Márk evangélium 16. fejezet: Krisztus feltámadása. (revideált)

Márk. 16,1 Mikor pedig elmúlt a szombat, a nyugalom napja, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, illatos drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt, hogy bebalzsamozzák Jézus testét.

Márk. 16,2 És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelkeltekor.

Márk. 16,3 És így tanakodnak és mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról a sírbolt bejáratáról?

Márk. 16,4 És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala.

Márk. 16,5 És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, hosszú fehér ruhába öltözve; és megfélemlének, megrettennek, megrémülnek.

Márk. 16,6 Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, életre kelt, nincsen itt; ímé a hely, ahová őt helyezték.

Márk. 16,7 De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, amint megmondotta néktek.

Márk. 16,8 És nagyhamar kijövén, elfutnak a sírbolttól, mert félelem, rettegés, remegés és szorongás, vett rajtuk erőt és álmélkodás, és döbbenet fogta vala el őket, mert megijedtek, és összezavarodtak, és magukon kívül, eksztázisban voltak; és annyira féltek, hogy senkinek semmit sem szólnak vala.*

*Máté további részleteket is közöl: „A heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás, a szombat, elmúltával, befejeztével pedig, hét első napjának hajnalán kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. [Más fordítás: A szombat utáni nap volt a hét első napja. Ennek a napnak a hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elmentek, hogy megnézzék a sírüreget]. És ímé hirtelen nagy földindulás, földrengés, és nagy szélvihar támadt; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén a sírhoz, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra. A tekintete, és a megjelenése pedig olyan volt, mint a villámlás, mint a fényes ragyogás, és a ruhája fehér, mint a hó. [Más fordítás: Aki ránézett, mintha villámlást látott volna, öltözete fehér volt, mint a hó]. Az őrizők, az őrök pedig tőle való féltükben megrettenének, halálra rémültek, megijedtek az angyaltól, annyira, hogy reszketni kezdtek a félelemtől, és olyanokká lőnek, mint a holtak. Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadott a halálból, amint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt, ahol nyugodott vala az Úr. És menjetek, siessetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból, a halottak közül; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, ott jelenik meg, mutatkozik meg néktek. Ímé megmondottam néktek. És gyorsan eltávozván a sírtól, a sírbolttól, félelemmel és nagy örömmel futnak vala, hogy megmondják, hogy hírül adják, hogy megvigyék a hírt az ő tanítványainak” (Mát. 28,1-8).

Lukács újabb részleteket ír le: „A hétnek első napján, az ünnep / a nyugalom lezárásának napján pedig kora reggel, mikor még alig hajnalodott, a sírhoz, a sírbolthoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, az illatszereket, és némely más asszonyok is velük. És a zárókövet a sírbolt elől elhengerítve találák. És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus holttestét. És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, és tanácstalanul megzavarodva álltak, ímé két férfiú álla melléjük fénylő, villogó, ragyogó öltözetben; (Más fordítás: Nem tudták mire vélni a dolgot még fel sem ocsúdtak meglepetésükből - és egyszerre csak két férfi termett mellettük villámhoz hasonlóan ragyogó ruhában). És mikor ők megrémülvén, félve, és reszketve a földre hajták orcájukat, és azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, Mondván: Szükségszerű az ember Fiának elárultatni, és átadatni, kiszolgáltatni a bűnös, a céltévesztett emberek kezébe és hatalmába, és megfeszíttetni, kínoszlopra fölfeszíttetni és harmadnapon feltámadni. Megemlékeznek azért az ő szavairól, az Ő kijelentéséről, és visszatérvén a sírtól, a sírbolttól, elmondták, hírül adták mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, Mária és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ővelük, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk, az beszédük, Igéjük csak üres beszédnek, fecsegésnek, ostobaságnak, hihetetlen történetnek, és haszontalan mesének látszék azok előtt, a tanítványok szemében, a véleményük szerint; és nem hívének, nem adtak hitelt nékik. Péter azonban felkelvén elfut a sírhoz, a sírbolthoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők, a gyolcsszalagok vannak ott; és elméne, magában csodálkozván, és megdöbbenve e dolgon” (Luk. 24,1-12).

