás között, mit jelent a halálból, a halottak közül feltámadni?*

*A tanítványok engedelmeskedtek a parancsnak, és: „… Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit a látottakról” (Luk. 9,36).

Márk. 9,11 És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?

Márk. 9,12 Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie, átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni és megvettetnie? Hogy semmibe veszik, azaz megvetik, lenézik, nem vesznek tudomást róla.

Márk. 9,13 De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, mert kényük-kedvük szerint bántak vele, amint meg van írva ő felőle*

*Zakariáshoz, Bemerítő János apjához  így szól az angyal születendő fiáról:  „És az Ő - az Úrnak - színe előtt fog járni az Illés szellemével és erejével, olyan erővel, ami képessé tesz bármi megtételére. Hogy az atyák szívét a fiakhoz visszatérítse, visszafordítsa, és az engedetleneket, a meggyőzhetetlen, makacs, csökönyös hitetleneket a megigazultak vagy megigazítottak, az igaznak nyilvánítottak bölcsességére, okosságára vezesse, hogy az egész személyiség „beállítottságát”, „irányultságát megváltoztassa. Hogy készítsen az Úrnak, és állítson az Úr elé tökéletes, alkalmas, felkészült népet” (Luk. 1,17).

Őbenne fog beteljesedni a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr: „Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja, és elegyengeti előttem az utat, és hamar eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, aki után vágyódtok, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, jön már, azt mondja a Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal, és hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök” (Malak. 3,1; 4.6).

És Jánosról így hangzik a prófécia: „Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az ÚR szolgája? Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt naggyá teszi és dicsőségessé” (Ésa. 42,19.21).

Mert János az Evangéliumot, vagyis a győztes hadvezér érkezésének jó hírét hirdette, de Heródesnek a mózesi törvényt: „Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned, és nem szabad neked feleségül venned a testvéred feleségét” (Márk. 6,18).

Mert a törvény kimondja: „A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd; a te fiútestvérednek szemérme az. Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok legyenek” (3 Móz. 18,16; 20,21).

Márk. 9,14 És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot, nagy tömeget láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal vitatkoztak vala.

Márk. 9,15 És az egész sokaság meglátván, észrevevén őt, azonnal elálmélkodik, megdöbben, elcsodálkozik, és hozzásietvén, eléje futva köszönté őt.

Márk. 9,16 Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel? Miről vitatkoztok velük?

Márk. 9,17 És felelvén valaki a sokaságból, a tömegből, monda: Mester, Tanító, ide hoztam hozzád az én fiamat, akiben néma szellem van, néma szellem szállt meg, és vett birtokába.

Márk. 9,18 És ahol csak előfogja, megragadja, és amikor hatalmába keríti, szaggatja, leteperi, földhöz veri őt. Ő pedig tajtékot túr, tajtékzik, habzik a szája, a fogát csikorgatja, és megmerevedik. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, hogy hajítsák ki belőle, de nem tudták, nem volt rá erejük.

Márk. 9,19 Ő pedig felelvén néki, monda: Óh, hitetlen nemzetség, és nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig visellek, és szenvedlek még titeket? Meddig hordozzalak, tűrjelek benneteket? Hozzátok őt hozzám.

Márk. 9,20 És hozzá vivék azt; és mikor a szellem megpillantotta Jézust, a szellem azonnal szaggatá azt, megrázta, és azonnal össze-vissza rángatta a fiút, és nyomban gyötörni kezdte; és leesvén lezuhant a földre, tajtékot túrván, tajtékzó, habzó szájjal fetreng vala.

Márk. 9,21 És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Hogy ő így van? Mióta szenved a bajban? Az pedig monda: Gyermeksége, vagyis gyermekkora óta.

Márk. 9,22 És gyakorta vetette, kergette, lökte őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse, hogy elpusztítsa, hogy megölje őt; de ha valamit tehetsz, ha valamire képes vagy, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk, és szánj meg minket, és segíts rajtunk.

Márk. 9,23 Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek. [Más fordítás: Ha lehet valamit tennem? Ha tudok valamit tenni? - Minden lehetséges annak, aki hisz; - mondta neki Jézus].

Márk. 9,24 A gyermek atyja pedig azonnal hangosan kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek. [Más fordítás: A fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek! De segíts, hogy még jobban tudjak hinni].

Márk. 9,25 Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, hogy tömeg fut hozzá, és egyre nagyobb tömeg verődik össze, keményen rászólt a tisztátalan szellemre, mondván néki: Te néma és süket szellem, én parancsolom néked, takarodj ki belőle, és többé belé ne menj, és soha vissza ne térj belé!

