Bővített Biblia: 2017. 06. 01.

Márk. 15,1 És mindjárt korán reggel tanácsot tartván haladéktalanul határozatot hoztak a főpapok, a Papi fejedelmek a vénekkel és írástudókkal, és az egész nagytanács, megkötözvén Jézust, elvivék és átadák Pilátusnak.

Márk. 15,2 És megkérdé őt Pilátus: Te vagy-é a zsidók királya? Ő pedig felelvén, monda néki: Te mondod.

Márk. 15,3 És erősen, és hevesen vádolják vala őt a főpapok, a papi fejedelmek, és sok vádat hoznak fel ellene.

Márk. 15,4 Pilátus pedig ismét megkérdé őt, mondván: Semmit sem felelsz-é? Ímé, mennyi tanúbizonyságot szólnak ellened, mennyire vádolnak!

Márk. 15,5 Jézus pedig semmit sem felele, annyira hogy Pilátus elcsodálkozék.

Márk. 15,6 Ünnepenként pedig egy foglyot szokott vala elbocsátani, szabadon engedni nékik, akit épen óhajtanak, akit kérnek.

Márk. 15,7 Vala pedig a fogságban egy Barabás nevű, megkötöztetve ama lázadókkal együtt, akik a lázadás alkalmával gyilkosságot követtek vala el.

Márk. 15,8 És a sokaság kiáltván, kezdé kérni Pilátust arra, amit mindenkor megtesz vala nékik.

Márk. 15,9 Pilátus pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?

Márk. 15,10 Mert tudja vala, hogy irigységből, féltékenység, és rosszindulatból, adták őt kézbe, és gyűlöletből szolgáltatták ki a főpapok, a Papi fejedelmek.

Márk. 15,11 A főpapok azonban felindítják, felbujtották, fellázították a sokaságot, a népet, hogy inkább Barabás elbocsátását követeljék.

Márk. 15,12 Pilátus pedig felelvén, ismét monda nékik: Mit akartok tehát, hogy cselekedjem ezzel, akit a zsidók királyának mondotok?

Márk. 15,13 És azok ismét kiáltanak,* és ordítanak: Feszítsd meg őt!

*Kiált (kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordít.

Márk. 15,14 Pilátus pedig monda nékik: Mert mi rosszat, mi gonoszat cselekedett? Azok pedig még hangosabban kiáltanak, és ordítják vala: Feszítsd meg őt!*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig megvirrad, és kora reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok, az összes papi fejedelmek és a nép vénei, és azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy őt megöljék, hogy halálra juttatják; és kimondották, hogy halálra adják őt. És megkötözvén őt, elvivék, elhurcolák, és átadák őt Poncius Pilátusnak, a helytartónak. Jézus pedig ott álla a római helytartó előtt; és kérdezé Őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod. És mikor vádolák Őt a főpapok, a papi fejedelmek és a vének, vádjaikra semmit sem felele. Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok tanúbizonyságot, mily sok tanúvallomást tesznek ellened? Hogy mennyi mindennel vádolnak? És nem felele néki egyetlen szóra, egyetlen vádra sem, úgy hogy a helytartó nagyon meglepődött, és igen elcsodálkozék. Ünnepenként pedig a helytartó szokása volt egy foglyot szabadon bocsátani a sokaság, a nép kedvéért és kérésére, akit akarának, akit a tömeg választott. Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, egy hírhedt bűnöző, akit Barabásnak hívtak. Mikor azért a tömeg összegyűlt, és egybegyülekeztek, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek: Barabást-é, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak? Mert észrevette, és tisztában volt vele, hogy irigység, féltékenység, rosszindulat, és gyűlöletből adák Őt kézbe, és szolgáltatták ki neki. Amint pedig ő az ítélőszékben, a bírói székben ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába, és semmivel se ártsd magadat az ügyébe; mert sokat szenvedtem ma álmomban Őmiatta. A főpapok, a papi fejedelmek és a vének pedig rávették felbujtva a sokaságot, a népet, hogy követeljék Barabást szabadon bocsátani, Jézust pedig ítéljék halálra. Felelvén pedig a helytartó, és újra megkérdezte őket, és monda nékik: A kettő fogoly közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam, hogy szabadon engedjem néktek? Azok pedig mondának: Barabást. Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan kiáltanak, és mondának: Feszíttessék meg! A helytartó pedig nyomatékosan monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább, és még hangosabban, harsányabban kiáltoznak, és ordítoznak vala, mondván: Feszíttessék meg!” (Mát. 27,1-2.11-23).

Lukács is hírt ad a történtekről: „És amint nappal lett, egybegyűlt a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és vivék Őt az ő gyülekezetükbe, a nagytanácsba, s ott felszólították: „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk.” Ő pedig így válaszolt: „Ha megmondom nektek, nem hiszitek, De ha kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok. De mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől. Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én VAGYOK! Azok pedig így szóltak: „Mi szükségünk van még tanúvallomásra, vagy bizonyságra? Ezután elindult az egész testület, és vivék őt Pilátushoz” (Luk. 22,66-23,1).

„És kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, és megállapítottuk, hogy ez a népet félrevezeti, ellenzi és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király. Pilátus pedig megkérdé őt, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? És ő felelvén néki, monda: Te mondod! Monda pedig Pilátus a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ez emberben. De azok erősködének, mondván: A népet felzendíti, fellázítja tanításával, tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától mind idáig. Pilátus pedig Galileát hallván, megkérdé, vajon galileai ember-é ő? És mikor megtudta, hogy ő a Heródes hatósága alá tartozik, Heródeshez küldé őt, mivelhogy az is Jeruzsálemben vala azokban a napokban. Heródes pedig Jézust látván igen megörült: mert sok időtől fogva kívánta őt látni, mivelhogy sokat hallott ő felőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz. Kérdezé pedig őt hosszasan, sok beszéddel; de ő semmit nem felele néki. Ott állnak vala pedig a főpapok és az írástudók, teljes igyekezettel hevesen vádolván őt. Heródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítván és kicsúfolván, katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, és kigúnyolta őt, és minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldi Pilátushoz. És az napon lőnek barátok egymással Pilátus és Heródes; mert az előtt ellenségeskedésben valának egymással. Pilátus pedig a főpapokat, a főembereket és a népet egybegyűjtvén, monda nékik: Idehoztátok nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok: De még Heródes sem - mert titeket ő hozzá igazítalak - mert ő visszaküldte hozzánk; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom. Szabadon kell vala pedig bocsátania nékik ünnepenként egy foglyot. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabást! Ki a városban történt LÁZADÁSért és GYILKOSSÁGért vettetett a tömlöcbe. Pilátus azért ismét felszólalt, el akarván bocsátani Jézust; De azok ellene kiáltanak, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt! Ő pedig harmadszor is monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom! Azok pedig nagy fennszóval sürgették kérvén, és hangos kiáltásokkal követelvén, hogy megfeszíttessék; és az ő szavuk és a főpapoké erőt vesz vala, és kiáltozásuk győzött. (Luk. 23,2-23).

