Márk Evangélium 11. fejezet: Jézus bevonulása Jeruzsálembe.(revideált)

Márk. 11,1 És mikor Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettőt tanítványai közül, ezzel a megbízatással,

Márk. 11,2 És monda nékik: Eredjetek abba a faluba, amely előttetek van; és amint beértek, azonnal találtok egy megkötött vemhet, egy szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide.

Márk. 11,3 És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek ezt? Mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá, de hamarosan visszaküldi. És azonnal elbocsátja.

Márk. 11,4 Elmenének azért és megtalálák a megkötött vemhet, a szamárcsikót, az ajtónál kívül a kettős útnál, és eloldák azt.

Márk. 11,5 Az ott állók közül pedig, akik ott ácsorogtak, némelyek mondának nékik: Mit műveltek, hogy eloldjátok a vemhet, a szamárcsikót?

Márk. 11,6 Ők pedig felelének nékik, úgy, amint Jézus megparancsolta vala. És elengedték őket.

Márk. 11,7 És oda vivék a vemhet, a szamárcsikót Jézushoz, és rráterítették felső ruháikat; ő pedig felüle reá.

Márk. 11,8 Sokan pedig felső ruháikat az útra teríték, mások pedig zöld ágakat szegdelnek vala a fákról és az útra hányják vala, mások a mezőn vágott lombos ágakat szórtak Elé.

Márk. 11,9 Akik pedig előtte menének, és akik követék, kiáltanak, mondván: Hozsánna! Áldott, aki jő az Úrnak nevében!

Márk. 11,10 Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, Dávidnak közelgő királysága, amely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!

Márk. 11,11 És így vonult be Jézus Jeruzsálembe, és a templomba; és mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő vala, kiméne Bethániába a tizenkettővel*

*Máté bizonyságtétele további részleteket is közöl az eseményről: „És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt ezzel a megbízatással. És monda nékik: Menjetek ebbe a szemközt levő faluba, amely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét, az ő csikóját; oldjátok el és hozzátok ide nékem. És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket. Mindez pedig azért lett, azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott. Mondjátok meg Sion leányának: Vedd észre, ímhol jő néked a te királyod, alázatosan, jóindulatúan, barátságosan, szelíden, szerényen és szamárháton ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén, csikóján ülve. A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, amint Jézus parancsolta vala nékik. Elhozák, és odavezették a szamarat a csikójával együtt, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra. A sokaság, a tömeg legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról gallyakat vagdalnak és hintenek vala az útra, mások ágakat tördeltek a fákról és beszórták velük az utat. Az előtte és utána menő sokaság, tömeg pedig hangosan így kiált vala, mondván: Hozsánna! Légy segítségül Isten a Dávid fiának! (héber eredetű szó, amelynek értelme ez is lehet: Szabadítsd meg, oh Isten, Dávid fiát az ő elleneitől, s add, hogy ő minket megváltson) Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban! Légy segítségül Isten ki vagy a magasságban, szabadíts, óh, ments meg hát Magasságos! És amikor beért vala Jeruzsálembe, felháborodék, felbolydult, megmozdult, izgalomba jött az egész város, mondván: Kicsoda ez? A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta” (Mát. 21,1-11).

Jézus pedig: „… ott hagyván őket, kiméne a városból Bethániába, és ott marada éjjel, a szabad ég alatt töltve az éjszakát” (Mát. 21,17).

Lukács is bizonyságot tesz, további részletekkel kiegészítve a történetet: „És lőn, mikor közel ért Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák hegyének hivatik, elkülde kettőt az ő tanítványai közül. Mondván: Menjetek el az átellenben levő faluba, melybe bemenvén, találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült. Eloldván azt, hozzátok ide. És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? Ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá. És elmenvén a küldöttek, úgy találák, amint nékik mondotta. És mikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet? Ők pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá” (Luk. 19,29-34).

János apostol is bizonyságot tesz a prófécia beteljesüléséről: „Találván pedig Jézus egy szamarat, felüle arra, amint meg van írva: Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve. Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek Őfelőle vannak megírva, és hogy ezeket mívelték Ővele. (Más fordítás: Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla)” (Ján. 12,14-16).

És a próféták mind ezt az eseményt hirdették. Zakariás így ír erről: „Örülj, örvendj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, ujjongj, és hirdesd, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te Királyod; igaz, ártatlan, szent és szabadító, aki megtart, biztonságban megőriz, megment, kiszabadít, üdvözít, mert diadalmas Ő; szegény, alázatos és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén, szamárcsikó hátán” (Zak. 9,9).

