2017. május 29.

Márkevangélium 7. fejezet: Óvás emberi rendelésektől. (revideált)

Márk. 7,1 És hozzá gyűlnek a farizeusok és némelyek az írástudók, a törvénytanítók közül, akik Jeruzsálemből jöttek vala.

Márk. 7,2 És látván, hogy az ő tanítványai közül némelyek közönséges, vagyis mosdatlan, azaz nem tiszta kézzel esznek kenyeret, panaszkodnak, és kifogásolják, és szemrehányást tesznek.

Márk. 7,3 Mert a farizeusok és a zsidók, azaz a júdeaiak mind a régiek rendelését követve, ragaszkodnak a vének hagyományaihoz, és nem esznek, hanemha kezüket erősen megmossák egy maréknyi, vagyis tenyérnyi vízzel; [Más fordítás: A farizeusok ugyanis, mint minden zsidó, nem esznek addig, amíg egy adott módon kezet nem mosnak. Ezzel is megtartva tiszteletreméltó őseik tanítását].
 
Márk. 7,4 És piacról jövén sem esznek, ha meg nem mosakodnak. [Más fordítás: Amikor megjönnek a piacról, sohasem esznek addig, amíg meg nem mosnak mindent, amit onnan hoztak]. És sok más dolog is van, aminek megtartását hagyományként átvették, és őriznek, poharaknak, korsóknak, rézedényeknek vízbemerítése, vagyis leöblítése és nyoszolyáknak, azaz fekhelyek megmosását.

Márk. 7,5 Azután megkérdék őt a farizeusok és az írástudók, a törvénymagyarázók: Mi az oka, hogy a te tanítványaid nem járnak a régiek rendelése szerint [Más fordítás: Miért nem viselkednek, és élnek a te tanítványaid a vének, vagyis őseink hagyományainak megfelelően], hanem mosdatlan, piszkos, tisztátalan, megszenteletlen kézzel esznek kenyeret?*

*Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy mi teszi tisztátalanná az embert: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert” (Mát. 15,11).

Péter apostol elmélkedése közben látomást látott, és egyben kijelentést kapott: „És látá, hogy az ég megnyílt és leszálla őhozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre: Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak. Ekkor hang hallatszott: „Kelj fel Péter, öld és egyél!” Péter azonban így szólt: „Semmiképpen nem, Uram, mert soha nem ettem semmi közönségest vagy tisztátalant.” De másodszor is szólt hozzá a hang: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak(Csel. 10,11-15)

Pál apostol megvallása: „Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi, sőt egyetlen egy férfi, nő vagy dolog sem tisztátalan, beszennyezett, közönséges, bemocskolt, szentségtelen önmagában: hanem bármi csak annak a személynek tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. Mert ha valaki valamit beszennyezettnek gondol, annak az beszennyezetté lesz (Róm. 14,14).

Ezért hangzik a figyelmeztetés, vigyázzatok a hamis tanítókkal és tanításaikkal kapcsolatban: „Meglássátok, és ügyeljetek rá, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet, hogy valaki rabul ne ejtsen a tudományon keresztül hiú, és üres félrevezető szavakon át, a bölcselkedés és üres, céltalan, hiábavaló, semmit érő, megfosztott, alaptalan, haszontalan csalás által, és megtévesztéssel. Mely emberek rendelése szerint, emberek által továbbadott hagyománya, előírása, tanítása, rendelkezése, és a világ elemi tanításai szerint, a világ alapelvei, és nem a Krisztus szerint való, és nem Krisztushoz igazodik. (Más fordításban: Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen, meg ne csaljon benneteket evilági bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson)” (Kol. 2,8).

„Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem romlandó, múlandó ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló, és értéktelen, üres életetekből, és életmódból. Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén” (1Pét 1,18-19).

Márk. 7,6 Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek, és találóan prófétált rólatok, képmutatók felől Ézsaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívük pedig távol van tőlem.

Márk. 7,7 Pedig hiába, és hasztalanul, eredménytelenül, ostobán, tévesen tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai. [Más fordítás: Mikor tanítás közben emberi parancsolatokat hirdetnek, isteni tanítás gyanánt].