János apostol is bizonyságot tesz a zsidók céltévesztéséről: „Vivék azért Jézust Kajafástól a törvényházba, a helytartóságra. Vala pedig kora reggel. És ők nem menének be a törvényházba, a helytartóságra, hogy meg ne fertőztessenek, és nehogy tisztátalanokká legyenek, hogy megehessék a húsvéti bárányt. Kiméne azért Pilátus őhozzájuk az épület elé, és monda: Micsoda vádat hoztok fel ez ember ellen? Felelének és mondának néki: Ha gonosztevő nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe. Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és ítéljétek el a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók: Nékünk senkit sem szabad, mert nincs jogunk megölnünk; Hogy beteljesedjék a Jézus szava, amelyet akkor monda, amikor jelezte vala, hogy milyen halállal kell majd meghalnia. Ismét beméne azért Pilátus a törvényházba, a helytartóságra, és behívatja vala Jézust, és monda néki: Te vagy a Zsidók királya? Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások beszélték néked én felőlem? Felele Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papi fejedelmek adtak téged az én kezembe: mit cselekedtél? Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, és harcolnának, hogy át ne adassam, és NE SZOLGÁLTASSANAK KI A ZSIDÓKNAK. Ámde az én országom nem innen való. Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra. Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság? És amint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt. Szokás pedig az nálatok, hogy szabadon bocsássak néktek egyet a húsvétünnepen: akarjátok-é azért, hogy szabadon bocsássam néktek a zsidók királyát? Kiáltanak azért viszont mindnyájan mondván: Nem ezt, hanem Barabást. Ez a Barabás pedig tolvaj, rabló vala” (Ján. 18,28-40).

Dávid próféciája a zsidó nép vezetőiről, és Isten Fiáról: „A föld királyai fölkelnek, összegyűlnek; nagyjai, a fejedelmek összeesküsznek, és együtt tanácskoznak az Úr ellen és Fölkentje - Krisztusa - ellen^”(Zsolt 2,2).

Az Úr Jézus megaláztatásáról, és szenvedéséről prófétál Ézsaiás: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt, és némán tűri, hogy nyírják; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség. (Más fordítás: Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés)?! (Ésa 53,7-8).

Márk. 15,15 Pilátus pedig eleget akarván tenni, és kedvében akart járni a sokaságnak, a tömegnek, szabadon bocsátotta nékik Barabást, Jézust pedig megkorbácsoltatva kezükbe adta, kiszolgáltatta,hogy megfeszítsék.

Márk. 15,16 A vitézek, a katonák pedig elvivék őt az udvar belső részébe, a helytartói palota belső udvarába vezették, ami az őrház, a pretorium; és összehívták az egész csapatot, az egész helyőrséget.

Márk. 15,17 És bíbor köntösbe öltöztették őt, és tövisből font koszorút tevének a fejére,

Márk. 15,18 És elkezdék őt köszönteni: Üdvöz légy zsidók királya!

Márk. 15,19 És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt, és gúnyból térdet hajtva tisztelik vala őt, és hódolnak neki.

Márk. 15,20 Mikor pedig kicsúfolták őt, levették róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltöztették; és kivivék őt, hogy megfeszítsék.*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hogy semmire sem megy velük, hanem még nagyobb háborúság, és zavargás támad, - sőt a forrongás még nagyobb lesz, és a zajongás mindinkább növekszik, fokozódik, és ebből még lázadás is kitörhet, - vizet hozatott, és megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván. Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől. Ti lássátok, ti feleltek érte! És felelvén az egész nép, monda: Az Ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon. (Más fordítás: Az egész nép így kiáltott: Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére; az egész tömeg zúgta: Vére rajtunk és fiainkon). Akkor szabadon engedte nékik Barabást; Jézust pedig megostoroztatván kiszolgáltatta, és kezükbe adta, hogy megfeszíttessék. Akkor a helytartó vitézei, a katonái elvivék Jézust az őrházba, a pretoriumba, és oda gyűjtik hozzá az egész csapatot, az egész helyőrséget. És levetkeztetvén Őt, bíborpalástot adnak reá. És tövises ágakból fonott koronát tőnek a fejére, és a fejébe nyomták, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya! És mikor megköpdösik őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala. És miután befejezték a gúnyolódást, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltöztetik; és elvivék, hogy megfeszítsék őt” (Mát. 27,24-31).

Dávid így prófétál ezekről az eseményekről: „Tulkok sokasága kerített be engem. Hatalmas, fiatal bikák vesznek körül. Körülfogtak engem Básán bikái, Básán hatalmasai vettek körül engem. Feltátották rám gúnyolva, rágalmazva szájukat, mint a ragadozó, marcangoló, és mint zsákmányra éhes üvöltő oroszlán” (Zsolt. 22,13-14).

Még Pilátus kézmosása is szerepel a próféciában: „Ártatlan vagyok, megmosom kezemet…” (Zsolt. 26,6).

János is hírt ad az Úr gyalázásáról: „És a vitézek, a katonák tövisből koronát fonván, a fejére tevék, és bíbor köntöst adnak reá, És odajárulva hozzá mondának: Üdvöz légy zsidók királya! És arcul csapdossák vala őt” (Ján. 19,2-3).

Ézsaiás így prófétál: „Hátamat odaadám a verőknek, és hagytam, hogy verjék a hátamat, és orcámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be, arcomat nem takartam el a gyalázás és köpdösés előtt” (Ésa. 50,6).

Jób is így beszél, mintegy megprófétálva az Úr Jézus gyalázását: „Utálnak engem… és nem átallnak pökdösni előttem, és arcomba köpni” (Jób. 30,10).

Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És Pilátus ekkor döntött, és megítéli, hogy meglegyen, amit kérnek vala. És szabadon bocsátá nékik azt, aki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöcbe, akit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak” (Luk. 23,24-25).

János is bizonyságot tesz a történtekről: „Majd ismét kiméne Pilátus, és monda nékik: Ímé kihozom őt néktek, hogy értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt. Kiméne azért Jézus a töviskoronát és a bíbor köntöst viselve. És monda nékik Pilátus: Íme az ember! Mikor azért látják vala őt a papi fejedelmek és a szolgák, kiáltoznak, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg! Monda nékik Pilátus: Vegyétek át, és vigyétek el őt ti és feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt ő benne. Felelének néki a zsidók: Nékünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát. Mikor pedig ezt a beszédet hallotta Pilátus, még inkább megrémül vala, még nagyobb félelem szállta meg; És ismét beméne a törvényházba, és szóla Jézusnak: Honnét való vagy te? De Jézus nem felelt néki. Monda azért néki Pilátus: Nékem nem szólsz-é? Nem tudod-é hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak? Felele Jézus: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked: nagyobb bűne van azért annak, aki a te kezedbe adott engem. Ettől fogva igyekszik vala Pilátus őt szabadon bocsátani; de a zsidók kiáltoznak, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királlyá teszi, ellene mond a császárnak! Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, Kőpadolatnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. A húsvétra való előkészület napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: „Íme, a ti királyotok!” Azok pedig felkiáltottak: „Vidd el, vidd el, feszítsd meg!” Pilátus ezt mondta nekik: „A ti királyotokat feszítsem meg?” A főpapok, a papi fejedelmek így válaszoltak: „Nem királyunk van, hanem császárunk!” Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék. Átvették tehát Jézust, és elvivék” (Ján. 19,4-16).