Márk. 9,26 Erre az felordított, és kiáltás és erős szaggatás között, heves rángatások közepette kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt, vége van.

Márk. 9,27 Jézus pedig megfogván kezét, felemelé; és az fölkele. [Más fordítás: Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az felkelt; életre keltette őt, és az talpra állt]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről, a szabadító Istenről: „És mikor visszamentek és a sokasághoz, a tömeghez értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén, térdre borult, térdre hullott Őelőtte és így kérlelte őt. És mondván: Uram, könyörülj, és segíts az én fiamon, mert holdkóros, azaz epilepsziás és nagyon sokat és kegyetlenül, gonoszul szenved. Mivelhogy sokszor megtörténik vele, hogy gyakorta tűzbe esik, és gyakorta vízbe. És amikor elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták, ők képtelenek voltak őt meggyógyítani. Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult elfordított, eltérített, eltévelyedett, elhajlott, fonák, romlott nemzetség, és nemzedék! Vajon meddig leszek veletek? [meddig kell még köztetek maradnom; meddig tűrjelek és hordozzalak titeket]? Vajon meddig szenvedlek titeket? Meddig kell még türelmesnek lennem veletek? Meddig foglak még elviselni benneteket? Hozzátok őt ide hozzám. És megdorgálá őt Jézus, rákiáltott, ráparancsolt, keményen, szigorúan rászólt, és kiméne belőle az ördög, a démon, a gonosz szellem; és meggyógyult, és egészséges lett a gyermek azon órától fogva” (Mát. 17,14-18).

Lukács így mondja el a történetet: „És lőn másnap, mikor ők a hegyről lejöttek, sok nép, nagy sokaság méne elébe. És ímé egy ember a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem: És ímé időnként valami szellem megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja, rázza őt, annyira, hogy tajtékot túr, tajtékzik, és nehezen megy el tőle miután meggyötörte, szaggatván őt. És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták. Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség, nemzedék! Meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek, és szenvedlek még titeket? Hozd ide a te fiadat! Amíg pedig az a fiú feléje tartott, és odaméne, azon közben az ördög, a démon, a tisztátalan szellem földhöz üté, és leteperte azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá a tisztátalan szellemet, ráparancsolt, és meggyógyítá a gyermeket, és visszaadá azt az ő atyjának. Elálmélkodnak pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején, és nagyságán…” (Luk. 9, 37-43).

Az Úr Jézus pedig így bátorít: „… Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?” (Ján. 11,40).

„Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az” (Márk. 11,23).

Márk. 9,28 Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt? [Más fordítás: Mi miért nem voltunk képesek mi kihajítani azt]?

Márk. 9,29 Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel, és böjtöléssel*

*A Máté írása szerinti Evangéliumban kerül kijelentésre, hogy milyen szellemet lehet csak ima által kiűzni: „Amikor Jézus egyedül volt, a tanítványok odamentek Jézushoz, és mondának néki: Mi miért nem tudtuk, miért nem voltunk képesek azt a gonosz szellemet kiűzni, kihajítani)?. Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt, mert kevés, gyenge a hitetek. Mert bizony mondom néktek: Ha csak akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen számotokra. Ez a fajzat pedig ki nem megy, nem távozik el, hanemha könyörgés és böjtölés által” (Mát. 17,19-21).

 Az Úr azért mondja ezt a tanítványainak, mert nem sokkal korábban történt, hogy: „És előszólítván, magához hívta tizenkét tanítványát, teljhatalmat,  felhatalmazást, ada nékik a tisztátalan gonosz szellemek felett. Hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenfajta betegséget, bajt, csapást,  és minden erőtlenséget, és gyengeséget” (Mát. 10,1).

Lukács is bizonyságot tesz arról, hogy az Úr mielőtt kiküldi a tanítványait: „… ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök, azaz démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett, és betegségek gyógyítására” (Luk. 9,1).

És Márktól megtudjuk, hogy az Úr: „… kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan szellemek, a démonok fölött” (Márk. 6,7).

Mert a hitetlenség szellemét csak ima és böjt által lehet kiűzni: „És Jézus … monda nékik: Legyen hitetek, és higgyetek Istenben. (Más fordítás: legyen Isten hite bennetek). Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál, és vesd magadat a tengerbe! És szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, mert annak meg is adatik az, amit mondott” (Márk. 11,22-23).

Márk. 9,30 És onnét kimenvén, Galileán mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja, hogy valaki felismerje őt.