 Ezek az asszonyok voltak Jézussal akkor, mikor városról városra járt, és szolgált. Ők voltak haláláig a keresztnél, és ők mentek először a sírbolthoz is: „És némely asszonyok, akiket tisztátalan, gonosz szellemektől és betegségekből gyógyított meg, Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög, hét démon ment ki, És Johanna, Khúzának, a Heródes egyik főemberének, és gondviselőjének felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálának néki” (Luk. 8,2-3).

János is bizonyságot tesz a történtekről: „A hétnek első napján pedig jó reggel, amikor még sötétes vala, odaméne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról, a sírbolt elől. Fut azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt. Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz. Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzi Pétert, és előbb juta a sírhoz; És lehajolván, látá, hogy ott vannak, ott fekszenek a lepedők; mindazáltal nem megy vala be. Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak, a leplek ott fekszenek. És a keszkenő, az a kendő, amely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve egy másik helyen. Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. Mert nem tudják vala, még nem értették ugyanis az írást, hogy fel kell támadnia a halálból, a halottak közül. Visszamennek azért a tanítványok az övéikhez. Mária pedig a sírbolton kívül állt sírva. Amíg azonban siránkozik, behajol vala a sírboltba; És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt” (Ján. 20,1-13).

Dávid így prófétál az örömhírt vivő asszonyokról: „Az Úr ad vala szólniuk az örömhírt vivő asszonyok nagy csapatának. (Más fordítás: Az Úr adja ezt a kijelentést az örömhírt vivő nők nagy seregének)” (Zsolt. 68,12).

Márk. 16,9 Mikor pedig korán reggel, a hétnek,* az abbahagyás első napján, miután föltámadott vala, megjelenék,** megmutatkozik; láthatóvá válik először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt, hét gonosz szellemet, démont űzött, hajított vala ki.

*Hét (szabbaton): az abbahagyás.

**Megjelenik (phainó): megjelenik, megmutatkozik; láthatóvá válik.

Márk. 16,10 Ez elmenvén, megjelenté azoknak, akik vele valának és keseregnek, szomorkodnak, sírnak és gyászolnak vala.

Márk. 16,11 Azok pedig mikor hallották, hogy él és ő látta vala, nem hivék.

Márk. 16,12 Ezután pedig közülük kettőnek, két tanítványnak jelenék meg, lett láthatóvá, és mutatta meg magát más, idegen, elváltozott alakban útközben, mikor a mezőre mennek vala.

Márk. 16,13 Ezek is elmenvén, megjelenték, megvitték a hírt a többieknek; ezeknek sem hívének.

Márk. 16,14 Azután mikor asztalnál ülnek, az asztalnál feküdtek vala megjelenik, megmutatkozott, láthatóvá vált magának a tizenegynek, és szemükre vetette az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hívének.*

*Máté röviden így számol be az Úr Jézus megjelenéséről. A sírtól jövő asszonyok: „Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé, egyszerre csak szembe jöve ővelük Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az ő lábait, és leborulának előtte, és imádták őt. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg és vigyétek hírül az én atyámfiainak, a testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott majd viszontlátnak engem, mert megjelenek, megmutatkozom nékik” (Mát. 28,9-10).

János részletes leírást ad az Úr megjelenéseiről: „Mária pedig künn áll vala a sírbolt felé fordulva, és sírt, zokogott, jajgatott. Amíg azonban siránkozék, behajol, és benéz vala a sírboltba; És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus holtteste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz, és miért zokogsz, és jajgatsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, mert nem ismerte fel hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz, mit zokogsz, és jajgatsz? Kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész, a kert őre az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! Ami azt teszi: Mester! Monda néki Jézus: Ne illess, ne fogj tovább, engedj el, és ne tartóztass fel engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz, az én testvéreimhez, és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.  Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki. Mikor azért beesteledett vala azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve, és megjelent Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehellet, rájuk fújt és monda nékik: Vegyetek, és fogadjátok be a Szent Szellemet: Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Kettősnek, azaz Ikernek hívtak, nem vala ővelük, amikor eljött, amikor megjelent vala Jézus. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom, és nem érintem meg ujjammal az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem. És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek” (Ján. 20,11-29).