És beteljesült az Ige, amely figyelmeztet: „Az emberektől való félelem tőrt vet; de aki bízik az Úrban, kiemeltetik. (Más fordítás: Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál)” (Péld. 29,25).

Márk. 15,21 És kényszerítenek egy mellettük elmenőt, bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jő vala, Alekszándernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az ő keresztjét.

Márk. 15,22 És vivék őt a Golgota nevű helyre, amely megmagyarázva annyi, mint: koponya helye.

Márk. 15,23 És mirhás bort adnak vala néki inni; de ő nem fogadá el.

Márk. 15,24 És megfeszítvén őt, elosztják az ő ruháit, sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon.

Márk. 15,25 Vala pedig három óra - a mi időszámításunk szerint délelőtt kilencnek felel meg, - mikor megfeszítik őt.

Márk. 15,26 A vád oka pedig így vala fölébe felírva: A zsidók királya.

Márk. 15,27 Két rablót, haramiát, két gonosztevőt is megfeszítenek vele, egyet jobb és egyet bal keze felől.

Márk. 15,28 És beteljesedék az írás, amely azt mondja: És a bűnösök közé számláltaték, a gonoszok közé sorolták.

Márk. 15,29 Az arra menők pedig szidalmazzák, és gyalázzák vala őt, fejüket hajtogatván, csóválván, és mondván: Hah! No lám! Aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted;

Márk. 15,30 Szabadítsd, mentsd meg magadat, és szállj le a keresztről!

Márk. 15,31 Hasonlóképen pedig a főpapok, a papi fejedelmek is, csúfolódván egymás között, az írástudókkal együtt mondják vala: Másokat megmentett, megszabadított, megtartott, de magát nem képes megmenteni; megszabadítani, megtartani.

Márk. 15,32 A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le most a keresztről a szemünk láttára, hogy lássuk és higgyünk. Akiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák, gúnyolják, és gyalázzák vala őt.*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor kifelé menve kijutottak a városból, találkoznak egy cirénei emberrel, akit Simonnak hívnak vala; ezt kényszerítik, hogy vigye az Ő keresztjét, az ő kínoszlopát. És mikor eljutnak, megérkeznek arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz koponya helyének neveznek, Méreggel megelegyített ecetet adnak néki inni; és megízlelvén, nem volt hajlandó meginni. Minek utána pedig megfeszítik őt, elosztják az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztoznak az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének. És leülvén leheveredtek, és ott őrzik vala Őt. És feje fölé illeszték az ő elítéltetésének okát, az ellene emelt vádiratot, oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya. Akkor megfeszítenek vele együtt két latrot, két bűnözőt, rablót, haramiát, gonosztevőt is, egyiket jobbkéz felől, és a másikat balkéz felől. Az arra menők pedig szidalmazzák, gyalázzák, becsmérelik vala őt, fejüket hajtogatván, és csóválva, és rázogatva. És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd, mentsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről, a kínoszlopról! Hasonlóképen a főpapok, a papi fejedelmek is csúfolódván gúnyolták őt az írástudókkal, a törvénytanítókkal és a vénekkel egyetemben, és ezt mondják vala: Másokat megmentett, megszabadított, megtartott, magát nem tudja, nem képes megtartani, nincs hatalma megmenteni, megszabadítani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk néki, és benne. Bízott az Istenben; mentse, szabadítsa, védelmezze meg most Őt. Hát lássuk, hogyan menti meg most Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból, ha ugyan akarja; mert azt mondta: Isten Fia vagyok. Akiket vele együtt feszítenek meg, a latrok, a bűnözők, gonosztevők, haramiák is ugyanazt hányják vala szemére, és ugyanígy gúnyolták, gyalázták, ócsárolták, szidalmazták Jézust” (Mát. 27,32-44).

Lukács is megírja a történetet: „Mikor azért elvivék őt, egy Cirénebeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztet, a kínoszlopot, hogy vigye Jézus után. Vivének pedig két másikat is, két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Mikor pedig elmenének arra a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszítik őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől. Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó betűkkel: EZ A ZSIDÓKNAK AMA KIRÁLYA” (Luk. 23,26. 32-33.38).

János bizonyságtétele így hangzik: „És emelvén az ő keresztfáját, kínoszlopát, méne az úgynevezett Koponya helyére. (Más fordítás: Ő pedig maga vitte a keresztet, a kínoszlopot, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez), amelyet héberül Golgotának hívnak: Ahol megfeszítik őt, és Ővele más kettőt, egyfelől, és másfelől, középen pedig Jézust. Pilátus pedig címet is ír, és rátétette a keresztre a kínoszlopra. Ez vala pedig az írás: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A vitézek, a katonák azért, mikor megfeszítették Jézust, vevék az ő ruháit, és négy részre eloszták, egy részt mindenik vitéznek, mindegyik katonának, és a köntösét. A köntös pedig varrástalan vala, FELÜLRŐL MINDVÉGIG EGYBESZÖVÖTT. Mondának azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, amely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek. A vitézek, a katonák tehát ezeket tették” (Ján. 19,17-19.23-24).

A nép nem az igazságot jegyezte meg, amit az Úr Jézus mondott, hanem a hazugságot, amit emberek mondtak, hiszen az Úr azt mondta: „… Rontsátok, romboljátok, bontsátok le a templomot, és három nap alatt újra felépítem azt” (Ján. 2,19).

Az apostol bizonyságtétele arról, hogy az Úr Jézust Jeruzsálemen kívül feszítették meg: „Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát Őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozván” (Zsid. 13,12-13).Ugyanis az Úr Jézust a Golgotára vitték megfeszíteni, és ott szenvedett. //A GOLGOTA (koponya (helye). Latin neve Kálvária; (pedig): Hegy Jeruzsálemen kívül//.

Az Úr Jézus előre figyelmeztette tanítványait arra, hogy mi fog vele történni: „Mert mondom néktek, hogy még ennek az írásnak be kell teljesülni rajtam, hogy: És a gonoszok közé számláltatott, a bűnösök közé sorolták. Mert amik reám vonatkoznak is, elvégeztetnek, és ami felőlem elrendeltetett, az most beteljesedik” (Luk. 22,37).