Márk. 7,8 Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az Isten parancsait nem tartjátok meg, hanem az emberek rendelését tartjátok meg, emberi tanításokhoz, emberek hagyományához ragaszkodtok, korsóknak és poharaknak mosását, és sok egyéb efféléket is cselekesztek.

Márk. 7,9 És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen és nagyon ügyesen félre teszitek, és kijátsszátok, semmibe véve, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait. Hogy a saját hagyományotokat őrizgessétek, és megtartsátok*

*Ézsaiás így prófétált erről: „És így szólt az Úr - JHVH=Jahve, az Örökkévaló -: Mivel e nép csak szájjal közeledik hozzám, és csak ajkaival tisztel és dicsőít engem, szíve, azaz a bensője pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmük, azaz Isten tisztelete pedig csupán betanított emberi parancsolat lőn.  Ezért én is csodásan cselekszem ismét e néppel, nagyon csodálatosan. (Más fordítás: azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni), és bölcseinek bölcsessége elvész bölcsességüknek vége lesz, és értelmeseinek értelme eltűnik, mert homályos marad (Ésa. 29,13.14).

Ezékiel is erről prófétál, ami egyben figyelmeztetés is Krisztus népének:  „És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek Rólad a falak mellett, s a házaknak kapuiban. És egyik a másikkal szólva így beszélgetnek egymással, kiki az ő atyjafiával, mondván: Gyertek csak kérlek, és hallgassátok: micsoda beszéd, miféle ige az, amely az Úrtól jő ki? És azután eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jőni mintha népgyűlésre jönnének, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédedet, de nem cselekszik, és nem a szerint élnek, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra. Pajzán dallá lesz az a szájukban, az eszük pedig nyereség után jár. És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs, Csak ennyi vagy nekik: Pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot; csak hallgatják beszédedet, de nem cselekszik azokat, és nem a szerint élnek(Ezék. 33,30-32).

És újabb figyelmeztetés Krisztus népének: „E bizonyság, ez a vélemény igaz: annakokáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek, hogy egészséges legyen a hitük. Nem ügyelvén zsidó mesékre, ne foglalkozzanak zsidó mondákkal, mítoszokkal, és az igazságot megvető, és az igazságtól elfordult emberek parancsolataival. Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett, és szennyes azoknak mind elméjük, mind a lelkiismeretük. Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy utálatosak és hitetlenek és engedetlenek, és minden jó cselekedetre méltatlanok, és teljesen alkalmatlanok(Tit. 1,13-16).

Márk. 7,10 Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: Aki atyját vagy anyját szidalmazza, vagy gyalázza, vagy gonoszat, rosszat mond, és becsmérli, ócsárolja, átkozza, meg fog halni.

Márk. 7,11 Ti pedig azt mondjátok, és azt tanítjátok: Ha valaki ezt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán, azaz: templomi, vagyis áldozati, oltári, fogadalmi ajándék az, amivel megsegíthetnélek, ami tőlem neked járna, [Más fordítás: Van ugyan valamim, amivel megsegíthetnélek, de az Istennek van félretéve; Ezzel lehetek csak hasznodra].

Márk. 7,12 Úgy már nem engeditek, hogy az atyjával vagy anyjával valami jót tegyen [Más fordítás: Akkor ti ezzel teljesen felmentitek a felelősség alól, hogy segítsen apjának vagy anyjának; hogy bármit tegyen is apjáért vagy anyjáért],

Márk. 7,13 Eltörölvén az Isten beszédét, és így érvénytelenné teszitek, megerőtlenítitek, hatálytalanítjátok, semmibe veszitek, megsemmisítitek az Isten igéjét a ti rendelésetekkel, és hagyományotokkal, amelyet rendeltetek, és amelyet továbbadtatok; és sok effélét, sok más ehhez hasonlót is cselekesztek. [Más fordítás: A tanításokkal, amelyeket kaptatok és továbbadtok az embereknek, teljesen érvénytelenné teszitek Isten Igéjét]*

*És ezt a parancsolatot is megváltoztatták a vallásos zsidók, előképül és figyelmeztetésül a Krisztus népének: „Tiszteld atyádat és anyádat, amint megparancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy hosszú ideig élj, és jó dolgod lehessen azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked” (2 Móz. 20,12; 5 Móz. 5,16).

