Márk evangélium 6. fejezet: Egy próféta sem kedves az ő hazájában. (revideált)

Márk. 6,1 És kiméne és eltávozott onnét, és méne az ő hazájába, a saját szülővárosába, és követék őt az ő tanítványai.

Márk. 6,2 És amint eljött vala a szombat, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás, a nyugalom napja, tanítani kezde a zsinagógában, a gyülekezőhelyen; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, és megdöbbenve szóltak, és feldúltan mondogatták: Honnét milyen forrásból vannak ennél ezek? Honnan tanulta mindezeket; Honnan kapta ez ezeket az adományokat. És mely bölcsesség az, ami néki adatott? Miként kaphatott ekkora bölcsességet, hogy ily csodadolgok is történnek általa.

[Más fordítás: Micsoda tudomány az, melyet kapott, hogy az isteni hatalomnak ekkora megnyilvánulásai támadnak kezétől, és mik azok az erő-megnyilvánulások, amelyek a keze nyomán végbemennek]?

Márk. 6,3 Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak, megütköznek vala Őbenne, mert kelepce fogta meg őket, ezért nem tudták elfogadni őt.

Márk. 6,4 Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül, és nem vetik meg a prófétát másutt, és nincs becsülete a prófétának csak a maga hazájában, a szülővárosában, és a rokonai között és a maga házában.

Márk. 6,5 Nem is tehet vala, mert nem is tudott tenni ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén kezeit.

[Más fordítás: Nem is mutathatta meg ott egy csodában sem hatalmát, csak kevés betegre vetette rá kezét, hogy meggyógyítsa őket].

Márk. 6,6 És csodálkozik vala, és megdöbbent azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a környező falvakat, tanítván*

*Máté is leírja a történetet, a következő módon: „És hazájába érve visszatért a saját városába, és tanítja vala őket az ő zsinagógájukban, a gyülekezés helyén, annyira, hogy álmélkodnak és megdöbbenve,  meglepődve, elámulva magukon kívül voltak a megdöbbenéstől, és  szörnyülködtek, és feldúltan ezt mondják vala. Honnét van Őbenne ez a bölcsesség és az erők? Honnét van csodatevő ereje? Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e? Honnét vannak tehát ennél mindezek. Honnan kapta mind e hatalmat? És megbotránkoznak vala ő benne, és nem tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe, és csapdába estek. Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül és megbecsülés híján, és nem vetik meg a prófétát, hanem csak az ő hazájában, a saját szülővárosában, és házában. Nem is tőn ott sok csodát, és nem is mutatta ott meg hatalmának egy jelét sem, az ő hitetlenségük miatt” (Mát. 13,54-58).

Lukács a felháborodás, és megütközés okáról is bizonyságot tesz: „És méne Názáretbe, ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felállt olvasni. És odanyújtották, és adák néki az Ézsaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, és megkeresve azt a helyet, és arra a helyre nyita, ahol ez vala írva. Az Úrnak Szelleme van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, és a megkínzottakat. Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. És összegöngyölítve a könyvtekercset, átadá a szolgának, és leült. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve. Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra. És mindnyájan bizonyságot tőnek felőle, és egyetértettek vele, és elálmélkodnak kedves beszédein, amelyek szájából származtak, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és mondának: Avagy nem a József fia-é ez? És monda nékik: Bizonyára azt a közmondást mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat. Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában” (Luk. 4,16-24)

És bármikor az Úr kijelenti magát, a zsidók reakciója: „És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? Mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?” (Ján. 6,42)

Mert aki azt hiszi, hogy ismeri Őt, az így nyilatkozik: „De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, róla senki sem tudja, honnan való” (Ján. 7,27)

Pedig már Mózesen keresztül előre figyelmezteti népét az Úr: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” (5 Móz. 18,15)

És így figyelmezteti Krisztus népét a Szent Szellem: „Mert nékünk is hirdettetett az evangélium, miképpen azoknak is: de nem használt nékik a hallott beszéd, a hirdetett ige, mivel nem párosították hittel azok, akik hallották” (Zsid. 4,2)

Márk. 6,7 Majd magához szólítá, magához hívta a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, vagyis kettesével, és ada nékik felhatalmazást, hatalmat, és teljhatalmat a tisztátalan, gonosz szellemek felett.