Márk. 9,31 Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia árulással az emberek kezébe adatik, és kiszolgáltatják, elárulják, és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.

Márk. 9,32 De ők nem értik vala e mondást* ezt a kijelentést, és féltek őt megkérdezni, nem merték faggatni**

*Mondás (réma): megnyilatkozás, beszéd, kijelentés; Ige.

**Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig újra együtt voltak, és Galileában jártak vala, monda nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik, mert kell, hogy az Emberfiát átadják majd az embereknek; És megölik őt, de harmadnapon föltámad, életre kel. És [erre] felettébb megszomorodnak” (Mát. 17,22-23).

Lukács is bizonyságot tesz, és kijelentést nyer, hogy a tanítványok miért nem értették a kijelentést: „… monda az ő tanítványainak: Vegyétek füleitekbe, és jegyezzétek meg jól ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni. De ők nem érték e mondást, ezt a kijelentést, mivel el vala rejtve előlük, hogy ne értsék, hogy fel ne fogják azt; és féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről” (Luk. 9,43-45).

Márk. 9,33 És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: miről vitatkoztatok egymással az úton?

Márk. 9,34 De ők hallgatnak, mert egymás között arról vitatkoztak vala az úton, ki a legnagyobb?

Márk. 9,35 És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindenkinek szolgája.

Márk. 9,36 És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állatá azt; és ölébe vévén, átölelte azt, és monda nékik:

Márk. 9,37 Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott, aki elküldött*

*Lukács bizonyságtétele: „Támada pedig bennük az a gondolat,  és vita támadt közöttük arról, hogy ki nagyobb közöttük. Jézus pedig ismerve az ő szívük gondolatát, egy kis gyermeket kézen fogott, maga mellé állatá azt, És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy” (Luk. 9,46-48).

Mert: „Bizony mondom néktek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba” (Luk. 18,17).

Még az utolsó vacsorán is, amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy a tanítványok egyike elárulja Őt, Ők: „Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük a legnagyobbnak. Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jótevőknek hívatják magukat. De ti ne úgy cselekedjetek: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, aki vezet, mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-e, aki az asztalnál ül, vagy az aki szolgál? Nemde aki az asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Luk. 22,24-27).

„És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti rabszolgátok” (Mát. 20,27).

Az Úr Jézus újra-és újra kijelenti, hogy az Övéivel Ő eggyé válik, ezért: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött” (Ján. 13,20).

 És hogy mit jelent az Úr befogadása, arról János apostolon keresztül hangzik a kijelentés: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat, jogot, ada azoknak, vagyis azokat felhatalmazta arra, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek. Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, ösztönéből, sem a férfiúnak indulatjából, vágyából, hanem Istenből születtek.^” (Ján. 1,12-13).

 Erről így tesz bizonyságot Péter apostol: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból, a halottak közül való feltámadása által” (1 Pét. 1,3).

Mert: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18).

 Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5).

És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő, és maradandó igéje által”  (1Pt. 1,23).

Mert: „Nem az igazságnak cselekedeteiből, vagyis nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg, azaz üdvözített minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Szellem megújítása által azaz: újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által, akit kitöltött reánk bőséggel, gazdagon a mi megtartó Üdvözítőnk Jézus Krisztusunk által” (Tit. 3,5-6).

Márk. 9,38 János pedig elkezd beszélni, mondván: Mester, látánk valakit, aki a Te nevedben hajított ki gonosz szellemeket, aki nem követ minket. Eltiltók őt, mivelhogy nem tartozik közénk, nem csatlakozott hozzánk.

Márk. 9,39 Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz, akin keresztül csodatevő erő árad ki az én nevemben és ugyanakkor gyalázni tudna engem. [Más fordítás: Ne tiltsátok el, mert lehetetlen, hogy valaki az én nevemben úgy gyakoroljon isteni hatalmat, hogy utána nemsokára becsméreljen, rosszat mondjon, gonoszul beszéljen; ócsároljon, gyalázzon, engem].

Márk. 9,40 Mert aki nincs ellenünk, mellettünk, és velünk van*

*Máté így írja le: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol. (Más fordítás: Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem gyűjt, széjjelszór, pazarol)” (Mát. 12,30).

Lukács is bizonyságot tesz: Amikor a tanítványok látnak valakit, aki nem jár velük, de az Úr Jézus nevében démonokat űz,bazt kérik az Úrtól, hogy tiltsa meg: „És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk, az  mellettünk van” (Luk. 9,50)

És így zárja beszédét: „Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar, nem gyűjt, nem szed össze, tékozol” (Luk. 11,23).