Mert „Aki megveri, vagy szidalmazza, vagy gyalázza, vagy ócsárolja az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon, rajta(2 Móz. 21,15; 3 Móz. 20,9).

És: „Aki az ő atyját vagy anyját megátkozza, annak kialszik szövétneke, vagy mécsese a legnagyobb sötétségben” (Péld. 20,20).

Mert: „Átkozott, aki kevésre becsüli, és gyalázza az ő atyját vagy anyját! És mondja az egész nép: Ámen” (5 Móz. 27,16).

Hanem: „Hallgasd a te atyádat, aki nemzett téged; és meg ne utáld és meg ne vesd a te anyádat, mikor megvénhedik, ha megöregszik(Péld. 23,22).

És Pál apostolon keresztül így hangzik a figyelmeztetés Krisztus népének: „Ti gyermekek szót fogadjatok, és engedelmeskedjetek a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz, és ez a helyes. Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat, ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: Hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy e földön” (Eféz. 6,1-3).

Mert jön olyan idő, amikor: „… lesznek az emberek magukat szeretők, önzők, pénzsóvárgók, kérkedők, dicsekvők, kevélyek, gőgösek, káromkodók, és istenkáromlók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szentségtelenek(2 Tim. 3,2).

Márk. 7,14 És ismét odahívta az egész sokaságot, az egész tömeget, és monda nékik: Hallgassatok reám mindnyájan és értsétek meg:

Márk. 7,15 Nincs semmi az emberen kívül való, ami bemenvén, vagyis bekerülve őbelé, megfertőztethetné, tisztátalanná tehetné, ami megszentségtelenítené, ami beszennyezhetné őt. Mert: Nem az szennyezi be az embert, ami kívülről jut be a testébe; hanem amik belőle jőnek ki ami belőle ömlik ki, ami belőle ered, azok fertőztetik meg, és az teszi tisztátalanná az embert.

Márk. 7,16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg*

*Mert: „Amik… a szájból jőnek ki, a szívből, azaz a szellemi élet középpontjából származnak, és azok fertőztetik meg az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások. Ezek fertőztetik meg az embert…” (Mát. 15,18-20).

A vallásos embereknek – akik csak beszélnek az Úr Jézusról, de nem fogadták be, és a szívükben nem Ő él, azoknak – azt mondja az Úr: „Mérges kígyóknak, viperáknak fajzatai, ivadékai, mi módon, és hogyan szólhattok jókat, vagy, hogy is volnátok képesek jót beszélni, holott gonoszak, rossz, káros, semmirekellő, hitványak vagytok? Mert a szívnek teljességéből, azaz bőségéből szól a száj, ugyanis amivel csordultig van, amitől túlárad a szív, azt szólja a száj. De mondom néktek: Minden hivalkodó, haszontalan, hiábavaló, felesleges, hatástalan, eredménytelen beszédért, ami lehet mondás, megnyilatkozás, Ige, amit beszélnek, és amit valamikor kimondanak az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből, azaz (logoszodból): amely lehet: szó, beszéd, és annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás, üzenet, utasítás, parancs. Szavaid alapján nyilvánítanak igaznak, vagyis igazulsz meg. És a te beszédidből ismertetel hamisnak, mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged és vonsz magadra ítéletet (Mát. 12,34.36-37).

Pál apostol vallástétele: „Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi, azaz egyetlen egy férfi, nő vagy dolog sem tisztátalan, beszennyezett, közönséges, bemocskolt, szentségtelen önmagában: hanem bármi csak annak a személynek tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. Csak ha valaki valamit beszennyezettnek gondol, annak az beszennyezetté lesz (Róm. 14,14).

Mert: „Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett, és szennyes azoknak mind elméjük, mind lelkiismeretük” (Tit. 1,15).

„Mert Istennek minden teremtett állata, és minden teremtménye jó, és semmi sem meg / vagy el / vetendő, ha hálaadással élnek azzal; Mert megszenteltetik Istennek igéje és könyörgés által” (1 Tim. 4,4-5). 

Ezért az apostol így figyelmezteti a hívőket, hiszen: „Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk” (1Kor. 8,8).