Ézsaiás is erről prófétál. „Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig, és hírül adta a föld széléig: Mondjátok meg Sion leányának, jön már Szabadítód, Megmentőd, Üdvözítőd, ímé eljött szabadulásod, ímé, jutalma, - szerzeménye - vele jő, és megfizetése Őelőtte! És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak: keresett, és sokat látogatott, és nem elhagyott városnak, mert nem leszel elhagyatott” (Ésa. 62,11-12).

Hát: „Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! Emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! Emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek. (Más fordítás: Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel Sionnak, kiálts erős hangon, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek)! Ímé, az Úr Isten, az én Uram, az ÚR jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma - szerzeménye - vele jő, és megfizetése Ő előtte” (Ésa. 40,9-11).

Sofóniás is így prófétál: „Énekelj, és ujjongj Sionnak leánya! Kiálts örömödben, harsogj Izráel, örvendj, és örvendezz, és teljes szívvel vigadj Jeruzsálem leánya! Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet. Elveszi rólad az ítéletet, elfordítotja, és eltávolítja ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted, és veled van, nem látsz többé gonoszt, nem kell többé veszedelemtől félned! Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid, ne csüggedj el Sion! Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart, és megsegít; örül te rajtad boldog örömmel, hallgat az ő szerelmében, és megújít szeretetével, énekléssel örvendez, és ujjongva örül néked” (Sof. 3,14-17).

Egy előképben bemutatott prófécia teljesült be: „….Azt mondja az Úr: Királlyá kentelek téged Izráelen. Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé az ő ruháját, és alája terítették a grádics felső részére, a lépcsőre, és megfuvaták a harsonákat, és kikiálták: Jéhu - Jahve – uralkodik! Ő, a király!” (2 Kir. 9,12-13).

Dávid pedig így prófétál: „Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen! Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó előmenetelt! Áldott, aki jő az Úrnak nevében; áldunk titeket, akik az Úr házából valók vagytok!” (Zsolt. 118,24-25).

Márk. 11,12 És másnap, mikor Bethániából elindultak, és kimentek vala, megéhezék.

Márk. 11,13 És meglátván messziről egy zöldellő fügefát, amely dús levélzetű vala, odaméne, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet, semmit sem talála; mert nem vala fügeérésnek ideje.

Márk. 11,14 Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának: Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki. És hallák az ő tanítványai*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „Korán reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék. És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; ezért így szólt a fához, és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha többé ne teremjen; És a fügefa azonnal elszáradt” (Mát. 21,18-19).

Lukács bizonyságtételében kerül kijelentésre, hogy az Úr Jézus hány évig szolgált Izráelben, és szolgálatának eredménye is: „Azután ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom körülásom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt” (Luk. 13,6-9).

A János írása szerinti Evangélium tovább folytatja a kijelentést: „Az övéi közé, a saját tulajdonába jöve, és az övéi, a saját tulajdonai nem fogadák be őt^” (Ján. 1,11).

Márk. 11,15 És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, akik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárusok székeit, és állványait pedig felborította;

Márk. 11,16 És nem engedi vala, hogy valaki edényt* vigyen a templomon keresztül**

*Edény (szkeuosz): használati tárgy, de jelenti az ember hústestét is, amelyet cserépedénynek nevez az Ige. (2 Kor 4,7), tehát a mondat jelentése lehet: Az Úr nem engedi, hogy hústesti ember menjen át a szenthelyen.

**Máté így írja le a történetet: „És ezután beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzi mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá” (Mát. 21,12).

János további részletekről számol be: „Mert közel vala a zsidók húsvétja, a Pászka, és felméne Jézus is Jeruzsálembe. És ott találá a kereskedőket a templomban, az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, amint asztalaiknál ülnek vala, akik ott telepedtek le. És kötélből ostort, csinálván, kiűzé mindnyájukat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók, a nyerészkedők pénzét kitölté, és szétszórta, az asztalokat pedig felborította. És a galambárusoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává” (Ján. 2,13-16).

Lukács is ír erről: „És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni az árusokat azokat, akik adnak és vesznek vala abban” (Luk. 19,45).

Márk. 11,17 És tanít vala, mondván nékik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.

Márk. 11,18 És meghallák az írástudók, a törvénytanítók, törvénymagyarázók és a főpapok, a papi fejedelmek, és tanakodnak, és keresik a lehetőségét annak, hogy mi módon veszíthetnék, hogyan ölhetnék meg őt. Mert félnek vala tőle, mivelhogy az egész sokaság, az egész tömeg álmélkodik, meglepődik vala az ő tanításán. [Más fordítás: Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot, az egész nép lelkesedett tanításáért]*

*Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „És tanít vala minden nap a templomban. A főpapok pedig és az írástudók és a nép előkelői, és vezetői igyekeznek vala őt elveszteni: de még nem találták meg a módját, mit cselekedjenek; mert az egész nép ő rajta függ, rajong vala érte, reá hallgatván” (Luk. 19,45-48).