Pál apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy ki volt Rufus, és Alexander, akiknek apjuk vitte a keresztet. Rufusról – aki Pál apostol testvére volt – így ír az apostol: „Köszöntsétek Rufust aki kiválasztott kedvenc az Úrban, az Úr választottja, és az ő anyját, aki az enyém is. [Más fordítás: ÉS ANYJÁT, AKI NEKEM IS ANYÁM]” (Róm. 16,13).

Alexanderről pedig így szól az Írás, Efézusban: „A sokaság közül pedig előállatták Alekszándert, minthogy előre tuszkolták őt a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akart a nép előtt. Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki mindnyájukból, mintegy két óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána!” (Csel. 19,33-34).

Péter apostol arról tesz bizonyságot, hogy az Úr Jézus némán tűrt:„Aki szidalmaztatván, becsmérelve, ócsárolva, és gyalázva, viszont nem szidalmazott, a szidalmat nem viszonozta. Mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre az igazságos bíróra, és átadta ügyét az igazságosan ítélőnek” (1pét 2,23).

Ézsaiás így prófétál az Úr Jézusról: „… részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét önként halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják; pedig ő sokak bűnét hordozá, sokak vétkét vállalta magára, és a bűnösökért imádkozott, és közbenjárt!” (Ésa. 53,12).

Az Úr Jézus kivégzésének minden részletét megprófétálták, még a mirhás borról is hangzik prófécia: „Adjátok a részegítő italt az elveszendőnek, és a bort a keseredett szívűeknek” (Péld. 31,6).

Dávid így prófétál az Úr Jézus meggyalázásáról és megfeszítéséről, amit némán tűrt, magában imádkozva: „Én pedig néked könyörgök, hozzád imádkozom, oh, Uram; jókedvednek, a kegyelem idején oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem, és segíts meg a te megszabadító hűségeddel, a te valóságoddal, Igéddel. Ments ki engem az iszapból, húzz ki a sárból, hogy el ne süllyedjek; hadd szabaduljak, és hadd meneküljek meg gyűlölőimtől és a feneketlen, örvénylő vizekből; Hogy el ne borítson, és el ne sodorhasson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem! Hallgass meg engem Uram jóságos szeretettel, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, és nagy irgalmaddal fordulj hozzám; Ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól, mert bajban vagyok, szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem! Légy közel hozzám és válts meg engem; az én ellenségeimért szabadíts meg engem. Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat, hogy milyen szégyen és szidalom ért; jól ismered minden szorongatómat, minden ellenségemet. A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találok. Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem. Legyen az ő asztaluk előttük tőrré, váljék a saját asztaluk kelepcévé, és a bátorságosoknak hálóvá, jólétük idején is csapdává. Sötétüljenek meg, és homályosodjanak el az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá, és erőtlenné. Öntsd ki a te bosszús haragodat reájuk, és izzó haragod érje utol őket. Legyen az ő palotájuk, az ő szállásuk puszta, és az ő hajlékukban, sátraikban ne legyen lakos; Mert akit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sújtottak fájdalmát szólják meg, annak a kínjáról beszélgetnek, akit megsebeztél. Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra, a te kegyelmedhez, a megigazulásra ne jussanak el. Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak, a megigazultak közé ne írattassanak. Engem pedig, aki nyomorult, megalázott és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh, Isten, a te segedelmed. Segíts meg, és oltalmazz, Istenem! Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással. És kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, és hasadt körmű tuloknál. Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek! Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az övéit nem veti meg ha fogságban vannak. Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek, és ami csak mozog azokban!” (Zsolt. 69,14-35).

És ismét Dávid próféciája, az Úr Jézus szenvedéséről: „Ne légy messze, ne légy távol tőlem, mert közel a nyomorúság, a baj, a szorongatás, és nincs, aki segítsen. Tulkok sokasága kerített be engem, hatalmas, fiatal bikák vesznek körül. Körülfogtak engem Básán bikái, Básán hatalmasai vettek körül engem. Feltátották rám, és fölnyitották ellenem gúnyolva, rágalmazva szájukat, mint a ragadozó, marcangoló, és mint zsákmányra éhes ordító, üvöltő oroszlán. Mint a víz, úgy kiöntettem, szétfolytam, csontjaim mind kificamodtak, széthullottak, mind szétváltak egymástól; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt, elgyengült a félelemtől belső részeim között. Erőm, és torkom, és ajkam kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott, a gonoszok bandája, a gonosztevők zsinatja kerített be; átlyukasztották, átfúrták kezeimet és lábaimat. (Más fordítás: Körülvett engem nagy sereg kutya, a gonoszok zsinatja körülfogott engem. Oroszlán módjára vetették rá magukat kezemre és lábamra, és átlyuggatták kezemet és lábamat). Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. De te, Uram, Jahve, Örökkévaló, ne légy messze tőlem. Ne maradj távol Uram, és ne távoztasd el tőlem segítségedet; én erősségem, te vagy segítségem! Siess segítségemre, megmentésemre; támogass, és figyelj az én oltalmamra. Szabadítsd, mentsd meg oh Isten életemet a kardtól, és ragadd ki az én életemet a kutyák körmeiből. (Más fordítás: Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából). Válaszolj és ments meg, szabadíts ki engem az oroszlán szájábó, és a bivalyok szarvai közül. Engem, nyomorultat hallgass meg. (Más fordítás: Engem, szegény, megalázott nyomorultat védj meg a tulkok, és vadbivalyok szarvától, erejétől, hatalmától” (Zsolt. 22,12-22).

És Dávid prófétál az Úr Jézus sorsáról, és az Őt követők üldözőinek sorsáról is: „Legyenek ezek mindig az ÚR előtt, emléküket pedig törölje el a földről! Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje. (Más fordítás: Mivel nem volt gondja arra, hogy másokkal szeretettel bánjon, hanem a nyomorult és szegény embert, a megtört szívűt halálba kergette). Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle. Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj. (Más fordítás: Fedje el az átok, mint a köntös, hatoljon belsejébe, miként a víz, hassa át csontjait, mint az olaj). Legyen az néki palástul, amelybe beburkolódzik, és övül, amellyel mindenkor övezze magát. Ez legyen jutalmuk az Úrtól az én vádolóimnak, és akik rosszat beszélnek, és gonoszul szólnak ellenem. De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem.(Más fordítás: De te, Uram! Uram, tégy jót velem nevedért! Jóságos szereteteddel ments meg engem)! Mert szegény és nyomorult és elhagyatott vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem. Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide s - tova hányattatom, mint a sáska. Térdeim tántorognak az éhségtől, és testem megfogyatkozott a kövérségtől. Sőt gyalázatossá lettem előttük, gúny tárgya lettem számukra; ha látnak engem, fejüket csóválják. Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts, és ments meg engem a te kegyelmed szerint! Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram! Átkozzanak ők, de te áldj meg! Feltámadnak, akik fölkelnek ellenem, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád. Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenükbe, mint egy köpenybe! Hálát adok az Úrnak felettébb, és hangos szóval magasztalom, vidám ajakkal dicsőítem, és dicsérem őt a sokaság közepette! Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól akik elítélik, hogy megmentse bíráitól” (Zsolt. 109,15-31).