És a kijelentés Pál apostolon keresztül folytatódik: „Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, aki Istennek Szelleme által szól, nem mondja Jézust átkozottnak. Nem mond átkot Jézusra. Az egy sem mondja: Átkozott legyen Jézus. És senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Szellem által. [Más fordítás: De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak ha Szent Szellemben beszél]” (1 Kor. 12,3).

A Szent Szellem egy előképben mutatja be, hogy miért így válaszolt az Úr Jézus, kijelentve azt is, hogy csak a Szent Szellem által lehet démont űzni, vagy prófétálni: „Kiméne… Mózes, … összegyűjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá őket a sátor körül. Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elvett abból a Szellemből, amely vala őbenne - Mózesben - és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtuk a Szellem, menten prófétálnak, de máskor nem. Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád, a másiknak neve Médád, és ezeken is megnyugodott vala a Szellem; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálnak a táborban. Elfutamodik azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Akkor megszólalt Józsué, a Nún fia, Mózes szolgája, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é? Miért vagy ilyen féltékeny? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő Szellemét ő beléjük” (4 Móz. 11,24-29).

És azt is bemutatja Isten Igéje, hogy mi történik akkor, ha nem a Szent szellem által cselekednek: „Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz szellemektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!” Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz szellem azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Az az ember pedig, akiben a gonosz szellem volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból” (Csel. 19,13-16).

 Márk. 9,41 Mert aki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát.

Márk. 9,42 Aki pedig megbotránkoztat, tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal egyet ama kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és azzal együtt a tengerbe vetik*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások  ne essenek, hogy bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábítás, tőrbe ejtés, botlásba vitelek ne történjenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet kötnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogysem, mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson” (Luk. 17,1-2).

Márk. 9,43 És ha megbotránkoztat, vagyis tőrbe csal, elgáncsol, elbotlaszt, kelepcébe csal téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára a megolthatatlan tűzre*

*Gyehenna: (geenna): - Hinnom völgye (jelentése: nyöszörgés, sóhajtás; kegyelmes, jóságos, gazdag), Hinnom fia; - ge-henna (vagy Gaj-Hinnom), Jeruzsálem egyik völgye, szemét lerakóhely, ahol a rádobott szemétdomb addig izzik, amíg az utoljára rádobott szemét is meg nem semmisül. BDB: Siralom-völgy: a nagy nyomorúság); Pokol. (jelentése: amit nem láthatunk; a büntetés helye). A halottak tartózkodási helye, vagy állapota. Megfelel a héber seolnak, amit sírnak fordítanak. Az Újszövetségben a »gyehenna« sehol sem földrajzi, hanem mindenütt teológiai fogalom, mely az ítéletnek eszmei helyét jelöli. Seol: A holtak hazájának neve az Ószövetségben, A seolba való leszállás gyakran csak a meghalás képes kifejezése, az eltemetésre történő utalás (Bibliai nevek, és Keresztény lexikon).

Márk. 9,44 Ahol az ő férgük meg nem hal, nem pusztul el, és tüzük el nem aluszik.

Márk. 9,45 És ha a te lábad botránkoztat meg csal tőrbe, botlásba, és bűnre visz téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.

Márk. 9,46 Ahol az ő férgük meg nem hal, nem pusztul el, és tüzük el nem aluszik.

Márk. 9,47 És ha a te szemed botránkoztat meg, csal tőrbe, és visz téged botlásba, vájd ki azt: jobb néked, és kedvezőbb rád nézve félszemmel bemenned az Isten országába, királyságába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára.

Márk. 9,48 Ott az ilyeneknek férgük meg nem hal, nem pusztul el, és tüzük el nem aluszik.

Márk. 9,49 Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg [Más fordítás: Minden áldozatra szánt dolgot a tűzre tétel előtt megsóznak]*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Jaj a világnak a botránkozások, tőrbe csalások, azaz elgáncsolások, hitszegésre, aposztáziára csábítások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások történjenek; de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás, tőrbe csalás, azaz elgáncsolás, hitszegés, aposztáziára csábítás történik. Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat, és bűnre, hitszegésre, aposztáziára vagy elégedetlenségre csábít téged, vágd le, így hiúsítsd és akadályozd meg azokat, és dobd el magadtól. Jobb néked az életre - az örök, azaz a természetfeletti életre sántán, rokkantan vagy nyomorékként, vagy csonkán bemenned, hogysem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre. És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és dobd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogysem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére” (Mát. 18,7-9).