Az Úr templomáról így hangzik a prófécia: „Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvidámítom őket, és örömet szerzek nekik imádságom házában… mert házam imádság házának hivatik minden népek számára!” (Ésa. 56,7).

És az Úr így szól az Ő népéhez: „Nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak áldoztok, és tömjéneztek, és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertek: És eljőtök ide, és megálltok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az utálatosságokat cselekedhessétek! Vajon latrok barlangjává lett-e ez a ház ti előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja az Úr” (Jer. 7,9-11).

Márk. 11,19 És mikor beestveledék, kiméne a városból.

Márk. 11,20 Korán reggel pedig, amikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradt. 

Márk. 11,21 És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester, Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál*  kiszáradott.

*Megátkoz (kataraomai): rosszat kíván.

Márk. 11,22 És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben. [Más fordítás: Legyetek az Istenhit birtokosai; Legyen bennetek Isten hite].

Márk. 11,23 Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja, azt parancsolja ennek a hegynek:* Kelj fel és ugorjál a tengerbe! És szívében* a bensőjében nem kételkedik* bizonytalankodik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki, annak meg is adatik az, amit mondott.

*Hegynek (orosz): kiemelkedés, magaslat, hegy; az, amit látni lehet.

**Szív (kardia): a szellemi lényünk középpontja. Isten keresésének, az Ige befogadásának „szerve”; a benső.

***Kételkedik (diakrinó): habozik, bizonytalankodik, kételkedik, tétovázik.

Márk. 11,24 Azért mondom néktek: Amit könyörgésetekben kértek higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek. [Más fordítás: higgyétek, hogy már megkaptátok, és a tiétek lesz az]*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És ott hagyván őket, kiméne a városból Bethániába, és ott a szabad ég alatt töltötte az éjszakát. Korán reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék. És észrevett egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; ezért így szólt a fához és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen; És a fügefa azonnal kiszáradt. És látván ezt a tanítványok, elcsodálkoznak, megdöbbennek, mondván: Hogyan száradt ki ez a fügefa oly hirtelen? Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nem haboztok, és bizonytalankodtok, nemcsak azt cselekszitek, ami e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen. És amit könyörgésetekben hittel kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek” (Mát. 21,17-22).

 Az ima meghallgatás feltételeiről így beszél az Úr: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, én megcselekszem azt” (Ján. 14,12-14).

Hát: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert mindenki, aki kér, mind kap, és megnyeri azt, amit kér; és aki keres, talál, megtalálja, amit keres; és a zörgetőnek megnyittatik. (Mát. 7,7-8).

És hogy előbb mit kérjünk: „Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Mert: … ád a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik” (Luk. 11,10-11).

„De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova-hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól; A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember” (Jak. 1,6-8).

Az ima teljesülésének további feltételei: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek, és megadatik nektek” (Ján. 15,-5.7).

„És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte. Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nékünk” (1 Ján. 3,22-23).

„És ez az a bizodalom, amellyel Őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, hogy már megkaptuk, amelyeket kértünk Őtőle” (1 Ján. 5,14-15). Dávid így prófétál: „A szegények, az alázatosok kívánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, és füleiddel figyelmezel” (Zsolt. 10,17).

Mert: „Az Úr szemei a megigazultakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán (Más fordítás: Az ÚR szeme látja a megigazultakat, füle meghallja kiáltásukat)” (Zsolt. 34,16).

Hiszen: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel, és igazán hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek, az Őt tisztelőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19).

Bizony: „…a megigazultaknak … imádságát meghallgatja” (Péld. 15,29).

„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton vannak, egyetértenek, megegyezésnek a földön minden dolog felől - ez lehet: esemény, fordulat, jelenség, tárgy, tény, ügy, téma, feladat, vállalkozás, jogi ügy, per - Vagyis: ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek, - ahol Isten vezeti, gyűjti együvé az érintetteket, nem csak puszta emberi kezdeményezésről van szó - az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mát. 18,19-20).

És így folytatja az Úr Jézus: Mert: „Vajon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ámós 3,3).

Ha pedig nem teljesül a kérésünk, az: … A ti hitetlenségetek, a  kishitűség miatt van. Mert kevés, gyenge a hitetek. Mert bizony mondom néktek: Ha csak akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mát. 17,20).

És az Úr Jézus a terméketlen hívő életről is mond egy példázatot: „És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje, hogy idejárok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom, körülásom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt” (Luk. 13,6-9).