Márk. 15,33 Mikor pedig hat óra lőn, sötétség támada az egész földön kilenc óráig.

Márk. 15,34 És kilenc órakor fennszóval, hangosan felkiáltott Jézus mondván: Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? Ami megmagyarázva, lefordítva annyi, mint: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?*

*Elói, Elói! Lamma Sabaktáni: Jézus itt arám nyelven idézi a 22. Zsoltár eredetileg héber nyelvű kezdő szavait.

Márk. 15,35 Némelyek pedig meghallván ezt az ott állók közül, mondának: Ímé Illést hívja.

Márk. 15,36 Egy ember pedig odafutamodék és egy szivacsot megtöltvén ecettel* és azt nádszálra tűzvén, inni ada néki, mondván: Hagyjátok el, lássuk, ha eljő-é Illés, hogy levegye, hogy megszabadítsa őt.

*Ecet (oxosz): savanyú bor, borecet.

Márk. 15,37 Jézus pedig nagy fennszóval kiáltván kibocsátá, kilehelte,* kifújta szellemét.**

*Kilehel (ekpneó): kifúj.

**Az Úr Jézus kijelentése: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem, és odaadom az én életemet, hogy újra felvegyem, hogy újra visszavegyem azt. Senki sem veszi, és nem veheti azt el én tőlem, hanem én teszem le, én adom oda azt én magamtól. Van hatalmam letenni, odaadni azt, és van hatalmam ismét felvenni visszavenni azt. Ezt a parancsolatot vettem, és ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól” (Ján. 10,17-18).

Márk. 15,38 És a templom kárpitja* fölétől, a tetejétől aljáig ketté hasada.**

*Templom kárpitja (katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban.

**Az Úr Jézus kijelentése: „... Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Ján. 14,6).

Az apostolon keresztül megerősíttetik a kijelentés: „Aki által van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk, élünk, és vagyunk, és dicsekedünk, sőt ujjongunk az Isten dicsőségének reménységében. [Más fordítás: És dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2).

Mert Őáltala van szabad utunk, és menetelünk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához” (Eféz. 2,18).

És ismét: „Akiben van a mi bátorságunk szabadon, és bizodalommal való menetelünk, és biztonságos utunk Istenhez az Őbenne való hit által” (Ef. 3,12).

Hát: „Járuljunk azért bizodalommal, és bátorsággal a kegyelem királyi székéhez, trónusához, hogy irgalmasságot nyerjünk és elfogadjuk, és kegyelmet találjunk, alkalmas és még a kellő időben való segítségül, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,16).

És újra – és újra hangzik a kijelentés: „Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által. Azon az úton, amelyet ő szentelt nékünk, és nyitott meg előttünk új, és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő hústeste által” (Zsid. 10,19-20).

Márk. 15,39 Látván pedig a százados, aki vele átellenben, vele szemben áll vala, hogy ekként, és ilyen módon hangosan kiáltva bocsátja, lehelte, fújta ki szellemét, monda: Bizony, ez az ember valóságosan Isten Fia vala!*

*Máté bizonyságtétele: „Hat órától kezdve - az ókorban a nappalt 12 órára osztották, a nappali időszámítás tehát hajnalban indult, a mi déli 12 óránk 6 órának felelt meg - pedig sötétség lőn mind az egész földön, sötétség borult az egész földre, kilenc óráig, - Déli tizenkét órától délután háromig. Kilenc óra körül pedig nagy fennszóval kiáltásban tör ki Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? Azaz: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet? Némelyek pedig az ott állók közül, amint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez. És egy közülük azonnal oda futamodván, egy szivacsot vőn, és megtöltvén ecettel és egy nádszálra tűzvén, inni ád vala néki. A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljő-é Illés, hogy megszabadítsa, és megmentse Őt? Jézus pedig ismét nagy fennszóval, újra nagy hangon hangosan kiáltván, kiadá, kilehelte, kibocsátotta szellemét. És ímé abban a pillanatban a templom kárpitja, - a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit - felülről egészen aljáig ketté hasada. És a föld megindula, megrendült, és rengett, és a kősziklák megrepedezének, meghasadtak. És a sírok megnyílának, és sok elhunyt, alvó szentnek, kik elaludtak, egész lénye életre kelt, felébredt, felkelt. És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása, életrekelése után bementek a szent városba, és sokaknak megjelennek, és láthatókká lettek. A százados pedig és a katonák, akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást, a földrengést, és vihart és a többi eseményt, igen megrémülének, nagyon megijedtek, megrettentek mondván: Bizony, valóban Istennek Fia vala ez!” (Mát. 27,45-54).

Lukács így ír a golgotai eseményekről, ahol feltárultak a gonoszság mélységei: „És a nép megálla nézni. Csúfolják pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Másokat megmentett, és megtartott, hát mentse, és tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja. Csúfolják, és gúnyolják pedig őt a vitézek, a katonák is, odajárulván hozzá, és ecettel kínálván őt. És ezt mondván néki: Ha te vagy a zsidóknak ama Királya, mentsd, és szabadítsd meg magadat! Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római - latin - és héber - zsidó betűkkel: EZ A ZSIDÓKNAK ama KIRÁLYA. A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazva káromolta őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, mentsd, és szabadítsd meg magadat, minket is! Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi ugyan méltán, és jogosan; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését kapjuk: ez pedig semmi méltatlan dolgot, semmi rosszat nem cselekedett, és nem követett el. És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodban, a te királyságodban! És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban. Vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban mind kilenc órakorig. (Más fordítás: Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön). És meghomályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté hasada. És hangosan felkiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én Szellememet. És ezeket mondván, meghala. Látván pedig a százados, ami történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez ember valóban igaz vala. És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda, amely erre a látványra verődött össze, látván azokat, amik történtek, mellét verve megtére, visszatért” (Luk. 23,35-48).

János így tesz bizonyságot a golgotai eseményekről: „Ez után tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy ecettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel, és izsópra tévén azt, oda vivék, és odatartották az ő szájához. Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá, kilehelte Szellemét. A zsidók pedig, hogy a holttestek szombaton át a keresztfán, a kínoszlopon ne maradjanak, miután péntek vala, - mert annak a szombatnak napja nagy nap vala - kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárcsontjait és vegyék le őket. odamentek azért a vitézek, a katonák, és megtörék az elsőnek lábszárcsontját és a másikét is, aki Ővele együtt feszíttetett meg. Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy Ő már halott, nem törék meg az ő lábszárcsontját; Hanem egy a vitézek közül, az egyik katona dárdával döfé meg az ő oldalát, lándzsával átszúrta az oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból” (Ján. 19,28-34). Ézsaiás így prófétál a Messiás sorsáról, és az okról, amiért Ő ezt vállalta: „Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte. Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk, és mint gyökér a száraz, a szikkadt földből. Nem volt néki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, és ékessége, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. És néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos! Utált, és megvetett és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! Mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket Ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, azt gondoltuk, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta! És Ő megsebesíttetett bűneinkért, a mi vétkeink miatt kapott sebeket, megrontatott a mi vétkeinkért, bűneink miatt törték össze, békességünknek büntetése rajta van, Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, és az ő sebeivel, az ő sebei árán gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, mindenki a maga útját járta; de az Úr mindnyájunk vétkét Őreá veté, és Őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt, és némán tűri, hogy nyírják; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és fogság és ítélet nélkül hurcolták el, és kortársainál ki gondolt arra, és ki törődött azzal, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!” (Ésa. 53,2-8).