Márk. 6,8 És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálcán, illetve egy vándorboton kívül; se táskát vagy tarisznyát, se kenyeret, se pénzt az övükben;

Márk. 6,9 Hanem húzzanak sarut, de két ruhát, vagy két köntöst ne öltsenek.

Márk. 6,10 És monda nékik: Ahol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, amíg tovább mentek onnét, amíg el nem hagyjátok a várost.

Márk. 6,11 Akik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul ő ellenük. Ez figyelmeztetés lesz számukra. Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak*

*Máté írása további részleteket közöl a kiküldetésről: „És előszólítván magához hívta tizenkét tanítványát, teljhatalmat és képességet, felhatalmazást, jogosultságot ada nékik a tisztátalan gonosz szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenfajta betegséget, bajt, és csapást és minden erőtlenséget, és gyengeséget. Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és ezt a rendelkezést adta megparancsolva nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, és a nemzetek életmódja felé vivő úton el ne induljatok, és Szamaritánusok városába ne menjetek, ne térjetek be. Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett, és elveszett juhaihoz. Elmenvén pedig prédikáljatok, és hírnökként ezt hirdessétek nekik, mondván: Elközelített, közel jött a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, az Isten királyi uralma. Betegeket, erőtleneket, és gyengélkedőket gyógyítsatok, poklosokat, vagyis leprásokat tisztítsatok meg. Halottakat támasszatok, és keltsetek életre, ördögöket, azaz gonosz szellemeket, démonokat űzzetek. Ingyen vettétek, ajándékba kaptátok, ingyen, vagyis ajándékba adjátok. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe, a ti övetekbe. Ne vigyetek az útra se tarisznyát], se két felsőruhát illetve köntöst, se sarut, se pálcát. Mert méltó a munkás az ő táplálékára és a munkás megérdemli, hogy gondoskodjanak róla. Amely városba vagy faluba pedig bementek, érdeklődjetek, és tudakozzátok meg, hogy kire számíthattok, kutassátok ki, hogy ki abban méltó; és ott, vagyis annál maradjatok, amíg tovább nem mehettek, és amíg tovább nem indultok. Ha pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét e szavakkal: Békesség e háznak. És ha méltó erre az a ház, illetve az a háznép, szálljon a ti békességetek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességetek rátok térjen vissza. És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, sőt meg sem hallgatja szavaitokat, vagyis Igéiteket, távozzatok abból a házból, vagy városból, és mikor kimentek abból a házból, vagy városból, még lábaitok porát is verjétek és rázzátok le lábatokról. Bizony mondom néktek: a válság napján könnyebb, elviselhetőbb, tűrhetőbb, kíméletesebb sorsa, és helyzete volt Szodoma és Gomora földjének, mint annak a városnak” (Mát. 10,1.5-15).

Lukácstól tudjuk meg, hogy milyen parancsokat adott – és ad – az Úr a kiküldés előtt az Övéinek: „Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen, vagyis minden démonok, gonosz, tisztátalan szellemek felett, és betegségek gyógyítására. És azután küldé el őket, hogy prédikálják, és hirdessék az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se botokat, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És amikor valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. És ha valahol valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul, és bizonyítékul ő ellenük” (Luk. 9,1-5).

Megjegyzés: A görög szöveg – sem a eredeti latin Vulgata, sem a német, katolikus, református fordítások – nem tartalmazzák ezt a részt: „Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak.  (A Szent István társulat megjegyzésében az szerepel, hogy: Több görög kézirat hozzá teszi: Bizony mondom nektek, tűrhetőbb sorsa lesz Szodomának és Gomorának az ítélet napján, mint annak a városnak).

Márk. 6,12 Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg és változtassák meg gondolkozásmódjukat, és életüket, és hogy más, új felismerésre kell térni.

Márk. 6,13 És sok ördögöt, vagyis gonosz szellemet, démont űznek, és hajtottak vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala*

*Lukács röviden így ad hírt a tanítványok szolgálatáról: „Útra keltek, és kimenvén, bejárták a falukat, hirdetvén az evangéliumot, és gyógyítván mindenütt” (Luk. 9,6).