Márk. 11,25 És mikor imádkozva megálltok, bocsássátok meg, és engedjétek el, ha valaki ellen valami panaszotok* van, ha nehezteltek valakire; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek, és elengedje a ti vétkeiteket* botlásaitokat, baklövéseiteket.

*Panasz: (ekhó): kifogás, ellenvetés.

**Vétkeitek (paraptóma): hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás.

Márk. 11,26 Ha pedig ti meg nem bocsátotok, és el nem engeditek, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg, és nem engedi el a ti vétkeiteket*

*Az apostoli figyelmezetés így hangzik: „Ám ha haragusztok is, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; Se pedig az ördögnek, a vádló, rágalmazónak ne adjatok helyet” (Eféz. 4,26-27).

„Azért tanuljátok meg tehát, szeretett atyámfiai, testvéreim, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja” (Jak. 1,19-20).

Hát: „Ne légy hirtelen a szellemedben a haragra, ne bosszankodj föl szellemedben hirtelen; mert a harag, és a bosszankodás a bolondok, a hitetlenek, vagyis Isten nélkül élők kebelében nyugszik, és az ostobák szívében tanyázik” (Préd. 7,9).

És aki tartogatja haragját, a harag gyűlöletet szül. Tehát: „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, testvérét, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna ő benne” (1 Ján. 3,15).

Mert az ilyenekben az ördög természete van, aki emberölő, embergyilkos volt kezdettől fogva: „Ti az ördög atyától valók vagytok, tőle származtok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő, embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja” (Ján. 8,44).

Ti pedig: „legyetek pedig egymáshoz jóságosak, kedvesek jóindulatúak, irgalmasok, könyörületesek, megindulni képesek, együttérzők egymás iránt, megengedvén bocsássatok meg mindig egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett, megbocsátott néktek” (Eféz. 4,32).

Minden Krisztusban hívőt így figyelmeztet a Szent Szellem: „Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, irgalmas bensőt, jóságosságot, kedvességet, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést, türelmet. Elszenvedvén viseljétek el, és hordozzátok egymást megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna. miképpen a Krisztus, az Úr is megbocsátott néktek, úgy tegyetek ti is” (Kol. 3,12-13).

Az Úr Jézus így tanít imádkozni: „És bocsásd meg a mi vétkeinket. Engedd el tartozásainkat, adósságainkat, ahogyan mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek, ahogy mi is elengedtük azokat a nekünk tartozóknak” (Mát. 6,12).

És kijelenti azt is, hogy miért kell megbocsájtani: „Mert ha megbocsátjátok, ha elengeditek az embereknek eleséseiket, hibás lépéseiket, botlásaikat, baklövéseiket, melléfogásaikat, megbocsát, és elengedi néktek is a ti mennyei Atyátok azokat. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, botlásaikat, eleséseiket, hibás lépéseiket, baklövéseiket, melléfogásaikat, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket, botlásaitokat, eleséseiteket” (Mát. 6,14-15).

Péter megkérdezi az Úr Jézust: „… Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenszer hétszer is” (Mát. 18,21-22).

A megbocsátás feltétele az ima meghallgatásnak is: És hogy ezt meg tudjátok tenni, előbb: „… öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust…” (Róm. 13,14).

 Tudva, hogy Isten már megbocsátott minden embernek, hiszen: „… az Isten volt a Krisztusban, mikor megbékéltette önmagával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket…” (2 Kor. 5,19).

Hát: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek” (Eféz. 5,1)

Márk. 11,27 És ismét Jeruzsálembe menének. Mikor pedig ő a templomban körüljára, hozzámennek vala a főpapok, a papi fejedelmek, és az írástudók és a vének.

Márk. 11,28 És mondának néki: Micsoda hatalommal, milyen felhatalmazással, és micsoda jogon cselekszed ezeket? És ki adta néked a hatalmat, a felhatalmazást, hogy ezeket cselekedd?

Márk. 11,29 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek, és feleljetek meg nékem, akkor megmondom néktek, hogy miféle hatalomnál fogva, és miféle felhatalmazással cselekszem ezeket:

Márk. 11,30 A János bemerítése mennyből vala-é, vagy emberektől? Feleljetek nékem.

Márk. 11,31 Azok pedig tanakodnak, és így okoskodtak vala maguk között, mondván: Ha azt mondjuk: Mennyből, azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?

Márk. 11,32 Ha pedig azt mondjuk: Emberektől, - félnek vala a néptől. Mert mindenki azt tartja vala Jánosról, hogy valóban próféta vala.

Márk. 11,33 Felelvén tehát, mondának Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus is felelvén, monda nékik: Én sem mondom meg néktek, miféle hatalomnál fogva, milyen felhatalmazás alapján cselekszem ezeket.