Márk. 7,17 És mikor házba, vagyis otthonába ment vala be a sokaság, vagyis a tömeg] közül, megkérdezék őt tanítványai a példázat felől.

Márk. 7,18 És monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok, értetlenek, vagytok-e? Nem értitek-é, hogy ami kívülről megy az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt, az nem teheti tisztátalanná, nem szennyezheti be az embert?

Márk. 7,19 Mert nem a szívébe, nem a bensőjébe, azaz nem a szellemi életének központjába megy be, hanem a gyomrába, és a hasába. És az árnyékszékbe kerül, oda távozik, amely minden eledelt megtisztít. Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt.

Márk. 7,20 Monda továbbá: Ami az emberből jő és ömlik ki, az fertőzteti meg, az teszi tisztátalanná az embert.

Márk. 7,21 Mert onnan belülről, az emberek szívéből, bensőjéből, a szellemi életének központjából származnak, és törnek elő, ömlenek ki a gonosz, romlott, züllött, káros, ártalmas gondolatok, az okoskodások, meggondolások, vitatkozások, kételyek, aggodalmaskodások, a gonosz megfontolások, és minden gonosz számítgatás, és gonosz terv. A házasságtörések, paráznaságok, fajtalankodás, paráználkodás, bálványimádás, gyilkosságok,

Márk. 7,22 Lopások, telhetetlenségek kapzsiság, mohóság, fösvénység, telhetetlenség, önzés, gonoszságok, vagyis rosszindulat, romlottság, ellenségeskedés. Álnokság, ravaszság, csalás. Szemérmetlenség, szemtelenség, arcátlanság, kicsapongás, féktelenség, bujaság, gonosz szem. Irigység, rosszindulatú tekintet, káromlás, rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés, szitkozódás, istenkáromlás, gonosz beszéd mások ellen, kevélység, büszkeség, gőg, fennhéjázás, felfuvalkodottság, bolondság, meggondolatlanság, léhaság, és a józanész hiánya:

Márk. 7,23 Mind ezek a gonoszságok, és gonosz dolgok belülről jőnek ki, az ember belsejéből származnak, és ezek fertőztetik meg, és szennyezik be, teszik tisztátalanná és szentségtelenné az embert*

*Már a vízözön előtt így szólt az Úr:És látá az Úr, hogy megsokasodott, és elhatalmasodott az ember, azaz az emberi faj gonoszsága a földön, és hogy szíve, azaz bensője: a szellemi életének központja, és gondolatának minden alkotása, minden  elgondolása, elképzelése, terve, célja, és kivitelezése szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6,5).

Noé a megtisztított, és megújult földön áldozatot mutat be az Úrnak: „És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, azaz az emberi faj miatt. Mert az ember szívének gondolata, elképzelése, terve és szándéka gonosz az ő ifjúságától fogva. És többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem” (1 Móz. 8,21).

 Hiszen: „Álnokság, romlott, torz, fonákság van az ő szívében, azaz bensőjében, a szellemi életének központjában. Gonoszt forral minden időben, rosszat, eszel ki mindenkor, háborúságot, vitát, veszekedést, perlekedést indít, és viszálykodást szít(Péld. 6,14)

Mert: „Csalárdabb, és csalfább, és álnokabb a szív, vagyis az ember bensője, a szellemi életének központja mindennél, és gonosz, beteg, gyógyíthatatlan, szenvedést okozó és javíthatatlan az. Kicsoda ismerhetné, ki tudná kiismerni azt? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, vizsgálom és megítélem, és a veséket vizsgálom…” (Jer. 17,9-10).

Márk. 7,24 És onnét fölkelvén, elméne Tírus és Sídon határaiba. És házba menvén, nem akará, hogy valaki észrevegye, de nem titkolhatá el magát, nem tud észrevétlen maradni.

Márk. 7,25 Mert hallván felőle egy asszony, akinek leányában tisztátalan, szennyes, feslett, gonosz szellem, azaz démon vala, eljőve és lábaihoz a földre borula.

Márk. 7,26 Ez az asszony pedig pogány nő vala, síro-fenicziai származású. És mégis kéré őt, hogy űzze ki az ő leányából az ördögöt, a gonosz szellemet, azaz a démont.