Jakab apostol a szétszórtságban élő hívőknek így ír, kijelentve a betegség okát, és azt, hogy miért támadhatta meg az ellenség a hívőt: „Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt és megszabadítja a szenvedőt, és meggyógyítja. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz, azaz a megigazult ember buzgó könyörgésének” (Jak. 5,14-16).

Már Dávid próféciájában kijelentést nyer a betegség oka, és az Úr megbocsátó szeretete: „Az ÚR megőrzi, és életben tartja, boldog lesz a földön; nem engedi át ellenségei dühének. Az ÚR enyhülést ad betegágyán, jobbulást ad neki, valahányszor betegen fekszik. Ezt mondom: Uram, légy kegyelmes hozzám! Gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened!” (Zsolt. 41,3-5).

Márk. 6,14 És meghallá ezeket Heródes király mert nyilvánvalóvá lőn, és mindenfelé ismertté vált az ő neve, és monda: Bemerítő János támadt fel a halálból és azért működnek benne, és hatnak általa ezek a hatalmas csodatevő erők.

Márk. 6,15 Némelyek azt mondják vala, hogy Illés Ő; mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül.

Márk. 6,16 Heródes pedig ezeket hallván, monda: Akinek én fejét vétetém, akit lefejeztettem, az a János ez; ő támadt fel a halálból.

Márk. 6,17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala börtönbe, és bilincseltette meg Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.

Márk. 6,18 Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned.

 [Más fordítás: nem szabad neked feleségül venned a testvéred feleségét].  

Márk. 6,19 Heródiás pedig ólálkodik vala utána, mert gyűlölte Jánost, és ármánykodott, áskálódott ellene, és meg akarja vala őt ölni; de nem teheti, nem tudta.

Márk. 6,20 Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, oltalmazá őt, és megvédte, és vigyázott rá; és ráhallgatván gyakran zavarba jött, és tanácstalanul állt vele szemben, de sok dologban követi, és örömest és szívesen hallgatja vala őt.

Márk. 6,21 De egy alkalmatos nap, vagyis a kedvező alkalom jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala,

Márk. 6,22 És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és táncola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom néked.

Márk. 6,23 És megesküvék néki, és esküvel fogadja, hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha országom, a királyságom felét is.

Márk. 6,24 Az pedig kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Bemerítő János fejét.

Márk. 6,25 És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Bemerítő János fejét egy tálban.

Márk. 6,26 A király pedig, noha igen megszomorodék, esküje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani, és nem akará esküjét megszegni.

Márk. 6,27 És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.

Márk. 6,28 Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak, vagyis lefejezte őt a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.

Márk. 6,29 A tanítványai pedig, amikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a holttestét, és sírba tevék, vagyis egy sírboltba helyezték.

Márk. 6,30 És az apostolok összegyülekeznek Jézushoz, és elbeszélnek néki mindent, azt is, amiket cselekedtek, azt is, amiket tanítottak vala.

Márk. 6,31 Ő pedig monda nékik: Jertek el velem csupán ti magatok valamely puszta, lakatlan, csendes, elhagyatott helyre, pihenjetek és nyugodjatok meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők, és mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek, hogy még evésre sem volt alkalmas idejük és lehetőségük.

Márk. 6,32 És elmenének hajón egy puszta, lakatlan, csendes, elhagyatott helyre csupán ő maguk, hogy magukban legyenek.

Márk. 6,33 A sokaság pedig meglátá őket, amint mennek vala, és sokan megismerik őt; és minden városból egybefutnak oda gyalog, és megelőzik őket, és hozzá gyülekeznek.

Márk. 6,34 És kimenvén Jézus nagy sokaságot, nagy tömeget láta, és megszáná, megsajnálta őket, megesett rajtuk a szíve, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra, vagyis sok mindenre tanítani.