Hátamat odaadám a verőknek és hagytam, hogy verjék a hátamat, és orcámat a szaggatóknak, és tépjék a szakállamat. Képemet nem födöztem be, nem takartam el a gyalázás és köpdösés előtt. És az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg, nem maradok gyalázatban, ezért olyanná tettem képemet, mint a kovakő, és tudtam, hogy szégyent nem vallok” (Ésa. 50,6-7).

És a kínzások eltorzították az egész külsejét, erről így ír Ézsaiás: „Miképpen eliszonyodtak tőle sokan, oly rút, oly torz, nem emberi volt ábrázatja, és külseje, és alakja sem ember fiaié volt” (Ésa. 52,14-15).

Ő hagyta, hogy kínozzák, és gyalázzák Őt – Őt, akié mindenhatalom mennyen és földön – de akinek emberként kellett elvégezni a megváltás hatalmas művét: „Uram, Jahve, Örökkévaló! Haragodban ne fenyíts meg engem, ne cáfolj meg felindulásodban; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem, ne indulatosan figyelmeztess, és taníts! Mert nyilaid belém akadtak, belém hatoltak, és kezed, és erőd rám nehezült. Nincs épség, és nincs erő testemben, sem húsomban a te haragodtól, felháborodásodtól a Te jelenlétedben; nincs békesség csontjaimban, nincs egészséges, ép, sértetlen csontom vétkeim miatt. Mert bűneim, és törvény nélküli állapotom miatti gonoszságaim elborítják fejemet kezdettől; súlyos teherként, erőm felett nehezednek rám. Megsenyvedtek, megbűzhödtek. Elgennyesedtek, üszkösek, és bűzlenek sebeim oktalanságom miatt. Lehorgadtam, és elcsüggedtem, nyomorult lettem, és meggörnyedtem, eltorzultam nagyon; Mert derekam megtelt gyulladással, és égő fájdalommal van tele; ágyékomat is gyulladás lepte el, mely éget, és testemben, a húsomban semmi ép sincsen. Erőtlen és összetört vagyok nagyon, kimerültem, és végképp összetörtem, és elzsibbadva, elaléltam. S szívem keserűsége miatt jajgatok, szívem gyötrelmében kiáltozom; nyögök, és ordítok, és szívem fájdalmában felzokogok. Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem, az én sóhajtásom, jajgatásom! Szívem remeg, vergődik, és hevesen dobogva ver, elhagy erőm, s szemem világa - az sincs már velem, szememből is kialszik a fény. Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim pedig messze állnak, és elhúzódnak tőlem. Ne hagyj el, ne hagyj magamra Uram Istenem, Jahve 'ĕlóhím, ne távolodjál el és ne légy messze tőlem! Siess segítségemre, oh Uram Jahve, Örökkévaló, én szabadítóm, én üdvösségem!” (Zsolt. 38,2-12.22-23).

„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra, figyelj esedezésemre! Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, tele van bajokkal, és életem a Seolig jutott, közel került a holtak hazájához. Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz, a sírba roskadók közé sorolnak; olyan vagyok, mint az ereje vesztett ember, mint egy erőtlen férfi. A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, akik koporsóban feküsznek. A halottak közé kerülök, mint azok, akik leterítve fekszenek a sírban, akikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől, akikre nem gondolsz többé, és kikerültek a kezedből. Mély sírba vetettél be engem, a sír mélyére juttattál már, mélységes sötétségbe, örvények közé. A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál, örvényeid mind lehúznak engem. Szela. Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, utálatossá tettél előttük engem; berekesztettem és ki nem jöhetek, fogoly vagyok, nem szabadulhatok. Szemem megsenyvedett, elbágyadt a nyomorúság miatt; De én hozzád rimánkodom, és fohászkodom, Uram, és jó reggel hozzád száll, és elődbe jut az én imádságom” (Zsolt. 88,2-10.14).

„Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem. Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide-tova hányattatom, mint a sáska. Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint! Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram! Átkozzanak ők, de te áldj meg!” (Zsolt. 109,22-28).

De: „Az én szívem reszket bennem, vergődik keblemben, és a halál félelmei körülvettek, és halálos rémület fogott el engem. Félelem és rettegés esett énreám, és reszketés lepett meg, és borzadály vett körül engem, és borzongás járt át. Mert nem ellenség szidalmaz, és gyaláz engem, hisz azt elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, és nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam, hiszen elrejtettem volna magamat az elől: Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm, Akik együtt édes bizalomban éltünk, meghitt barátságban voltunk” (Zsolt. 55,5-6.13-15).