Márk. 7,27 Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy először a fiak elégíttessenek meg, és lakjanak jól. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.

Márk. 7,28 Az pedig felele és monda néki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból.

Márk. 7,29 Erre monda néki: E beszédért, eredj el; az ördög, azaz a gonosz szellem, a démon már kiment a te leányodból.

Márk. 7,30 És haza menvén, úgy találá, hogy az ördög, vagyis a gonosz szellem, a démon valóban kiment, a leány pedig az ágyon feküvék*

*Máté is ír a történetről, további részleteket is közölve: „És továbbment onnét, és visszavonult  Jézus, Tirus és Sidon vidékeire tére. És ímé ekkor egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, vagyis arról a környékről, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj, és segíts rajtam! Az én leányom az ördögtől, azaz egy a gonosz szellemtől, démontól gonoszul, és kegyetlenül gyötörtetik. Ő pedig egy szót, egy (logoszt): Igét sem felele néki, és Ő szóra sem méltatta. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt, teljesítsd kérését, mert folyton utánunk jön, és mögöttünk hangosan kiált. Ő pedig felelvén így válaszolt, és monda: Nem küldettem máshoz, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte és úgy kérte, mondván: Uram, légy segítségül nékem! Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. Nem helyes, ha elvesszük a gyermekektől a kenyeret, hogy odadobjuk a kutyáknak. Az pedig monda: Úgy van. Igazad van Uram; de hiszen az ebek, azaz a kutyák is esznek a morzsalékokból, a maradékból, amik az ő gazdájuknak asztaláról aláhullnak. Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked, és történjék veled a te akaratod szerint. Legyen úgy, amint kívánod. És meggyógyult az ő leánya attól a pillanattól fogva (Mát. 15,21-28).

Márk. 7,31 Aztán ismét kimenvén Tírus és Sídon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros, azaz Dekapolisz határain át.

Márk. 7,32 És hoznak néki egy nehezen szóló süketet, vagyis egy süketnémát, és kérik vala őt, hogy tegye reá kezét.

Márk. 7,33 Ő pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az ujjait annak fülébe bocsátá, és ujjára köpvén illeté, azaz megérintette annak nyelvét,

Márk. 7,34 És föltekintvén az égre, fohászkodék, és felsóhajtott, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg.

Márk. 7,35 És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele nyelvének bilincse is azonnal megoldódék, és helyesen, hibátlanul, és értelmesen beszél vala.

Márk. 7,36 És szigorúan megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelik.

Márk. 7,37 És szerfelett álmélkodnak vala, éss minden mértéket felülmúló döbbenettel szóltak, ezt mondván: Mindent jól cselekedett; a süketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké*

*Az Úr Jézus – mielőtt visszatért a mennybe – felhatalmazott minden korban élő hívőt, akik Őt hittel hirdetik, ezt mondva:Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek kísérik: az én nevemben ördögöket űznek ki; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl, és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak. Az Úr Jézus azért, minekutána szólott vala, és ezeket mondta nékik, felviteték, felemeltetett a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, elmentek, és prédikálnak, hirdetik az igét mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az igét, a nyomában járó jelek által, amelyek kísérik vala. Ámen!” (Márk. 16,17-20).

Pál apostolon – és minden hittel és Szent Szellemmel teljes hívőn – keresztül mutatja be a Szent Szellem, hogy aki hirdeti a Krisztust, annál hogyan teljesedik be az Úr ígérete: És nem közönséges, vagyis nem mindennapi csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által. Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket, azaz a kendőket, vagy kötényeket, és eltávoznak azoktól a betegségek, és a gonosz szellemek, a démonok pedig kimenének belőlük” (Csel. 19,11-12).

Így teljesedett – és teljesedik – be a prófécia, és egyben kijelentést nyerünk, hogy ki ellen jő bosszúra az Úr, hiszen a gonosz szellemeket kiűzi, az embereket pedig megszabadítja: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok, tegyétek erőssé a tántorgó, a roskadozó térdeket. Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, és bosszút áll, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, és szökellni fog, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben” (Ésa. 35,3-6).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.