Márk. 6,35 Mikor pedig immár nagy idő vala, és amikor az idő már későre járt és beesteledett, hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta, lakatlan, elhagyatott ez a hely, és immár nagy idő van, az idő már későre jár:

                                                                                                                                                                 

Márk. 6,36 Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő, vagyis a környező majorokba és településekre és falvakba, vegyenek maguknak kenyeret; mert nincs mit enniük.

Márk. 6,37 Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniük. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-e kétszáz pénz - kétszáz dénár - árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?

Márk. 6,38 Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt kenyerünk van, és két halunk.

Márk. 6,39 És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.

Márk. 6,40 Letelepednek azért szakaszonként, százával és ötvenével, azaz száz és ötvenfős csoportokban.

Márk. 6,41 Ő pedig kézbe vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén megáldotta, és hálákat adva, megtörte a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájuk között.

Márk. 6,42 Evének azért mindnyájan, és megelégednek, és jól is laktak;

Márk. 6,43 És maradékot is szedének fel, mert összeszedték a kenyérdarabokat, tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

Márk. 6,44 Akik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezren valának csak a férfiak*

*Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus által tett csodáról: „Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélnek néki mindent, amit cselekedtek. És azokat maga mellé vévén, elvonult velük külön, magánosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére. A sokaság pedig ezt megtudván, és észrevéve követé őt, és utánament: és Ő - Jézus - örömmel fogadván őket, szóla és beszélt nékik az Isten országáról, és akiknek gyógyulásra volt szükségük, akik gyógyulásra szorultak, azokat meggyógyítá. A nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettő ő hozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló, vagyis a környező településekre és falvakba és majorokba hogy ott megszálljanak, és eledelt találjanak, vagyis hogy élelmet szerezzenek, mert itt puszta és lakatlan helyen vagyunk. Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk, és mi veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak. Mert valának ott mintegy ötezren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével . És akképpen cselekednek és leültették valamennyit. Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre és a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megtörte; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék. Evének azért és megelégednek és jóllaktak mindnyájan; és azután felszedik, ami darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral” (Luk. 9,10-17).

János is bizonyságot tesz az Úr Jézus csodatettéről: „Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl. És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala azokat a jeleket, az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken. Felméne pedig Jézus a hegyre, és leült ott a tanítványaival. Közel vala pedig húsvét, a zsidók ünnepe. Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és amikor körültekintett látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga már tudta, mit akar vala cselekedni, és mit fog tenni. Felele néki Filep: Kétszáz dénár vagyis egy napszám áru kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset. Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek? Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülnek, és letelepedtek) azért a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta és kiosztotta) a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen osztott a halakból is, amennyit akarnak, és amennyit kívántak vala. Amint pedig betelének és jóllaktak, monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen, és hogy semmi ne menjen kárba. Összeszedik azért, és megtöltenek tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők után” (Ján. 6,1-13).

Dávid így prófétál az Úr Jézus tetteiről: „Dicsérjétek az Urat… Nagyok az Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban és kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne. Dicsőség és méltóság az ő cselekedete. Az Ő munkája fenséges és ékes, és igazsága megmarad mindvégig, és örökre. Emlékezetet szerzett az ő csodálatos dolgainak, és emlékezetessé tette csodáit; kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt ad az őt félőknek; megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,1-5).

„Mindenki szemei tereád vigyáznak, és mindenki várakozva néz rád, és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőlényt ingyen és kegyelmesen. Igaz az Úr minden ő útjában, mert az Úrnak minden útja igaz, és minden dolgában kegyelmes, és minden tette jóságos” (Zsolt. 145,15-17).

Egy előképben pedig így hangzik a prófécia az Úr Jézus csodatettéről, Aki több mint egy próféta, és nagyobbak a tettei is: „Egyszer jöve pedig egy férfi Baál Sálisából és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit, vagyis az első termésből készült húsz árpakenyeret, és megzsendült, azaz friss gabonafejeket az ő ruhájában, és a tarisznyájában. De ő - Elizeus - monda: Add oda a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek és hogyan adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add oda a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt, még hagytak is belőle, az Úrnak beszéde szerint, ahogyan az ÚR megmondta” (2 Kir. 4,42-44).

Márk. 6,45 És azonnal sürgette, és kényszerítette tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra Bethsaida felé, amíg Ő a sokaságot, a tömeget elbocsátja.