Lukács az emmausi tanítványokról, és a nekik is megjelenő Úrról így ír: „És ímé a tanítványok közül ketten elindulnak, és mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira  vala, melynek neve vala Emmaus. És beszélgetnek maguk közt mindazokról, amik történtek. És lőn, hogy amint beszélgetnek és egymástól kérdezősködnek, és tanakodnak, és együtt vitatják a történteket, maga Jézus hozzájuk menvén, melléjük szegődött, és velük együtt megy vala az úton. De az ő szemeik visszatartóztatnak, hogy őt meg ne ismerjék. [Más fordítás: de szemüket akadályozta, és visszatartotta valami attól, hogy felismerjék].  Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? Miről beszélgettek egymással útközben? És miért vagytok szomorú és komor ábrázattal? Miért vagytok olyanok, mint akit szomorúság, és nyomasztó teher tölt be, ami az arcotokra is kiül? Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény? Csak te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban, mi történt ott e napokon? És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: Amelyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt. És mi módon adák, és hogyan szolgáltatták ki őt a főpapok, a papi fejedelmek, és a mi főembereink, a mi elöljáróink halálos ítéletre, és megfeszítik őt, és kínkaróra vonták. Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek. Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek, megzavartak minket, kik jó reggel, kora hajnalban a sírboltnál valának; És mikor nem találták az ő holttestét, haza jöttek, mondván, hogy angyalok megjelenését is látták, kik azt mondják, hogy ő él. És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírbolthoz, és úgy találák, amint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták. És ő monda nékik: Óh balgatagok, értelmetlenek, nem gondolkodó rest szívűek, lassú, közömbös, tompa a bensőtök mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é elviselni, eltűrni, és elszenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe, az Ő méltóságába, ragyogó fényességébe, és így megdicsőülnie? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza, és értelmezi vala nékik minden írásokban, amik őfelőle megírattak. Elközelítenek pedig a faluhoz, amelybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne. De unszolták és kérték, és erősen marasztalták őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velük maradjon. És lőn, mikor asztalhoz telepedett, asztalhoz dőlt velük, a kenyeret vévén megáldá, és megszegvén, megtörvén, és nékik nyújtva, odaadta. És megnyilatkoznak az ő szemeik, és megismerik őt; de ő eltűnt előlük, láthatatlanná vált számukra. És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett,, nem hevült-e, nem lobbant-e izzó lángra a mi szívünk, a mi bensőnk  mi bennünk, mikor nékünk szóla, amikor beszélt hozzánk az úton, és mikor magyarázta nékünk, és amikor feltárta, megnyitotta, kifejtette előttünk az Írásokat. És felkelvén, útra keltek azon órában, és visszatérnek Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Valóban feltámadott az Úr, és láthatóan megjelent Simonnak! És ezek is részletesen elmondták, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről, megtöréséről. És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttük, és monda nékik: Békesség néktek! Megrémülvén pedig és félvén, mert megrettentek, és zavarukban és félelmükben azt gondolták, és azt hitték, hogy valami szellemet látnak. És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások. [Más fordítás: Ő azonban így szólt hozzájuk: „Miért rémültetek meg, és mit vagytok zavarban. És miért támad kétség, okoskodás, fontolgatás, aggodalmaskodás a szívetekben]? Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok. Érintsetek, és tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van! És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. Mikor pedig még nem hisznek az öröm miatt, és csodálkoznak, és álmélkodnak, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? Ők pedig adnak néki egy darab sült halat, és valami lépes mézet, melyeket elvőn, és szemük láttára megette. És monda nékik: Ezek azok a beszédek, ezek az igék, melyeket szóltam, és beszéltem  néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, amik megírattak a Mózes törvényében, a prófétáknál, és a zsoltárokban én felőlem. Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, a szellemi felfogóképességüket, hogy értsék az írásokat. És monda nékik: Így van megírva, és így kellett átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni, és szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból, a halottak közül harmadnapon” (Luk. 24,13-46).