Bizony: „Halál kötelei, csapás, pusztulás, romlás hullámai, fájdalmai vettek körül, és kerítettek be, és kötöttek gúzsba, s az istentelenség árjai, a gonoszság, elvetemültség hullámai, a gonoszság örvényei, álnok embereknek pusztító áradata rettentettek, és rémítettek, háborítottak meg engem. A Seol, a halálos betegség, csapás, pusztulás, romlás kötelei, fájdalmai vettek körül, a sír kötelei fonódtak, és tekeredtek testemre, a halál csapdái meredtek rám. A halál tőrei fogtak meg, támadtak meg, rontottak rám, értek utol, törtek rám, és hatalmukba kerítettek engem, és a halálos hurkok rám csapódtak. Szükségemben, és szorongattatásomban, nyomorúságomban, gyötrelmemben, kínomban, nagy bajomban az Urat Jahvét, az Örökkévalót segítségül hívtam, és segítségért szüntelen az én Istenemhez kiáltottam. Istenemhez emeltem szavam; szavamat meghallá szent templomából, és színe előtt való segélykiáltásom, panaszom elért, eljutott füleibe. Megindult, megingott, megrendült, reszketett, rengett és rázkódott a föld, s a hegyek fundamentumai, alapjai inogtak, és megindultak, megrendültek, megremegtek, megrázkódtak és ingadoztak, lángoló haragjától, mert haragra gyúlt. Füst szállt fel orrából, lehelete füstölgő felhő volt és szájából emésztő tűz. Izzó eleven szén gerjedt belőle. Lehajtotta, meghasította az eget és leszállt, és ködhomály volt lábai alatt, és sűrű sötétség járt nyomában. Kerubon ülve haladt és röpült, és a szellem szárnyain suhant. A sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhők és sűrű fellegek. [Más fordítás: Bevonta az ö sátorát sötétséggel, az ö sátorát körülvette sötét vizekkel és sűrű felhőkkel]. A színe előtti fényességből ragyogásból, fényözönből, villogásból izzásból, a sötétségen, és sűrű felhőin jégeső tört át és eleven szén. [Más fordítás: Az előtte járó fényességből, ragyogásból jégeső és izzó, parázsló szén tört elő]. És mennydörgött az Úr, Jahve, az Örökkévaló a mennyekben, és a Magasságos zengett, szólt, kiáltott, és kiáltása zúgott, mint sokaságé. És jégeső hullt és eleven szén, mint ragyogó fényesség, izzó / parázsló szén. (Más fordítás: Mennydörgésben szólt az Úr, az Örökkévaló az égből, a Felséges Isten hallatta hangját). Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont, kihúzott engem nagy vizekből. [Más fordítás: Kinyújtotta kezét a magasból és felém nyúlt kimentett a vizek mélyéről]. Megmentett, megszabadított, kiragadott, megvédett engem az én erős hatalmas, kemény, kegyetlen, ádáz ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak, és erősebbek voltak nálamnál. Rám jöttek, rám rontottak, és megtámadtak, megrohantak engem veszedelmem, és szerencsétlenségem, nyomorúságom napján; de az Úr Jahve, az Örökkévaló védelmemre kelt, Ő volt az én támaszom, és oltalmam. És kivitt, kivezetett engem tágas helyre a szabadba, tágas mezőre; kiragadott, és szabadulást hozott; megmentett, megszabadított engem, mert kedvét leli, és gyönyörködik bennem. Mert szeretett, és jómat kívánja énnékem. Az Úr Jahve, az Örökkévaló megfizetett nékem megigazultságom szerint, és megigazult voltom szerint bánt velem az ÚR. Kezeimnek tisztasága, és ártatlanságom szerint fizetett meg nékem, és helyreállított, megújított engem. Mert vigyáztam, és megőriztem, és követtem az Úrnak Jahve, az Örökkévaló útjait, és gonoszul, hitetlenül, hűtlenül nem távoztam, nem szakadtam, nem fordultam, nem hagytam, és nem tértem el az én Istenemtől, és istentelenül nem cselekedtem Istenem ellen)” (Zsolt. 18,5-14.17-22).

Kérlek: „Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek nyakamig érnek. Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok. Feneketlen iszapba süllyedtem, nincs hol megállnom; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. Örvénylő vizekbe estem, elsodort az ár. Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, elhomályosodtak, várván Istenemet. Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül; amit nem ragadtam, nem raboltam el, azt kell megfizetnem, és visszaadnom! Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nincsenek elrejtve előtted: Ne szégyenüljenek meg miattam, akik Tebenned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, akik téged keresnek, ne érje gyalázat miattam azokat, akik hozzád folyamodnak, oh Izráelnek Istene! Mert te éretted vállaltam gyalázatot, és borítja szégyenpír az én orcámat. Atyámfiai előtt, testvéreim számára idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénnyé, ők sem ismernek rám. Én pedig néked könyörgök, hozzád imádkozom, oh Uram; a kegyelem idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel. Ments ki engem az iszapból, húzz ki a sárból, hogy el ne süllyedjek; hadd szabaduljak, hadd meneküljek meg gyűlölőimtől és a feneketlen örvénylő vizekből; hogy el ne borítson, és ne sodorhasson el a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a mélység, és a veremnek szája be ne záruljon felettem! Hallgass meg engem, Uram jóságos szeretettel, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám, és fordulj hozzám; És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom, és bajban vagyok nagyon: siess, hallgass meg engem! Jöjj hozzám, és légy közel, és válts meg engem; szabadíts meg engem, és ments meg ellenségeimtől. Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat, minden ellenségemet. A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találok. Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem!” (Zsolt. 69,2-9.14-22).

És így folytatódik a prófécia a Messiás szenvedéséről: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava. Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok. Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad, megmentetted őket. Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg. De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép utálata. Gyaláznak az emberek, és megvet a nép. Akik engem látnak, mind csúfolkodnak, gúnyolódnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejüket. Ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják. Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne, és kedvelte! Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, a baj, és nincs, aki segítsen. Tulkok sokasága kerített be engem, hatalmas bikák vettek körül. Körülfogtak engem Básán bikái, bekerítettek a básáni bivalyok. Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó, és marcangoló és ordító oroszlán. Mint a víz, úgy kiöntettem, és szétfolytam; csontjaim mind kificamodtak, és széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. Erőm és torkom kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott, a gonoszok bandája, a gonosz angyalok kerítettek be; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre. Szabadíts meg engemet a kardtól, ments meg engem a fegyvertől, s az én egyetlenemet, az én életemet a kutyák körmeiből, és hatalmából. Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem, nyomorultat” (Zsolt. 22,2-9.12-26).

És ismét. „Örvény örvényt hív elő, örvény örvénynek kiált zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod, és minden habod és hullámod összecsap, és átcsap fölöttem!” (Zsolt. 42,8).

„Könyörülj rajtam, légy kegyelmes, Uram, mert szorongattatom, és bajban vagyok; elsenyved a búbánat miatt szemem, és elhomályosodott. Testem élete odavan” (Zsolt. 31,10).

„Ne adj át engem szorongatóim kívánságának, ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak ellenem, és erőszakot, és bosszút lihegnek” (Zsolt. 27,12).

Mert: „Te benned bíztam, Hozzád menekülök Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts, és ments meg engem. Hajtsd hozzám, és fordítsd felém füledet. siess, hamar szabadíts, és ments meg; légy nékem erős kőszálam, erődített házam, és erős váram, hogy megtarts engem. Segíts rajtam. Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet. Ments, és szabadíts ki engem a hálóból, amelyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én erősségem. Kezedre bízom szellememet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten. Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek, amiért meglátod nyomorúságomat és megismered a háborúságokban lelkemet. (Más fordítás: Ujjongva örülök hűségednek, mert látod nyomorúságomat, ismered lelkem szorongásait); És nem adtál, és nem rekesztesz be engem ellenség kezébe, sőt tágas térre állatod lábaimat. Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongattatom. Légy kegyelmes, uram, mert bajban vagyok” (Zsolt. 31,2; 9-10).

Jeremiás is a Messiás szenvedéséről, és meggyalázásáról prófétál: „Orcáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal” (Siral. 3,30).

De: „Lásd meg Uram, hogy szorongattatom, hogy milyen nyomorult vagyok. Belső részeim megháborodtak; vergődik bennem az én szívem” (Siral. 1,20).

Mert: „Én vagyok az az ember, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának vesszeje miatt. Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban. (Más fordítás: Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság). Ámoson keresztül pedig így szól az Úr: „És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot, és naplementét idézek elő délben, és besötétítem, és sötétségbe borítom a földet fényes nappal” (Ámós. 8,9).