Márk. 6,46 Minekutána pedig elbocsátotta őket, felméne a hegyre imádkozni.

Márk. 6,47 És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, Ő pedig egymaga, vagyis egyedül a parton, a szárazföldön.

Márk. 6,48 És látá őket, amint vesződnek, és küszködnek, kínlódnak az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velük, vagyis ellenszelük volt; és az éj negyedik szakában, a negyedik éjszakai őrváltás idején, vagyis hajnali háromkor hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.

Márk. 6,49 Azok pedig látván Őt a tengeren járni, kísértetnek vélték, kísértetnek gondolták, és felkiáltanak;

Márk. 6,50 Mert mindnyájan látják vala Őt és megrémülének, megrettentek, és nyugtalanság fogta el őket. De Ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.

Márk. 6,51 Ekkor beméne, vagyis beszállt hozzájuk, a hajóba, és elállt a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak, és meghökkentek, megdöbbentek, és csodálkoznak vala, úgyhogy egészen magukon kívül voltak, azaz extázisban / önkívületben kerültek*

*Mert Ő az, akiről így hangzik a prófécia: „Ezek látták az Úrnak dolgait, tetteit, és az ő csodáit a mélységben, a mélységes tengeren. Szólott ugyanis és szélvészt támaszt, és szavára forgószél támadt, amely felduzzasztá a habokat és fölemelték őket a hullámok. Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek, majd a mélybe, a feneketlen mélységbe zuhantak; egész lényük elolvadt az ínségben, és kétségbeestek a veszedelemben. Szédültek és imbolyogtak, és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességüknek esze vész vala, vagyis bölcsességük egészen odalett. De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban, az ő nyomorúságukban, és sanyarúságukból és szorongattatásból, a gyötrelemből kivezeti őket, és kiszabadította őket szorult helyzetükből. Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék és lecsendesítette a vihart, és megcsendesedtek a habok, elcsitultak a hullámok. És örültek amikor azok elsimultak, hogy lecsillapodtak vala, és vezérli őket az ő kívánságuknak partjára, vagyis a kívánt kikötőbe vezette őket” (Zsolt. 107,24-30)

Hiszen Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos és a tenger hullámhegyein lépdel” (Jób. 9,8)

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén, a dühöngő tengeren, mikor az ő habjai felemelkednek, és ha hullámai feltornyosulnak, te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

Márk. 6,52 Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívük meg vala keményedve.

[Más fordítás: És bár látták, hogy Jézus hogyan sokasította meg a kenyeret, mégsem értették, mit jelent, mert kemény volt, vagyis meg volt kövesedve a szívük, és a bensőjük még érzéketlen volt].

Márk. 6,53 És átkelve, eljutnak a Genezáret földére, és kikötnek.

Márk. 6,54 De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerik, vagyis felismerték Őt az emberek.

Márk. 6,55 És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, amerre hallják vala, hogy Ő ott van.

[Más fordítás: Sietve bejárták azt az egész vidéket s elkezdték azokat, akik gonoszul szenvedtek, ide is, oda is hordozni, ahol csak hallották, hogy jelen van, hogy megjelent].

Márk. 6,56 És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba, vagy más településekre, a betegeket letevék a piacokon és a tereken, és kérik vala őt, és könyörögtek Jézusnak, hogy legalább a ruhája, vagyis csak a köntöse szegélyét, vagy szegélyrojtját, vagy köpenyének bojtját illethessék, érinthessék. És valahányan csak illeték, és akik megérintették, meggyógyultak, és megmenekültek bajuktól*

*Lukács bizonyságtétele: „És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni és megérinteni: mert erő származék, erő áradt ki belőle, és mindeneket meggyógyít” (Luk. 6,19).

És az emberek megtapasztalták Isten országának jelenlétét: „Mert sokakat, sok embert meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk, betegségük volt, akiket valamilyen fájdalom gyötört, akiket csak valami ostor vert, megrohanták őt, reá rohanának, körülötte tolongtak, és hozzátódultak, hogy illethessék, hogy megérinthessék őt” (Márk. 3,10)