Pál apostol bizonyságtétele a feltámadott Úr megjelenéseiről: „És hogy megjelent Kéfásnak, azután a tizenkettőnek. Azután megjelent, megmutatta magát több mint ötszáz atyafinak, testvérnek egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak, elhunytak. Azután megjelent Jakabnak, azután mind az összes apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, egy mint félresikerültnek, nékem is megjelent” (1 Kor. 15,5-8).

Márk. 16,15 És monda nékik: Elmenvén e széles világra, a föld minden részére, hirdessétek az evangéliumot, az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét minden teremtménynek, minden embernek.

Márk. 16,16 Aki hiszen, aki hitre jut és bemeritkezik, üdvözül, az mind megszabadul, megmenekül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik. [A görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad, az elvész].

Márk. 16,17 Azokat pedig, akik hisznek, akik hitre jutottak, ezek a jelek fogják kísérni: az én nevemben ördögöket, gonosz szellemeket, démonokat űznek, és hajítanak ki; új,* ismeretlen, szokatlan, meglepő nyelveken szólnak.

*Új (kainosz): újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő. Nem csupán újabb keletű, hanem lényegében is különbözik a korábbitól. Új az, ami a régebbi helyét foglalja el, és addig még nem használták, nem volt érvényben.

Márk. 16,18 Kígyókat vesznek föl,* emelnek fel, távolítanak el, és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.**

*Felvesz (airó): felemel, elveszít, kétségekbe taszít, félretesz, eltávolít, elvisz.

**A feltámadott Úr ígérete az Övéinek: „…Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, rájuk fújt és monda nékik: Vegyetek, és fogadjátok be a Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22). Mert ez a hatalom – erő – csak azután nyilvánul meg, ha: „…vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő, és leszáll reátok: és lesztek nékem tanúim, bizonyságtevőim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8).

Márk. 16,19 Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felemeltetett a mennybe, és elfoglalta helyét az Isten jobbján.

Márk. 16,20 Azok pedig kimenvén, prédikálnak, hirdették az igét mindenütt, az Úr együtt munkálván* velük, és megerősítvén,** és hitelesítve az igét jelek által, amelyek követik, amelyek kísérik vala. [Más fordítás: Az Úr pedig együtt munkálkodott velük, és csodákkal erősítette meg, hogy az örömhír, amiről beszélnek, igaz]. Ámen!***

*Együtt munkálván (szünergeó): támogatja, együttműködik.

**Megerősítvén (bebaioó): megerősít, hitelesít.

***Lukács bizonyságtételében további részleteket tár fel: „Kivivé, kivezette pedig őket Bethániáig; és felemelvén az ő kezeit, megáldá őket. És lőn, hogy míg áldá őket, tőlük elszakadván, és eltávolodva felemeltetett a mennybe. Ők pedig leborulva, és imádva őt, visszatérének nagy örömmel ujjongva Jeruzsálembe. És mindenkor, és folyamatosan, állandóan a templomban, a szent helyen valának, dicsérvén és áldván az Istent. Ámen” (Luk. 24,50-53).

Azért voltak a templomban, mert az Úr: „És egybegyűjtvén őket, egyszer, amikor együtt evett, - együtt sózott velük - meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be türelemmel az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízbe merített, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő, és leszáll reátok: és lesztek nékem tanúim, bizonyságtevőim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig. És mikor ezeket mondotta, az ő láttukra felemelteték, és felhő takarta el őt szemeik elől. [Más fordítás: Felemelkedett, azután felhő vette hátára, s elszakította szemüktől]. És amint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában. [Más fordítás: De mialatt meredten néztek a mennybe távozó után, hogy hogyan emelkedik az égbe, két személy állott meg mellettük fehér ruhában], Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit álltok itt, nézve az égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki fölemelkedett tőletek a mennybe, ugyanazon a módon jő majd el ismét, ahogyan szemetek láttára elment. Ezután visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, mely hivatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre” (Csel. 1,4-5.8-11).

Dávid próféciája az Úr mennybemeneteléről: „Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1).

István – mielőtt megkövezték – így látta az Urat: „Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől, És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani” (Csel. 7,55-56).