A Szent Szellem kifejti, hogy mik azok a cselekedetek, amelyek halálba visznek, és mit kell tenni velük: „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, vagyis tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: paráznaságot, tisztátalanságot, buja szenvedélyt, gonosz kívánságot és a fösvénységet, kapzsiságot, ami bálványimádás. Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira. Melyekben ti is jártatok régente, ti is ezeket tettétek egykor, mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, indulatot, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymás ellen és egymásnak, mivelhogy levetkeztétek amaz óembert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz újembert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol. 3,5-10).

„És paráznaság… és bármiféle tisztátalanság vagy fösvénység, vagy nyerészkedés ne is neveztessék, még szóba se kerüljön ti közöttetek, amint szentekhez illik és méltó; Sem undokság , vagy szemérmetlenség, vagy bolond, ostoba beszéd, vagy trágárság, vagy kétértelműség, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás. Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, vagy nyerészkedőnek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. Senki titeket meg ne csaljon, és meg ne tévesszen üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség, és engedetlenség fiaira. Ne vegyetek tehát részt ezekben” (Eféz. 5,3-7).

Ezek mind a hústest indulatai: „Mert a hústest kívánsága a Szellem ellen törekedik, a Szellem pedig a hústest ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, és viaskodnak, hogy ne azokat cselekedjétek amiket akartok, vagy amiket szeretnétek. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a hústestet megfeszítették indulataival, szenvedélyeivel és kívánságaival együtt” (Gal. 5,17.24).

„Mert, ha a hústest kívánata szerint éltek, minden bizonnyal be fog következni a halálotok. De ha a hústest cselekedeteit a Szellem által megöldöklitek, a halálba viszitek, halálra juttatjátok éltek. (Más fordítás: de ha a Szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok)” (Róm. 8,13).

A hústest követésének okáról így szól az Úr: „A bűn, azaz a céltévesztés az, hogy nem hisznek énbennem” (Ján. 16,9).

Mert vagy evilágot, vagy az Urat választja az ember: „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti…” (Mát. 6,24).

Így hangzik a prófécia: „Mert ímé, eljön a nap, és az a nap olyan lesz, mint az izzó kemence. És olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, mint a polyva. és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, és nem marad sem gyökerük, sem águk” (Malak. 4,1).

Ézsaiás így prófétál erről az időről: „És lesz, hogy hónapról-hónapra, és újholdról újholdra, és szombatról-szombatra eljő minden ember engem imádni, és leborul előttem, szól az Úr. És amikor eltávoznak, látni fogják azoknak holttesteit, akik ellenem vétkeztek, akik hűtlenül elhagytak engem, mert az ő férgük meg nem hal és tüzük el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek. (Más fordítás: Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük)” (Ésa. 66,23-24).

A mindenkori tanítványokat pedig így figyelmezteti az Úr: „Ti vagytok a földnek sója, ha pedig a só megízetlenül - az eredeti szövegben szó szerint: ha a só megbolondul /ostobává/ erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét, - mivel sózzák meg? Mivel lehetne ízét / erejét visszaadni? Semmi ereje nincs többé, nem győz, hanem másra nem való, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek” (Mát. 5,13).

A kijelentést megismétli Lukács is, újabb részlettel kiegészítve: „Jó a só: de ha a só megízetlenül, és elveszti az ízét, azaz ostobává / erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét, hogyan tudják azt visszaadni? Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: tehát kidobják azt. A kinek van füle a hallásra, hallja” (Luk. 14,34-35).

Jóbon keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojás fehérnek, vagy a nyers tojásnak? Iszonyodok érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér, és mint a romlott étel!” (Jób. 6,6-7).

A törvény kimondja, hogy: „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj, minden áldozatodat sóval mutasd be” (3 Móz. 2,13).

És hogy kik az áldozati ajándékok, arról így beszél Pál apostol,: „… emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által, hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16).

Így inti Pál apostol a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván, vagyis a kedvező alkalmakat jól használjátok fel. A ti beszédetek mindenkor kellemetes, és kedves legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek. Hogy tudjatok mindenkinek helyesen felelni” (Kol. 4,5-6).

 Az Úr Jézus figyelmezteti tanítványait – kijelentve azt is, hogy mit jelent a só – hogy  a Szent Szellem ereje nélkül nem tudnak eredményesen tanúskodni mellette: „És amikor együtt volt velük, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek, el ne távozzanak Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. és vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)

Márk. 9,50 Jó, és hasznos a só: de ha a só ízét veszti, és ízetlenné válik, mivel adtok ízt néki? Hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.