És Ezékielen keresztül folytatja: „És mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik fényével. Minden világító testet megsötétítek miattad az égen, és bocsátok sötétséget földedre, ezt mondja az Úr Isten. És megszomorítom sok nép szívét, ha elhíresztelem romlásodat a nemzetek között, a földeken, amelyeket nem ismersz” (Ezék. 32,7-9).

Mert: A Benne lévő világosság – az ÉLET – oltódott ki” (Ezék.32,7).

Márk. 15,40 Valának pedig asszonyok is, akik távolról nézik vala, akik figyelték a történteket, akik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé,

Márk. 15,41 Akik, mikor Galileában vala, akkor is követték vala őt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, akik vele mentek vala fel Jeruzsálembe.

Márk. 15,42 És mikor immár este lőn, mivelhogy péntek, az előkészület napja vala, azaz szombat,* a nyugalom napja: a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás előtt való nap,

*Szombat (sabbat = nyugalom): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás.

Márk. 15,43 Eljöve az arimatiai József, egy tisztességes tanácsbeli, a Szanhedrin előkelő tagja, aki maga is várja vala az Isten országát, az Isten királyságát; beméne bátran Pilátushoz, és kéré Jézusnak holttestét.

Márk. 15,44 Pilátus pedig meglepődött, és csodálkozék, és nem akarta elhinni, hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tőle, ha régen halt-é meg? Hogy csakugyan meghalt-e?

Márk. 15,45 És megtudván a századostól, kiadatá, és odaajándékozá a holttestet Józsefnek.

Márk. 15,46 Ő pedig gyolcsot vásárolván, és levévén őt, begöngyölé a gyolcsba* és elhelyezé egy sírboltba, amely kősziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára.

*Begöngyöl gyolcsba: korabeli temetkezési szokás szerint a holttestet vászoncsíkokba pólyálták.

Márk. 15,47 Mária Magdaléna pedig és Mária, a Józsé anyja, nézik, figyelik vala, hová helyezik, hová temetik*

*A gyors temetésre azért volt szükség, mert a törvény parancsa így hangzott: „Ha valakiben halálos ítéletre való bűn van, és megölik és felakasztatod azt fára. Ne maradjon éjjel az ő holtteste a fán, hanem temesd el azt még azon a napon. mert átkozott Isten előtt, aki fán függ; és meg ne fertőztessed, ne tedd tisztátalanná azt a földet, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül” (5 Móz. 21,22-23).

A temetésről Máté további részleteket közöl: „Sok asszony vala pedig ott, akik távolról szemlélődnek, figyelnek vala, akik Galileából követték Jézust, szolgálván néki; Ezek közt volt Mária Magdaléna, és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja. Mikor pedig beesteledék, eljöve egy gazdag ember Arimatiából, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak; Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus holttestét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a holttestet. És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba. És elhelyezé azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott: és a sír szájára, a bejáratához egy nagykövet hengerítvén, elméne. Ott vala pedig a magdalai Mária Magdaléna és a másik Mária, akik ott maradtak a sír átellenében, akik a sírral szemben ülnek vala. Másnap pedig, amely péntek - az előkészület napja - után következik, egybegyűlnek a főpapok, a papi fejedelmek, és a farizeusok Pilátushoz, Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető, az a tévtanító még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok, életre kelek. Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt és azt mondják a népnek: Feltámadott, életre kelt a halálból; és az utolsó hitetés, az utolsó csalás, hazugság gonoszabb legyen az elsőnél. Pilátus pedig monda nékik: Van őrségetek; menjetek, őriztessétek, amint tudjátok, és ahogy jónak látjátok. Ők pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezik, és őrséggel biztosították, lepecsételvén a követ, és őrséget állítottak” (Mát. 27,55-66).

János további részletekkel kiegészítve írja le a történetet: „A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadá azt az a tanítvány. Ezek után pedig kéré Pilátust az arimatiai József, aki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt, hogy levehesse a Jézus holttestét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus holttestét. Eljöve pedig Nikodémusz is, aki éjszaka ment vala először Jézushoz, hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot. Vevék azért a Jézus holttestét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, amint a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen pedig, ahol megfeszítették, vala egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senki sem helyeztetett vala. A zsidók péntekje, az ünnepi előkészület miatt azért, mivelhogy az a sír közel vala, abba helyhezteték Jézust” (Ján. 19,25-27.38-42).

Lukács is megírja az Úr Jézus testének eltemetését: „És ímé egy ember, kinek József vala neve, tanácsbeli, - a nagytanács tagja,- jó és igaz férfiú. Ki nem vala részes azoknak tanácsában és cselekedetében, mert nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával. Arimatiából, a zsidók - a júdeaiak - egyik városából való, ki maga is várja vala az Istennek országát; Ez oda menvén Pilátushoz, elkéré a Jézus holttestét. És levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyezteté azt egy sziklába vágott sírboltba, melyben még senki sem feküdt. És az a nap péntek vala, és szombat virrada rá. Az ünnepi előkészület napja már elmúlt és megkezdődött a szombat - szó szerint: „feljött a szombat.” Az új nap ugyanis előző napon az esthajnalcsillag feljöttével kezdődött. Elkísérték az őt követő asszonyok is pedig, kik vele Galileából jöttek, megnézék a sírboltot, és hogy miképpen helyeztetett el az ő holtteste. Visszatérvén pedig, készítének fűszerszámokat és drága keneteket. És szombaton nyugovának a parancsolat szerint” (Luk. 23,50-57).

Így teljesedett be az Ézsaiáson keresztül mondott prófécia: „És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, nem követett el gonoszságot, és álnokság sem találtatott szájában” (Ésa. 53,9).

Pál apostol is bizonyságot tesz erről a zsidók előtt: „Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetének fiai, és kik tiköztetek félik az Istent, ez üdvösségnek beszéde, igéje néktek küldetett. Mert akik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, vezetői, mivelhogy őt fel nem ismerték, a prófétáknak szavait is, melyeket minden szombaton felolvasnak betöltötték azáltal, hogy elítélték őt. És bár semmi halálra való, semmi halálos büntetésre méltó okot nem találtak benne, azt követelték Pilátustól, hogy ölettessék meg. És mikor mindazokat véghezvitték, amik őfelőle megírattak, a fáról levéve sírba helyhezteték. De az Isten feltámasztá őt halottaiból, a halálból” (Csel. 13,26-30)

Bővített Biblia

Oldalak

2017. június 29.

Uram itt vagyok!

Imádság

Ne aggódjatok!

Spurgeon: Isten népe.

Bízzál az Úrban.

2017. június 23.

Dicsérjétek az Urat, Jézust

Márk evangélium 15. fejezet: Jézus kínszenvedései. (revideált)

Kedvenc oldalaim

Címkék